Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

? ? nem értem.
Jani!
Én másképpen gondolom a veloszást.
Profi versenyző az aki fizetést kap azért, hogy versenyzik.
Versenyző pedig az aki az ország megfelelő szakágánál licencet vált, C, N, I.
Amatőr pedig az aki bejön az utcáról a tükrös motorjával és megy a ringen.
Az a versenyző döntése, hogy melyik bajnokságban, versenyen, indul el. Természetesen csak abban az esetben ha ezt a bajnokság kiírása mmegengedi valamint ha a technikai ill. egyéb feltételeknek a versenyző megfelel.
endurance? he?
Ó Tompikám,,megható ez,,mikor a PROFIK megvédik a kis amatőröket,,tudod a fikázásba annyi jó,,hogy tudod hogy sokan ismernek,,és az hogy gyorsnak tartanak igazából dicséret:)És Sonáj neked is csókocska:)De inkább az asszonynak a gyógytapaszért:)))
Ha komolyra fordul a dolog akkor egy körlevéllel megprobáluk összeszedni a 10 melegítő rendelést.
De mostanában még annyi egyéb szervezésem van hogy nem akarom sem szétszabdalni magam, sem azt hogy túl sok mailt kapjon a nagyérdemű közönség

Gyertek inkább a rövidnadrág-huzentróger őrűlet Oktoberfestre
Ez régen volt. Ráadásul, már ott sem ugyan az a pálya.
És én csak az endurance-on mentem. De amin az látszik, hogy egy lány elvert benneteket azt nem rakod ki ide igaz?
Szia! Szerintem akkor csináljunk egy listát, az a tuti. Írd be Te is a neved és hogy melyik kellene, így jobban fogjuk tudni követni.

1. Foxy, Standard - fekete
Szia!

Ha összejönne a létszám, én is beneveznék egyre!
ezesetben én kérek elnézést
Szia!

Nekem csak egy kellene. A párom tavaly rendelt tőled. Idén párszor én is felraktam és úgy döntöttem ha megint lesz ilyen csoportos vásárlás akkor bevállalok egyet.

Körbekérdezem az ismerősöket, valahogyan csak megleszünk 10-en.

Köszönöm a választ.

Foxy
Akor Te minek vagy fent a listán?
Crazy! Minek nekem tükör a lekörözésedhez? Legfeljebb azért kellene, hogy megnézzem ahogy próbálsz kikászálódni a gumifalból.
Csak és Neked a Margitszigeten az Árpád-hidhoz közeli kacsausztatónál lesz,de csak az említett viseletben jöhetsz
lekörözésnél gondolod? akkó szereltess fel tükröket,hogy időben reagálj
Oktober 12. Slovakiaring ! 70 ! euro

Véget ért a hazai pályaszezon, a Hungaroring félévre bezár. De tőlem sokan kérdezték a hétvégén hogy lesz-e még egy SlovakiaRing az idén.
Hát lesz! Nem is akármilyen áron! Egész napi pályázás 70 euroért az ajándék. Az ár csak előre fizetéssel érvényes, de mindössze 30 eurot kell most befizess, igy minimálisra csökkentheted az időjárási kockázatot
Beszéltem a szervezővel és igény estén verseny is lesz. Egyet biztosra mondhatok: Megfelelő létszám esetén (minimum 15 fő) lesz Kamoto Svéd Open verseny a szokásos kategoriákban értékelve

Az http://compaya.hu/motorosok/re..." target="_blank" rel="nofollow" title="http://compaya.hu/motorosok/re...">ürlap kitöltésével kezded, utána a visszaigazolásban találhato kontora küldöd a 30 eurot vagy annak megfelelő forintot


Svéd
Pizza
zsir
merciferi
Bereczki_Gábor
repsol norbi
Ha tudnám hogy kell néhány embernek akkor szivesen felveszem a gyárral a kapcsolatot. Neked hány db kellene? Van még valaki akinek kellene ez a fajta gumimelegitő? http://tyrex.cz/
ez a gyár gyártja a világhirü TTSL melegitőket is de saját néven csak Csehben árulhatják, én onnan hozom be
a Standardot tavaly 60k, a profit 68k ért tudtam hozni, de 3-4 db ra szerintem nem kapom meg idén ezt az árat, talán 10 megrendelés kéne hogy megadják
Szia!

Azután érdeklődnék, hogy van tervezve idén is csoportos gumimelegítő vásárlás?

Foxy
te már a második ember vagy aki nem olvassa végig, ott van a végén hogy Dér Zoli Pubja van kibérelve, még a cim is ott van
Én meg a hídnál nézelődtem, hát tényleg karaj volt.
Nem hittem volna, hogy ennyivel megúszod.
Jobbulást!
ddt500.
Ha te estél el az 1000-es időmérő első perceiben, akkor én láttalak mert mögötted mentem. Nem volt túl jó látvány.
Svéd!
Helyileg hol tartod?
Szia Tompi! Most legalább tudjuk miért kell nélkülöznünk, humorral füszerezett írásaidat. Sajnálom.