Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

bizony reggel óta a jurót nézem porche sbk 1-2 most renault utána sbk1 vers supersport f1 sbk2 ver. ma aztán nagyon jó napom lesz. csupa jó kis sport.
Olyan helyen amit én is sokszor megjártam én sem szoktam nézelődni, de ilyen nem sok van. Az elmúlt 15évben a gazdálkodás miatt nem nagyon mozdultam ki otthonról. Ráadásul 10 éve egy olyan kocsit vezetek amelyik padlógázzal hátszélben megy 120-al. Sajnos hozzászoktam ahhoz a tempóhoz.

Emlékeztető: déltől SBK a jurósporton
Én utoljára Fradinak szurkoltam, még 80-ban, iskolásként.
Azt mondták anyámék, hogy a dózsa a belügy csapata, és ugyebár magyar vidéki paraszt azt nem nagyon szerette soha
De a 80as évekre már kinőttem a fociszurkolásból, a xar magyar futballból végképp nem tudok nézni 1 percet sem.
Az említett szakaszt én megtettem pár100x az elmúlt 20 évben
Jelentősen jobb lett, mióta átaszfaltozták, őz sincs annyi, mint régebben.
Én már nem nagyon szoktam ott nézelődni, ismerek minden fát. Inkább tolom, az az élvezet benne
Hát ez az , túl gyors
Nem lehet nézelődni, és ha nem mész kilóhússzal letolnak az útról.
Bár lehet hogy a pálya tényleg kiürítette, nem tudom, majd bevizsgálom egyszer
Mi bajotok a 6ossal? Teljesen jó minőség, forgalom alig (a pálya átvett belőle) Pécs-Dunaföldvár simán egy óra autóval-családdal is.
Talán Mecseknádasdig xar kicsit az aszfalt.
Ooóh, kérlek nem büntess
Tényleg valakinek egy chrysler? Akciós.
Hali . Nálunk most csak csapkod az eső, de a szél az fúj. De elég volt már mind a kettőből. És hideg is van. Tegnap sikeresen besöröztem.
És még mindig vito.
hát nem is tudom mit mondjak katasztrofális a helyzet erre felé és a szél nem ,hogy gyengülne hanem egyre erösődik
Ja és ha nem fejezitek be a fradizást akkor jól kitolok veletek.Mert eladom akkor a motort és átmegyek 1 másik fórumra és akkor mi lesz veletek nélkülem. .
Milyen fradi jajj hagyjatok már ezzel a szar csapattal. Annál undorítóbb mocskosabb társaság nincsen a szurkolóik egymást verik mert más a nézetük és életveszélyesen megsebesítettek 4 en 1 fradi szurkolót akik szintén fradisták mert ő nem hooligán hanem ultra. vicc akkor is minden fradista fasszopó. . . .
amen
az egyik kedvenc zenem.van itt egy helyi rockbanda.megprobaltak megtanulni eljatszani,es sikerult!tudni kell,h a gitarszolo mocskos nehez.de megerte:)
Akkor szerintem egy asztalnál fogunk ülni. Úgy tűnik közel egyívásúak (esetleg egy ivásúak) vagyunk
aszitted jon a fradi,mi?:D
na pont errol beszelek.en egy jobb esten tobbet iszok a te egesz eves termesednel:)
Talán így nem jó mert nem működik Sanya.
Gondolom így akartad.
http://youtu.be/bESGLojNYSo
NA TALÁN ÍGY! JÓ REGGELT!

http://youtu.be/zvoeeq-BH4w
http://www.youtube.com/watch?v...

ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐ NAPLOPÓÓÓÓÓK.
Szakad az eső,qurvára fúj a szél,de egész éjjel ilyen idő volt!
jobb reggelt,
kemény tavaszunk van, kíváncsi leszek a nyárra.
egy kis ébresztő
http://youtu.be/FCLcwV-Iyfg
Itt is moslék idő van.(eső+erős szél de a frizurám még mindig tart)