Hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Az egyszeri hölgy nem tudott úszni és megkérte egy ismerősét, hogy tanítsa meg! A vízbe a hölgy hason fekve próbált a víz tetején evickélni, a srác meg ugye segített neki! Jó hosszú idő után a lány megkérdi:
Te Béla! Biztos,hogy rögtön elmerülök, ha az ujjad kihúzod a puncimból?
Te Béla! Biztos,hogy rögtön elmerülök, ha az ujjad kihúzod a puncimból?
A cigány elmegy külföldre muzsikálni! Következő héten felhívja a feleségét, hogy küldjön neki 2000 Ft-ot, mert nem megy a muzsikálás és meghal éhen. A nő küld neki! Pár nap múlva megint felhívja, hogy küldjön neki még 5000 Ft-ot mert éhen hal, ugyanis nem megy a muzsikálás. A nő megint küld neki pénzt! Újra eltelik pár nap és most már 10000 Ft-ot kér, amit a nő ismét elküld! Az ember kíváncsi, hogy a felesége honnan tud pénzt küldeni, ezért hirtelen hazamegy és látja, hogy az ágyon egy meztelen férfi alszik! Odamegy a feleségéhez és azt kérdezi tőle:
– Ez adta a 2000 Ft-ot?
– Igen.
– Ez adta az 5000 Ft-ot?
– Igen.
– Ez adta a 10000 Ft-ot?
– Igen.
– Akkor gyorsan takard be, nehogy megfázzon!
– Ez adta a 2000 Ft-ot?
– Igen.
– Ez adta az 5000 Ft-ot?
– Igen.
– Ez adta a 10000 Ft-ot?
– Igen.
– Akkor gyorsan takard be, nehogy megfázzon!
Fogorvosnál egy gyönyörű nő hangosan morfondírozik:
– Mi lehet fájdalmasabb, kihúzatni egy fogat, vagy szülni egy gyereket?
Mire a fogorvos:
– Kérem kisasszony, gondolja meg gyorsan, mert nem mindegy, mennyire döntöm hátra a széket.
– Mi lehet fájdalmasabb, kihúzatni egy fogat, vagy szülni egy gyereket?
Mire a fogorvos:
– Kérem kisasszony, gondolja meg gyorsan, mert nem mindegy, mennyire döntöm hátra a széket.
ez rövid 
Zoli elhatározza, hogy fájó könyökét megmutatja egy orvosnak. Elmondja tervét a haverjának, aki azt javasolja neki:
– Ne menj orvoshoz, nem tudnak azok semmit. A sarki gyógyszertárba hoztak a múltkor egy számítógépet, beraksz az egyik nyílásába egy kis vizeletmintát, bedobsz 100 forintot, és hamarabb megmondja mi bajod, mint akármelyik orvos.
Zoli úgy gondolja, semmit sem veszíthet, így másnap visz egy kis pohárban vizeletmintát, bedobja a 100 forintot.
A gép elkezd villogni, majd kis idő múlva kinyomtat egy kis cédulát a következő diagnózissal:
“Önnek meghúzódtak az ízületei – áztassa a könyökét meleg vízben, kerülje a nehéz munkát, két héten belül rendbe jön.”
Zoli nagyon elcsodálkozik, majd kitalálja, hogy tesz egy próbát, nem becsapás-e az egész. Készít egy keveréket csapvízből, kutyapisiből, majd hozzákeveri a lánya és a felesége vizeletmintáit, és még a spermájából is kever hozzá egy kicsit.
Visszamegy a géphez, behelyezi az üvegcsét, bedobja a 100 forintot. A gép elkezd villogni, majd kinyomtatja a diagnózist:
“A csapvíz Önöknél túl kemény – használjon vízlágyítót.
A kutyája gyűrűsféreggel fertőzött – adjon neki féregtelenítő gyógyszert.
A lánya drogozik – vigye el egy elvonó kúrára.
A felesége terhes, de a gyerek nem az Öné – keressen egy ügyvédet.
És Zoli, ha nem hagyja abba az önkielégítést, soha nem fog meggyógyulni a könyöke!”
Zoli elhatározza, hogy fájó könyökét megmutatja egy orvosnak. Elmondja tervét a haverjának, aki azt javasolja neki:
– Ne menj orvoshoz, nem tudnak azok semmit. A sarki gyógyszertárba hoztak a múltkor egy számítógépet, beraksz az egyik nyílásába egy kis vizeletmintát, bedobsz 100 forintot, és hamarabb megmondja mi bajod, mint akármelyik orvos.
Zoli úgy gondolja, semmit sem veszíthet, így másnap visz egy kis pohárban vizeletmintát, bedobja a 100 forintot.
A gép elkezd villogni, majd kis idő múlva kinyomtat egy kis cédulát a következő diagnózissal:
“Önnek meghúzódtak az ízületei – áztassa a könyökét meleg vízben, kerülje a nehéz munkát, két héten belül rendbe jön.”
Zoli nagyon elcsodálkozik, majd kitalálja, hogy tesz egy próbát, nem becsapás-e az egész. Készít egy keveréket csapvízből, kutyapisiből, majd hozzákeveri a lánya és a felesége vizeletmintáit, és még a spermájából is kever hozzá egy kicsit.
Visszamegy a géphez, behelyezi az üvegcsét, bedobja a 100 forintot. A gép elkezd villogni, majd kinyomtatja a diagnózist:
“A csapvíz Önöknél túl kemény – használjon vízlágyítót.
A kutyája gyűrűsféreggel fertőzött – adjon neki féregtelenítő gyógyszert.
A lánya drogozik – vigye el egy elvonó kúrára.
A felesége terhes, de a gyerek nem az Öné – keressen egy ügyvédet.
És Zoli, ha nem hagyja abba az önkielégítést, soha nem fog meggyógyulni a könyöke!”
Sötét van. Csak ketten vagyunk. Előveszem a csövemet, te tágra nyílt szemmel nézed. Kupakolunk, aztán ledugom kicsit mélyebbre. Te óvatosan szívogatod, vigyázol. Nem szereted az ízét, nem akarod, hogy a szádba menjen...
KURVA NEHÉZ BENZINT LOPNI!!!
KURVA NEHÉZ BENZINT LOPNI!!!
Öööö... igen, de hát előtte ott volt a világ újrafelosztása, és a Hármasszövetség, azon belül az Osztrák-Magyar monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, ami nem tetszett a Nagy-Szerbia álmát dédelgető (szerb) nacionalistáknak, így hát lelőtték az ellenség első számú vezetőjét. Mint általában előtte és azóta is ezerszám a világban.
Értem én, hogy magyarként, mint leszármazottja az Osztrák-Magyar Monarchia egykori magyarjainak másként viszonyulok a történethez, de ha érzelmek mentén alakítom az életemet, úgy is fogom végezni. Így legalább reálisan szemlélve értékeljük a régmúltat.
Ez éppen olyan vitatott kérdés, és nagypolitikai játszma, hogy a II VH. után az egyik németet kivégezték vagy irgalmatlan hosszú évekre börtönbe zárták pedig csak mondjuk bankár volt Németországban, míg a német rakétatudóst, Braunt meg amerikába menekítették, pedig munkásságával sokkal többet ártott (megjegyzem, a világ előrébb lett általa). Ez egy példa az tízezerből, hogy mindig a győztesek mondják meg, hogy mit hogyan kell értékelni. Proncipet úgy, ahogy lehet is olvasni. van különbség Princip és ariel saron között? Semmi, mind a kettő egy faszkalap volt. Sőt, a másodiknak volt még egy plusz bűne is... Csak most olyan szelek fújnak, hogy ahogy.
Értem én, hogy magyarként, mint leszármazottja az Osztrák-Magyar Monarchia egykori magyarjainak másként viszonyulok a történethez, de ha érzelmek mentén alakítom az életemet, úgy is fogom végezni. Így legalább reálisan szemlélve értékeljük a régmúltat.
Ez éppen olyan vitatott kérdés, és nagypolitikai játszma, hogy a II VH. után az egyik németet kivégezték vagy irgalmatlan hosszú évekre börtönbe zárták pedig csak mondjuk bankár volt Németországban, míg a német rakétatudóst, Braunt meg amerikába menekítették, pedig munkásságával sokkal többet ártott (megjegyzem, a világ előrébb lett általa). Ez egy példa az tízezerből, hogy mindig a győztesek mondják meg, hogy mit hogyan kell értékelni. Proncipet úgy, ahogy lehet is olvasni. van különbség Princip és ariel saron között? Semmi, mind a kettő egy faszkalap volt. Sőt, a másodiknak volt még egy plusz bűne is... Csak most olyan szelek fújnak, hogy ahogy.
A lènyeg jövőre megyünk a hely már foglalózva, igaz kombolyba 
ótókkal de ott lesz kettő unokám is a kèt krampuszpöcs akiket imádok!
ótókkal de ott lesz kettő unokám is a kèt krampuszpöcs akiket imádok! 
Azért a háborúban arra vigyáztak, hogy csak a horvátok lakta részeket bombázzák, lőjék
Ezer fokon (2009-es cikk a MNO-n)
Egy szerb Zvezda-szurkoló Arkanról és arról, hogyan kell kilőni rakétával a stadion szektorait
Vajon mit gondol most rólunk a művelt Nyugat? – vetődik fel a kérdés rendre a szélsőséges ferencvárosi vagy újpesti futballdrukkerek egy-egy akciója kapcsán. Mi ez egyszer más mércét
választottunk: dél felé vettük az irányt. A belgrádi Crvena Zvezda egyik Arkan-rajongó
vezérszurkolója szavaiból és személyes élményeinkből olyan kép rajzolódott ki előttünk, amilyet itthon soha nem szeretnénk látni. Ama bizonyos nyugaton pedig el sem hinnék, hogy ez is a harmadik évezred európai valósága.
Öreg Opel ajtajának csattanása veri fel a vaksötét szabadkai utca síri csendjét.
– Isten hozott, tesó! – üdvözöl gyermekkori barátom, László. Majd joviális mosolylyal közli: – Elintéztem. Ez lesz életed rémálma, hát élvezd!
László Szabadkán született, ennek ellenére nem a helyi első osztályú futballcsapat, a Szpartak Zlati Voda, hanem a belgrádi Crvena Zvezda elkötelezett híve, és tíz éve a rettegett Delije (Daliák) csoport tagja. Már vánszorgunk is szabadkai rendszámú, huszonhárom éves tragacsával Belgrád felé.
– Elintéztem – vág bele újra –, hogy találkozhass Vladannal. Reggel hét órakor vesszük fel a Marakanánál (a Zvezda pályája), én pedig könnyítek magamon a Partizan stadionjánál. Hidd el, ott esik a legjobban – szól belőle a Partizan Beograd-gyűlölet. – Vladan igazi kiradírozott agyú vandál – folytatja –, ha erőszakról van szó. Nem piskóta figura. A délszláv háború idején harcolt Vukováron, utána Szarajevóban. Harminc éve Zvezda-drukker, és a Delije egyik szekciójának vezére. Amikor elkezdtem közéjük járni, segített, hogy magyar létemre elfogadjanak. Nem divatdrukker, nemcsak kilencvenegyben szurkolt, amikor megnyertük a BEK-et, most is kitartó, akár a szifilisz.
László persze nem László, mint ahogyan Vladan sem Vladan. Valós személyek ők, a nevüket azonban megváltoztattuk. Ilyenkor általában úgy fogalmaznak: az ő kérésükre, ám ezúttal nem a kérés a megfelelő, az erőviszonyokat pontosan visszaadó kifejezés.
Fél hétkor fékezünk az egykori Néphadsereg stadion előtt (a Partizan létesítményének korábbi neve), ahol Laci, ígéretét beváltva, előbb levizeli, majd leköpi a betonfalat, hatalmas „komcsik!” kiáltást eleresztve. Három perc múlva már a Marakana előtt nyikorog a fék. Csak Vladan lehet, aki katonai hátizsákjával ácsorog a cirill betűkkel pingált szentély előtt. Feltépi az ajtót, és a vezető mögé ül. Ledobja a hátizsákját, rágyújt, a szagokból ítélve füves cigire.
– Látom, elhoztad a firkászt – mondja, majd máris hozzám fordul. – Magyar létedre mit érdekel a mai Zvezda? Ki ne találd, hogy Lekicsről, Jevticsről vagy Perovicsról akarsz írni! Ne nézz hülyének! Nyáron eladják őket a fejesek, mint az idén Milijast, a lóvét lenyúlják, a maradékból meg vesznek még egy féllábú Obricsot ötvenmillió forintért, bravó! Hogy tudták ezt az antitalentumot idehozni Kaposvárról? Európa-liga helyett meg jött a szerb liga – füstölög, és újra megkérdezi: – Szóval mi érdekel?
Nem köntörfalazok, a szemébe nézve kibököm:
– Arkan és a Delije.
– Bravó! – horkan fel ismét. – Milosevicset ne ássam ki neked?
– Ne, köszi, jó helyen van a pokolban – bátorodom fel.
– Csak szeretne megtudni pár dolgot, Vladan, de mondtam neked hét közben – cincog Laci. – Jó srác, nem fog rólunk köpni senkinek, hatszemközt marad. Benne megbízhatsz – tart kortesbeszédet barátom.
– Arkant jól ismertem, de nem volt a barátom – enyhül meg a szerb. – Meghalt kilenc éve. Ha élne, ő lehetne a kormányfő, nem viccelek. Hős volt, az ideális szerb férfi megtestesítője minden szempontból. Halála előtt a szerb parlamentbe is bejutott pártjával, a Szerb Egységgel, a tizennegyedik helyen, több mint kétszázezer szavazattal. Milyen furcsa, a békés Szlovéniában született, nem messze a magyar határtól. De utálta a magyarokat. Gyerekkoráról csak ennyit mondott: „Apám a klasszikus értelemben soha nem vert: megragadott, és a földhöz vágott.” Pénztárcalopással kezdte, majd jöttek a bankrablások, gyilkosságok nyugaton. Ült is öt évet, ám megszökött mindenhonnan. Az egyik hamis útlevelében szerepelt Arkanként, ezért ismerték így jobban, nem Zseljko Raznatovicsként. Nyolcvanegyben hazajött, nyolcvanháromban letartóztatták, mert lelőtt két rendőrt, de pár nap múlva szabad volt.
Hogy mindez mennyire tekinthető a hiteles Arkan-életrajz részének, azt illetően azért akadnak kétségeink. De a beszélgetés során ezeknek nem adtunk hangot, és nem csak az információhiányunk miatt nem.
– Szabad volt ő mindig! – kiabál közbe Laci, de Vladan „kuss, pisis!”-sel gyorsan megfegyelmezi. – Mikor érünk oda? – kérdezi sofőrünket.
– Még ötven perc – feleli engedelmesen a szabadkai.
Bizarr helyzetbe csöppentem. Pozarevacba tartunk, a Mladi Vladnik–Crvena Zvezda bajnokira. Ebben a Belgrádtól délkeletre fekvő városban született, itt is nyugszik Szlobodan Milosevics. A temető pár háztömbnyire van a Vasariste stadiontól. Arkan és Szlobo halott, de „csapataik” most ellenfélként találkoznak.
– Szóval akkor még van időd, magyar – szakítja meg merengésem Vladan. – Nyolcvankilencben lett a Delije vezére, kilencvenben pedig Milosevics parancsára létrehozta a Szerb Önkéntes Gárdát, a Tigriseket. A tagokat a Delijéből toborozta. Nem harcoltak közvetlenül a frontvonalban, etnikai tisztogatásokban vettek részt Horvátországban, Boszniában és Koszovóban. Párat közülük ma is láthatsz, de ne várd, hogy mutogassam őket. Kilencvenhatban vagyonából megvette a másodosztályban vergődő Obilicsot, és kilencvennyolcban már az első osztály bajnoka lett a gárda. Az ellenfél játékosait fenyegette, volt, akit garázsba záratott a meccs idejére. Játszottak nemzetközi kupameccset is, de az UEFA a neve miatt likvidálta a klubot az európai porondról. Lemondott, és gyönyörű nejének, Cecának adta az elnöki posztot. Merénylet áldozata lett, 2000. január 15-én egy bizonyos Dabrosav Gavrics, az elit rendőrség tagja eresztett hármat az erőszakos fejébe a belgrádi Intercontinental szálló előtt.
– Te is akcióztál a Tigrisekkel?
– Oroszlán vagyok – feleli. – Még egy kompromittáló kérdés, és átharapom a torkodat, világos? – Hallgatok, mert fröcsög szájából a magyargyűlölet. – Lacit kedvelem, hiába magyar, minden bunyóban benne van, és soha nem láttam még a hátát. A többi gyáva kutya. Rosszabbak az albánoknál, a horvátoknál és a bosnyákoknál. Ők legalább felhúzták a kesztyűt. Kilencvenkilencben átengedtétek az imperialistáknak a légtereteket, hogy bombázzák a honfitársaitokat. Milyen nép az ilyen? Szerbiától minden etnikum levált. Ki fegyverrel és külső segítséggel, ki anélkül. Eljött az idő, hogy ti is induljatok hazafelé a Vajdaságból. A Vojvodinát meg a Szpartakot vihetitek, mit bánom én.
– Megnyugodnál végre – szól Laci –, vége a háborúnak, most meccsre megyünk. Beszélj inkább rólunk, a Delijéről! – lelkesedik.
– Ezerkilencszázkilencvenben Zágrábban a Dinamo ellen játszottunk, a fiúk a pályán, ameddig engedtük mi a lelátón – fog bele. – Feltépkedtük a székeket, és elkezdtük dobálni az usztasákat. Kinyitották a kapukat, hogy a pályán keresztül revánsot vegyenek. Igen ám, de a milícia csupa szerbből állt, így nem jutottak előre. Tomboltunk a lelátón Arkannal, ahogy ütötték-vágták a bad blue boyst (a Dinamo szurkolócsoportja – A szerk.). Igazi csatatérré változott a pálya. Könnygáz, milícia, kutyák és horvátok, akik saját vérükben a gyepszőnyegen feküdtek. Szemet gyönyörködtető látvány volt. Boban aznap rúgott fejbe egy szerb rendőrt.
Ha felszínesen is, de akkor robbant ki a délszláv háború, miattunk – feszít büszkén, rémisztően, mint katonakorában. – Már vége volt Milosevics horvát offenzívájának, amikor a komcsik (a Partizan Beograd) BL-selejtezőt játszottak odaát Zágrábban, ismét a Dinamóval. Nem tartottunk a Grobarival (Sírásók, a Partizan elitosztaga), hanem külön kocsival indultunk, no meg a csomagtartóban eldugott vállról indítható rakétával. Célunk egyértelmű volt: kilőni az egyik horvát szektort. A határon azonban az usztasa szervek elkaptak. Azóta csak várunk rájuk. Addig eljátszadozunk a Grobarival a határon belül. Jók, elismerem, nagyon jók. Szeptemberben ők is bizonyítottak. A francia Toulouse-t fogadták Európa-liga-meccsen. Egyiküket elkapták, félholtra verték, majd a felüljáróról a mélybe dobták. Pár nap múlva a kórházban kilehelte lelkét. Aki idejön Szerbiába, annak számolnia kell ezzel. Mert a Zvezda az élet, minden más apróság!
Lélegzetvételnyi szünetet tart.
– Uros Misics – húzódik mosolyra a szája – húszéves, de legenda övezi a Delije köreiben. A Hajduk Kulával meccseltünk tavaly. A srác berontott a pályára, kezében ezer fokon égő fáklyával, odanyomta az ott posztoló rendőr arcába, majd a kabátja alá dugta, végül le akarta tuszkolni a torkán. Tíz évet kapott. A klub kiállt érte, a csapat a Jagodina ellen „Igazságot Urosnak!” pólóban futott ki, majd megköszönték a hűségét. Az idei szezonra is jutott már egy csemege. Szendrőn a Szartid vendégei voltunk. A meccset hoztuk 3:0-ra, amikor egy fiatal duci srác közülünk beugrott a gyepre, hogy nyolc biztonsági emberrel szemben bokszoljon egyet. Hármat rögtön „lecsavart”, erre leteperték, de felkelt, ahogy hős Delije-taghoz illik. Újra felhúzta a „kesztyűt”, de végül visszamászott közénk. A kellő ünneplést persze megkapta.
– Na, itt vagyunk végre – húzza be a kéziféket Laci.
Elcsodálkozom, parányi méretű a pálya, nem is stadion. Itt a Delije? Egy pillanat alatt lebontják a négyezer fős libalegelőt. Veszek egy nagy levegőt meg egy jegyet, és belépek. Kékben a Zvezda, pirosban a hazaiak. Az állóhely felét mintegy ezerötszázan foglalják el a hírhedt belgrádi huligánok. Zeng-zúg a „Crevna Zvezda, alé!” rigmus egyfolytában. Sok a fiatal, kevesebb a veterán, igaz, nem rangadóra érkeztem.
– Na, itt láthatsz háborús bűnöst, meg olyat is, akit szívesen látnának Hágában – hergelne Vladan –, de nem fognak – kacag fel. – Menj be közéjük – biztat, majd a hátizsákjából előrángat egy albán zászlót, és a kezembe nyomja öngyújtóstól. – Érezz rá a szerb vér ízére, gyújtsd be, életed legnagyobb elismerésében lesz részed. Magyar létedre szerbek fognak hátba veregetni.
Hangrobbanás szakítja félbe, a színes bőrű ghánai Mohamed Isah emelésével vezet – és mint később kiderül, 1:0-ra nyer is – a Zvezda. Rápillantok.
– Csak egy rabszolga, ezért kapja a pénzét – legyint. – Olyan, mint kilencvenegyben a román Belodedici, a bosnyák Szabanadzsovics, a macedón Pancsev és Najdoszki, a montenegrói Szavicsevics és az üveglábú usztasa, Prosinecki. Ők csak parancsot teljesítettek, de a dicsőség a miénk, szerbeké.
Egy szerb Zvezda-szurkoló Arkanról és arról, hogyan kell kilőni rakétával a stadion szektorait
Vajon mit gondol most rólunk a művelt Nyugat? – vetődik fel a kérdés rendre a szélsőséges ferencvárosi vagy újpesti futballdrukkerek egy-egy akciója kapcsán. Mi ez egyszer más mércét
választottunk: dél felé vettük az irányt. A belgrádi Crvena Zvezda egyik Arkan-rajongó
vezérszurkolója szavaiból és személyes élményeinkből olyan kép rajzolódott ki előttünk, amilyet itthon soha nem szeretnénk látni. Ama bizonyos nyugaton pedig el sem hinnék, hogy ez is a harmadik évezred európai valósága.
Öreg Opel ajtajának csattanása veri fel a vaksötét szabadkai utca síri csendjét.
– Isten hozott, tesó! – üdvözöl gyermekkori barátom, László. Majd joviális mosolylyal közli: – Elintéztem. Ez lesz életed rémálma, hát élvezd!
László Szabadkán született, ennek ellenére nem a helyi első osztályú futballcsapat, a Szpartak Zlati Voda, hanem a belgrádi Crvena Zvezda elkötelezett híve, és tíz éve a rettegett Delije (Daliák) csoport tagja. Már vánszorgunk is szabadkai rendszámú, huszonhárom éves tragacsával Belgrád felé.
– Elintéztem – vág bele újra –, hogy találkozhass Vladannal. Reggel hét órakor vesszük fel a Marakanánál (a Zvezda pályája), én pedig könnyítek magamon a Partizan stadionjánál. Hidd el, ott esik a legjobban – szól belőle a Partizan Beograd-gyűlölet. – Vladan igazi kiradírozott agyú vandál – folytatja –, ha erőszakról van szó. Nem piskóta figura. A délszláv háború idején harcolt Vukováron, utána Szarajevóban. Harminc éve Zvezda-drukker, és a Delije egyik szekciójának vezére. Amikor elkezdtem közéjük járni, segített, hogy magyar létemre elfogadjanak. Nem divatdrukker, nemcsak kilencvenegyben szurkolt, amikor megnyertük a BEK-et, most is kitartó, akár a szifilisz.
László persze nem László, mint ahogyan Vladan sem Vladan. Valós személyek ők, a nevüket azonban megváltoztattuk. Ilyenkor általában úgy fogalmaznak: az ő kérésükre, ám ezúttal nem a kérés a megfelelő, az erőviszonyokat pontosan visszaadó kifejezés.
Fél hétkor fékezünk az egykori Néphadsereg stadion előtt (a Partizan létesítményének korábbi neve), ahol Laci, ígéretét beváltva, előbb levizeli, majd leköpi a betonfalat, hatalmas „komcsik!” kiáltást eleresztve. Három perc múlva már a Marakana előtt nyikorog a fék. Csak Vladan lehet, aki katonai hátizsákjával ácsorog a cirill betűkkel pingált szentély előtt. Feltépi az ajtót, és a vezető mögé ül. Ledobja a hátizsákját, rágyújt, a szagokból ítélve füves cigire.
– Látom, elhoztad a firkászt – mondja, majd máris hozzám fordul. – Magyar létedre mit érdekel a mai Zvezda? Ki ne találd, hogy Lekicsről, Jevticsről vagy Perovicsról akarsz írni! Ne nézz hülyének! Nyáron eladják őket a fejesek, mint az idén Milijast, a lóvét lenyúlják, a maradékból meg vesznek még egy féllábú Obricsot ötvenmillió forintért, bravó! Hogy tudták ezt az antitalentumot idehozni Kaposvárról? Európa-liga helyett meg jött a szerb liga – füstölög, és újra megkérdezi: – Szóval mi érdekel?
Nem köntörfalazok, a szemébe nézve kibököm:
– Arkan és a Delije.
– Bravó! – horkan fel ismét. – Milosevicset ne ássam ki neked?
– Ne, köszi, jó helyen van a pokolban – bátorodom fel.
– Csak szeretne megtudni pár dolgot, Vladan, de mondtam neked hét közben – cincog Laci. – Jó srác, nem fog rólunk köpni senkinek, hatszemközt marad. Benne megbízhatsz – tart kortesbeszédet barátom.
– Arkant jól ismertem, de nem volt a barátom – enyhül meg a szerb. – Meghalt kilenc éve. Ha élne, ő lehetne a kormányfő, nem viccelek. Hős volt, az ideális szerb férfi megtestesítője minden szempontból. Halála előtt a szerb parlamentbe is bejutott pártjával, a Szerb Egységgel, a tizennegyedik helyen, több mint kétszázezer szavazattal. Milyen furcsa, a békés Szlovéniában született, nem messze a magyar határtól. De utálta a magyarokat. Gyerekkoráról csak ennyit mondott: „Apám a klasszikus értelemben soha nem vert: megragadott, és a földhöz vágott.” Pénztárcalopással kezdte, majd jöttek a bankrablások, gyilkosságok nyugaton. Ült is öt évet, ám megszökött mindenhonnan. Az egyik hamis útlevelében szerepelt Arkanként, ezért ismerték így jobban, nem Zseljko Raznatovicsként. Nyolcvanegyben hazajött, nyolcvanháromban letartóztatták, mert lelőtt két rendőrt, de pár nap múlva szabad volt.
Hogy mindez mennyire tekinthető a hiteles Arkan-életrajz részének, azt illetően azért akadnak kétségeink. De a beszélgetés során ezeknek nem adtunk hangot, és nem csak az információhiányunk miatt nem.
– Szabad volt ő mindig! – kiabál közbe Laci, de Vladan „kuss, pisis!”-sel gyorsan megfegyelmezi. – Mikor érünk oda? – kérdezi sofőrünket.
– Még ötven perc – feleli engedelmesen a szabadkai.
Bizarr helyzetbe csöppentem. Pozarevacba tartunk, a Mladi Vladnik–Crvena Zvezda bajnokira. Ebben a Belgrádtól délkeletre fekvő városban született, itt is nyugszik Szlobodan Milosevics. A temető pár háztömbnyire van a Vasariste stadiontól. Arkan és Szlobo halott, de „csapataik” most ellenfélként találkoznak.
– Szóval akkor még van időd, magyar – szakítja meg merengésem Vladan. – Nyolcvankilencben lett a Delije vezére, kilencvenben pedig Milosevics parancsára létrehozta a Szerb Önkéntes Gárdát, a Tigriseket. A tagokat a Delijéből toborozta. Nem harcoltak közvetlenül a frontvonalban, etnikai tisztogatásokban vettek részt Horvátországban, Boszniában és Koszovóban. Párat közülük ma is láthatsz, de ne várd, hogy mutogassam őket. Kilencvenhatban vagyonából megvette a másodosztályban vergődő Obilicsot, és kilencvennyolcban már az első osztály bajnoka lett a gárda. Az ellenfél játékosait fenyegette, volt, akit garázsba záratott a meccs idejére. Játszottak nemzetközi kupameccset is, de az UEFA a neve miatt likvidálta a klubot az európai porondról. Lemondott, és gyönyörű nejének, Cecának adta az elnöki posztot. Merénylet áldozata lett, 2000. január 15-én egy bizonyos Dabrosav Gavrics, az elit rendőrség tagja eresztett hármat az erőszakos fejébe a belgrádi Intercontinental szálló előtt.
– Te is akcióztál a Tigrisekkel?
– Oroszlán vagyok – feleli. – Még egy kompromittáló kérdés, és átharapom a torkodat, világos? – Hallgatok, mert fröcsög szájából a magyargyűlölet. – Lacit kedvelem, hiába magyar, minden bunyóban benne van, és soha nem láttam még a hátát. A többi gyáva kutya. Rosszabbak az albánoknál, a horvátoknál és a bosnyákoknál. Ők legalább felhúzták a kesztyűt. Kilencvenkilencben átengedtétek az imperialistáknak a légtereteket, hogy bombázzák a honfitársaitokat. Milyen nép az ilyen? Szerbiától minden etnikum levált. Ki fegyverrel és külső segítséggel, ki anélkül. Eljött az idő, hogy ti is induljatok hazafelé a Vajdaságból. A Vojvodinát meg a Szpartakot vihetitek, mit bánom én.
– Megnyugodnál végre – szól Laci –, vége a háborúnak, most meccsre megyünk. Beszélj inkább rólunk, a Delijéről! – lelkesedik.
– Ezerkilencszázkilencvenben Zágrábban a Dinamo ellen játszottunk, a fiúk a pályán, ameddig engedtük mi a lelátón – fog bele. – Feltépkedtük a székeket, és elkezdtük dobálni az usztasákat. Kinyitották a kapukat, hogy a pályán keresztül revánsot vegyenek. Igen ám, de a milícia csupa szerbből állt, így nem jutottak előre. Tomboltunk a lelátón Arkannal, ahogy ütötték-vágták a bad blue boyst (a Dinamo szurkolócsoportja – A szerk.). Igazi csatatérré változott a pálya. Könnygáz, milícia, kutyák és horvátok, akik saját vérükben a gyepszőnyegen feküdtek. Szemet gyönyörködtető látvány volt. Boban aznap rúgott fejbe egy szerb rendőrt.
Ha felszínesen is, de akkor robbant ki a délszláv háború, miattunk – feszít büszkén, rémisztően, mint katonakorában. – Már vége volt Milosevics horvát offenzívájának, amikor a komcsik (a Partizan Beograd) BL-selejtezőt játszottak odaát Zágrábban, ismét a Dinamóval. Nem tartottunk a Grobarival (Sírásók, a Partizan elitosztaga), hanem külön kocsival indultunk, no meg a csomagtartóban eldugott vállról indítható rakétával. Célunk egyértelmű volt: kilőni az egyik horvát szektort. A határon azonban az usztasa szervek elkaptak. Azóta csak várunk rájuk. Addig eljátszadozunk a Grobarival a határon belül. Jók, elismerem, nagyon jók. Szeptemberben ők is bizonyítottak. A francia Toulouse-t fogadták Európa-liga-meccsen. Egyiküket elkapták, félholtra verték, majd a felüljáróról a mélybe dobták. Pár nap múlva a kórházban kilehelte lelkét. Aki idejön Szerbiába, annak számolnia kell ezzel. Mert a Zvezda az élet, minden más apróság!
Lélegzetvételnyi szünetet tart.
– Uros Misics – húzódik mosolyra a szája – húszéves, de legenda övezi a Delije köreiben. A Hajduk Kulával meccseltünk tavaly. A srác berontott a pályára, kezében ezer fokon égő fáklyával, odanyomta az ott posztoló rendőr arcába, majd a kabátja alá dugta, végül le akarta tuszkolni a torkán. Tíz évet kapott. A klub kiállt érte, a csapat a Jagodina ellen „Igazságot Urosnak!” pólóban futott ki, majd megköszönték a hűségét. Az idei szezonra is jutott már egy csemege. Szendrőn a Szartid vendégei voltunk. A meccset hoztuk 3:0-ra, amikor egy fiatal duci srác közülünk beugrott a gyepre, hogy nyolc biztonsági emberrel szemben bokszoljon egyet. Hármat rögtön „lecsavart”, erre leteperték, de felkelt, ahogy hős Delije-taghoz illik. Újra felhúzta a „kesztyűt”, de végül visszamászott közénk. A kellő ünneplést persze megkapta.
– Na, itt vagyunk végre – húzza be a kéziféket Laci.
Elcsodálkozom, parányi méretű a pálya, nem is stadion. Itt a Delije? Egy pillanat alatt lebontják a négyezer fős libalegelőt. Veszek egy nagy levegőt meg egy jegyet, és belépek. Kékben a Zvezda, pirosban a hazaiak. Az állóhely felét mintegy ezerötszázan foglalják el a hírhedt belgrádi huligánok. Zeng-zúg a „Crevna Zvezda, alé!” rigmus egyfolytában. Sok a fiatal, kevesebb a veterán, igaz, nem rangadóra érkeztem.
– Na, itt láthatsz háborús bűnöst, meg olyat is, akit szívesen látnának Hágában – hergelne Vladan –, de nem fognak – kacag fel. – Menj be közéjük – biztat, majd a hátizsákjából előrángat egy albán zászlót, és a kezembe nyomja öngyújtóstól. – Érezz rá a szerb vér ízére, gyújtsd be, életed legnagyobb elismerésében lesz részed. Magyar létedre szerbek fognak hátba veregetni.
Hangrobbanás szakítja félbe, a színes bőrű ghánai Mohamed Isah emelésével vezet – és mint később kiderül, 1:0-ra nyer is – a Zvezda. Rápillantok.
– Csak egy rabszolga, ezért kapja a pénzét – legyint. – Olyan, mint kilencvenegyben a román Belodedici, a bosnyák Szabanadzsovics, a macedón Pancsev és Najdoszki, a montenegrói Szavicsevics és az üveglábú usztasa, Prosinecki. Ők csak parancsot teljesítettek, de a dicsőség a miénk, szerbeké.
Az elsö világháboru kezdö lökését az adta meg, hogy Ferenc Jozsefet Szarajevoban egy szerb faszkalap diák lelötte. Ráadásul a mostani háboruban is irtotttak mindenkit aki mozgott és nem szerb volt. Gondolok itt gyerekekre is. 2000 körül szarajevoban csak nöket láthttál volna, mert az összes férfit, fiut kivégezték. De a nézöpontban valamelyest igazad van, bár illik felülröl is nézni az eseményeket.
Az első világháborús indokot nem vágom. Az összeférhetetlenséget sem, gondolva itt a jenkikre pl., és az ő világcsendőri törekvéseikre.
Meg tudnék még párat mondani.
Vagy a faszkalap franciákat, akiket mind a két világháborúban szó szerint szarrá verték a németek és mindig kihisztizték maguknak, hogy a"győztesek" oldalán vegyenek részt a tárgyalásokon? Szóval a történelmi események elhelyezése a jó és a nem jó oldalon csak nézőpont kérdése.
Meg tudnék még párat mondani.
Vagy a faszkalap franciákat, akiket mind a két világháborúban szó szerint szarrá verték a németek és mindig kihisztizték maguknak, hogy a"győztesek" oldalán vegyenek részt a tárgyalásokon? Szóval a történelmi események elhelyezése a jó és a nem jó oldalon csak nézőpont kérdése.
Remélem nem a szerbekre gondoltál, mert tölük összeféthetetlenebb nép nincs a közelben. Kezdték az elsö vh kirobbanásának megalapozásával, legutóbb meg ugye a volt jugoszláv népek basztatása a saruk. Erös kontroll alatt tudnak csak viselkedni, lásd Titon keresztül orosz nyomás.
Tegnapi hír, hogy ember formájú koszóvói majmot végre elítéltek, mert annak idején egy neki nem tetsző törvénytervezet kívántak elfogadni. Tehát kár a boszniai szerbeket emlegetni, mert nem érdemes.
Érdemes távol tartani magunkat mindegyiktől, de ha úgy alakul, érdemesebb azt választani, amelyik a történelmi múltunk kapcsán közelebb áll hozzánk.
Szerintem.
Érdemes távol tartani magunkat mindegyiktől, de ha úgy alakul, érdemesebb azt választani, amelyik a történelmi múltunk kapcsán közelebb áll hozzánk.
Szerintem.
nem nagyon törhetsz pálcát egyik kisebbség felett sem ...a helyzet annyira sokrétű , hogy már ők maguk sem nagyon tudják a megoldást...
például a napokban jelentette be a Boszniai Szerb kisebbség vezetője , hogy mindenféleképp csatlakoznak Szerbiához ha máshogy nem , akkor kivárnak...előbb utóbb eljön úgyis.
majd a világ többi részén történő események következményeképp (Skócia, Katalónia...stb)
s valljuk be azért a megtorlástól való félelem sem alaptalan ...mivel nem túl emberbaráti a koncentrációs táborok létrehozása , vagy akár a fiúk/férfiak ezerszámra gödörbe lövetése ....
például a napokban jelentette be a Boszniai Szerb kisebbség vezetője , hogy mindenféleképp csatlakoznak Szerbiához ha máshogy nem , akkor kivárnak...előbb utóbb eljön úgyis.
majd a világ többi részén történő események következményeképp (Skócia, Katalónia...stb)
s valljuk be azért a megtorlástól való félelem sem alaptalan ...mivel nem túl emberbaráti a koncentrációs táborok létrehozása , vagy akár a fiúk/férfiak ezerszámra gödörbe lövetése ....
Ha alkalmad van, ne hagyd ki Boszniát, esetleg Montenegrót sem, gyönyörű helyek vannak arra is, csak kissé eldugva. Talán azért is maradtak meg szépnek. Mi idén voltunk, de jövőre is tervezem.
Megyünk jövőre Pólába de tuti újra elnézünk Plitvicére is...
– Pistike, mitől olyan piros az arcod?
– Megcsípett egy szúnyog.
– Ne hazudj, egy szúnyogcsípéstől nem lehet olyan piros!
– Igen, de a bátyám az ásóval akarta lecsapni.