Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Nagy számok törvénye alapján volt hogy eltaláltam, de simán lepattan a vessző végéről a másik.
Viszont volt hogy széthasadt a vessző. Eltaláltam egy követ és a karbon szó szerint szilánkokra robbant
Mintha nem lenne teli a fórum mindenhez IS jobban értő emberekkel Pont ő zavar?
Görcsölsz itt állandóan, mint Racingcat-al. Pedig simán rá kéne hagyni ha nem bírod a stílusát, nem elkezdeni basztatni feleslegesen, mert az úgy sem vezet sehova csak hogy ő is meg te is szarul fogod magad érezni. Az hogy ő szarul érzi magát, azt mondjuk megértem hogy nem izgat téged, de hogy saját magaddal miért baszol ki, azt már nem értem.
Egyébként, hogy szakmaiság is legyen, nem az a lényeg, hogy most véletlenül 4 egymás mellé ment, hanem a szóráskép Az meg úgy látom, kb. 100x80 cm, azon még van mit javítani
Azoknak szar a doboza, ez egy Compaq számítógép doboz volt, abban még volt anyag, és elég jól megfogja a nyílvesszőt.
Kellene csinálni rendes cél. Polifomból szoktak, csak az is elég gyorsan szétmorzsolódik.
Legújabb ötletem, hogy madzagból csinálok egy sűrű hálót, egy dobozra, amit feltöltök szivacs darálékkal, aztán csak a papírt kell cserélgetni.
Ha Robinhúd lennél, akkor most csak 1 vessződ maradt volna - 3 meg széthasadva 4 negyedre
Ez azért tulzás, de a stilusa kimondottan bicskanyitogato.
Beleokoskodik mindenbe, ami nem lenne baj, de csak az a jo álláspont amit ö gondol. Állandoan a végzettségeivel kérkedik, de egész életében hegesztö volt viszont mindenki végezzen egy gépésztechnikumot mielött szoba áll vele. Minden szar, kivéve a rom ezeréves hondáját,idiota aki kérdez vagy mond valamit, cigány ha nem.tetszik a vélasz, meghatározza ki és mit irhat ide. Régebben a halállal kapcsolatos hozzászolásai verték a biztositékot, most meg már átállt erre a megfellebezhetetlen ledegradálo stilusra.
Nem nagyon érdekel hogy tiltott (bár lassan már ö se lát sok embert itt), mert az egész ember jelentéktelen, nem hinném hogy fontos dolgokat kéne megbeszélnünk.
... de nem tetszett neki a képe
Vettél TV-t?
Mondjuk te elég nagy paraszt vagy vele, így nem csodálom hogy tiltott.
30méterről...
Mindezt egy irányzék nélküli fa vadász reflexxel.
Ki nem bírnám ha ilyen pontatlan fegyverem lenne, amivel 20 méterről nem tudok célzott lövést adni.
Szerintem veszek egy forgótáras Coltot, azt talán el lehet sütni már hagyomány őrző fegyvernek is
Oszt majd megszokja!
Jóvanna de pózerkedésnél megengedhető.
Úgy is monnyák
Mindössze bennfentesnek tűnik az írások alapján, viszont ennek csúnyán ellentmond az ujjtartása!
CSAK ÉS KIZÁRÓLAG KÖZVETLENÜL LÖVÉS ELŐTT BASZTATJUK A "RAVASZT", MEG FESZTELENÍTÉSKOR!
Állat! Milyen Toyota cikkszámon lehet rendelni ezt a kiegészítőt a Priusomra?

Meg kell neki mutatni a megoldást. 1-2 alkalom után tudni fogja, és fejleszti a logikai megoldó képességét is.
A te kutyád is eléggé eszes fajta, érdemes az agyát is tornáztatni.
Én most épp arra tanítom, hogy ha "lelövöm" az ujjammal, játssza el a nagy halált
Ez picit most leterheli, de élvezi nagyon.
Előtte a játékai nevét tanítottam meg neki, hogy név szerint mutasson rá. De ez is nehezen ment, mert hiperaktív, és nem koncentrál, csak a kajára
Az nem a róka?
tudom, egybe, kibaszott telefon.
Vedd le az ujjad az elsütő billentyűről!!!!!!!
Harcikutya, katana....szerintem csak azért mert szégyelled a hab tested
Még mikor harcoltam (89-ben) segédkeztem a tisztek lövészetén, PA-val. Hát 25-ről csak véletlen találták el a mellalakot, néha de nem is csoda, a pityuk szarok voltak, a tisztek öregek, alkeszek és félhülyék Én is játszottam vele, nekem is nehezen ment, pedig én mindig szerettem lőni, és valamennyire tudok is.
Erről jut eszembe. te is rendőr? Vagy katona? Azt hittem eddig, valami normális foglalkozásod van
Igen, ez már a vég kezdete.
https://24.hu/kulfold/2020/08/...
A franciáknak is hígfolyós lett az agyuk
Lassan pusztul a világ, az értelmes ember maga felé emeli a semmirekellö népcsoportokat akik aztán elpusztítják őket.
Hát, tegnap, szóval több mint 20év után még mindig lát az ember újat. Elszökött egy kos már egy hete az erdőbe van, az a szemét egy embert széttördelt egy másik nőt tőle teljesen függetlenül meg megölt, úgy néztek ki mint akit agyonvertek. Egy rohadt kos.
Hát, valahogy így gondolom én is. Tiszta óvoda. "meghúztad a hajam, soha többet nem beszélek veled" szint.
A trollok valóban idegesítőek,de talán ha nem "etetjük" őket,előbb-utóbb kikopnak,nem?Szánalmas életük lehet,ha ez nekik örömet okoz.