Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

A baj ott van, hogy ezek beteg emberek, tulajdonképp selejtes példányok... ezért én nem lenézem, inkább (kicsit) sajnálom. Az anyatermészet ezt régen megoldotta, mert ezek nem tudtak szaporodni.
Na mára odáig változott ez, hogy szinte már érdem és akinek ez nem tetszik - na őt kell utálni...
Remélem lesznek cigók is azt viszik lomba a Zűrállomást.
Párat én is fellőnék, de csak úgy natúr, szkafander nélkül és persze űrhajó nélkül
De sztem az űr meghódítása egy nemes cselekedet, jól esik, hogy erre megy el a pénzem
a lenézés is utálat
vissza kocogunk az időben aztán ez a dolog teljesen elfigadott volt
utána jött a jóságos kifordított kereszténység ami többszáz évre jelentősen vissza fogott mindent
aztán ami ebből a nézetből nem tetszőnek kikiáltott az nem tetsző volt
utána jött minden féle egyéb nézet egy vagy több ember kitalációja és rá van kényszerítve a nèpre
pl nem lehet több fekeséged ez is egy ilyen "kitalált" és teljesen elfogadott dolog, sőt meg is botránkozunk azon ahol mondjuk egy férfi 3 nővel él együtt
ugyanez a "buziság" is alapesetben
persze mostanában rátesznek pár lapáttal
de egy egszerű punk kinézet is botrány keltő, vidéken nagyon nagyobb városokban kevésbé nagyon, vagy akár egy közepes test módosítás
nyugatabbra ez is jobban elfogadott
Húzzanak a pitába a rossebet érdekli.
Lesz ez még jobb is, ha a NER felköltözik az űrbe!
https://mfor.hu/cikkek/vallala...
Én a csernus hozzászólására reagáltam.Had ne kelljen tovább fejtegetnem hogy miért így válaszoltam.
Tőled még egyszer megkérdezem.Hol írtam ilyet?
Mert ezt állítod rólam hogy én írtam ilyet.:
"amikor azt írod, hogy ne vegyél új motor"
majd mikor kérem hogy mutasd meg hol írtam,akkor meg már ez a válasz:
"Nem, nem ezt írtam, hanem azt, hogy ezzel megegyező tartalommal bíró kijelentést tettél."
Nem,te kőkeményen kijelentetted hogy én azt írtam,hogy ne vegyen új motort!(igaz,belinkelni már nem tudtad),majd jössz az ezzel megegyező tartalommal bíró kijelentés dumával,na hát az bármire rá lehet húzni,ha akarjuk.
Látod, pont erről beszélek, pontosan magad adod elő azt, amiről beszélünk, hogy vannak idegesítő emberek annak ellenére, hogy nem anyázik meg amúgy nem is ír rosszat.
Mellébeszélhetsz, kiforgathatod a szavakat, de egy motorKERÉKPÁROKról beszélgető társaságban az porszívómotorokról beszélve értetlenkedni, hogy hogy az is MOTOR, na, ez az idegesítő. Vannak a hülyék és vannak akik akkor érzik jól magukat, ha felidegesítik a többieket szándékosan, és most a szándékosanon van a hangsúly.
(Te is tudod amit leírtam, de neked ez tetszik, így űzöd el az unalmadat...)
Pontosítanék: a LEGkevésbé szar.
Nem, nem ezt írtam, hanem azt, hogy ezzel megegyező tartalommal bíró kijelentést tettél.
De ezt le is írtam.
Ezt ma már kitárgyaltuk csernus.Az ablaktörlőmotor is motor,a porszívó motor is motor és a mosógép motor is motor.Szóval elég sok motorom van.
Neked nincs is motorod !
Kamu vagy !
Annyit szoktam mondani, hogy a mostani az talán kevésbé szar azt ebben ki is merült a politikával való foglalkozásom. Ehhez túl rövid az időnk, amit osztottak nekünk a föld nevű bolygón.
"amikor azt írod, hogy ne vegyél új motor "
Légyszíves illeszd már be azt a szöveget ahol én bárkit is kértem arra hogy ne vegyen új motort és kértem arra hogy mire költse a pénzét!
Én jó régen az egyik szavazás alkalmával a maszopra szavaztam azért, hogy ha a maszop nyer, akkor majd a tömegbázisát szopatja meg a leginkább, mert lehet azt mondani, hogy elvesszük a gazdagoktól, de ez a szöveg általában és mindig csak a választások előtt szokott elhangzani.
Nem jött be sajnos.
(Az már csak érdekesség, hogy az akkori kollégám, akinek anno párttitkár volt az apukája a tszcsében, a srác rossz helyen szocializálódott, de amúgy nagyon jól dolgoztunk együtt, az erre azt mondta, hogy ez volt tőlem akkor a leggonoszabb dolog... Szóval semmi nem jó annak, aki magát "jóoldalinak" állítja be.)
Ó, megaranyoztad a napomat.
A befolyásolás és a géneimben a Teremtő által belekódolt ellenkezés akkor ugyanaz lenne?
Amúgy az utálat szinte 100%-ban köszönhető a buzikon élősködő momentum, dk, szadesz, zsidók és egyébb állatfajtáknak. Gyerekként volt nálunk a füredi buzi (aki errefelé él az talán tudhatja), azt SENKI nem utálta, kikerülte, lenézte, de nem utálta. Hát ez most sikerült a tolvaj állibsiknek.
Nincs baj Bogyóval csak 4 baloldala van. A rönyóján is csak a baloldalán van ajtó.
Te is tudsz bökni sokszor mint pokróc, de nem szoktál f@szságokat írni, általában.
Helyes!
Testvér,

amikor azt írod, hogy ne vegyél új motor, mert a másik éhezik (vagy éppen viszi a lakását a bank) vagy azt, hogy olcsóbbat vegyél és a maradékot add oda másnak AZ EGY ÉS UGYANAZ.
És ha azt írod, hogy NEKI nem is írtál ilyent, de MÁSNAK igen, akkor erre mondom azt, hogy vannak idegesítő szokások. Miért? Mert ezt a stílust megszokta az ember a saját 3 éves gyerekénél, de egy felnőttkorúnál nem. Tudjuk, hogy van ilyen, de akkor sem ez az elvárt, megszokott, ildomos.
És.
Van aki idegesítően adja elő még azt is, ami általában nem az. Lehet, hogy ez genetikai probléma, de a végeredményen semmit nem változtat.
Én sem a kedvenc vagyok itt, de arra ügyelek, hogy ne személyeskedjek, meg lehetőleg idegesítés nélkül adjam elő. Persze a bogyónál ez nem sikerült a nyuggerek miatt, de hát ő elfogult, mert aki annyi idősen (állítólag pár hét van csak köztünk) mint én már bácsizza saját magát, azon nem lehet segíteni.
Azt nem hagyom. Jó helyen van télen is, emelőn pihen majd +30 fokos fűtött garázsban.
Még megtalál rozsdásodni!! Ne kockáztass!
Én nem mosom le soha, ha véletlen elkap az eső csak akkor éri víz.
Gondoltam nekiindulok , nincs az a nagy hőség, jobb lesz a motornak. Aztán körbenéztem az égen a felhőket mennyi és merre??! És inkább még várok egy cseppet. Ma nem akarnék zuhanyozással egybekötött motor-mosást végezni. Reménykedek, hátha még kiderül, és nem az, hogy beborult!