Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

közel sem ugyanaz
pl a 20 éves lomnak jó a bontott majdnem jó is vafy az utángyártott szinte jó is
vagy akár a 20 éves szaron egy horpadás kb semmit se jelent az újon elég bénán néz ki
ismeros 8 millás accord kocsiját 5 évesen 4-ért számolták volna be minimálus futással
ott ahol vette és ott is akart újat venni
felbaszta magát és elküldte a bandát a picsába és azóta is avval jár
asszony meg kapott egy golfot , mert annak lett volna az új kis honda
De egy használt autó megjavítása nem ugyanannyi, mint az újé?
Az új iránti fájdalom az más, de4 a zseb fájdalma egyforma.
Ebben egyetértek, de manapság a valamire való 5 éves kocsikat is új árban adják, de legalább is nem jelentősen olcsóbban. Annyit meg már pont megér hogy mégse más szétbaszásait kelljen szopnom.
Na meg erre jó a Casco, legalább az első pár évben. Rühellem a biztosítókat, és jórészt értelmetlen, de ez az ami még nekem is alap egy új járműnél.
fater watrburgja egy hónaposan alváz+motor cserés volt
plusz komplett eleje+motorház tető+sárvédő
ott is volt bánat rendesen3 évig vársz a kocsira majd utána egy hónap használat után hónapokig van a szervízbe
Aha, így érthető. Simán nem akar belenézni azoknak az embereknek a szemébe, akivel paraszt volt.
látod ezért az egy szempontból nagyon szar az új kocsi, ha nekem jön egy állat az astrával leszarom, de ha új lenne az ideg széjjel tépne
egy kutya és esett a kocsi értéke 100 ezreket
ha nincs "szerencséd" többszáz ezres a kár
Nincs Casco?
Fene sem szórakozna ilyennel. Pattintsanak rá egy újat.
Ú, ez kemény...!
Mások motorját én sem, mert akkor büszke lesz rá...
Két hete vettem.
Krómos tört össze, vaze!
Akkor oké minden. Krómos tartót vegyél mert az +5 lóerő.
Egyedül voltam, a zasszony nem jött - nem érezte jól magát már napok óta.
Nem kell glettelni, a fényezett lökösön csak horzsolások vannak, egy nagyon picike repedéssel (ha nem mondom meg hol van - nem veszed észre). A fekete, rácsos alsó hűtőmaszk tört el több helyen, de minden darabja megva, vissza is pattintgattam a helyére - majd ezt kell műanyagoshoz elvinni, vagy venni egy újat. Szerencsére az ennek a közepére szerelt követési távolság érzékelő radar megúszta, legalábbis működik. A rendszámom lett tiszta görbe és mindenütt horpadt, meg egy új tartót kell venni hozzá. Pont a rendszámmal kaptm el a szerencsétlent.
Ja ini meg lefényezi kint az udvaron szélcsendben.
Na fasza! Remél Nektek nem lett semmi bajotok. A rötyót meg Zolival kiglettelteted.
Hál' Istennek kifogyott a sz@r OMV 100 benya a kocsiból, az olcsó, legsimább 95-ösből már megint csak 5,1-et kajált. Ugyan nem értem hogy miért, de tényleg ez van: a drágábból fél lityivel több kellett neki. https://www.spritmonitor.de/de...

Jó szar volt a hétvégém. Anyámnál voltam Debrecenben, és tegnap oda fele menet a 4-esen kb. 100-as tempóval gurulva elcsaptam egy, az árokpartról kiszaladó kutyát. Lerendezte a hűtőmaszkomat, rendszámtáblámat, pedig satuféket abszolváltam, az ütközéskor max. 70-nel találkozhattunk, és nem volt nagy kutya. A kutya rosszabbul járt: átvágódott a szembe sávba, a kamion kereke alá.
https://www.sportmotor.hu/albu... nem ja, azért születtek a "tolladból" gyöngyszemek. Hagyjuk már a kamecki szöveget.
Nem kell ezt ennyire túlgondolni. Ide akkor írok ha a kedvem vagy az idő úgy engedi, és nem ismerkedek nem nézegetem mások motorját stb.
Hol a határ nálad, hogy virtuális térben még ismerkedsz és beszélgetsz, de a materiális világban meg nem? A távolság a lakóhelyedtől?
Egy, mert látatlanban is tudom hogy ott nem tud olyan történni ami nekem vonzó.
Kettő, ha látatlanba nem is, de ott van az elképzelt program felsorolás ami alapján ezt kijelenthetem.
Nem lenne rossz, de szolgálatban vagyok.
Amúgy merre van az Attila domb?
Wertiko mosó.
Hívd fel őket, kérdezd meg. Szerintem csinálnak ilyeneket. Víberen is tudsz üzenetet hagyni.
Hétfőn nyitnak legközelebb 07 ó-tól
+36-30-405-6622
Sziasztok!
Budapesten tud valaki ajánlani olyan helyet, ahol motorkozmetikát csinálnak. Nem sima mosásra gondoltam, hanem rendes alapos tisztításra.
Köszi!
Jó reggelt mindenkinek!
Lenne kedve valakinek egy Attila Dombi "nyugdíjas tempójú" guruláshoz? Budapesti indulás, kb. 10 órakor.