Bocsánat, Te félre értettél minket, bocsánatot is kértem ha jól emlékszem. Imre is azt mondta hogy gyönyörűen jár a motor. Úgy voltunk vele, hogy mennénk is érte másnap, de megtaláltam a hirdetést amiben ugye a lentebb felsorolt,eléggé zavaró dolgok voltak. Leírtad mi hogyan ér miért volt rajta cserélve, kicsit mérgesek voltunk, hogy már megint hülyének próbálnak nézni de leírtál mindent és így már máshogy állnánk hozzá, Apu beszélt veled telefonon, azt is mondta már első beszélgetésnél, hogy nem úgy tűnik mint aki rá akarja sózni a motorját valakire Ha úgy alakul, és Te is ezek után úgy állsz ahhoz, hogy megvegyük a motorodat, lehet még hívni fogunk. A telefonszámod megvan
Ha már itt tartunk, minden eladtál vagy van még alkatrészed a motorhoz ?
Volt itthon már egy szar igaz az yamaha, az ország másik feléből vettük a blokkjára rá ment 350ezer forint sv-ért nem fogok elmenni az ország másik szegletébe, várok, ráérek lesz a környéken is egy olyan ami tetszik, megkímélt jó állapotú, nem akarom az első szezont blokk felújítással kezdeni vagy félni attól mikor esik szét alattam, nagyok az elvárások, de ha nem mindenki bontószökevényeket árulna akkor vetem volna már motort. Ha 1000est vennék és v2 akkor honda körül nézelődnék.
Nem mindenki árul "bontószökevényeket" pl. én sem, szépen jár a motorja a korához képest jó állapotban van. Attól hogy van rajta pl egy pici hajszálvékony használatból adódó karcolás azt még nem kell bontóba küldeni. Szerintem.
Most néztem be a szekszárdi topicba.
Az a motor amit linkeltek neked tipp topp. És te sajnálod a 400km-ert?
Szerintem tudat alatt nem akarsz te még motort venni..ha én most vennék motort és meglátnám azt amit belinkeltek már most hétvégén ott lennék megnézni.
Én is hasonlóan vagyok vele.
Az én motorom is csilli-villi módon lett megcsinálva de előtte borult.
Viszont motorikusan tökéletes állapotban van, nem csörög, nem dadog, nem füstöl, teszi a dolgát, a kompresszió tökéletes benne.
Reális áron vettem ahhoz képest amennyi költve lett rá és mivel mindenhol jól lett megcsinálva így nem érdekelt, hogy vki esett vele.
Legyen jó az állapota, szolgáljon ki sokáig ( v addig amíg én akarom ) és ennyi.
várok még, eddig mind két motoromat úgy vettem meg hogy ott állt porosan pókhálósan látszott rajtuk hogy jó ideje hozzájuk sem nyúltak a 125-öst vettem úgy hogy csúsztak vele mert meg volt karcolodva a fejidom, tulaj odament levette róla a kis gyerek medencét pókháló mindenhol gyújtás rá és első! rúgásra gyönyörűen járt Sv-bőlis várok egy ilyenre.
Majd tavasszal nézegesd Szekszárdi topicot tavaly előtt volt már egy fórum találkozó akkor 40akárhány motor volt most kicsit többre számítunk
Én is így kezdtem nézelődni... Szép legyen, jó legyen, kevés km legyen, erős legyen, olcsó legyen... Ilyen nincs :D
Kisebbel akartam kezdeni, úgyhogy megnéztem vagy 30 motort: GS500, ER500, Bandit 400, Bandit 600, stb... Mindegyiknek volt valami baja, leginkább: olajfolyások, dadogás, nem menés, nehezen indult, volt olyan is, ami 70-nél majdnem ledobott, úgy elkezdett beszitálni... Aztán megláttam az SV hirdetését, felhívtam, lementem Pécsre megnézni. Dőltek vele az tuti, mert új kormány, tankon minimális horpadás pont a kormánynál, ahol befordulhatott, mások az indexek körbe. De ennyi. Gyönyörűen indult, nem folyik, nem csöpög, nem dadog, nem füstöl, megy, mint a barom, új gumik. Vettem rá láncot és lánckereket, kicseréltem az összes folyadékot, szűrőket, és 640-be megállt cakk-pakk. Ez volt két éve, azóta egy index cserém volt...
Apum fényező, megcsináltathattam volna a tankot, vehettem volna indexet, de nem tettem. Inkább vettem bele Motul 7100-as olajat, drágábbat. Ilyenekre sokkal szívesebben költök
amúgy valóban nem biztos hogy tudja mit szeretne még! ez nekem is lejött ! :P sv t szeretne mert apukájával menne "túrázni" meg kényelmes motor, strapabíró, de valahol ott van h jó lenne állatkodni valami SM el is ennyi idősen!azért vár ennyit mert közben tudat alatt :D még hezitál hogy mi legyen és minden SV ben meglátja a rosszat és rámond valamit hogy még legyen ideje.. :D micsoda agyfurkász vagyok.. :D
ismerem a tulajt, valós a km használja a motort sokat de enni lehetne róla, karban volt tartva, hibátlan gyönyörű motor és a tulaj a földön jár, nem mesékben hogy milliókat kérjen érte....
gyári állapot alatt pont ezeket értettem, hogy ne legyen törve. Eltúlzóan írtam de ha végig nézed használt autót ami reális áron van vagyis mondom azt hogy 800ig azok kb mind töröttek voltak amit szépen megcsináltak az oké, de amikor ránézek a motorra és az tűnik fel hogy ferde a fejidom ? Vegyek ilyen motort és nézzem a garázsban hogy " fasza ferde, basszák meg motorozni sincs kedvem"
Nem azért akarok motort venni, hogy javítgatásokkal kezdjem, vennék olyat is de akkor azt olyan áron adják és ne olyan áron mint egy "hibátlant"
3-5 éves motorokat is lehet kifogni ilyen állapotban. Májusban vettük a cb-t. 2009-es, 4000km volt benne. '11 februárjában vettünk egy Transalpot. 2008-as, 7000km volt benne. És egyik sem volt túlárazva. Csak keresgélni kell.
Gyári állapotú, nem volt törve stb stb...ilyen igényekkel szalonból 0 kilométereseknél nézelődnék, és akkor TALÁN találnék... (remélem érzed az iróniát )
Egy 7-8-9 éves motort nem hiszem hogy fogsz találni gyári állapotban, annyi idő alatt mégha vigyáznak is rá, elromlik valami, megkarcolódik, elhasználódik, felkerül rá valami olyan dolog ami nem gyári mert jobban néz ki stb stb. Ha meg gyári állapot a légy megcsúszik rajta úgy fénylik, akkor az már valószínűleg volt törve és helyre lett állítva nemis olyan rég.
Ha motorszerelőnek tanulsz, meg motorozol is, nem értem ezeket az elvárásokat, tapasztalatból tudnod kéne, hogy ilyen nincs, ha pedig mégis van akkor jóval drágábban, nem éri meg megvenni.
Ha már itt tartunk, minden eladtál vagy van még alkatrészed a motorhoz ?