Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Mi lesz az rr-el?
A rugókat majd visszaviszem,én is megcsináltatom a telókat.
Vettél egy gixert?
Te nem vagy jó ember.
Ami a nap teljes szakaszára vonatkozó változás, azt jól láttad. Céllal tettem, jól ment, tanultam vele.

Az esetlegességet vitatnám, aznap nem volt valódi kockázatvállalás. (Ennél inkább bosszantott az összeakadás.) Még akkor sem, ha néha sikerült kicsit a füvön is menni, de az bele fér.

Amikor 2012-ben a céllal szemközti sikán előtti tört jobbosban a túrakocsisok által felvert poron elment a motor eleje 5.-ben, a bal vonalnál fogtam meg, utána 160-al végigmentem a pálya melletti füvön majd a sikán melletti sóderen úgy, hogy 3-méter magasra vágtam fel a kavicsot magam előtt, majd a sikán utáni pályára 90 fokban érkezve (még mindig 80-al) még a kavicsokon befordultam (térden) balra, na az esetleges volt. Bár én csak az első pillanatban ijedtem meg, a közepétől (mikor láttam, hogy nem fog jönni senki a pályán), már éreztem, hogy meg lesz. De azért elég hosszú hazafutás volt, még most is emlékszem a részletekre.

Grat a GSX-R-hez! Reméljük össze jön!
5gen a csíklámpás (95ig), 6gen a békalámpás (96-tól 01-ig)
az is biztos sokat számít.
A hondánál a generációkat nem ismerem de mentem versenyt többet is ellenük. Az enyémben egy f18+ os rövid váltó van.
Éppen azt láttam, hogy az elején még (biztos a régi beidegződés) izomszagúan, "parasztból" próbáltad hajtani a vasat, ami ettől össze-vissza járt alattad, teljesen esetlegessé téve, hogy hogyan fordulsz be. Aztán 1-2 óra múlva meg elmaradt ez a szögletes erőlködés. Kívülről ez látszott.

Mi nem ismerjük egymást. A Hondás srácot látásból ismertem, akkor szóba elegyedtünk, és ő mondta, hogy te a Cápa vagy. :)
Mindig el szoktam itt olvasni, amiket írsz. Nem mindenben értünk okvetlen egyet, de ahogy megközelíted a kérdéseket és kielemzed, az erősen emlékeztet a saját "logikás" és némileg grafomán stílusomra. Márpedig vagyok annyira "egomán", hogy ami hasonlít, az tetszik.

Ha legközelebb találkozunk, bemutatkozom. Idén már alighanem GSX-R-rel:
Itt leginkább a farok hossz számít!
akkor A vectrád van gondolom. Ugye? Az olyan 1200kg. Egy 5gen (92-95) jó állapotú vti-t biztosan nem versz el (esetleg rugalmasságban igen, gyorsulásban biztos nem), egy 6gen (96-tól) vti-t már akár igen, mert azok is 1100kg fölött vannak, főleg a sedan nehéz. A 10LE meg nem sok, ellenben az a 40-45NM sok különbség. Csak mintha a vectrának bután hosszú lenne a váltója, nem épp ideális a gyorsulásra. nem? haveromnak is van ilyen, jók azok, nem megy rosszul, jól fogyaszt. Szal 6-gen eltom képzelni, főleg ha nem is patika a honda, lehet az is már csak 150LE. 5gennel szemben, ha nem halott a motorja, akkor nem hiszem, hogy van esélyed.
Ok!

Amúgy még most is ég a búrám miatta, azóta is nagyon szégyelltem magam, hogy fellöktem. Hibásnak érzem magam még akkor is, ha a pálya-etikett szerint talán nem is voltam az és még inkább bosszantó, hogy - jól látod - nem egy erőlködős napon történt.

Amúgy az egy érdekes nap volt. Korábban sokkal inkább erőből mentem, aznap viszont direkt azzal a céllal léptem pályára, hogy nem a gyorsaságra fogok törekedni. Az egész nap finom kísérletezés volt, ami arra irányult, hogy megértsem miből fakad a lassúságom, illetve egész pontosan az érdekelt, hogy mi az ami az én hibám és mi az ami a "motoré". Úgy gondolom, hogy meg is találtam a választ a kérdéseimre.

Ezt a korábbi metódussal nem találtam, csak azt láttam, hogy én mindent megteszek, az idő mégsem jön. Mármint az igazán jó idő nem.

Ha gyorsultam az nap, akkor az külön öröm, de én nem így éreztem. De ismétlem nem is volt cél. Korábban, mikor tényleg időre mentem, na akkor már szóltak a boxban, hogy ...... volt pár jelző.

A ZX-10 "lenyomás" amúgy akkor volt és aki vezette egy olyan srác volt, akire ma is emlékszem. Kezdő volt, nagyon óvatosan (de nagyon szépen) ment, simán kapta a két köröket egy menetben. Reggel. Délután már nem! Utoljára, amikor a célegyenesben még meg tudtam fogni, akkor a GSX-R majdnem szétesett már, a vonalon még keréken jöttem át és így is éppen, hogy csak elé jöttem. Ott éreztem nagyon, hogy mennyire jó is az a motor. Az enyém rövid, az övé gyári, én idegből, ő meg el is késett és mégis szinte ugyanúgy ment! Rohadt jó gép lehet.

A nyugtatós sztori most nem jön le, nem rémlik. Amúgy Őt csak onnan ismerem. Ő megszólított egy korábbi alkalommal. De Te nem..? Ejnye. Nem tudom ki vagy.
Hamár itt a vti honda szoba került, Mért van az hogy egy sima XE vectrával 150le bármilyen sebességben odaverem . Csak számít a 200 NM
Abszolút nem érdekel ez a ZX9 mizéria, csak eszembe jutott az eset arról, amit említettél. Szabad asszociáció.
Mondjuk a srácnak gondolom, nem volt mindegy, de amiről igazán belém vésődött az volt, hogy még sosem láttam embert fél nap alatt akkora változáson átmenni. Az elején ön- és közveszélyesen csúszkáltál, mint disznó a jégen; egyenesben kopp gáz (szépet lép az a gép!), aztán fusson, ki merre lát a kanyar bejáratnál. 1-2 óra múlva meg mint akit sínen húznak. Nem csak szépen begyorsultál, de ki is simult a motorozásod.

Mondjuk a fő sztorija a napnak számomra a Hondás haverod volt, aki elmondta, hogy csak Deadalon-nal tud motorozni, különben vmi "tengeri betegsége" lesz. Aztán más ember attól a gyógyszertől bekómázik, alszik, ő meg 18-akat teker.
Hirtelen rákeresve zx9r menetkész tömeg ~210kg, gsxr 750 195-200 között. 15 kg max. Persze nem kevés, de nem ezen fog múlni sztem. 80kg-os sofőrrel ez 5% különbség, köbcentiben ill nyomatékban sokkal több az eltérés, ott már bő 15%, vagy inkább 17 a kawa javára. Ezért nem lehet sztem kimondani egyértelműen, hogy melyik a gyorsabb, ami persze függ még sokmindentől, állapot, sofőr mérete, farokhossz...
Igazad van sok mindenben amit leírtál, de itt ne felejtsük el a 2 motornál azt a 20 kg súly különbséget! Látom a pályamotorozás topikban 1-2 kg-ról beszéltek, hogy nem venni észre! De hidd el ez a 20 kg az nagyon sok, és azt észre lehet venni!
Ugyanezt írtam én magam is pár napja, ez nem vitás. De kérdem én, hogy ha ma még tartja magát egy Ninja, jövőre meg már nem, akkor ez az az elfogathatatlan csúszatás, ami valósággal megalázó a 9-esnek?

A 9-es 5-6 éven át tartozott a legjobbak közé. Nagyobb cc ellen is tartotta magát sokáig, a sportmotorok között. Ez nagyon szép teljesítmény, nem véletlen érett legendává a sztori. De 6 év nem elég? 16 év mítosz kell?
Ha mindeni a realitás talaján állna, nem lehetne vita. De amikor van két irreális tábor és a számok szerint az egyik tábor közelebb jár a valósághoz, ott a másik tábor akkor jár jobban, ha deffenzív. De Ti nem, még nekiindultok a barangolni a fórumban és szana szét szórjátok a 7RR videókat, meg a többi pancsot. Lehet így is. De ennek tövényszerű következménye lesz, hogy predizente szénné fingat mindenkit és jót röhög az egészen.
Csak hogy kicsit védjem is a kawásokat, a 750 esetében nem egyértelmű az a jobban menés, sajnos nem tudják a 750-ek sem a gyári telejsítményadatokat hozni általában, de igaz hasonló erős, mint egy jó állapotú 9r. Igaz könyebb is. Ellenben nem egyenértékű egy kisköbcentis (még ha itt scak 150ccm is a különbség) és egy nagyköbcentis ugyanakkora teljesítmény. Autóra vetítve felhozok egy hondás példát, ha már azokkal foglalkozom. Feltuningolsz egy 1.6-os VTI civic-et 200LE-re, hűdefasza, forog mint a barom min. 9000-et, nyomaték lófing, vele szemben beleteszel egy 200LE-s 2literes motort ugyan abba a kasztniba, szted melyik nyer akármilyen gyorsuláspróbán? A 2 lityós a 40-45 NM előnye miatt, és mert a gyorsítás közben a teljestmény görbe alatti területének a nagysága végig nagyobb (kövérebb a teljesítménygörbéje nyilván), így akármilyen szituban el fogja picsázni az ugyan olyan erősnek mondott 1.6-ost. De felhúzhatod 220LE-re is az 1.6-ost, egy 210-220lovas 2.2-es agyba főbe fogja verni a 220-230NM-ével a max 170NM-es pöcsköszörűt. Szóval nem minden a lóerő csak ezt akartam mondani.
Cápa!
Hagyd már, mert mivel azt írtad, hogy egy újabb 750 gixxer odacsap a 9-esnek, megint valamelyik 9-es tulaj felvértezi magát, és a 9-esével olyan harci kedvet kap, hogy odacsap itt a monitor előtt neki a 9-ese a GSX R 1000-esknek is, mivel ez történt előzőleg is, és erre semmi szükség! Inkább arról beszéljél hogy áll a k5 vez.tengely projekt a k1-ben!
Cápa semilyen sértődöttség nem volt és most sincs bennem. Pláne nem is lehet mert akkor őrjöngtem volna mert mvolt amikor egy ezeréves hatossal körbe motoroztak. Volt néhány számomra vitatható dolog ami személyes tapasztalaton alapult. Amellett hogy hogy sose vitattam más motorok teljesítményét. Amit furcsálltam és ez típustól független ,minél nagyobb erősebb motorja van valakinek ( tisztelet a kivételnek) annál jobban erőlködnek. Utána olyan dolgok jönnek fel amik az eredeti vitában benne se voltak. Tőlem lehet szép és jó az ezres gsxr vagy bármelyik. Én meg vagyok elégedve az enyémmel de nem szajkózom ha elmegyek egy kisebb cm3 is motor mellet ,hogy hú mint ha állna. Bár lehet hogy ez köszönhető az én birka türelmemnek. És ami a lényeg egyszer sem vitattam hogy erőbe nagyobb egy ezres, teljesen mindegy hogy milyen gyártmányú. Sajnos itt volt egy egészséges vita amiben néhányan beszálltak és felfújták. Ennyi és nem több.
Az nem 10-es volt, tehát nem. Meg amúgy sem. De fontos ez? Csak példa volt.
Szia. Még mindig a sértettséget látom fő motivációnak. Ha a 750-es verte ki a biztosítékot, akkor is. A 750-es GSX-R is erősebb és könnyebb a ZX-9R-nél, ergó az is jobban megy, legalábbis a újabb évjáratok. Ezt pl. én jótékonyan finomabb megfogalmazásra igyekeztem változtatni a jó kapcsolat (a másik fórummal) érdekében, pedig egyet értek vele. Persze a legtöbb vitában hamar előkerülnek a személyes sérelmek ("mutasd meg kisfiam") de e tekintetben meg Te meg én csak öngólt rúghatunk egy olyan pályán, ahol ezt is csak a félidős szünetben engedik meg nekünk. Butaság ebbe bele menni. Fekete Lászlóval sem állok le szkanderozni, mer ha ő mondja, hogy gyenge vagyok, akkor úgy is van. És ha ő mondja, hogy ugyanolyan gyenge vagyok mint a mellettem álló 5. osztályos gyerek, akkor hova vitázzak? Ha ő nem érez különbséget....?
Eladó gyári GSXR dob, 1000 összekötő és sportdobok: Akrapovic, Arrow, Leo Vince.
Infokért keres Telefonon vagy Emailben.
sportdob@gmail.com
"Euro-Ringen simán lenyomtam egy 2004-es ZX-10R-t"

Fellökted, mint a román srácot?
Nem nagyon vettem észre hogy levegőnek néztél , biztos összekevertél Predivel!