Köszi az index búrát már megrendeltem, hogy ne ázzon be, esetleg majd maga a ház érdekel, mert azt is ki fogom cserélni, mivel megrepedt a felfogatásnál. Majd megbeszéljük, egyelőre várok a beruházással.
van bal hátsó indexem,ha kell szólj!
NAgyon sajnálom!
rohadjon meg az ilyen féreg,akiben ennyi nincs,hogy oda tegye magát a dologhoz,ha már balfasz volt.Biztos nem szándékos,így ez megesik,ha az ember hibázik.De ez nagyon aljas,hogy egy cetlit nem hagy ott a számával
Városban egy kezesbárány, kb 7000-es fordulatig, 2000-es fordulatnál zokszó, és főleg rángatás nélkül közlekedek vele 6. ban is.Miután feltettem rá két thunder nyitott dobot, az addig szégyenlős hangja igazi férfivá tette. A fent említett városi tulajdonságok nem változtak. 8000-es fordulattól kezdve mindenképp bivalyerősen meg kell markolni a kormányt, mert a nyusziból oroszlánná változik minden átmenet nélkül. Még a kipuffantó csere előtt két lépésben plexit raktam fel rá, mert anélkül 170-nél iszonyúan szélérzékeny lett ő is , és én is. a kis plexi javított rajta, csak 190- nél kezdett el tépni a szél, és vált instabillá a gép..Kis plexi le, nagy plexi fel, és csodák csodájára ráhajolva évezettel, és főleg stabilan húztam neki egészen 244-ig.Kipuffantó csere után viszont már 260- ig. A fékek jók, és egy minőségi gumival szinte lehetetlen zavarba hozni kanyarban. Én nagyot csalódtam benne, és nem negatív előjellel!
itt a plexiről a vélemény. És igaz, nagyon sok turbulenciát kiszűr.
A lényeg. Ismeretlen helyen és időben ismeretlen személy felborította vagy meghúzta a motorkerékpáromat. A kár kb. 140 ezer forint, ami alatt az idomok és azon részek cseréjét értem, amelyeket érintett a dolog. És akkor még ott a váz, ahol megsérült a festék és ugyebár az már nem lesz gyári. Arra gondoltam, mivel munkahelyen hagytam csak úgy ott a motort, hogy 8 órán keresztül nem is láttam, hogy esetleg ott történt valami. Mivel senki semmit nem látott, feljelentést tettem. Biztonsági kamera van (elég rossz a felvétel minősége és csak kb. 3 mp-enként rögzít egy képet), bízom benne, hogy valamit találnak majd a rendőrök, és be tudom hajtani az új alkatrészek árát, azon kedves személyen aki nem volt rest eltüntetni a sérüléssel kapcsolatos nyomokat. (A hátsó indexből letört egy darab.) Amit érintett az ,akció': bal hátsó index búra betört, a felfogatás amiben az izzó van, megrepedt / bal oldali utas lábtartó behajlott kissé, alig észlelhető / bal hátsó kipuff borításon lement a festék / kapaszkadó alatt a nagy hátsó idom megrepedt és húzásnyomok (olyan mintha kavicsszemek karcolták volna függőlegesen, magyarul dőléstől), a vázon lement a festék nem nagy felületen, de főleg ez ami idegesít, mert cserével nem tudom megoldani mint a többi dolgot / a kuplungkar görbült, kifelé, azaz működtetésével ellenkező irányban / a bal oldali hűtőkaró műanyagidomon kis húzás, de festék az maradt. Nagyjából ennyi. Nem egyértelmű, hogy eldőlt-e a motor, ha el is dőlt, ráfoghatttak mert azon pontokon ahol szerintem rongálódott volna a gép, semmi nyom. pl. kormányon a súly, tükör, a tank körüli burkolat és az első index, illetve a blokkon sincs semmi nyom. Sztenderd nem sérült, a kormányzár mindig le volt zárva. Majd rakok fel képeket ha lesz időm fényképezni, és lehet tippelni. Akár a fűnyíró kistraktor is okozhatta, ami szemtanúk szerint párszor mellette ment el (kamerán is láttam), de akkor nem értem miért kavicsnyomszerű festékhúzást csinált, illetve hogy miért görbült kifelé a kuplung.
Ennyi. Egyelőre várom, hogy valaki elkezdjen foglalkozni az üggyel.
Valaki tudna felrakni egy képet a kuplungkarról? Az ívét szeretném megnézni, mert nem tudom az enyém elhajlott-e vagy sem, és most még nem megyek szervizbe. A lényeg, hogy valaki elborította vagy meghúzta a motoromat, és bárki volt is, úgy állította be, hogy próbálta eltussolni (törött hátsó idnex búrát nem találtam). Köszi a segítséget!

mindenkit szeretettel várunk
Bocsi reggel siettem..Van valami új infó az ügyről?
Ugyanilyen az íve. A fékkarod jó, akkor ahhoz is nézheted.
Valaki tudna felrakni egy képet a kuplungkarról? Az ívét szeretném megnézni, mert nem tudom az enyém elhajlott-e vagy sem, és most még nem megyek szervizbe. A lényeg, hogy valaki elborította vagy meghúzta a motoromat, és bárki volt is, úgy állította be, hogy próbálta eltussolni (törött hátsó idnex búrát nem találtam). Köszi a segítséget!
Más: hátha tudtok rá valakit : http://www.hasznaltauto.hu/2232489_ktm_sx_2004
akkor?
FNDI,rájöttem mi a neved jelentése
FNDI=efvégi