Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Még a 90-es évek végén a barátom FZR 1000-ében cseréltem váltót, mert dobta a 2-est. Utólag belegondolva, elég felületes tudással fogtam bele, de sokáig ment még utána az a motor. Meg hát valahol el kell kezdeni.

Én azt tanultam sok évvel ezelőtt, hogy kisebb kínlódás, ha nem a blokkot veszi ki az ember a vázból, hanem a vázat veszi le blokkról.

ìgy -csak kicsit ügyesebben :DDD

Tegnap eset én is egyedül voltam, hogy megbirkózzak a GSX ólomblokkjával.

A hídvázas XS 400 DOHC Yamahát azért szerettem, mert kivettem a 4 blokktartó csavart, a blokk egyet pattant aztán földet ért!
Igen, egyedi .
Mert az úgy volt, hogy megvettem full feketén a sárga felirattal . Aztán az akkori divat szerint lebontottam az idomot és sreetfightert csináltam belőle .De feketén nagyon unalmas kinézete volt, hiába políroztam fel a blokkot . Ezért kitaláltam, hogy a sárga szín úgyis adva van, akkor legyen sárga-fekete csíkos .Aztán kigyógyultam a nagy streetfighterkedésből, és vissza raktam az idomokat, de akkor meg láttam hogy utólag nem tudom átvinni a csikozást az idomra normálisan, így kínomba ezt a két nyilat tudtam csak rá kitalálni .
Ennek a blokkját egyedül vettem ki, és tettem vissza egy trapéz emelő segítségével .Kemény sport volt .Ezzel a motorral jártam másfél évig 2-es sebesség nélkül .Úgy megszoktam, hogy már nem is hiányzott, csak az eladása miatt csináltattam meg .Mondanom se kell, hogy utána is még sokszor kihagytam a 2-est .
WOW!

Ilyen színben nem láttam gyári gépet?! Egyedi?
Csak azon volt mágnes, hogy kiszedjem a szelephézag állító korongot.
Köszi !
A GSXR 1.1-ről is találtam képet .Remélem sikerül feltenni .
Klassz képek, a Bájkerek c. magyar dokumentumfilm jutott róluk eszembe
Matyi bácsi rajongói klubnak szeretettel, 1995/05-ös autó motorból szkennelve:
Darts táblának használod István?
Egy darabig még nem fog morajlani...úgy néz ki kihajtótengely csere szükségeltetik...és akkor ugye ha már meg van bontva...vajon még mit kéne megnézni, vagy csak tengely ki, másik be, pár új tömítés...

A gixer viszont lassan "összeszedi magát", már igazából csak egy kormánycsapagyra várok. Ùgy volt hogy nem cserélem ki, de nincs kedvem egy darabig megint így visszabontani.

Köszönet a többiekének a megosztott régi motorok képeiért, sztorikért.
Mióta a nagybandit lecseréltem 1100XX-re, ez a bizonyos old school morajlás kezd hiányozni Hiába van rajta full Akrapovic rendszer, ez a tarajos nagymadár nem akar morajlani, csak halkan duruzsol, mint egy Doxa...
Egyszer vennem kell majd nosztalgiából egy zsír görbevázast, az kurvaélet Addig marad a Szergej mozdonyok hangjának csodálása, ideát (UA) még futnak szépen
ez egy erős érv....
Igazából forróvizes megoldás jöhet szóba (vagy esetleg üveges tud m,ás trükköt is), de ritkán sikerült nekem, ez persze nem zárja, ki hogy másnak ez rendszeresen sikerül. ....amúgy tükrösök általában ki tudják venni és visszarakni....
Ezzel azt akarod mondani, hogy fel kel törni mint a diót!
10 kilos kalapacs?
bandit+az 5misis plasztikkal a belso zsebben,korbe europaban,hogy hangzik?
Sziasztok! valakinek van fogalma róla a tükörházban mi zörög? Télire le szoktam venni a tükröket és most szembesültem vele, hogy a jobb oldali tükörházban valami nem kóser. Hogy lehet ezt szétszedni?
Bömi? Elméletileg, bililógatás közben az jutott eszembe, hogy ha az RT és az 1.6 GT között annyira nem érzek ár/értékben eltérést, úgy gondolom, hogy az rt megkapom 5.5-6 körül na most 6-6.5 körül kapok egy normálisan felszerelt gt-t. Ha összeszedsz 5.5-et akkor már rámegyek a 6.5-re is....
Ha nem közlekedési célú a rohanás akkor valóban.. bár inkább 120 az is. De ilyen tempóhoz meg felesleges az FJR... foroghat itt vagy 3500-at, abból meg mit lehet érezni? Ilyen tempóhoz jobb egy "gyenge" de jó karakterű 70-80 lovas, vagy akár még gyengébb motor is, mert az már legalább mutat némi életjelet ebben a tartományban is
egy sracet nagyon meg akartam venni 2000, korul, akkor volt benne 140e km, mondta hogy kb annyi van a szelvedoben is, mert mindenki azt nyomogatta ;-)
A villanyablakról jut eszembe, csoda hogy nem romlott el az F-en az elektromosan állítható szélvédő, mert mindenkinek azt kellett mutogatnom .
Én nem megyek annyival, mert akkor nem emlékszem, mi volt útközben.
Jó az 100-zal
Ja, és ez most aránylag kevés traffipaxszal van így, mi lenne ha tényleg üzembehelyeznének még párszáz darabot
Lánc van most is..és így is nagy taplóságnak érzem úgy belemenni kiló50-nel a trafiba hogy szarok az egészbe bele.
...mert ugye minek fékezzek ha észreveszem,.. ad1 már úgyis késő, ad2 ha lelassítok még arra vetemednének hogy megállítsanak, ad3... mimet is írja fel?

Egy FJR-rel meg még több ilyen alkalom lenne... nem hiszem hogy olyan puhán ringatózóssá lehet tenni egy korai darabot mint a amilyen a Divi, tehát a mellékutak kevesebbet játszanának vele mint most.. nagyjából 15 percenként belefutnék egy-egy ilyen fotóautomatába.
tudok
Miért ne?
Nem muszáj azzal két kilót tartani utazón. De azzal LEHET
Meg tusok olcsón láncot :D