nem úgy értettem hogy a dugónak a fala vékonynak lenni hanem a dugónak a teteje kicsit vékonyabbnak lenni? mert annyi féle dugót néztem meg és mindegyikben a dugónak a tetejének a vastagsága eltérő lehetett....
vagy esetleg kovácsolt dugó? :)
Az egyhengeres motormindenképpen rázni fog.
Hogy ezt ne tegye nagyon, kellene hozzá 3különböző sebeséggel és irányban forgó tengely, aminek a forgatása megint csak energia:)
Szóvl, ezen nem sokat érdemes rugózni, mindenképpen rázkódni fog valamilen fordulaton
Az %-arányokat nem tudtam, viszont akkor tényleg minden helytelenül utángyártott termék csak rontja a hatásfokot.. Pl a most kapott dugattyú, amit vissza kell küldenem, 76gr. A gyári dugattyú mindössze 50gr. Ehhez hozzájön mégegy rosszabb fajta csapszeg és gyakorlatilag el is készült a vibrációs talajegyengető motorja.
Egyhengeres motort nem lehet kiegyensúlyozni.
50% k9rnykére szoktak törekedni, akkor már elfogadhatóan ráz csak.
A rázás egyértelműen a teljesítményből vesz el.
Az én észrevételem az az, hogy a legnagyobb hiba a nehezebb alkatrészeknél abban van, hogy a főtengely (forgó tömeg) és a mozgó tömeg nincs kiegyensúlyozva egymással, ha már nem gyári az alkatrészünk, vagy nem a gyári paramétereket követi az utángyártó... Aztán lehet, hogy ez nem igaz, csak az én elméletem ezt diktálja..
Igen, a toleranciát azt gyanítottam, hogy ezzel kapcsolatos, csak azt nem tudtam, hogy az "E","C" és a "NOS" mit jelent! Köszönöm szépen, ez igazán sokat segített!
Háát, a csapszegnek nem vastag, ahnem normális anyagból köll lennie.
Modern motorokban egészen megdöbbentően vékony falu van, és nem szok eltörni.
Az egyenes vonalú mozgást végző elemek súlya mindenképpen fékezi a motort, mert egy kör alatt kétszer kell megindítani, sé emgállítani, valamint minél nehezebb az agész miskulancia, annál nagyobb tömeg kell a főcin a kiegyensúlyozására.
A motor ennek a tömegnek a forgatását nem a semmiből veszi, erre energiát fordít, szóval a nagy tömegek nem előnyösek
Gyuribácsi! Megkaptam a választ! Szó szerint így: " hi, please write in english - NOS means - NEW OLD STOCK and Tolerance E is ca.39,94mm and C is 39,92"
nna akkor leírom mégeccer. hogy van e összefüggés a teljesítményben ha a dugócsapszeg súlya különbözik? pl ha egyik csapszeg mondjuk 3 millis vastag. akkor másik meg 5 millis vastag. de mind kettő 12 millis csapszegek. éés viszont mennyire függ még a dugók súlya? is mert gondolom van valami ennek is a szerepe a löketekben.... pl nyomaték?
vagy esetleg kovácsolt dugó? :)
De nem feltáétlenül:)
A túl vékoyn dugónak rosszabb a hővezetése, annak ezért jobb anyagból kell lennie
Hogy ezt ne tegye nagyon, kellene hozzá 3különböző sebeséggel és irányban forgó tengely, aminek a forgatása megint csak energia:)
Szóvl, ezen nem sokat érdemes rugózni, mindenképpen rázkódni fog valamilen fordulaton
50% k9rnykére szoktak törekedni, akkor már elfogadhatóan ráz csak.
A rázás egyértelműen a teljesítményből vesz el.
Modern motorokban egészen megdöbbentően vékony falu van, és nem szok eltörni.
Az egyenes vonalú mozgást végző elemek súlya mindenképpen fékezi a motort, mert egy kör alatt kétszer kell megindítani, sé emgállítani, valamint minél nehezebb az agész miskulancia, annál nagyobb tömeg kell a főcin a kiegyensúlyozására.
A motor ennek a tömegnek a forgatását nem a semmiből veszi, erre energiát fordít, szóval a nagy tömegek nem előnyösek
A NOS a gyári új alkatrész.
Ezek szerint a vizesbe nekem az "E" kell?