Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Látszik, hogy ritkán pályázol a Svéddel.
Mindig, mondom MINDIG a box legszélén áll. Figyeld csak meg
A bal alsó sarkában. Nem a bal alsó 2/3-ban . Az ott a Szabi. Tőle kicsit balra a fegyverhordód alias Big Hard Repsol Norbi.
Nagyon jó két nap volt.
Még két +kép:
Én voltam ott hamarabb. Odajött a nagyoktól megszokott természetes szerénységgel, hogy lenne e számára egy hely a box szélén, merthogy öreg Ő már bohócnak és nem szeretné keresztül kasul tologatni a motorját a boxon.
Én meg nem mertem nemet mondani. Akkor még nem sejtettem, hogy a döntésem a fékembe fog kerülni.
a kép bal also sarkában még 6 évesnek is alig, nemhogy hatvan
Látom oda kucorodtál mellé haverkodni
Kép lemaradt.
A Svédet én semmilyen formában soha nem merném olyan jelzőkkel illetni mint itt egyesek. Bennem még meg van az öregek iránti tisztelet, mert édesanyám belém nevelte(rengeteg nagyon nagy pofon kíséretében ). Tiszetelem benne azt, hogy el jutott oda a H.Ringen, ahová mások negyed annyi idő alatt. Valamint tisztelem a korát mert ugye nem sok 55-60 éves amatőr motoros van(a korát csak megbecsültem a ráncai alapján) akik olyan szinten nyomják mint Ő.
RESPECT Svéd!
A kép bal alsó sarkában maga a mester látható. Igen csak gyors volt Brno-ben. Szerintem Ő rontotta el a fékemet, nehogy odaverjek neki. Eléggé közel volt a vasamhoz.
Mosméé?
Mi bajod a Svéd mélységével?
Az is.
Attól meg nem fog kilátni.
Karikatúra!
Téged meg az asszonnyal veretlek agyon.
anyád?
Endurance-on, Zoli.
Ott veri meg sok körrel.
Az előbb kért meg, hogy szerezzek már neki egy 40 literes Touratech-tankot a K9-re.
Tehetem
Nagyon!
Te meg ha még 1szer fel mersz hívni 23-30-kor, akkor az egész falut agyonverem.
Persze majd azt mondom, hogy Te küldtél.
na de tényleg enyire hosszú?
Idegbeteg.
Ezzel a sok körrel az a baj, hogy álmából felkeltve fájós háttal is tudja a 00-át.
Ne bénázzál
Ott van az.
neeeem....hun a szürkeimportrol szolo beszámolom amiben taglalom a gusztustalanul éhes magyar kereskedőket? de mindegy mer ezé ugyis megmondalak apukámnak!és ott veszek gumit ezentul ahol tejet kapni!
Kedves Svéd Úr!
Szeretnélek itt a fórumon megkövetni , de sajnos(persze nem sajnos) Bodri kutyám vett magának egy házat és ezen cselekménye miatt sajnos a Mugellói motorozásra nem maradt elég lé.
Én meg köztudottan nem megyek sehová a spanom nélkül. Ezért hát szépen kérlek húzzál ki a fekete listáról.
(ha nem teszed meg, küldöm érted az ávósokat és elvitetlek. )
mai történések ismét bizonyitják hogy hosszu már a tél senki nem birja már idegekkel
viszket mindenki segge
de még 19 nap és ujra nyeregbe szállhatunk Mugelloban
Predit pl sok körrel fogom megverni
Aztamindenségétennekacivakodásnak
Te lehet hogy senkit nem bántottál, de szerintem tudják rolad hogy van közötök egymáshoz
Gondolom annak hogy nem értesitettek a letiltásrol is csak az lehet az oka hogy egyértelmü hogy uradtol már tudod hogy milyen stilusu beszélgetést folytatott. Ezekután ezt minek püben leirni?
De evvel a stilussal nem lehet ügyeket bonyolitani, pláne üzletet nem. Ha ö is a te nyugodt stilusodban tudna megnyilvánulni és nem ragadtatná el magát akkor biztos nem nem lettél volna kitiltva.
De mikor engem hivott a férjed akkor is habzott a szája nem gyöztem nyugtatgatni, szerintem csak ez az oka a te bannolásodnak, de ezért nehogy elválj!