Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ez is egy nézőpont meg az enyém is. Nem fogjuk úgyse egymást meggyőzni.
Alapvetően egy igen barkácskedvű ember vagyok.Simán nekiestem és bontott cuccokból átalakítottam a saját gépem futóművét állítható radiális változatra.
Feltúrom az olcsóbb megoldásokat is ha lehet.

Sőt kisebb dolgokat simán beletúrok a blokkba.Cseréltem már vezérműlánc feszítőt is.

De pl. telófelújítást,szinkront a műszerezettség és tapasztalat hiánya miatt szerelőre bíznám.

Nos ezek a dolgok miatt mondom.Ami ilyen konstrukcióban kétkilóért eladó annak jó 90% esélyes hogy kell a blokkba nyúlni.

Nem láttem még embert aki egy 20 éves papírok nélküli pályagépbe 2e-renként cserélgeti a motul 300v-t és ő vette 94-ben babusgatta márkakereskedéses szisztémában gyári szervízanyagokkal pecsétes könyvel mindent ahogy kell tartotta karban.

Sajnos magyar 2013-as évben vagyunk.

Vett Gipsz jakab 2008-ban olaszból törötten mondjuk 3 kilóért ráhányt egy pályaidomot neoluxal lefujta majd eljárogatott pályákra néha cserélt olajat szűrőt valamikor igen valamikor nem.
Majd már kéne rá költeni így eladtra a havernak az is nyüstölte őneki kártyaadósság fejében átkerült másik ismihez azis egykeró,gumifüst majd kéne pízt csinálni dobjuk fel a hahura.

Oszt ennyi.
Picit negatív vagyok de realista.
Sziasztok !

Továbbra is eladó CBR 2004-2005-ös évjáratú 1000RR-hez az idom garnitúrám !

Tartalma:
- Gyári fejidom ,javított
- Gyári első sárvédő
- Gyári tank idom
- Gyári oldalsó idomok , javított
- Üvegszálas has idom
- Üvegszálas farok idom

A teljes szett most 55.000 Ft ! További info a linken,keressetek bizalommal !

Link: http://www.kepesmotor.hu/idomo...
Hja, pont ugyan azt kell rajtuk szerelni, mint egy 2010-es gépen. Futóművet néha szétkapni, összerakni, fékeket le-fel, betétcsere, olajcsere, láncszett csere...
Ezért mondta a Zoli, hogy szerelni meg lehet tanulni rajtuk.
Akkor ezeket az árakat felezd meg és anyagárban is vagyunk, ha magadnak csinálod, máris 50-nél sem járunk, inkább csak 40 körül, sok van még a 100-ig. De meddő vita.
Hja, küzdök, még... más meg elfogadja hogy ilyen, mert másnak is ilyen, de nekem így nem tetszik, nem jó érzés így fékezni, csak az én hülyeségem, amúgy fog a fék.
Előző hsz-re meg, én nem így látom, úgy gondolom kifogható egy kis ráfordítással használható gép. Amivel még aktívan pályáznak de el akarja adni, miért ne lehetne továbbhasználható gond nélkül? Nem értem ezt az ultranegatív hozzáállást. Meg kell nézni a kiszemelt gépet és kiderül milyen, nem egyből a kora meg az ára meg a magyar hozzáállás miatt lefikázni, leköpködni. Kell egy esélyt adni, ha szar ott kell hagyni. Én így gondolom.
Csak egy olaj/szimering csere egy 20-as,sima olajcsere szűrőkkel gyertyákkal 30e,És még nincs benne kuplung ami mondjuk 25e,Vezérlés átnézés,esetleg feszítő.Kb 100 nál vagyunk kéne még fékbetét,talán féktárcsa.
Oszt még karbi és egyébb dolgokba bele se mentünk.

Viszi a pízt a kehes gebe rendesen.
Mind bontózökevény.

Ha a linkeltekek bármelyikénél találsz doxa blokkot a lefosott szarkupac többirész közt akkor dombon ülő fűcsomó leszek.

De lehetnek csodák.Csak én nem hiszek benne.

Asszem te küzdesz puha fékkel egy lényegesen fiatalabb feltehetően jobb állapotú 1000 rr-en.

Most add hozzá hogy ezek milyenek és simán találsz csak a pályaalkalmasságra való felkészítésen 2 kilónyi javítanivalót.

De ne legyen igazam.Vakarj elő egy ilyen göthös gebét és lássuk mit varázsolsz elő mondjuk 250-ból.
Utcai gépet nehéz is találni ilyen áron.:) Ami ennyiért van azt én se nézném meg. De könyörgöm, ezek papír nélküli vagy külföldi papíros régi gépek. Mennyibe kerüljenek? Ez a reális áruk, 2-300ezer Ft, és biztos vagyok benne, hogy találni közöttük megfelelő állapotút egy kis pályázgatáshoz csak jól meg kell nézni és nem fog az első alkalommal elemeire hullani.
Milyen többi részre locsolsz rá 2-300kilót egy ilyen gépnél? Ha úgy veszed, hogy motor váltó jó, váz mondjuk ép. Akkor mire? Ha futóművet, komplett fékeket felújítod, amit kell cserélsz, esetleg kuplungot kicserélsz még mindig nem költöttél rá 100ezret sem. Nem értem miről beszélsz.
Ezt mondom. Nem a 94-es Hondával van a baj hanem a MAGYAR 94-es Hondával.
Nem arra gondoltam, hogy meghal vele hanem, hogy elveszi a kedvét a motorozástól.
Amikor 3 hónapig kerestem egy törésmentes 2 éves 750 K4-et (2006-ban) na akkor elgondolkoztam, hogy olyan nagy kérés ez? Hogy egy 2 éves motoron rendesen álljanak az idomok? Az volt.
A hobbi pályázáshoz elég az MZ is.
Elég sok műszaki hibát látok a pályán 1-5 éves motorok között is ezért nem kockáztatnék ilyen 20-on éves vasakkal.
Mindig vannak kivételek de a magyar valóság nekem mást mutat.
Leginkább azt, hogy valaki megveszi a szart olcsóért aztán szopik vele orrba szájba.
Huhh magyar viszonylatokon egy 200-ért kínált papírok nélküli 94-es már pályamotornak használt gépre mondani hogy jó....mert honda..........

Pont a blokk lesz az a kilehelés előtt egy félórával.

Normál utcai motorok közt is nehéz találni rendes blokkal gépet ebben az ársávban.

És a többi része is lehet megdöbbentően szar amire rálocsolsz még 2-3 kilót.
Azért ne essünk át a ló túlsó oldalára.
5-600-ért már 2000 körüli rendszámos-papiros SRAD-okat lehet venni vagy még pár évvel fiatalabb pályamotorokat, azokkal mi baj van kezdő hobbipályázásra?
Nemhiszem hogy kockáztatná vele az életét, szerintem ez már túlzás amit írtál.
Bátran vegyél egy ilyen régi HONDÁT! 2kiló körül hirdetnek több 600-ast is. Ne nézd a korát! Meg kell nézni a motorokat élőben, ha van rá mód kipróbálni. Legfontosabb, legyen a motorja jó állapotú! Aztán a váz se legyen 3-ból összehegesztve! Váltója működjön faszán. Ha ezek teljesülnek, én bátran megvenném, minden más viszonylag kicsi pénzből helyrehozható. Úgyis akármit vennék azzal kezdeném, hogy minden folyadék cseréje, futóműben is, ha kell szimmeringek cseréje, kell jó fékbetét, tárcsa ne legyen kukába való természetesen, egy pár jó gumi és mehet a körözés. Nem kell ehhez 6-800ezer ft vagy millió fölötti összeg. Egy ilyen motor is tökéletes lehet pályán élménymotorozáshoz úgy, hogy nem félti az ember a vasat. És ha a felsorolt dolgok rendben vannak, nem is lesz vele sok problémád. 92-es CBR900-asom volt, 80ezer+km-el. Semmi baja nem volt. Ilyeneket is nézhetsz, hibátlan motor az is, árulnak néha ilyet is nem magyar papírokkal, vagy picit sérült (most is van fennt egy sárga 97-es) állapotban, de működőt.
Igen régi motorok. Előjöhet váratlan hiba. Ugyan úgy, ahogy egy újabb motornál is. A 2005-ös gsxr-emnek szétszállt egyik pillanatról a másikra a blokkja. Na? Van ilyen.
Nem azért ilyen olcsóak ezek, mert tutira olyan szarok. Hanem mert régiek. Mégse adhatják annyiért, mint egy 10 évvel fiatalabbat, mert akkor ki venné meg? Én azt mondom hajrá! Nézz meg párat vki hozzáértővel, próbáld ki, amelyik jónak tűnik vedd meg és használd!
Nekem Suomy Spec 1R James Toseland replika van 8,5 éve! Imádom! Néha ki kell mosni a bélését és mintha új lenne! Ennyi idő után sem lötyög a fejemen! Jó választás volt.
Simán add el a jelenlegit és vegyél egy jó pályagépet.
Ha elkezded komolyabban úgysem fogsz utcán menni.
Így csak állni fog a pénzed benne.
Ha meg csak hébe-hóba pályázgatsz kis pályákon örömmotorozásnak akkor elég a jelenlegi.
Először is sose lesz rendbe. Ezekre a motorokra évek óta csak a legminimálisabbat vagy azt sem költik tehát totálisan le vannak harcolva.
De mondjuk megveszed valamelyik 94-est. Ahhoz, hogy biztosan rendben legyen rajta a fék, futómű, blokk stb. kb. annyit fogsz költeni mint ha vennél egy fiatalabb gépet. Vagy hónapokig szaladgálsz mire bontott alkatrészt találsz hozzá (aminek kétes a minősége) vagy veszel újat aranyárban. Azzal a különbséggel, hogy miután rendben lesz akkor is csak a 94-es műszaki színvonalat fogja hozni és állandóan előjönnek majd újabb és újabb problémák.
Szarból nem lehet várat építeni. Megjegyzem én 4-600e-ért sem vennék pályamotort. De a te életed.
akkor 2000 előtti motorban ne is gondolkodjak? az a baj hogy kezdőként nem akartam 4-600 ezer forintot motorra költeni. Arra gondoltam hogy veszek egy régebbi "sport" motort és ha rendben vannak a fékek,telók,motor, lánc akkor megveszem leszedek rola mindent amire nincs szükség, kap használt pályagumit és kész a motor gyakorlásra. és később ha van értelme esetleg beruházni egy drágábba.
akkor 2000 előtti motorban ne is gondolkodjak? az a baj hogy kezdőként nem akartam 4-600 ezer forintot motorra költeni. Arra gondoltam hogy veszek egy régebbi "sport" motort és ha rendben vannak a fékek,telók,motor, lánc akkor megveszem leszedek rola mindent amire nincs szükség, kap használt és kész a motor gyakorlásra. és később ha van értelme esetleg beruházni egy drágábba.
Szia! Én ilyet használok. Egy bajom van vele a plexi tartó "billenő szerkezet" pár hónap használat alatt meglazul és elmozdul. Ennek az az eredménye,hogy a menetszél bejön és pont a szemembe fúj Persze 5 perc alatt orvosolható a "probléma". Ezenkívül nem tudok rosszat mondani róla.
Szia! Sok év tapasztalattal a hátam mögött azt mondom,hogy az EBC és a Vesrah fékbetét a legjobb.Áttétel pedig -2 +2 lehet.Alkatrészben Ő a legjobb:06205804474
Ezekkel a csodás gépekkel nagyjából a linken olvasható lelkiállapotban fogod végezni...

http://www.kepesmotor.hu/april...
Sziasztok.Van egy gsxr 600 k7 motorom,most szeretnék fékbetétet,és láncszettet cserélni,de jobbára csak kisebb pályákra járok vele ha időm engedi, és az lenne a kérdésem hogy milyen típusú fékbetétet vegyek bele ami pályán megállja a helyét .Meg esetleg áttételt módosítani érdemes e, és hogyan?
Ezekkel az ipari hulladékokkal max szerelni tanulsz meg úgy-ahogy.
Ezekből én max. a Kawasakira ülnék fel. Az valamennyire pályásítva van és sokkal fiatalabb a többinél.
A másik 3 mind 20 éves vagy öregebb és kókány kivéve a yoshimura suzukit ami meg nem pályamotor csak nincs papírja.