Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha meg túlhúz félre a kormány akkor meg bele is mentél az árokba és fizetheted ki a motort a tulajnak
Ne csak ezeket nézd. Mozgó, kopó alkatrészeket mind nézd át. Illetve perecre utaló jeleket is keress.
Kevés motor van amivel még nem pereceltek, de ha nincs gáz vele azt be is szokták vallani. A titkolásnak oka szokott lenni.
Ha kevés km van benne óra szerint akkor: Nézd meg volt-e már lánccsere pl. Meg kellene nézni milyen a gyári, ha azzal eltérő márkájú van fent, akkor volt csere. Általában a láncot 20-25 ezer környékén szokták cserélni. Nézd meg azt is hogy mennyire van hátrahúzva a kerék. Ha túl elöl van, akkor még új lánc lehet a vason, nem nyúlt annyira. Ez is lánccserére utal. Csavarokat nézd át, főleg a blokkon. Ha szét volt szedve annak nyoma van.
Ha valamit változtattak, kicseréltek a motoron, kérdezd meg megvan-e az eredeti alkatrész.
A túl kevés km mindig legyen gyanús. Szépen hangzik, de a motort használni szokták. 1 szezon alatt 5-10 ezer simán belemegy, tehát ha 10-20 ezer km-el kínálnak motort, az nagyon legyen gyanús.
Ha van benne 40.000 km. akkor csak át kell nézni hogy nincs-e sérülés és ki kell próbálni. Ha nincs gond vele akkor lehet beszélni az üzletről, valszeg a gazdája is becsületes motoros. Persze legyél mindig gyanakvó.
Szevasz!

Ezekben a motorokban 35-40 ekm van minimum! Amelyikbe nem ennyi van, az hazudik. A km-t elárulja az, hogy mennyire van kivállasodva a féktárcsa. Legalábbis azt meg tudod belőle állapítani, hogy több van-e benne vagy sem, mint óra szerint. 50-55 ezer km-nél azért már rendesen lehet érezni a vállát a tárcsának.
Ha tetszik a vas és kipróbálásra kerül, akkor nézd meg az egyenesfutását. 90-100 környékén engedd el a kormányt. Ha húz valamerre, akkor hagy ott a gépet.

Sok sikert és jó keresgélést.
Nézd meg a lámpáknak a rögzítő fülét, meg mindennek aminek kell lennie! Én sajna kihagytam és magamnak szerkezttettem füleket, hogy ne lötyögjön Az enyém 2001-es végülis nagyon elégedett vagyok vele, de egy karbi szinkron nem ártana
És a ZÖLD az igazi!
Sérülésre utaló jeleket keress,ez a típus nem csörgős fajta,tehát csendes blokk,a futott kilómétert nem tudod leellenőrizni,hogy valós-e vagy sem,de vannak árulkodó jelek,ha túl sokat ment a gép.Ilyen pl.az erősen megkopott lábtartógumi,kormánymarkolat,és igazából minden egyében is meglátni a kopásnyomokat.Gyári állapotút keress,ne tákoltat,azon sokkal könnyebb kiigazodni,hogy mennyit használták,milyen gazdája volt.Ne vedd meg az elsőt amit megnézel,még akkor sem ha hibátlannak ítéled meg.Mindenképpen nézz meg még egyet-kettőt,hogy legyen viszonyítási alapod.Ne sajnáld rá az időt és az útiköltséget,mert egy jó választás esetén százezreket lehet ezzel megspórolni.És ha lehet legyen magyarországi első forgalomba helyezésű,mert a behozottak többségénél alap az,hogy visszahúzzák az órát akár digitális,akár nem!Ne kapkodd el,nálad a pénz,te diktálsz!Manapság jó áron lehet jó motorhoz jutni,mert sz.r a piac!
Sziasztok!

A segítségeteket kérném. Szeretnék venni egy ZX-6R es kawasakit a 2000-2002 évjáratúból.
900.000 HUF-t szánnék rá, de nem ez a lényeg, hanem, hogy mire érdemes figyelni a vásárláskor?
Minden segítséget köszönök előre is, nincs túl nagy tapasztalatom még e téren.
Mindig javulsz , mostmár egy on-board beleférhetne
siratom!
Amíg nem fizetnek az előző méltánhíres mutatványomért.... addig semmit! de terveim már vannak!
Bár ha valaki pénzt akar adni megadom a számlaszámom
Perec- amugy ha szabad kerdeznem mit csinalsz a geppel?bonto?
Vigyek? Szüreteltem a hétvégén!
Itt nincs szalagkorlát.
Vazze! Vigyázz! Nem akarok kísérőt a bontóba!
jó idő
Na akkor élménybeszámoló a mai pályanapról.
Na ismét megérkeztem kisebb sérülésekkel de amúgy épen és egészségesen.
Tehát ma is a licences csoportban indultam jó szokásomhoz híven. Feltett szándékom volt, hogy a jó időt kihasználva javítsak a köridőmön. Első menetben szépen futottam a szokásos köreimet 12-14-10 de nagy volt a forgalom ami jelen estben azt jelenti, hogy azt sem tudtam merre meneküljek a sok 2 perc alatti állat elöl. Azért 4-5 embert én is megelőztem. Aztán egyszer csak jött a várva várt légüres tér. Éreztem, hogy minden klappol. A váltó nem csattogott, nem pumpált az eleje, nem bicsaklott be, a fék meg hozta a szokásos formáját (felkeményedett ). Már javítottam az időmön amikor is jött az a bizonyos KÖR. Már a 2-es kanyarban éreztem, hogy most sikerült jóval beljebb engednem a motort. A mansell is gyorsabban elfogyott mint szokott. Aztán a sikánt kevésbé rontottam el mint eddig. Utána a balos semmi extra de a jobbosból sokkal jobban jöttem ki mint szokásom volt és a gyors balosba magamhoz képest rettenetes sebességgel estem be. Annyira gyorsnak éreztem, hogy a kanyar közepén muszáj volt ránéznem a kmórára.
185km/h. A jobbosban 130 (nálam ez soknak számít) majd nagy vidáman pöfékeltem a lejtős egyenesben ami a csövön kifér. Éreztem, hogy ez most jó lehet. Jobbos, -2 semmi extra majd a célrarában kivételesen végig térdelve 112-vel haladtam. Jó volt a kigyorsításom is és így összejött a 2:07.3. Aztán jött a baj. Gondoltam futok még egy gyors kört mert nem voltam fáradt. Az egyes kanyarban valami őrületes dolgot művelhettem mert szó szerint elpattogott a hátulja! Iszonyat lassan mentem és nem tudok másra gondolni, mint, hogy túl kevés volt a tempó ahhoz a dőlésszöghöz.(Gáz csukva volt) Na szóval megindult a hátulja. Rögtön éreztem, hogy baj van és a lehető legegyszerűbb módion próbáltam menteni a helyzetet. Felrántottam a motort ahogy bírtam. A hátulja megtapadt dobott rajtam egy nagyot, lefejeltem a szélvédőt a jobb lábam lecsúszott a lábtartóról és jó alaposan belerúgtam a fékpedálba. Fel 6-ba és irány a box. Volt 08-as köröm is szóval nem csak simán kicsúszott.
A szünetben beragasztottam a bibis lábamat. (Külön köszönet AlexCBR-nek a ragtapaszért.) Ha elesek az amolyan tipikus Tibor-féle szánalmas esés lett volna.
Második menet. Na ez gyors lesz. Kimentünk majd a mansell kanyarba érve füstfelhő és egy bőszen lángoló CBR1000RR fogadott. Szegény ürge az első körben elcsúszott. Állítása szerint nem erőlködött nem ment gyorsan egyszerűen elment a hátulja. Aztán valami szétcsúszhatott a motorban és kiömlött a benzin.
Bumm! Habbal oltás piros zászló stb. Egy utcai és egy licences menet kiesett.
A harmadik menet nagy része nem volt jó. 2 kb 20-as csoportban mentek ki az emberek és az első 8 köröm végig 12-15 között volt. Aztán az uccsó mért körömben a sikánnál már éreztem, hogy majd leesek a motorról de addig jónak éreztem a tempót és ezért gondoltam ezt a kört még befejezem. Lesz ami lesz. A 11-es kanyarban letettem a térdem ami eddig nem történt meg sose. A lejtős féktávon már teljes erőből kellett kapaszkodnom de csak hajtottam a dolgot. Az eredménye egy 2:07.9 lett. (Asszem)
A negyedik meneteben megbeszéltem a Földeák Csabával, hogy felvesz videóra. Ezért ilyen 12-15 közötti körök voltak végig. Aztán, hogy mennyire sikerült vennie az majd elválik. De kifejezetten jól ment azzal a vén tragaccsal.
Nagyjából ennyi a mai nap története. Az új hátsógumim nagyon jól szuperált. D209Gp Racer medium. Sajnos a kigyorsításaim nagyon vérszegények még mindig. Csaba simán otthagyott a 600-al.
Mindegy. Gondolom nem véletlenül nem megyek 1:52-őt.
Valakit esetleg nem érdekel szinter fékbetét 6 dugós féknyereghez?, Új ! Dobozban!
12ezer HUF a szett előre! ( 2 pár)
Motort még tudunk másikat venni , viszont lábat ,vállat ,gerincoszlopot már nehezebben!
Jobbulást nektek!
A térd, váll hasonlóan. Viszont a nyakam rendesen megrándult. Na de nem siránkozok. Egy havert idézve aki sajnálta a mocit: "inkább a lábad tört volna el! nem?" Ez volt a legkeményebb!
A vállam viszont elégé fáj ,a tied hogy van?
Ez a fetrengős figura ismerős FZ6 topik-ról .
A térded ,hogy van?
Nekem is felhorzsolódott egy kicsit, biztos elcsúszott a protektor.
Bocsi Perec!
Sajnos nem vagyok gyors és gépíró míg ezt a történetet teljesen elejétől végéig leírtam volna nem lett volna kis idő.
Még egyszer bocs!
Amikor szóban mondtam a történetet, abból nem hagytalak ki és örültek hogy te is sérülés nélkül megúsztad.
haveromnak konkrétan 7 helyen tört el a váz a zx 10 esen mikor beparkolt a szalaglorlát alá 80-nal.....az enyém is eltört magátol de gariban kicserélték.....köszi Ozsváth Feri
Hat csavokaim ez szar ugy......nagyonn sajnalom mert tudom mien esni..... Az a vázrepedés meg maga a Kawás rémálom! pedig enis most kawát szeretnék..... 1haver aki mocikkal foglalkozik mondta hogy a Honda ha torik egybol KO az elso villa..Kawa ha torik egybol a vaz megy es a villak egyenesek maradnak .eleg nagy szívás az tutti. foleg hogy meselt 1 esetet 2006os 10R rol amin elrepedt a váz.meghegesztették-szépen és frankón.erre elrepedt mellette.... ........
Itt az átka a mai motorgyártók versenygésének !
szeva...most hivott az a csavo hogy a gep megsincs folytva hanem megallapitottak a szervizben hogy nemnyit az exup szelep es az a gond!-azert viselkedett ugy.
Tényleg nem mentünk gyorsan.

A váz meg nem arra van tervezve, hogy akár 20-ról tizedmásodperc alatt megállítson 160kg-ot.
Az én motorom 200 kg.
Perecé 160-akármennyi.
Valőszínünek tartom, hogy a 40kg különbséget nem a felnik adják.
Nem túl erős dolog a váz. Az ER-6-on meg a TL 1000-en alapból repednek.