Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Na, én is itt vagyok.
Szép idő, szép motorok, még szebb lábtartó konzollal indultunk el motorozni.
Végig elöl haladtam, de nem tudtam pontosan hol kell a 25-ösről átmenni a gyönyörű kis szerpentinre, tehát előre ment pintati.
Ahogy kezdtünk kiérni a településről, mondom az elöl haladónak(sisakbeszélő)hogy, vigyázzon és óvatosan mert a most kezdődik és ha jól emlékszem az első szakaszon sok sóderes és óriási kátyús rész van. Nem érkezett válasz. Erre megkérdeztem: Attila hallasz? És vezényszóra mindketten elestek. Nem volt 1mp a két esés között.
Első gondolatom volt, hogy olaj van az úton, de közben néztem szerencsétleneket, hogyan csúsznak az úton.
Kívülről nézve baromi nagy esés volt mindkettő. Biztos voltam benne, hogy nem állnak fel és hívhatom a mentőket.
Szerencsére mire megálltam és leszálltam a motorról már mindketten talpon voltak.
Attila motorját ki kellett húzni a szalagkorlát alól, hogy fel lehessen állítani, mert a fejidom közepéig alatta volt.
Ezután rohantam Perec gépéhez, felállítottuk, de azon egyből lehetett látni, hogy nem fog tovább menni.

Pintati gépén eltört és lehorzsolódott a fejidom, a fejidom mögött lévő takaróelem, tükör, kuplungkar, kormányvég, bukóvas, lábtartó, farokidom, doboztartó konzol és szerinte ferdén áll a fejidom, ezt lehet még ma lebontjuk. Ő, ha lehet ezt mondani, egész olcsón megúszta. Szerencséjére ő kifele csúszott a kanyarból és volt ideje kicsúszni a sebességet.

Perecnek sajnos mélyebben le kell bontani a gépet, hogy átlátható legyen a dolog.
Szerencsétlen a dologban ott volt, hogy nem volt táv, ahol csúszhatott volna.
Az oszlop pedig lehet, hogy nem átok, hanem szerencse volt, mert ha két oszlop között van, a motor keresztülgyűrte volna a 40cm-en a korlát alatt.
Én személy szerint inkább kidobnék az ablakon 3-400-at, minthogy eltörjön a lábam vagy a kulccsontom, vagy a nyakam...stb.
Voltunk mi is túrázni, de nekem nem esik jól ez az őszi motorozgatás.
Lehet azért mert pár nappal ezelőtt majdnem pereceltem én is.
Egy szép napos kora délelőtt úgy érkeztem egy kereszteződéshez, egy jobbra lekanyarodáshoz ,mint sok ezerszer máskor, csak most (hideg aszfalt, hideg gumi) sikerült úgy 80-nál állóra fékezni az első kereket.
olyan volt mint egy bikarodeó. Nem tudom hogy, de a motoron maradtam.
És külön köszönöm annak a szuzukis autósnak, aki balra akart kanyarodni, de látta a küzdésemet és nyomott egy satu féket. Mert ugye az irányjelzöm jobbra villogott, és én meg mentem egyenesen.....
Üdv!
Nem ilyen élménybeszámolót vártam. De legalább épp bőrrel megúsztátok.
Nagyon szep allapotu ZX-6R muszerfalam van elado. 2000-2002 koruli tipusokhoz jo.

http://www.kepesmotor.hu/motor...
Úristen! Most olvasom.....szerencsére nem lett bajotok! Itt níztem tegnap, hogy hol-mikor-mi...,de semmi! Itthon gubóztam a szobában! Jó lenne némi telcsi szám, mikor gurulás van! Bár már lassan-lassan szedem szét a vasat, itt-ott kell hegeszteni a műanyagot és egyéb dolgokat Ha sztenderen pihen a vas az nem baj neki? Valakinek nincs eladó 2001es ZX6rr -re olyan alumínium kütyü, ami a plexit+tükröt tartja? Mert ami nekem van, már annyira ismeri a színesfém hegesztőt. Folyton eltörik. Gondolom azért, mert feszülés van benne! Ilyen az , ha amcsiból van a moci( teló cserés volt az édes), de a váz és futómű hibátlan! Vigyázzatok magatokra az isteneteket!
hát ja a sáv közepe a két kerékjárat közt vizesen az olaj.....?kell ettől jobb!?örülj neki h neked nem lett bajod vazze,a motort megcsinálhatod!
Persze amint lesz rá keret megcsinálom! Az előző balesetből még lógnak 1millával az csak elég.
Volt ott más is! A nadrágom amivel nyaltam tiszta olajos szar és nem jön ki belőle.
Ilyenkor már nem szabad szerpentinezni. Kint nyílt terepen fasza 21 fok, száraz út, tökéletes tapadás aztán a fák között valahol megreked a levegő és a reggeli viszonyok uralkodnak még délután is. Ködpára, harmat stb.
de jó lenne látni mennyire hervadt el a váz,mert van,hogy meg lehet menteni.legalábbis egyes célokra még megfelelhet. pl fighterkedni
Hello!Add el,szabadulj meg ettöl a motortol,sőt bekéne zúzni hogy ne hozzon senkire bajt Boccs ez rossz vicc volt,,de tényleg vannak olyan tárgyak amik nem hoznak szerencsét,és ahogy látom a te motorod valami ilyesmi lehet.
Perec!
Megcsinálod a motort?
Az gáz..Az a baj hogy az ilyet csak akkor veszi észre az ember amikor már csúszik a korlát felé...
Tiszta nyálkás szar volt az út. Mint a jég!
Sajnálom a történteket. Hétvégén Mátrában cimbim szintén randevúzott a szalgkorláttal, 10 percet ha motoroztunk. De hogy sikerült megfognotok a korlátot? Tiszta terepnek tűnik a kanyar..
Mondom vagy 30al mentünk!
azért a lovagnak olyat bebasztam volna mint a disznó...
azért ha a váz eltört,nem lehetett olyan gyenge tempó
a szalagkorlát meg egy rémálom.ha olyan lenne mint amilyennek kell lennie,(három egymás fölött) sokkal kevesebbel megúsztad volna.így meg jó hogy nem téged darált le...
kép van?
Az ország másik feléből is elindult egy kismalac, hogy találkozzon a királyság leghíreseb borvidéken a másik három kismalaccal. Ez a kismalac szerencsére odaért, de hiába várta a másik hármat. :(
Az odafelé vezető úton ez a kismalac is majdnem pórul járt. Éppen sovány disznó vágtában előzőtt, amikor egy nagy szürke lovag (renault mikrobusz), akit éppen előzött, majdnem lesodorta az útról. Keményen a fékbe kellett nyúlni, 1 méteren múlott, hogy nem lett malacpörkölt a vége.
Az eset után folytatta malacunk utját a tokaji borvidék irányába, ahol barátnőjével a környéken még motorozott egy keveset a másik három malac nélkül. :(
Nem az a tavaszi! Az csak látványos!
Pintati elől én középen zdobrotka hátul. Fesza szerpentin gyenge tempó! Jobbos után balos vissza. Ahogy beértem a kanyar közepéhez már csak azt láttam pintati megindul és akkor rályöttem hogy én is! Pintati dombnak föl csúszott sok-sok métert. Én mivel a kanyar közepén jártam megindultam a szalagkorlát felé. Az első kerék elkapta a szalagkorlát lábát ami kitört. Ez az erő eltörte a vázat, a kereket berakta a hűtőig, szétört minden idom, én ami még csak sérülhet. A gomba szart sem ért!
ez az az árokbanfekvős kép a reglapodon?
De-de!
Vazze! Év végén mindenki szív?(Bár nekem mákom volt de a baleset az baleset) Mi történt?
nagyon sajnálom.fontos,hogy nem lett bajod. a nevedet nem ezért kaptad?