Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Hali!

Nekem Galfer van elöl-hátul. Tavaly tetettem rá a gépemre. Semmi probléma nincs vele, érezhetően jobb a fékhatás és ugye nem mászik el a nyomáspont sem. Pályán nem igazán van vele tapasztalatom, de igyekszem majd kipróbálni ott is, mert ugye ott számít igazán. De szerintem ott is ugyanúgy teszi a dolgát.
Árat nem tudok neked konkrétan mondani, a 48 ezres nagyszervízzel együtt lett rádobva, de olyan 30 és 40 ezer között lehetett előre és hátulra együtt.
Sziasztok!
Fémfékcső szettet keresek... lehetőleg nem "arany" áron.
Valakinek valami ötlet, vagy használható infó?!
Köszi! strongistkukacfreemailponthu
Sziasztok! Pár nappal ezelőtt észleltem a motorom alatt pár csepp "foltot", de úgy voltam vele, hogy az már biztos ott volt, amikor az adott helyre parkoltam, kizárt, hogy a motoromból jönne. Aztán mikor visszamentem egy kis idő múlva a géphez, láttam, hogy azok a foltok azóta szaporodtak. Ekkor már kezdett gyanús lenni a dolog és alánéztem a motornak, amikor is láttam, hogy a hasidom belseje ázik a nedűben, valamint a központi rugóstag is tiszta olaj. Másnap láttam is, hogy a rugóstagból csöpög a lé. Egyeztettem szerelővel, majd arra jutottunk, hogy bontóból újat kell venni rá, ki kell cserélni az egészet.
A szóban forgó motorom 2008-as 600-as CBR. Kérdésem csak az lenne, hogy esetleg volt-e már olyan köztetek, aki így járt adott típusú motorral? Gondolom annyira nem jellemző dolog lehet, viszont 55 ezer km futásteljesítménnyel a háta mögött a híresen szar magyar utakon talán nem kellene meglepődnöm ezen annyira.. A motorral leginkább túrázom, normál használat mellett, pályát nem igazán látott még a gép.
Szia! Ajánlom: magam! Pont most szervizelem a saját 07' RR-t is (villaolaj csere, szelephézag ellenőrzés, stb...). Gumikérdés: a 07-es 600RR Bridgestone BT 015-el jött ki gyárilag. Ebből 2 garnitúrát használtam el, minden gond nélkül. Most Bridgestone BT 016 Pro van fent (több zónás gumi, esőben jobb tapadás...), és valóban érezni a különbséget. Lényeges szerintem a párban csere (tudom, tudom, költségesebb..), és a minél újabb fejlesztésű gumi. Ha igényled, ebben is tudok segíteni!
Szia!

Talán tudok segíteni mind 2 ügyben.
Esetleg egy e-mail elérhetőséget tudsz adni?

Üdv: Norbi
Hali! Szeretném átnézetni a motorom, így szezonkezdéskor nehogy váratlan meglepetés érjen. A tanácsotokat szeretném kérni ez ügyben. Tolnában, esetleg a szomszédos megyékben tudnátok korrekt, megbízható szerelőt/szervizt javasolni? Elsősorban nem márkaszervizre gondolok.
Még valami! A hátsó gumim is csere érett. Mit javasoltok nekem utcára? Üdv!
ki lehet a berti? Bertalan? Vagy valami aberállt? előre is köszi a segittséget!
Te egy kis köcsög vagy!
Megvagy hadnagy! Messze úgy sem tudsz menni, nem enged az asszony! Tehát neked tökéletesen megfelel az, amid van!
Itt a jo idő és kormánycspágyas a motorom basszus!
Ezzel a hirdetéssel vigyázzatok, mert átverés, zx6 forumba volt róla szó...
IXIL dob, Mókusnak volt még az elején ilyen fent a 600RR-jén
TBs dob és el kell belőle vágni egy kicsit brutális lesz
Szerintem a TwoBrothers nagyon csúnyán kilóg 2004 alól...Én is nézegettem már,de nem szép:(
http://www.motostyling.hu/webs...
Nézegesd meg a linkeket is...
Adom amit mondasz...
Bár nekem RS5 van
Csak a 2tesó, semmi más! Brutális hangja van!
Vitáznék az Arata sem piskóta rá szabták :D
http://www.kepesmotor.hu/kawas...
yoshimura rs-5, az egyik lehető legjobb választás a 600rr-re
nekem is ugyanilyen dobom van fent, és iszonyat szép hangja van
Hello!

Van 1 eladó pályaidom szettem (05-06 ) 600rr-re,
Ha valakit érdekel jelezze.
Ár 35 ezer.
Szia!

Saját vélemény: Elől 2.1 hátul 1.9

Üdv: Norbi
Szia!

Nem kell köszönöm
Hello!
Vki tudna segíteni abba, hogy egy 04-es 600rr-re felrakható-e a 05-ös 600rr sportkipufogója?
Esetleg vkinek yoshimura vagy two brothers dobja van eladó?
gumi függő is a dolog.
Egy kérdésem lenne: Pályára mi az ideális guminyomás ?

Válaszokat előre is köszönöm . :D