Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

NSR, úgylátszik nem ment át. Irónikusan értettem ezt a félgázas szöveget. Ilyen hiszi-a-piszi szerüen . Father azért maradt le gyakran, mert még nem ismerte a kanyarokat itt a Pilisben ahol motorozni szoktunk. De mióta megtanulta őket, azóta nagyon jókat csatázunk egymással.
Én most voltam életemben először a Bakonyban motorozni. Egyébként szerintem nem jó, úgyértem nem CBR125-ösnek való. Ez az állandóan végsebességen motorozás ezzel a kis CBR-rel szerintem elég unalmas. Itt a Pilisben nincsenek ilyen hosszú elnyújtott gyors kanyarok meg hosszú egyenesek, magyarúl lassabb. Ez így nekem állati egyhangú volt. Pont azt a részét nem tudtam élvezni amit szeretek (kanyar, kigyorsítás, rövid fékezés a köv. kanyar elött, döntés majd megint kigyorsítás stb.)
Egyfolytában végsebesség közeli sebességgel mentünk és alig volt olyan kanyar ahol lassítani kellett volna. Nagy motorral biztos nagyon lehet élvezni azt a környéket is, de szerintem ilyen pici motorral elég unalmas. Most majd Ti gyertek az én "hazai pályám"-ra és meglátod, hogy mire gondolok és garantálom, hogy én már Dobogókőn kávézok majd miközben rátok várok . Oda a Bakonyba a nagy végsebesség kell, ide viszont a nyomaték és a jobb gyorsulás. Ezért élvezem jobban a kipuffot és a 14-es fogaskereket.
félgázon hasaltál a motoron?
egyébként nem akartam leszólni félre ne értsétek, az tény hogy kigyorsításban Rocky elugrott 1 picit mikor elöl volt és csak figyeltem hogy elhagyja a másik CBR-es kolegát, de igazán gyorsulni nem tudtunk, de azt láttam hogy nyomatékosabb volt valamivel, szal a következő talin sort kerítünk 1 gyorsulásra is
de én azt mondtam hogy a vége az úgyan annyi volt, nem ment jobban pedig én arra számítottam hogy majd az lesz hogy Rocky folyton ránk fog várni mert itt Father mindig azt mondta hogy míg nem volt sportdobja addig folyton lemaradt Rockytól és ezt nem értettem, mert nem vettem észre hogy annyival jobb lenne
szal szerntem ha össze lenne hangolva Rocky karbija akkor jobban menne, de így nem hiszem hogy annyira ott tudna hagyni!persze ez csak az én véleményem!
de Rocky, hogy megnyugtassalak én eddig soha nem használtam a 6. sebességi fokozatot, most hogy együtt motoroztunk volt rá alkalmam nem is kevés, és nekem se volt koccon a gázkar!
szal lehet hogy alsó tartományba jobb tőle a moci, de nekem annyit nem ér meg, de ez tényleg saját vélemény, aki szerint megéri az vegye meg, én nem akarok senkit se lebeszélni róla, ez mindenki döntse el, én eldöntöttem, nem veszek mert nekem nem éri meg, a hagját irigyelem piszkosul de 1 hangért nem adok 40ropit
Sztem sem éri meg kipufogót venni!
Sztem az a legjobb, ha a gyárit átalakítod egy nagyon picit és nekem is tetszik ez a 14-es lánckerék!
A légszűrőt én nem ajánlom, mert ahhoz hozzá kéne állítani a motort, meg amúgy is!
Döntse el mindenki maga, hogy mire költ és mire nem. 40ezerből nem lehet új motort venni, viszont arra elég, hogy ez a kis motor még nagyobb élményt szerezzen a tulajdonosának.
Mind az 5-en full egyformán mentünk, 3-4 km/h plusz-minusz mindig attól függően, hogy ki hogy gyorsított ki és hogy váltott sebességet. Ennyi!!!!
Ja, NSR, én végig félgázon mentem ám!!!!
Na nehogy azt mond, hogy a sport kipuff nem dobja meg a teljesítményét!! Mindannyian akik lecseréltük éreztük a változást. Sokkal nyomatékosabb. Az, hogy most nem 130at csak 125öt ment az sok mindennek lehet az oka, de első sorban a benzin minősége és a lánc állapota a mérvadó. Szerintem meg ez az egyetlen tuning amire érdemes költeni!!!
szerintem tedd félre a pénzed és vegyél majd egy nagyobb motort, mert szerintem nem éri meg kidobni 40-50ezer forintot azért hogy jobb hagja legyen a motornak!mert a héten volt itt a balcsin Rocky és gurultunk egyet, 5en voltunk összesen és mindenkinek 125ös CBR-je volt és meglepödtem mikor megláttam Rocky gépét mert az a sportkipuff marha jól néz ki a motoron és olyan hangot ad neki amire tényleg bárki felkapja a fejét mert marha jó a hagja az baromira irigyelem, de viszont mikor mentünk én voltam leghátul a full gyári 2500km-es mocimmal és volt hogy Rockyék feküdtek a motoron és tépték ahogy bírták, én is ráfeküdtem de mindig 1 picit vissza kellett vennem a gázból mert gyorsabban mentem mint ők, nem mondom hogy 10-20km/h-val gyorsabban, mert az nem lenne igaz, de el tudtam volna menni mellette simán, és bátyámnaál is úgyan ez volt a helyzet ő is mindig visszavett 1 picit(de persze ez alatt ne azt értsétek hogy belefékeztünk hanem picit visszaengedtük a gázkart és hagytuk szerepelni 1 picit a motorféket, meg próbáltuk olyan tempon tartani mint ők) az mondjuk igaz hogy bátyámnak a gyári 15ös lánckerék helyett 14es van de ez szintén megvan Rockynak is a sportdob meg a sportszűrő mellett! mondjuk lehet jobban menne csak be kéne hangolni a karbit a légszűrőhöz!

szerintem nem éri meg sportdobot venni, én is venni akartam míg nem találkoztam Rockyval, marha jól néz ki és eszméletlen hangja van sőt menet közbe mikor valamiért elé kerültem és megvártam hogy visszaelőzzön marhára jó volt ahogy ment el mellettem mert iszonyatos hangja volt, de szerintem a hangja miatt nem éri meg ennyit költeni rá!
Ja amúgy, most jöttem haza a buliból, Debrecen, Bázis, Hamwai P.G. jó volt, csak nem lehetett levegőhöz jutni!
Hát nem tom ez a kék motor rémísztően hasonlít arra amit mondtam, hogy törött volt elég égett a kipuff vége, meghát 16000km és vmi rosszat sugall az a 400.000 Ft-os ár is, ha annyira büszke lenne rá a gazdája ahogy írja, akkor nagyobb árat írt vna oda!Ez az én saját véleményem, mielőtt bárki is beleszólna!
sztem az a legjobb ha ugyanattol ugyanugy szerzed a dobot mint rocky
Nekkem is akkadozik mostanság a váltó azt kedden viszem szervízbe aztán megnézik és olajat cserélnek benne!!!
Hiábba már 9200 km van benne!!!

Tényleg most kaptam fizetést tudnátok valami jó sport kipuffogot ajánlani árával együtt!!!
Elöre is kösz!!!
persze igen tudom csak mondtam hátha...mondjuk nekem olyan volt hogy üresbe rakta meg egyszer volt hogy ketőtt váltott fel,de megszünt
szasztok!
Na aki CBRt akart venni az nézze meg ezt! egész jo állapotban van és nem is drága
Ha ne görögbe akarnának menni az ősök akko meg is venném
CBR
Lehet, most 3000km van benne. De ennyi idő alatt sztem bekéne járódnia. YBR-nek csak kb 700-800km-ig akadozott néha a váltója.
Csak az kétütemű öcsém, abba hajtóműolaj van és az kicsit sűrűbb alapból!
A Cbr-be nem úgy mint a kocsiknál, (bár van olyan amelyiknél egybe van) nincs elkülönítve a váltó és a motor! Egyfajta olaj kell bele!
Sztem ez az 1-esbe nem megy be meg fog szűnni pár ezer km után!
szerintem az olajjal van a gond!nekem a TZRbe 0,8liter volt a 0,5lityó helyett.(buzgó első tulaj paff)és volt hogy kiugrott néha.az 1000res szervíznél megcsinálták
Fogalmam sincs
Milyen olaj van benne? Nekem full szintetik, Elf és kifogástalan.
Hi!
Nektek a cbr-en nincs baj a váltóval? Csak mert egy havernak az van és alig lehet egyesbe rakni néha. Vagyis inkább sokszor.
Meg van egy 600-as hornet de annak is elég gatya a váltója.
nöjjetek már fel! lehet, hogy így képen poén, megha megcsinálod egy pár napig, de aztán te is rá unsz...
ezt nem lehet nevezni tuningnak, max. marhaságnak és poénnak, de szerintem 100 emberből 80 kinevetne , na jolvan én nem szólok bele, mindenki azt csinál a motorjával amit akar...
ha megnyerem a lottót akkor építtetek egy trike-ot és yakuzziban fogok heverve vezetni, közbe nézem a 108-as plazmán a GP-t és pizzát melegítek a mikróban
Én az oktatóm chopperén láttam qrvajó hangszórókat.(virago 400) A kormányra volt szerelve 2 kerek hangszóró és rávolt téve egy melltartó.
Tudom .
De igazából azon van a hangsúly, hogy had szóljon!!!! .
nem is az hogy znét hallgatni hanem tök buli.
Ha annyira zenét akartok hallgatni motorozás közben akkor sztem a legegyszerűbb 1 mp3 lejátszó. Mondjuk nem túl biztonságos.
Én is akarok hangszórót a motoromba. Csak szét kéne boncolni az egyik hangfalunkat:(. Gondoltam IPod-ról menne és egy távirányító lenne a kormánynál . Fasza lenne... majd hamarosan.
Amúgy nem megvalósíthatatlan: itt egy Mito Evo
30a max de 80kilóval 25-30at simánmegy síkúton.elég jólbirja