Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Sziasztok! Ma sikerült kimennem Likócsra. (Helyre rakták a pályát gépekkel, már tökéletes állapotban van.) Ott voltak kint, és sikerült beszélni velük. Egy srácnak volt egy 09'es Kx 85-öse. Mondta, hogy régebben is olyanja volt, csak 03'-as, de ha jól tudja most eladó, és azt nagyon tudta ajánlani kezdő crossnak. Zsolt, pedig azt mondta, hogy yz. Még sok idő van a vételig, de addig is gyűjtöm a tapasztalatokat.
Én heteken keresztül úgy jártam haza a bakonyból,hogy mindíg volt rajtam egy újabb kék vagy zöld folt. Mondjuk néha még most is megesik,hogy odaütődik ez-az.
Egyébként nekem azt mondták,hogy az endurozás alapja is a cross pálya. Ott lehet megtanulni fordulni,ledönteni,féktávot venni meg a többi.
első alkalommal 2. körben én is elvágtam magam Phalmán takaróztam a porban egyet. de még mindig puhább mind a beton
feláltam és mentem tovább.
kitartás kell mindenhova

amugy szerintem ha krosszakat nézegetsz, menj ki korsszpályákra beszélgess emberekkel és majd kialakul
Amúgy volt már olyan,aki megvette a komplett ruhát,csizmát,mindeféle bizbaszt,mellé egy 250-es CR-t,kiment vele motorozni,az első alkalommal hanyadt baszta a motor,aztán el is adott mindent.
Nálunk is voltak olyanok,akik megnézték a videóka,csodálkoztak hogy ez milyen jó,vettek egy endurót,eljöttek a bakonyba,aztán rájöttek hogy itt dolgozni,kínlódni kell,nem elég csak ülni a motoron és húzni a gázt. Az 5 év alatt kb 30 ember cserélődött már le így mellőlünk.
Szoktak lenni tesztnapok,ott lehet próbálgatni a motorokat.Mondjuk ha teljesen kezdő cross motoros vagy,akkor abból a két körből amit mondjuk a Pannonhalmi pályán mehetsz,nem sokminden fog kiderülni számodra.Videókat hiába nézegeted,abból nem lehet megtanulni motorozni!Ha veszel motort,próbálj meg valakit megkérni,hogy magyarázza el neked az alapokat. Vannak fizetős oktatások is,de gondolom nem akarsz 5-6 ezret kiadni egy edzésér. A honda meg a suzuki szerintem egy árban van alkatrészügyileg.Szerintem még egy év alatt sem koptatnád el a dugót,ha most kezded.Arra azért számíts,hogy nem egy új motort fogsz megvenni,és lehet már a harmadik alkalommal megellik benne valami. Próbálj meg olyat keresni,amit ismersz vagy tudod az előéletét. A proxal szerintem semmi baj nincs az égvilágon.A haveromnak prox hajtókar van a motorjába,és már megy vele 2 éve.Pedig kap a motor rendesen! Ha valami drága,az nem jelenti azt hogy jó is!
Hát amikor motort elmész vásárolni, akkor megnézel mindegyik márkából egyet-egyet. Eleve ha ismeretlen a kategória, akkor legalább 8-10et nézz végig, ugyanabból a típusból többet is. És akkor van valami összehasonlítási alapod. Hát ha már vevőjelölt vagy akkor próbakört csak mehetsz, nem? Egy rövidke gurulás erejéig is érdemes.
Akár az is lehet, hogy az első 100 méteren rájössz, hogy ez nem neked való. :)
ambika
ott kezdődik a minőség
na nehogy vegyél ijet inkább felejcsd is el gyorsan
minden motorhoz van több lehetőség nem egyformák
de ami tuti jó: vertex, wössner
Sziasztok! Az sokat segítene, ha kipróbálhatnék ilyen fajta motorokat, de erreszeriinte nincs lehetőségem. Egy ismerősöm se crossmotorozik. Ezek után videókat nézegetek, talán abból is lát valamit a hozzá nem értő ember. A videókban szépeket repülnek a gépekkel, de nekem nem az lenne az első. Inkább először laza tempóban megülni, kanyarodni... De az sem mindegy hogy mennyi az alkatrész a Hondához, meg mennyi a Suzukihoz. Éves szinten nekem egyelőre elég lenne cserélni a dugattyút, maximum fél évente. Azért annyira nem vagyunk elszállva, hogy 2 hetente új dugattyú. (Milyen márkát ajánlotok, kezdő-hobby motorozásra?) Mert a prox dugókat túl "olcsónak" találom.
Nemérted. Há ez japán, nem szar olasz, ez sosem romlik el. :)
Átlagember azt mondja, meg annyira nem ért hozzá, hogy ha pl akár karbidugult és fél gáz felett fullad, akkor az úgy tökéletes és ha megkérdeznék, akkor teljesen őszintén, ő is hinne benne, hogy tökéletes. Hiszen ez japán. Ja és tudod SOSEM akadt meg, csak a szar francia ngk gyertya miatt elment egykétszer a gyújtás.
Erő persze egy szál sem, harmadikat már kínkeservesen forgatja le, mert centi körül van a gyűrűhézag, ha a berugókart nem húzná vissza a motor, akkor az szabadesésben beindítja. De az akkoris 45Le, ez nem szar olasz, hanem japán :)
Csak azt ne felejtsd el, h fenn is kell tartani a krosszgépet!
Nekem egy pannonhalmai pályázás útiköltséggel, pályadíjjal, benzinnel egy napra 5000ft-ba kerül. Nekem nagyon megéri, mert hihetetlenül jó program. De ez nem tartozik a fenntartási költségek közé...
Viszont az évi min generál már igen, ami elég szép összeg. Persze minden használatfüggő...
Nem nem azert vennek ilyet mer piros vagy kek. Egyszerűen mert jo kis crossok. Pannonhalmára eljárni vagy erdőben hülyülni tökéletes
Én meg azt mondom próbálja ki a kategóriát. Aztán amelyik jobban tetszik neki. Aki azért vesz CR-t vagy RM-et, mert az honda vagy éppen suzuki vagy mert piros és sárga... azok úgysem fogják megérteni.
Cipőt sem szín, meg design alapján veszek, akármilyen jól is nézhet ki, ha kényelmetlen, akkor ingyen is adhatják, akkor sem kéne a lábamra. :)
én aztmondom hogy CR vagy RM
nekem is az lesz majd
Sziasztok! Most néztem végig az összes olyan témát ami ebben érdemes tudni. Eddig azért voltam enduro párti, mert ugye 125-öset akartam 50-es papírral. De ugye okirathamisítás, stb... Most már egyszerűbbnek látom a 20 perces tolást, és (talán) bűncselekményt sem követek el. Meg abban 100%-ig igazat adok, hogyha endurot veszek azt ne cross pályán dübörögtessem.

Abban is igazat adok, hogy nagy falat lenne... DE sajnos nagyon nem állunk úgy anyagilag, hogy évente cseréljem le a paripámat. (Volt suzuki-mat vettem 120-ért, baráti áron 130-ért adtam tovább.) De a mostani Dt-be annyit öltem, hogy örülök hogyha 200.000Ft-ot kapok érte, de ki tudja milyen ajánlatok fognak megtalálni... Szóval inkább a Dt után egy kicsit nagyobb, mert talán nem bukok így a dolgokon. Amúgy igaz nem a Dt-vel, de crossmotorral már mentem a likócsi pályán. Akkor csapott meg hogy nem ugyan az az élmény... Szóval nem először lenne alattam, de remélem valami jót fogok kifogni, de ez még a jövő. Eddig is nagyon sokat segítettetek, nekem!
Mester!
Nem biztos h teljesen kompetens vagy a témában....
A cross-hoz nem több tudás kell, hanem teljesen más tudásra van szükség. Az enduro sem a kisebb tereptudással rendelkező embereknek van kitalálva. Ez kb olyan, mintha egy kecskét próbálnál összehasonlítani a zsiráffal. Mindkettő állat, de mariska néni nem fogja megfejni neked a zsiráfot és a busman sem fog neked (mondjuk ez hülye példa, mert a busmanok tartanak kecskéket... )...szóval mindegy, ne hasonlítsd a kettőt egymáshoz ilyen élesen!
2 napja még endurot mondtad hogy kell
mert azzal el tudsz menni a pályára
szerintem nem kell neked egyből cross mert ugyse tudod kihasználni csak összetörnéd magad meg a motort is
inkább vegyél valami olcsó de megbízható endurot
abba is megvan 25-30le ami azért egy 50-es vagyis a 70-es után nagy
azzal megtanulnál jól motorozni aztán ha már nem tördeled akkor vegyél valami komolyabb exc vagy rm-et
oké,köszi
Kérdeztem a srácot,nem tud a vizsgában segíteni,mert nyaral.
aranyhorneteshangoskipufogosszentivánihuligánról tudtok valamit?
azt hiszem vele beszéltem a hátsó sárvédőt,hogy tud rá embert
tudhatnád h ott minden zöldséget összebeszélnek
Na... az a 100 fős banda az kb. 35-40 fő volt, a TRFK-soknak volt ott bográcsozás, piálgatás, ottalvás, buli..... De ők egy rögtönzött hétvégi motoros találkozót csináltak ott... nem butultak...
Ennyit a pontos tályékoztatásról... köcsög média....
Köszöntem az Uraknak! Már nézelődtem is ilyen téren, de elég vékony még a buksza ilyenhez... De időm mint a tenger.
Alkatrészben 2tnél sztem kvra édes mindegy, h mit veszel. Mert a japó gépeknél is ugyanannyiba kerül a generál, mint a labanc motorba.
Sokan állítják azt is, h a narancsokat többet kell szerelni. Szerintem meg, ha szereted a motorodat, akkor költesz rá és foglalkozol vele.
Ha endurozni-crossozni akarsz, akkor vegyél EXC-t, ha CSAK krosszozni, akkor meg RM-et. Nem jimmy az első, aki jól állítja ezt! ;)
Egy üzemóra,az pontosan 60 perc! Ezt nem tudtam kihagyni!

Elmondom mégegyszer. Minden verseny motor üzemórás,mindegy hogy cross vagy enduro. Olyan nincs hogy "nem gyilkolva vannak". Persze minden használat függő. Egy 125-ös cross-ból 8 óránként kidobják a dugót a versenyzők,de ott a gázt a rajtnál rátekerik csutkóra,aztán a befutón meg visszaengedik. Ha tanulni fogsz vele,szerintem egy évet el tudsz vele motorozni simán,hogy nem kell hozzányúlni. Mondjuk ehhez az is kell,hogy ne egy szart vegyél meg. Ebben 200 ezres árban elég nehéz lesz ilyet találni. Én a helyedben várnék vele,gyűjtögetnék egy kicsit,aztán akkor vennék. Nem azt mondom hogy a drágábbak és fiatalabbak között nincsenek szarok,de nagyobb eséllyel találsz jót,mint a régiek között.Meg érdemesebb olyat megvenni,amit ismer az ember,vagy legalábbis tudja kié volt. Én láttam 2 éves motort is,amit nem vettem volna meg egy forintért sem,de tudok olyat,ami 5 éves,és hibátlan.
Egy cross motoron,minden kopó alkatrész,a kormánytól a fékbetétig. Ami normális tanuló használat mellett is elkopik,az a lánc,lánckerék,fékbetét,gumik,+ amit esetleg letördelsz!
Sziasztok! Köszi az infókat, így kicsit szűkült a kör. Viszont eddig nem nagyon olvasgattam utána crossmotoroknak, mit-hogyan kell? Ezt arra értem, hogy ugye üzemórásak. Most már csak Cr-eket és Rm-eket nézek. Ennél a 2 motornál mennyi az üzemóra? Egy bizonyos idő után mit kell rajtuk cserélni, ha nem gyilkolva vannak, hanem inkább tanuló crossnak fognám be, heti 2 alkalommal. (Kopóalkatrészeket is milyen gyakra kell venni, és mik ezek?

Ha nem ideillő a kérdés, átmásolom a megfelelő topikba, csak ott lassan 1 hete nem kapok választ... Itt meg van élet, és hozzáértők.