Ne is mondd gerle!
Nemrég beszéltem apuval és sokat agyaltunk mi legyen, végül közösen arra jutottunk, h ha tudom adjam el.Mellesleg megígértette velem,h helyette egy normális motort vegyek!Éreztem rajta,sajnálja ő s, meg én is. Szívünkhöz nőtt, családi erekje! Itt is dajcslandben egyszer elmentem múzeumba.oda vissza 180km-t mentem vele, minden zokszó nélkül 3literes fogyasztással hozta.
De hát az új motorom sokkal jobb lesz, és az is a szívemhez fog majd nőni!remélem........
Jó, légvonalba, na meg hadd kötözködjek én már majdnem szentivánon lakok vagyis elötünk egy utca amerre kijárunk stb és mögötünk egy és a mögötünk lévő utca felező vonala a hatávonal vörösvár és szentiván közt! Lazán át brunzolok a szomszédos faluba, ugye milyen jó nekem?
Egy nagy rönyő masterral jöttem ki. Jó kis szolgálatot tesz nekem itt.Minden nap együtt járunk munkába.Most kapott ajándékot a cégtől: a tesztelés véget ért, és még maradt 10liter bekevert full szintetikus keverék. gondolva rám, rögtön nekem adták .Szal a hétvégén ki is csapatom belőle,mert a következő lesz az utolsó hetem. szeptemberre már itthon leszek ujra. Apu jön értem a családdal a touneoval, és nem lenne tul komfortos az utazás szimóval együtt.Tehát mindenképpen maradnia kell. Ha meg majd megbízok valakit , h ha errejár dobja be a kocsijába és hozza haza,az plussz pénz nekem.
várom a scant!
Amúgy láttam már itt kint szimót, te mind pöpec állapotban van, tényleg gyűjtők vesznek ilyet.3man csodálták meg eddig. Jó érzés volt.
én meg semmi pézé nem adnám el a helyedbe.... azt a 400€ -t majd megkeresed de akkor se adnám el a helyedbe..... tartsd meg inkább porosodjon de ne add el!
menni megy csak olyan mintha 1 tök másik motoron ülnék.
Ha elejétől kezdve ilyen lenne ezt szoktam volna meg és 1 szavam se lenne de így.....
Tök máshogy viselkedik mintha nem pörögne ki, a power viszont kinyit mert érzem de valahogy más nemtudom jobban leírni...
Keverékcserét majd beiktatom a tüzijáték után és ha akkor se javul meg majd akkor "sírok" tovább addig viszont reménykedem
(az is lehet hogy a fúvóka mocskos majd meglessük ha benzincsere után is szar lesz...)
evenx te még nem alszol azt hittem
hogy vitted ki szinyót? add el nekik de kérd el az árát rendesen mert ezt már gyűjtő veszi meg
amúgy megvan a 2000-es husky majd bedobom csak most nem akarok zörögni majd morgen felnyomom
amúgy schüll ha tényleg az olaj a gáz akkor leengeded és töltesz bele rendeset
de azért menni kéne a motornak repsol-lal !
Fájó szívvel ,de úgy néz ki meg kellesz válnom a kis szimszonomtól!Kell a pénz a következő gépre Mellesleg a hazatranszport is körülményes lenne. Meghirdetem itt kinnt, és reménykedem, h valaki ad érte pénzt.
Az ára egy szimszonnak itt 500euró, én 400ért odadom szerintem valakinek.Nehéz tőle megvállni, hiszen 14éves korom óta használom, mellesleg apukám ujonann vásárolta magának ar úr 1982.ik évében.Idősebb mint én, és megannyi sok szép emlék.
Iszonyat jó oda!
Kezdő rider vagyok szóval profiknak nemtudom milyen de én élveztem a 125-öshöz képesti brutális nyomatékát és a 4T motorját.
Ismerek mást is aki oda jár XR-el megy mint állat nagyon jó "pilóta". Igaz most akarja eladni és 250-es 2T-re cserélni mert eljutott a végére (tuningdobbal meg mittom mivel üveghangon repeszt vele) de amatőr és félprofiknak nagyon atom gép.
zoozee: igen nálam is az lehet a gond hogy a lassabb riderek közé tartozom + a verseny után szétbombázott pályán nem is lehet nagy tempót menni mert úgy dobálja a gépet a sok gödör hogy öröm a nyeregben maradni
Na de ha leengedem a benyát és a szokásossal tankolom akkor életre kel a masina vagy szét kell kapni és valamit kipucolni?
(Géza bratyónál vettünk Motult akciósan 3600Ft-ért)
Remélem mindenki megy ma motorozni, ettől jobb idő nem is lehetne!
jó éjszakát !!! ...........................álmodjunk szép motorokról !!!! aloha
Nemrég beszéltem apuval és sokat agyaltunk mi legyen, végül közösen arra jutottunk, h ha tudom adjam el.Mellesleg megígértette velem,h helyette egy normális motort vegyek!Éreztem rajta,sajnálja ő s, meg én is. Szívünkhöz nőtt, családi erekje! Itt is dajcslandben egyszer elmentem múzeumba.oda vissza 180km-t mentem vele, minden zokszó nélkül 3literes fogyasztással hozta.
De hát az új motorom sokkal jobb lesz, és az is a szívemhez fog majd nőni!remélem........
az oda vissza 20 azaz húsz km. kb. 1 liter benga esetleg 1.5 l ha állat vagy
attól függ mennyit alkuszik evenx