Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Tyt, a CDI tárgyatalan!


Egyébként meghoztam a motort az 1000-es szervízről.

Amiket mondott a mesterember, hogy megcsináltak.

- teljes olajcsere
- lánc leápolás
- guminyomás
- karburátor beállítás
- megcsinálták a CDI-t ( Azt mondta az ürge, hogy rendesen meg lett csinálva, semmi luk nincs benne) és tényleg nem érzek semmit :)
- azt mondta hogy a fojtást is kivették ( azt is említette hogy leszedték az egész rendszert, kiszedegettek mindent a rezóból) erre megkérdeztem hogy az nem járna e garanciavesztéssel. azt mondta hogy NÁLUK nem
- meg még mondott pár apróságot, meg megnéztek ezt-azt

Nemtudom hogy ebből a kipuf rendszer csonkításból mi igaz, de az biztos hogy érezhetően jobban megy a gép. jobban gyorsul, jobban húz alsóbb fordulatszám-tartományban. végét nem próbáltam, mert még járatós, meg nem is tudtam volna a kurvasok autó miatt.
ja és azt is mondta az ember, hogy vigyázzak vele, mert jóval erősebb lett a szervíz után és hogy így a fojtások kivétele után viszi a 170-et. Hát majd meglátjuk, de nem bízok a dologban.

( Még mielőtt le lennék oltva, hogy hülyeségeket beszélek, mondom, hogy amiket leírtam a szerelő mondta nekem, nem a saját kis agyam szüleménye)
Én most voltam gumit cseréltetni ugy h fent vannak a pálya gumik!
Nem jövök. Eladom a gépet, aztán már nem akarom h legyen véletlenül valami baja.
na,leviszem a kutyát..
hát én el is küldeném a gecibe azt,aki egy versenypályán betétlapot kérne mert véletlen nekimentem... mivel ott a kresz szabályok nem érvényesek..meg semmise...bekaphatja
Nem lett végül semmi. Se verekedés, se betétlap-adás
hát ez jó
és mi lett a történet vége?

Csongi te jössz vasárnap?
Jaja, néztünk mi is egy jó nagyot , mikor meghallottuk
Azt kell tudni a történetről hogy ez a srác egy GSX1400-assal volt. Nem ment rosszúl, viszont a Csongi-nál azért jóval lassabb volt. Csongi szerette volna megelőzni de a srác rácsukta az ívet és a Csongi hátulról megnyomta a srác kipufogóját melynek következtében Csongi megfeküdt a GSX-es meg egyszerűen kiegyenesítette a kanyart. Az volt a vicces a történetben hogy az esés elött még röhögtünk is azon hogy a GSX-nek minden kanyarban leért a kipufogója, mely következtében az elég rendesen szét is barmolódott ott ahol leért. Erre odaállít az eset után hogy a Csongi kártalamítsa amiért behorpadt a kipuff. Asszem valami raptor vagy Martin kipuff volt egyébként.
dobogókőn volt ilyen hogy tdm900zal ment a csóka,mögötte ült a csaja,mentem 130-140 körül lefele,kanyarban elmentem,egyenesben előre ment,kanyarban ment 80nal kb...és ezt játszotta,aztán elmentem és zártam az íveket,így beszopta a faszt,csak a városban tudott elmenni
hát akkor olyan helyre kell menni,ahol nincsenek ilyen gondok
vagy el kell viselni
vagy meg kell verni őket
na majd kapnak a köcsögök,ktmnek nem sok baja lesz ha csúszik,bezzeg nekik najónem
a kezdő kukikkal alapból nincs igazán baj. A baj azokból a kezdő kukikból van akik semmi pálya-jómodort nem tanusítanak és azt hiszik hogy a pályázás egyenlő a versenyzéssel és a nyomorultak rád zárják az íveket hogy még véletlenül se tudd megelőzni őket. És ha 5-10 percen keresztűl egy ilyen faszjancsi mögött szívsz az kicsit idegörlő tud lenni.
mi?
betétlapot kért valami nyomi a pályán?
az nagy volt Agggyááá betétlapot!
megoldás...ne akkor menny fel amikor a kezdő kukik fentvannak...te is voltál kezdő kuki...szal nem kell a szöveg...szerintem
he? ezt nem értem,milyen kipu? nekem most a gumi para lesz...heidenau super rain...majd megoldom valahogy,legfeljebb óvatos leszek,ha eldobom nem para,nem lesz baja,magamat féltem
Én ésszel megyek, és mégis odavágom Nem a gumi a para, hanem a sok kezdő kuki, akki összevissza kacskaringózik a pályán, és aztán kéri a lyukas kipu árát
nem fogtok semmit odavágni ha ésszel mentek.
nem sírok csak nem szeretném odavágni a kisTüZéRt...a Mitot meg végkép nem...
nem lesz semmi para,ne sírj már
dehogyisnem, múltkor se volt belőle semmi para, csak kicsit kevésbé bíztam a pálya tapadásában
akkor nincs sok értelme menni
azért van egy kis különbség a fel van gumizva és az öklömnyi acélsodrony darabkák közzött