Lehet hogy befolyik a karburátor szerintem ezt nem meg.A tűszelepekre gondolok hogy nem zárnak le,így a hengerbe bele folyik a benzin és ezért beköpi a gyertyád.
Üdv Nektek!
Pár hetes állás után rettenetesen nehezen indul a 600as divim.
Gyertyák kiugrottak belőle és olyan fekete trutymâk van rajta. Tudom hogy amiatt nincs szikra. De azért mégiscsak bosszantó.
Mert amikor eltettem úgymond téli pihenésre, előtte kiszedtem a gyertyákat és megpucoltam őket. Most pedig ez a fekete dzsuva rajta... Egy kis help kellene. Köszi szépen
Szia! Nekem is volt 600-as divim és én is cseréltem benne visszajelző izzókat. Már nem vagyok teljesen biztos benne de úgy emlékszem, hogy a plexit levételét követően elég azt a fekete keretet leszerelni ami a fej idomhoz van két-két csavarral fogatva és azt után már hozzálehet férni a műszerfal hátuljához. Ha jól emlékszem talán 3.3 w-os visszajelző égők voltak benne és én 4 w-osra cseréltem őket. Mindössze 2 db imbusz kulcs kell a művelet végrehajtásához. a plexinél 3mm-es az oldalidomnál már nem tudom de talán 4 mm es lehetett. Nyugodtan fogj neki! nem kell hozzá diploma.
Szia! Köszönöm a segítséget! Akkor amint kicsit enyhébb idő lesz neki állok! Nem szeretném hogy a hidegben elpattanjon a műanyag. További szép napot mindenkinek! :-)
Nekem 900-om van, annyira már nem emlékszem pontosan, de ott le kellett venni az idomot, mert az alatta létő tartó kerethez van rögzítve az óra. Igaz én csak a km óra bovdent akartam visszarakni a helyére. Egyébként csak pár csavar és néhány csatlakozó az idom leszedése, de sokkal egyszerűbb, mint nőgyógyász módszerekkel vakon próbálkozni izzót cserélni. Nekem elég volt a lámpában megoldani egy út menti benyakúton, pedig ahhoz még nagyjából hozzá is lehet férni.
Készíts fényképeket, mielőtt leszeded, hogy hogy volt eredetileg összeszerelve, aztán hajrá, ess neki bátran. Csak a csavarok meghúzásánál vigyázz, hogy ne erőltesd, nehogy eltörjön a műanyag!
Sziasztok! Először is mindenkinek boldog Új Évet szeretnék kívánni! Azt szeretném megkérdezni hogy 1998-as Xj 600-on mi a legegyszerűbb módja hogy kicseréljem a műszerfal világítás izzóit? a három közül sajnos csak a középső világít. Csak úgy lehet hozzáférni ha lebontom az idomot? Vagy esetleg van egyszerűbb megoldás is? Előre is köszönöm a válaszokat!
Rendőr és balesetmentes boldog új évet!
Remélem idén már többet tudok majd menni az idei bő 1500km után! :-( De az építés és a költözés már kipipálva, talán több időm lesz hétvégéken. :-D
Nem volt még ilyen gondom , hálaistennek , ugyhogy csak saccolom , hogy erre lehet szükséged : https://www.ebay.com/itm/Zundu...
Itthon biztos nem fogsz találni , mert ezért nem bontják meg a motort . Újban meg .....
Énmeg Rád vagyok irigy :) Te akkor is motoroztál, mikor még nekem nem volt jogsim, ráadásul ezer évvel fiatalabb vagy nálam, szóval jó esellyel több túrát tudsz márka a magadénak mondani :)
Az viszont biztos, hogy -ezően ezután, amikor csak időm, és a zsebem engedi, engem le sem lehet robbantani majd a motorról. Csinálom, amíg bírom fizikailag, egészséggel. Van mit pótolni.
Végül a kérdésedre válaszolva, egy kicsit sem bántam meg, hogy meg vettem a Pánt. Remek motor, hozzám nőtt. Van benne erő, nem fogyaszt sokat. És ötödikben negyventől felfele csak gázzal elég sebességet növelni. Negyventől nem kell váltogatni, majdnem mintha automata lenne. Ok, egy gyors előzésnél azért vissza váltok. Kényelmes, remekül fekszik az úton. Álló helyzetben egy döglött bálna, piszok nehéz mozgatni, és ez akkor is igaz, amikor nagyon lassan kell araszolnom. Városba kicsit sem jó. De ha elért egy bizonyos sebességet, fürge és mozgékony lesz. Nagyon könnyű irányítani. Hiába 19 éves, a fényszóró egyszerűen nagyon jó. Tompítottal is jól látni, de a refi nappalt varázsol az útra. . Este nem egyszer vakítottak el Grúziában, Ukrajnában, refivel, mikor én csak a tompítottat használtam. Se abban a pillanatban, amikor én is felvillantottam a refit, máris váltottak tompítottra. Ezt a harmatos Divi fényszóróval sajnos nem sikerült elérnem. Mintha kocsival mennék, van olyan fényereje az iker fényszórónak. A hangja, a mérete tiszteletet parancsol. Autópályán öröm nézni, amikor enyém a belső sáv, és mennek szépen ki a helyükre, külső sávba az autósok. Mindezt úgy, hogy nincs frászom, nem félek a sebességtől, mint egy kevésbé stabil, könnyebb motorral. De elég, nem dicsérem tovább itt a Pánt, ez mégiscsak egy Divis topic.
Hozzáteszem, a Divi nagyon jó gép. Nem véletlenül adtam a fejem arra, hogy újra vegyek egyet. Más kategória. Más felhasználási terület. Ahol a Pánnal már halott vágyok, moccanni sem tudok, ott a Divi még vidáman poroszkál. Szóval kell nekem egy másik. És talán viccesen hangzik, de most, miután vettem egy majdnem kétszer akkorát, mint a Divi, most tudom jobban értékelni, hogy mit tud. A könnyű, kezes jószágot, hihetetlenül alacsony fenntartási költséget, megbízhatóságot. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Pán megbízhatatlan. Ha a szerelők a kérésemnek megfelelően cserélték volna az elöregedett alkatrészeket, akkor semmi gondom nem lett volna. És megnézném magamnak azt a másik vizes motort, amelyik károsodás nékül ment volna hűtés nélkūl harminc negyven kilométert. De a Divivel ez meg sem történhetett volna. Szóval kell nekem egy másik. És remekül ki fogják egymást egészíteni a Pánnal, és a kis Forza robival.
Nyár középen vettem egy Honda VT 1100C Shadow csoppert. Nem volt jó ötlet. Már nincs meg, eladtam, és csak azért említem, hogy nem minden motoromat sírom vissza. Ostobaság volt megvenni. De valahogy rákattantam a csopperes életérzésre, birtokolni akartam egyet. És kölnben sem volt mivel járjak Hollandiában, a Divit már eladtam, a Pán meg itthon pihent a szervizben. A Shadow gyönyörű gép. Jó nézni, hallgatni a hangját. És elmenni vele a.második faluig. Aztán haza. És ezzel vége is a jó dolgoknak. Ok, rendben, az is japán gép, nem hagy cserben. Azzal jöttem haza augusztus végén Hollandiából. Szenvedés volt az 1300 kilométer. Rohadt kényelmetlen. És az a hülye testhelyzet, talpam előre néz, és a kezeim fejmagasságban. Félóra elteltével már borzalmasan rossz. A Divin, vagy a Pánon, ha nagyon elzsibbadt, kiállt a hátsóm, csak felállok a nyeregben, megmozgatom magam, és máris sokkal jobb. De a Shadow-n? Hogy a fenébeálljak fel, ha a lábaim nem alattam, hanem fél kilométerrel előttem vannak? Ha jól belekapaszkodtam a kormányba, mondjuk, és jól megfeszítettem magam, kicsit sikerült megemelkedjek egy pillanatra az ülésből, de ez kevés, és veszélyes manőver is. Aztán a tank. 13 literes. Egy öt és fél litert evő gépnek. Kétszáz kilométerenként szigorúan tankolás. És a német autópályán nem volt mindig benzinkút, amikor nekem kellett volna. Párszor le is kellet jöjjek a pályáról, kutat keresni. egyszer így is kifogott a benzin, kútkeresés közben. Szerencsére akadt egy motoros, aki segített. A kipuff gyönyörű rajta. Csak forró. Nemegyszer megégettem magam vele. És nem csak nekem volt forró, hanem az utasnak is, meg a csomagnak. A jobboldali táska szinte hozzáér a kipufogóhoz. Az eredmény annyi volt, hogy egy nejlon tasak ráolvadt arra hazáig, amit egy boltban vásároltam, és lazán bedobtam ab táskába. Gyönyörű jószág, de biztos, hogy nem nekem találták ki. Már a hazaúton eldöntöttem, hogy nem tartom meg. Szerencsémre egy gyűjtő féle azonnal megvette, nem fizettem rá, de nem is kerestem rajta egy fillért sem. Eladni azért sikerült gyorsan, mert az ezeregyes amerikai piacos Shadow ritka nálunk, és ez nagyon szép állapotban y volt. És egy csiga, a négy sebességével. Mentem vele százharmincat menet t autópályán. Többet nem mertem, nem akartam halálra pörgetni. Soha többé csoppert. Magamutogató mazochistáknak talán beválik
Tényleg, csak gratulálni tudok a kitartásodhoz,, hogy nyolcezer kilométer után, ahelyett, hogy használódott volna a motor még szebb lett. Nagyon sok idő, és munka lehet benne. Láttam élőben, és akkor is gyönyörű volt. Az enyémről ugyanez sajnos nem mondható el. Amikor láttad, voltak azért rajta karcok. Az ülés csináltatása, az új kipuff sokat dobott rajta határozottan szebb lett. Az v úton viszont, Ukrajnában, az úttalan utakon való motorozás sajnos hagyott rajta nyomokat. Faágak karcolták, és én magam is okoztam sérüléseket a ruhámmal, csizmámmal a fényezésen. Amikor hazaértem, szörnyen nézett ki. Kosz, por, sár. Sírhatnékom volt, olyan látványt nyújtott. Azóta persze letakarítottam, így azért már sokkal jobb. De egy fényezést azért ráférne. Ha találok normális szakembert, meg is fogom csináltatni. És onnantól kezdve jobban megválogatom a motoros csizmámat, ruhámat, hogy ne tegyen többé kárt a motorban.
Nem volt a legbölcsebb döntés Pánnal menni, de nem volt más. A kis Divit eladtam közben. Van még egy kettőötvenes robim, de az sem lett volna alkalmas az útra. Terveztem, hogy veszek egy Honda Transalpot, vagy egy Yamaha Tenerét. De egyszerűen nem találtam sem itthon, sem Hollandiában olyat, ami megfelelt volna árban, és felszereltségben. Ami megfelelne, bőven túl van az egy millás áron. És kint is, valamiért semmivel sem olcsóbb, mint itthon. És ennyit nem tudok, nem akarok áldozni egy olyan motorra, amit kizárólag keleti utakon használnék. Most megint azon agyalok, hogy veszek egy kis Divit. 900-as nem kell, arra, amit az tud, ott a Pán. A TDM sem igazi enduró, meg túl magas is. Most tapasztalatok alapján azt gondolom, hogy a kis Divi nem lenne rossz választás keleti utakra. Olcsón hozzá lehet jutni keveset futott példányokhoz. Léghűtéses,, és most tapasztaltam, hogy a vizessel adódhatnak gondok :) és csak Naked-et vennék. Nem a külső miatt. Nagy fájdalmam volt a kis Divinél a fényszóró. Este nem lehet vele nyugodtan közlekedni. Az idomosnál enyhén szólva is gond a fényszóró cseréje egy jobbra . A nakednél jóval egyszerűbb. Lehet rá venni e jeles fényszórót, ami jó is. Akár ledeset is, Most is mentem elég sokat este, éjszaka, és bizony nagyon jól jött a Pán remek fényszórója. A szélvédelem nem olyan fontos. Jó dolog persze, de nem száguldozni akarok. Most is, ahol lehetett elkerültem az autópályát. Nézelődtem, bámészkodtam, gyönyörködtem a tájban. És erre bőven elég a max 100-as tempó. Még sok is. Nem az a cél, hogy minél hamarabb odaérjek valahova, hanem hogy élvezzem az utazást. Kéne rá egy magasabb kormány, egy zselés ülés, és kiegészítő lábtartó. Így már nem kéne sűrűn megállni.
Mentem a Divivel borzalmas nagy kánikulában a tavaj nyáron, és meg sem kottyant neki a meleg, bírta a léghűtes. Jó motor nagyon.
Jövőre az utam jobban meglesz tervezve a mostani tapasztalatok sokat segítenek. Okosabban fogok pakolni. Vittem sok olyasmit, amit nem is használtam. Igaz, most későn indultam nagyon. Szeptember 22.-én. És vittem téli nyári cuccot is. És az út legnagyobb részén túlságosan is meleg volt. A fűthető ruha csak a helyet foglalta, egyezer nem kellett felvegyem. Még az északi Nagy-Kaukázusban sem. Havat láttam ugyan fent a csúcsokon, de az út annak a közelébe sem vitt. Jövőre az út Indiába vezet. Vagyis ez a terv. Törökország, Irán, Pakisztán, India. Pakisztán valóban rázós hely, nem igazán biztonságos. Gyűjtöm az infókat, és úgy tűnik, hogy azért nem annyira istentől elrugaszkodott ötlet odamenni. Olvastam, hogy az ottani kormánynak nagyon kellene a turizmusból származó bevétel. És egy emberrablás, túszul ejtés, netán kerekezése lefejezése a kedves turistának nem éppen a legjobb reklám. Autós, motoros nyugati turisták esetében rendőri védelmet, kíséretet biztosítanak határtól határig, amíg ki nem lépek az országból. Elég hihetetlen, de több helyen is olvastam, többek közt egy magyar srác leírásában is. Más szárazföldi út nincs Indiába. Illetve van, de az Afganisztánon keresztül vezet, és azt már tényleg nem merem bevállalni. Képzett katonák hagyják ott a fogukat szinte naponta. És akkor még ott lenne a Himalája is. Arra meg motorral elmenni érdekes lenne, de valószínűleg képtelenség, utak híján. Indiával nem érne véget az utam, de inkább nem beszélnék róla, mert lehet, hogy csak álom marad. Sok idő, és mégtöbb pénz. Ez az út is rettentő sokba került, jóval többe, mint ami a tervben szerepeit. És időben is hosszabb lett. Nem vittem sátrat mert kellett a hely, és arra gondoltam, hogy októberben sátorozni a hegyekben nem a legjobb ötlet. Hát, amilyen idő volt, tudtam volna. Jövőre muszáj lesz sátorozni. Hiába olcsó a szálloda keleten, ha egy két honapig csak abban éjszakázom, az rohadt sok. Ha minden harmadik éjszakát töltöm csak ott, hogy normálisan tudjak éjszakázni, főleg tisztálkodni, már akkor is sokat megspórolok. Irántól kicsit sem tartok. Rengeteg pozitív útleírás van róla itt a neten. És igen, meg se kérdezzetek, ezt is egyedül tervezem végig csinálni. Utas szóba sem jöhet. Kell a hely, és halálra sem akarok senkit se kínozni. Motoros útitárs már szóba jöhetne, de kétlem, hogy találok még egy olyan elvetemült gondolkodású embert, mintamilyen én vagyok. És ugye nem elég a megfelelő gondolkodás, pénz, motor, és szabadidő is kell hozzá, nem is kevés. Egy ilyen út elég esélyesen le is amortizálhatja a motort. Többek közt ezért sem fogok a Pánnal menni. Nem ilyen útra való, és túlságosan is megszerettem ahhoz, hogy feláldozzam. A kis Divi viszont ebből a szempontból is jó választásnak tűnik. Nem azért mert nem kár érte. Jó motor, mondom annak ellenére, hogy eladtam. De igénytelen, nem eszik sokat, a kétszáz kilójával egy pihe a Pán mellett, nem annyira szemrevaló, hogy el akarják lopni. És ugyanúgy pakolható, mint a Pán, ha nem jobban. Ha valami nem tetszik benne, az a lánc, most, kardán után. De valahogy kibírom, hogy tankolások alkalmával fújkálom egy kicsit. Vagy egy Scottoiler.
Úgy tervezem, hogy valamikor április végén induljak. Még a legnagyobb melegek beállta előtt. Így is lesz benne részem bőven odalent délen, és majd visszafele. Ha tartok valamitől az úton, az a meleg, és nem az iszlám állam katonái. Utálom a nagy meleget, de mintha valamivel jobban bírnám, mint fiatalon.
Na ezen ráérek ott agyalni. Addig még dolgozni is kell, venni motort, megkeresni az út árát, beszerezni a vízumokat. Szép terv, remélem, hogy az is összejön.
Köszönöm szépen. Nemcsak az iraki, szír határt közelítettem meg, hanem az Iránit is. Olyannyira, hogy át is mentem rajta, az Örményországi Agarak városánál. Nem volt betervezve az útba, csak egy spontán ötlet volt. És nem a legjobb. Ugyanis nem engedtek be Iránba. Nem volt vízumom. Amikor az ötlet megszületett bennem, hogy oda elmenjek utána néztem az interneten, hogy vehetek e a határon vízumot. Vehető, ezt írták, de téves, vagyis régi infó volt. Két éve már, hogy erre nincs lehetőség. Nagy Khomeini képek, poszterek mindenfele, ennyit láttam Iránból :) a motor nem kóstolhatta meg a finom nyolcvan forintos benzin ízét. Sebaj, jövőre meglesz, nem hagyom ki. Olvastam róla, hogy az irániak mennyire vendégszerető nép. És ezt tapasztaltam is. Az örmény-iráni határ mellett töltöttem egy éjszakát Örményországban, de a hotel, nem egy komoly, inkább panziónak mondanám, szóval a tulajdonos iráni perzsa volt. Valamennyire beszélt angolul, szóval megértettūk egymást. Előre fizettem, készpénzzel, 20 dollárt. Ez lett volna a szoba ára. Látta, hogy kicsit át vagyok fázva. Rögtön, még mielőtt a szobámat megmutatta volna, hozott forró teát. Aztán egy fél liter vodkát is elém tett. Voltak az étteremben más vendégek is, de állandóan visszajárt hozzám, hogy nincs e szükségem valamire. Mondtam neki, hogy egy vacsorára, de az ráér, szeretnék előbb forró vízzel lezuhanyozni. Kimentem a motorhoz a dobozókért, jött utánam, és segített felvinni a szobámba. Zuhany, aztán lementem. Megint odajött hozzám, és azt mondta, hogy ne vacsorázzak még, hanem várjam meg a zárórát, és utána vacsorázzak vele, és a családjával. El voltam képedve. Ilyennel még nem találkoztam. A felesége, a leányai nem tudtak angolul, a tulaj fordítgatott. Végig ettem egy perzsa vacsorát, családi körben. Finom volt, és laktató. Bárány, jól elkészítve, és egyebek. Ott volt a két lánya is, mindkettő nagyon szép. A feleségének és a lányoknak csak a haja volt eltakarva muszlim szokás szerint, de az arcuk fedetlen volt. Mondjuk érdekes lett volna eltakarva enni :) Reggel segített levinni a csomagokat, sőt felment szétnézni a szobámba és lehozta az ottfelejtett fejhallgatómat. Kérdeztem, mennyivel tartozom. Semmivel.
Az iráni próbálkozás miatt kétszer átmentem Örményországon. Belépni csak északon lehet Grúziából, vagy az Oroszoktól. Török-örmény határ le van zárva. Keleten az azerbajdzsáni határ szintén. Gyakorlatilag hadban állnak Karabakh miatt, néha most is vannak harcok, de ennek a közelébe se mentem. Délen csak Irán felé lehet elhagyni az országot, de nem engedtek be. Szóval vissza kellett motorozzak északra. Nem sajnálom. Örményország legszebb részei a fővárostól, Jerevántól délre vannak. Szerpentin, magas hegyek. És, igen, sajnos volt gondom a motorral.
Nem messze attól a helytől, akol majdnem megvertek meghalt a hűtés felforrt a hűtővíz. Sötét volt, körülöttem apró falvak, se benzinkút, se semmi. Kénytelen voltam tovább menni. Beraktam ötödikbe, és alapjáraton gurultam, minimális gázzal. A hőmérőt hiába lestem, elfolyt a víz, nem volt minek a hőmérsékletét mutassa. Szerencsére hűvös, hegyi este volt. Néha azért megálltam negyedórákra. Így értem el Gyumriba, egy nagyobb városba. Hotel.
Másnap reggel kértem segítséget a hotel tulajnőjétől. Neten néztem, de direkt motor szerviz nem volt, csak autó a városban. Mivel láttam, hogy a hotelben mennyire kedvesek, úgy döntöttem inkább rájuk bízom a szerviz kiválasztását, és megm bántam meg. A nő telefonálgatott, majd mondta, hogy két óra múlva jön szerelő. Amíg vártam, elmentem fagyállót venni. A Facebookon, a Pános csoport tagjai elláttak jó tanácsokkal, de gyakorlat nélkül nem mertem nekivágni a szerelésnek, és mint kiderült, nem tudtam volna megcsinálni. Megjött két harminc körüli szerelő srác. Autó, nem motor. Lebontották részben a burkolatot, hogy próbáljanak beletölteni fagyállót. Amennyit beletöltöttek, annyi ki is folyt belőle alul. Erre a srácok mondták, hogy megtudják csinálni, de csak a szervizben, ami három kilométerre van. Sok választásom nem volt. Összerakták a gépet, aztán mentem utánuk, az előző esti módszerrel. Kibírta. Szétkapták, de nagyon. Burkolat, tank, légszűrőhâz le. Így már hozzá lehetett férni a hűtéshez. Egy elöregedett gumicső volt a hibás, olyan öt centis repedés volt rajta hosszában, a szorító bilincs mellett. Volt nekik hasonló csövük, méretre szabták, és már rakták is össze. Három ember dolgozott rajta, kb három órán keresztül. Míg dolgoztak, én a tulajjal haverkodtam. Kinált üdítővel, fűvel, ez utóbbit inkább nem kértem. Megcsinálták, és jól. Fizetnem mindezért ötven dollárt kellett. Nincs 15 ezer forint. Három órai meló, anyag, plusz jobb minőségű fagyálló, mivel amit én vettem az részben elfolyt, és a srácok szerint gagyi volt.
Madarat lehetett volna velem fogatni, annyira örültem, hogy megcsinálták a gépet, nem lett hengerfejes, nem sült be.
Vissza is kísértek a szállóba, mert nem vittem magammal telefont, hogy navigáljak, vissza sem találtam volna. Annyira örültem, hogy ünnepelni akartam. A szállóban mondtam, hogy kéne egy kis bor, a vendégeim a hölgyek :)
Nem lehetne inkább vodka? Bánta a fene, legyen vodka. Mindjárt hoztak is egy üveggel, kifizettem. De ők sem akartak kimaradni, hoztak kísérőnek üdítőt, ásványvizet, meg némi harapnivalót. Ezt ők álltak. Amennyire a nyelvi korlátok engedték, ment a humorizálás, vígan voltunk. Már az egyik csajt össze is boronálták velem, persze poénból, fotóztak, pózoltunk. Az örmények is remek emberek,
Volt még olajcsere,, de az tervezett volt. És volt tervezve gumi csere is, amire nem volt szükség, kibírta.
A hűtés meghibásodásáért egyértelműen a szerelőimet okolom. Átnézettem velük a gépet. Ők javasolták, hogy cseréljük ki a vezérműszíjat. 120 ezer kilométert kéne kibírjon, és 75 ezerrel vettem. De 19 éves a gép, elöregedhetett. Rábólintottam. Azt is mondták, hogy ilyenkor a vizpumpát, a teljes hűtést is érdemes cserélni. Belementem, természetesen. 240 ezer forint volt csak ennek az anyagára. Kértem őket, hogy mindent, amiről úgy gondolják, hogy elöregedett, cseréljék ki. Tudták mekkora útra készülök. Biztos, hogy nem akadtam volna fenn pár gumicsövön. Ezen kívül is elég sokban volt motor. Új kipufogó, a gyári, típushiba, hamar szétrohad, rossz anyagból van. Kapott új Delkevic kipuffot, 700 euróért. Kapott új Helibars kormányt. 600 euró. De megérte. Olyan magas, hogy egyenes derékkal ülhetek a pacin. Adtak hozzá bowden, fékcső, satöbbi toldót. Előre hátra, le föl dönthető, és maga a kormányszög is változtatható, két csavarral. Nagyon jó, drága, de megéri.
Át lett alakítva az ülés. Zselés, és három centivel lejjebb kerültem. Mivel én sem vagyok túl magas, 176, ez megint csak nővelte a kényelmet, és a biztonságos megállást.
Givi magasított túra plexi. A gyárihoz képest 12 és fél centi plusz, és jobb a szög. Először zavart, nulla légmozgás. Visszatettem a gyárit. Végül az útra mégis a Givivel mentem. Jó döntés volt.
Givi 56 literes hátsó doboz. Háttámlával, és főleg féklámpával. Ennyi, amire eddig költöttem.
És az eredmény. Divivel biztos, hogy nem tudtam volna, nem bírtam volna ki 850 kilométert egy nap alatt, országúton. Kényelmes, csodás motor, és megbízható. A hiba, ami történt, nem hiszem, hogy a gép hibája volna. De hasonlítsuk össze a kis hatszázas Divivel. Eleve hülyeség, mert más kategória. De ha vagyok olyan elvetemült, hogy elindulok egy ilyen útra, leszek annyira is, hogy összehasonlítást tegyek, akkor íme az eredmény.
Honda Pan European egy nagyon jó motor. Végtelenül kényelmes, a jó útra, mintha odaszögezték volna. Az ezeregyszáz köbcentijéhez képest alig eszik. Beéri 4.8 és 5.2 között, hetven és 130 között. Fölötte jelentősen megnő a szomjúsága.
Aztán ott volt Isztambul. Autópályán haladtam át rajta. 5 órámba telt. Amikor a pályán megjelentek a perec árusok, már rosszat sejtettem. Előre menni még eleinte volt lehetőség később már nem volt hely. Itt talán jobb volt a vízhűtés. Törökországban ő volt a nyerő. De a többi helyen, Ukrajnában, Örményországban, Grúziában, Moldáviában, a Dnyeszter Menti Köztársaságban már valószínűleg jobb lett volna a kis Divi, a több, mint száz kilós súlykülönbségével. Az sem egy túraendúró, de azt hiszem, jobb lett volna. Ukrajnában a navi Ogyessza és Moldávia között rávitt olyan útra, ami nem volt burkolva. Vagyis kezdetben az volt, aztán egyre romlott, majd eltűnt az aszfalt teljesen. Földút. Aztán az is egyre rosszabb lett. Akkor fordultam vissza, amikor feltűntek az első vízzel telt mélyedések az úton. Vért izzadtam, míg sikerült megforduljak. A Divivel talán végig tudtam volna menni. Nem tudom, nem tudom, hogy hogyan folytatódott az út. Aznap mentem nagyjából 300 kilométert, és szinte ott voltam este, ahol reggel elindultam.
De még ez is jó volt. Találtam este szállást egy Artsyz nevű helyen. Valami helyi kis nyaraló féle. Ahogy leparkolok, rögtön odajön egy kissé piás orosz srác. Mondja, hogy ő is motoros, mindene a motorja. Segített kivenni szobát, ott volt a nyakamon, már kezdett kellemetlen lenni. Hívott, menjek át hozzájuk vodkázni. Mentem a szobámba, pihenni akartam, és gondoltam, hátha megfeledkezik rólam. Hát nem. Jött értem. Megyek vele, hát volt meglepetésben részem. Kivettek egy jó nagy VIP lakosztályt. Kiderült, hogy a srác anyjának ünneplik a születésnapját. A srác, és a felesége moszkvai, vonattal jöttek le ide. A szülők itt élnek. Elég népes családnak lettem a vendége. Kaviár, füstölt lazac, volt mindenből bőven az asztalon. És orosz, meg Finlandia vodka bőséggel. A papa egy kigyúrt izompacsirta, lazán egy törölközőben, szaunáztak. Ittunk, ettünk derekasan, nem győztük mondani a nazdarovjét. Közben szidták mint a bokrot az ukránokat, éltették Putyint. Az ukrán személyzet füle hallatára, azok bejártak felszolgálni. Persze, lehet, hogy azok is oroszok voltak, nem tudom. Alig sikerült meglépjek a szobámba, annyira marasztaltak. Az úton sok hasonlóan jó élményem volt. És ezt a motornak köszönhetem. Tbilisziben, Jerevánban, az utcán nem egyszer szólítottak meg ismeretlenek, látva a rendszámot. Hihetetlen volt nekik, hogy motorral elmentem addig. Mondanom sem kell, hogy egyetlen nyugati rendszámú autót sem láttam. Törökországban, már hazafelé jövet, Edirnében, egy Simsek nevű szállodában töltöttem az éjszakát. Reggel, indulásnál szalad utánam a recepciós csaj. Na, mondom, hiányt találtak a minibárban. Pedig nem is fogyasztottam belőle. De nem ezért szaladt. Le akart fotózni, hogy feltegyen a szálló facebook oldalára :) szóval reklám arc lett belőlem. Megnéztem, tényleg ott vagyok a fotóik között, motoron ülve.
Motorozni, kalandot, élményeket szerezni mentem, és jutott belőle minden napra. Ezt kocsival, vonattal, busszal, repülővel biztos nem kaptam volna meg, legalábbis ilyen töményen biztos nem. És azt hiszem, hogy nyugaton sem. Jobb utak, nagyobb biztonság lett volna. De nem hiszem, hogy ilyen emberekkel találkozhattam volna.
Pár hetes állás után rettenetesen nehezen indul a 600as divim.
Gyertyák kiugrottak belőle és olyan fekete trutymâk van rajta. Tudom hogy amiatt nincs szikra. De azért mégiscsak bosszantó.
Mert amikor eltettem úgymond téli pihenésre, előtte kiszedtem a gyertyákat és megpucoltam őket. Most pedig ez a fekete dzsuva rajta... Egy kis help kellene. Köszi szépen
Készíts fényképeket, mielőtt leszeded, hogy hogy volt eredetileg összeszerelve, aztán hajrá, ess neki bátran. Csak a csavarok meghúzásánál vigyázz, hogy ne erőltesd, nehogy eltörjön a műanyag!
Remélem idén már többet tudok majd menni az idei bő 1500km után! :-( De az építés és a költözés már kipipálva, talán több időm lesz hétvégéken. :-D
Köszi a segítséget.
https://www.ebay.com/itm/YAMAH...
Nem volt még ilyen gondom , hálaistennek , ugyhogy csak saccolom , hogy erre lehet szükséged :
https://www.ebay.com/itm/Zundu...
Itthon biztos nem fogsz találni , mert ezért nem bontják meg a motort . Újban meg .....
Segífségeteket kérem: xj 600 51j 1986-os évjáratú motoromhoz keresek gyujtás jeladót.
Előre is köszönöm.
Picubacsi
Az viszont biztos, hogy -ezően ezután, amikor csak időm, és a zsebem engedi, engem le sem lehet robbantani majd a motorról. Csinálom, amíg bírom fizikailag, egészséggel. Van mit pótolni.
Hozzáteszem, a Divi nagyon jó gép. Nem véletlenül adtam a fejem arra, hogy újra vegyek egyet. Más kategória. Más felhasználási terület. Ahol a Pánnal már halott vágyok, moccanni sem tudok, ott a Divi még vidáman poroszkál. Szóval kell nekem egy másik. És talán viccesen hangzik, de most, miután vettem egy majdnem kétszer akkorát, mint a Divi, most tudom jobban értékelni, hogy mit tud. A könnyű, kezes jószágot, hihetetlenül alacsony fenntartási költséget, megbízhatóságot. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Pán megbízhatatlan. Ha a szerelők a kérésemnek megfelelően cserélték volna az elöregedett alkatrészeket, akkor semmi gondom nem lett volna. És megnézném magamnak azt a másik vizes motort, amelyik károsodás nékül ment volna hűtés nélkūl harminc negyven kilométert. De a Divivel ez meg sem történhetett volna. Szóval kell nekem egy másik. És remekül ki fogják egymást egészíteni a Pánnal, és a kis Forza robival.
Nyár középen vettem egy Honda VT 1100C Shadow csoppert. Nem volt jó ötlet. Már nincs meg, eladtam, és csak azért említem, hogy nem minden motoromat sírom vissza. Ostobaság volt megvenni. De valahogy rákattantam a csopperes életérzésre, birtokolni akartam egyet. És kölnben sem volt mivel járjak Hollandiában, a Divit már eladtam, a Pán meg itthon pihent a szervizben. A Shadow gyönyörű gép. Jó nézni, hallgatni a hangját. És elmenni vele a.második faluig. Aztán haza. És ezzel vége is a jó dolgoknak. Ok, rendben, az is japán gép, nem hagy cserben. Azzal jöttem haza augusztus végén Hollandiából. Szenvedés volt az 1300 kilométer. Rohadt kényelmetlen. És az a hülye testhelyzet, talpam előre néz, és a kezeim fejmagasságban. Félóra elteltével már borzalmasan rossz. A Divin, vagy a Pánon, ha nagyon elzsibbadt, kiállt a hátsóm, csak felállok a nyeregben, megmozgatom magam, és máris sokkal jobb. De a Shadow-n? Hogy a fenébeálljak fel, ha a lábaim nem alattam, hanem fél kilométerrel előttem vannak? Ha jól belekapaszkodtam a kormányba, mondjuk, és jól megfeszítettem magam, kicsit sikerült megemelkedjek egy pillanatra az ülésből, de ez kevés, és veszélyes manőver is. Aztán a tank. 13 literes. Egy öt és fél litert evő gépnek. Kétszáz kilométerenként szigorúan tankolás. És a német autópályán nem volt mindig benzinkút, amikor nekem kellett volna. Párszor le is kellet jöjjek a pályáról, kutat keresni. egyszer így is kifogott a benzin, kútkeresés közben. Szerencsére akadt egy motoros, aki segített. A kipuff gyönyörű rajta. Csak forró. Nemegyszer megégettem magam vele. És nem csak nekem volt forró, hanem az utasnak is, meg a csomagnak. A jobboldali táska szinte hozzáér a kipufogóhoz. Az eredmény annyi volt, hogy egy nejlon tasak ráolvadt arra hazáig, amit egy boltban vásároltam, és lazán bedobtam ab táskába. Gyönyörű jószág, de biztos, hogy nem nekem találták ki. Már a hazaúton eldöntöttem, hogy nem tartom meg. Szerencsémre egy gyűjtő féle azonnal megvette, nem fizettem rá, de nem is kerestem rajta egy fillért sem. Eladni azért sikerült gyorsan, mert az ezeregyes amerikai piacos Shadow ritka nálunk, és ez nagyon szép állapotban y volt. És egy csiga, a négy sebességével. Mentem vele százharmincat menet t autópályán. Többet nem mertem, nem akartam halálra pörgetni. Soha többé csoppert. Magamutogató mazochistáknak talán beválik
Mentem a Divivel borzalmas nagy kánikulában a tavaj nyáron, és meg sem kottyant neki a meleg, bírta a léghűtes. Jó motor nagyon.
Jövőre az utam jobban meglesz tervezve a mostani tapasztalatok sokat segítenek. Okosabban fogok pakolni. Vittem sok olyasmit, amit nem is használtam. Igaz, most későn indultam nagyon. Szeptember 22.-én. És vittem téli nyári cuccot is. És az út legnagyobb részén túlságosan is meleg volt. A fűthető ruha csak a helyet foglalta, egyezer nem kellett felvegyem. Még az északi Nagy-Kaukázusban sem. Havat láttam ugyan fent a csúcsokon, de az út annak a közelébe sem vitt. Jövőre az út Indiába vezet. Vagyis ez a terv. Törökország, Irán, Pakisztán, India. Pakisztán valóban rázós hely, nem igazán biztonságos. Gyűjtöm az infókat, és úgy tűnik, hogy azért nem annyira istentől elrugaszkodott ötlet odamenni. Olvastam, hogy az ottani kormánynak nagyon kellene a turizmusból származó bevétel. És egy emberrablás, túszul ejtés, netán kerekezése lefejezése a kedves turistának nem éppen a legjobb reklám. Autós, motoros nyugati turisták esetében rendőri védelmet, kíséretet biztosítanak határtól határig, amíg ki nem lépek az országból. Elég hihetetlen, de több helyen is olvastam, többek közt egy magyar srác leírásában is. Más szárazföldi út nincs Indiába. Illetve van, de az Afganisztánon keresztül vezet, és azt már tényleg nem merem bevállalni. Képzett katonák hagyják ott a fogukat szinte naponta. És akkor még ott lenne a Himalája is. Arra meg motorral elmenni érdekes lenne, de valószínűleg képtelenség, utak híján. Indiával nem érne véget az utam, de inkább nem beszélnék róla, mert lehet, hogy csak álom marad. Sok idő, és mégtöbb pénz. Ez az út is rettentő sokba került, jóval többe, mint ami a tervben szerepeit. És időben is hosszabb lett. Nem vittem sátrat mert kellett a hely, és arra gondoltam, hogy októberben sátorozni a hegyekben nem a legjobb ötlet. Hát, amilyen idő volt, tudtam volna. Jövőre muszáj lesz sátorozni. Hiába olcsó a szálloda keleten, ha egy két honapig csak abban éjszakázom, az rohadt sok. Ha minden harmadik éjszakát töltöm csak ott, hogy normálisan tudjak éjszakázni, főleg tisztálkodni, már akkor is sokat megspórolok. Irántól kicsit sem tartok. Rengeteg pozitív útleírás van róla itt a neten. És igen, meg se kérdezzetek, ezt is egyedül tervezem végig csinálni. Utas szóba sem jöhet. Kell a hely, és halálra sem akarok senkit se kínozni. Motoros útitárs már szóba jöhetne, de kétlem, hogy találok még egy olyan elvetemült gondolkodású embert, mintamilyen én vagyok. És ugye nem elég a megfelelő gondolkodás, pénz, motor, és szabadidő is kell hozzá, nem is kevés. Egy ilyen út elég esélyesen le is amortizálhatja a motort. Többek közt ezért sem fogok a Pánnal menni. Nem ilyen útra való, és túlságosan is megszerettem ahhoz, hogy feláldozzam. A kis Divi viszont ebből a szempontból is jó választásnak tűnik. Nem azért mert nem kár érte. Jó motor, mondom annak ellenére, hogy eladtam. De igénytelen, nem eszik sokat, a kétszáz kilójával egy pihe a Pán mellett, nem annyira szemrevaló, hogy el akarják lopni. És ugyanúgy pakolható, mint a Pán, ha nem jobban. Ha valami nem tetszik benne, az a lánc, most, kardán után. De valahogy kibírom, hogy tankolások alkalmával fújkálom egy kicsit. Vagy egy Scottoiler.
Úgy tervezem, hogy valamikor április végén induljak. Még a legnagyobb melegek beállta előtt. Így is lesz benne részem bőven odalent délen, és majd visszafele. Ha tartok valamitől az úton, az a meleg, és nem az iszlám állam katonái. Utálom a nagy meleget, de mintha valamivel jobban bírnám, mint fiatalon.
Na ezen ráérek ott agyalni. Addig még dolgozni is kell, venni motort, megkeresni az út árát, beszerezni a vízumokat. Szép terv, remélem, hogy az is összejön.
Az iráni próbálkozás miatt kétszer átmentem Örményországon. Belépni csak északon lehet Grúziából, vagy az Oroszoktól. Török-örmény határ le van zárva. Keleten az azerbajdzsáni határ szintén. Gyakorlatilag hadban állnak Karabakh miatt, néha most is vannak harcok, de ennek a közelébe se mentem. Délen csak Irán felé lehet elhagyni az országot, de nem engedtek be. Szóval vissza kellett motorozzak északra. Nem sajnálom. Örményország legszebb részei a fővárostól, Jerevántól délre vannak. Szerpentin, magas hegyek. És, igen, sajnos volt gondom a motorral.
Nem messze attól a helytől, akol majdnem megvertek meghalt a hűtés felforrt a hűtővíz. Sötét volt, körülöttem apró falvak, se benzinkút, se semmi. Kénytelen voltam tovább menni. Beraktam ötödikbe, és alapjáraton gurultam, minimális gázzal. A hőmérőt hiába lestem, elfolyt a víz, nem volt minek a hőmérsékletét mutassa. Szerencsére hűvös, hegyi este volt. Néha azért megálltam negyedórákra. Így értem el Gyumriba, egy nagyobb városba. Hotel.
Másnap reggel kértem segítséget a hotel tulajnőjétől. Neten néztem, de direkt motor szerviz nem volt, csak autó a városban. Mivel láttam, hogy a hotelben mennyire kedvesek, úgy döntöttem inkább rájuk bízom a szerviz kiválasztását, és megm bántam meg. A nő telefonálgatott, majd mondta, hogy két óra múlva jön szerelő. Amíg vártam, elmentem fagyállót venni. A Facebookon, a Pános csoport tagjai elláttak jó tanácsokkal, de gyakorlat nélkül nem mertem nekivágni a szerelésnek, és mint kiderült, nem tudtam volna megcsinálni. Megjött két harminc körüli szerelő srác. Autó, nem motor. Lebontották részben a burkolatot, hogy próbáljanak beletölteni fagyállót. Amennyit beletöltöttek, annyi ki is folyt belőle alul. Erre a srácok mondták, hogy megtudják csinálni, de csak a szervizben, ami három kilométerre van. Sok választásom nem volt. Összerakták a gépet, aztán mentem utánuk, az előző esti módszerrel. Kibírta. Szétkapták, de nagyon. Burkolat, tank, légszűrőhâz le. Így már hozzá lehetett férni a hűtéshez. Egy elöregedett gumicső volt a hibás, olyan öt centis repedés volt rajta hosszában, a szorító bilincs mellett. Volt nekik hasonló csövük, méretre szabták, és már rakták is össze. Három ember dolgozott rajta, kb három órán keresztül. Míg dolgoztak, én a tulajjal haverkodtam. Kinált üdítővel, fűvel, ez utóbbit inkább nem kértem. Megcsinálták, és jól. Fizetnem mindezért ötven dollárt kellett. Nincs 15 ezer forint. Három órai meló, anyag, plusz jobb minőségű fagyálló, mivel amit én vettem az részben elfolyt, és a srácok szerint gagyi volt.
Madarat lehetett volna velem fogatni, annyira örültem, hogy megcsinálták a gépet, nem lett hengerfejes, nem sült be.
Vissza is kísértek a szállóba, mert nem vittem magammal telefont, hogy navigáljak, vissza sem találtam volna. Annyira örültem, hogy ünnepelni akartam. A szállóban mondtam, hogy kéne egy kis bor, a vendégeim a hölgyek :)
Nem lehetne inkább vodka? Bánta a fene, legyen vodka. Mindjárt hoztak is egy üveggel, kifizettem. De ők sem akartak kimaradni, hoztak kísérőnek üdítőt, ásványvizet, meg némi harapnivalót. Ezt ők álltak. Amennyire a nyelvi korlátok engedték, ment a humorizálás, vígan voltunk. Már az egyik csajt össze is boronálták velem, persze poénból, fotóztak, pózoltunk. Az örmények is remek emberek,
Volt még olajcsere,, de az tervezett volt. És volt tervezve gumi csere is, amire nem volt szükség, kibírta.
A hűtés meghibásodásáért egyértelműen a szerelőimet okolom. Átnézettem velük a gépet. Ők javasolták, hogy cseréljük ki a vezérműszíjat. 120 ezer kilométert kéne kibírjon, és 75 ezerrel vettem. De 19 éves a gép, elöregedhetett. Rábólintottam. Azt is mondták, hogy ilyenkor a vizpumpát, a teljes hűtést is érdemes cserélni. Belementem, természetesen. 240 ezer forint volt csak ennek az anyagára. Kértem őket, hogy mindent, amiről úgy gondolják, hogy elöregedett, cseréljék ki. Tudták mekkora útra készülök. Biztos, hogy nem akadtam volna fenn pár gumicsövön. Ezen kívül is elég sokban volt motor. Új kipufogó, a gyári, típushiba, hamar szétrohad, rossz anyagból van. Kapott új Delkevic kipuffot, 700 euróért. Kapott új Helibars kormányt. 600 euró. De megérte. Olyan magas, hogy egyenes derékkal ülhetek a pacin. Adtak hozzá bowden, fékcső, satöbbi toldót. Előre hátra, le föl dönthető, és maga a kormányszög is változtatható, két csavarral. Nagyon jó, drága, de megéri.
Át lett alakítva az ülés. Zselés, és három centivel lejjebb kerültem. Mivel én sem vagyok túl magas, 176, ez megint csak nővelte a kényelmet, és a biztonságos megállást.
Givi magasított túra plexi. A gyárihoz képest 12 és fél centi plusz, és jobb a szög. Először zavart, nulla légmozgás. Visszatettem a gyárit. Végül az útra mégis a Givivel mentem. Jó döntés volt.
Givi 56 literes hátsó doboz. Háttámlával, és főleg féklámpával. Ennyi, amire eddig költöttem.
És az eredmény. Divivel biztos, hogy nem tudtam volna, nem bírtam volna ki 850 kilométert egy nap alatt, országúton. Kényelmes, csodás motor, és megbízható. A hiba, ami történt, nem hiszem, hogy a gép hibája volna. De hasonlítsuk össze a kis hatszázas Divivel. Eleve hülyeség, mert más kategória. De ha vagyok olyan elvetemült, hogy elindulok egy ilyen útra, leszek annyira is, hogy összehasonlítást tegyek, akkor íme az eredmény.
Honda Pan European egy nagyon jó motor. Végtelenül kényelmes, a jó útra, mintha odaszögezték volna. Az ezeregyszáz köbcentijéhez képest alig eszik. Beéri 4.8 és 5.2 között, hetven és 130 között. Fölötte jelentősen megnő a szomjúsága.
Aztán ott volt Isztambul. Autópályán haladtam át rajta. 5 órámba telt. Amikor a pályán megjelentek a perec árusok, már rosszat sejtettem. Előre menni még eleinte volt lehetőség később már nem volt hely. Itt talán jobb volt a vízhűtés. Törökországban ő volt a nyerő. De a többi helyen, Ukrajnában, Örményországban, Grúziában, Moldáviában, a Dnyeszter Menti Köztársaságban már valószínűleg jobb lett volna a kis Divi, a több, mint száz kilós súlykülönbségével. Az sem egy túraendúró, de azt hiszem, jobb lett volna. Ukrajnában a navi Ogyessza és Moldávia között rávitt olyan útra, ami nem volt burkolva. Vagyis kezdetben az volt, aztán egyre romlott, majd eltűnt az aszfalt teljesen. Földút. Aztán az is egyre rosszabb lett. Akkor fordultam vissza, amikor feltűntek az első vízzel telt mélyedések az úton. Vért izzadtam, míg sikerült megforduljak. A Divivel talán végig tudtam volna menni. Nem tudom, nem tudom, hogy hogyan folytatódott az út. Aznap mentem nagyjából 300 kilométert, és szinte ott voltam este, ahol reggel elindultam.
De még ez is jó volt. Találtam este szállást egy Artsyz nevű helyen. Valami helyi kis nyaraló féle. Ahogy leparkolok, rögtön odajön egy kissé piás orosz srác. Mondja, hogy ő is motoros, mindene a motorja. Segített kivenni szobát, ott volt a nyakamon, már kezdett kellemetlen lenni. Hívott, menjek át hozzájuk vodkázni. Mentem a szobámba, pihenni akartam, és gondoltam, hátha megfeledkezik rólam. Hát nem. Jött értem. Megyek vele, hát volt meglepetésben részem. Kivettek egy jó nagy VIP lakosztályt. Kiderült, hogy a srác anyjának ünneplik a születésnapját. A srác, és a felesége moszkvai, vonattal jöttek le ide. A szülők itt élnek. Elég népes családnak lettem a vendége. Kaviár, füstölt lazac, volt mindenből bőven az asztalon. És orosz, meg Finlandia vodka bőséggel. A papa egy kigyúrt izompacsirta, lazán egy törölközőben, szaunáztak. Ittunk, ettünk derekasan, nem győztük mondani a nazdarovjét. Közben szidták mint a bokrot az ukránokat, éltették Putyint. Az ukrán személyzet füle hallatára, azok bejártak felszolgálni. Persze, lehet, hogy azok is oroszok voltak, nem tudom. Alig sikerült meglépjek a szobámba, annyira marasztaltak. Az úton sok hasonlóan jó élményem volt. És ezt a motornak köszönhetem. Tbilisziben, Jerevánban, az utcán nem egyszer szólítottak meg ismeretlenek, látva a rendszámot. Hihetetlen volt nekik, hogy motorral elmentem addig. Mondanom sem kell, hogy egyetlen nyugati rendszámú autót sem láttam. Törökországban, már hazafelé jövet, Edirnében, egy Simsek nevű szállodában töltöttem az éjszakát. Reggel, indulásnál szalad utánam a recepciós csaj. Na, mondom, hiányt találtak a minibárban. Pedig nem is fogyasztottam belőle. De nem ezért szaladt. Le akart fotózni, hogy feltegyen a szálló facebook oldalára :) szóval reklám arc lett belőlem. Megnéztem, tényleg ott vagyok a fotóik között, motoron ülve.
Motorozni, kalandot, élményeket szerezni mentem, és jutott belőle minden napra. Ezt kocsival, vonattal, busszal, repülővel biztos nem kaptam volna meg, legalábbis ilyen töményen biztos nem. És azt hiszem, hogy nyugaton sem. Jobb utak, nagyobb biztonság lett volna. De nem hiszem, hogy ilyen emberekkel találkozhattam volna.