Tehát akkor ez sem arról szól mint sok egyéb suli és képzés is hogy megtanítsanak arra mit hogyan kell csinálni és legfőképpen hogyan csinálod jól. Hanem fizess be X Ezer forintot és ha kellően hülye vagy és szinte embertelenül szorgalmas otthon egyedül megtanulod aztán a majd a vizsgán kiderül hogy a metodika amit magadnak egyedül kitaláltál az majd jó lesz e a vizsgáztatónak. Mert lehet hogy te tudod de ha nem vagy színpatikus a vizsgáztatónak úgy is talál valamit amiért kidobhat majd a vizsgáról eredmény nélkül. Nekem ilyen technikával van ADR vizsgám. Van meg asszem tudom mire való de hogy mit csinálhatok vele arról halvány fingom sincs. Cég kifizette mi elmentünk aztán a végén adták. Pedig azért nem ártana tudnom hogy ha már van ilyen vizsgám és szállíthatok veszélyes anyagot akkor jó lenne azért tudni hogy mit kéne tennem ha baj van. De nem csak arról volt szó hogy ilyen meg olyan táblát kell kirakni mindenhova.
Engem az basz fel idegileg, hogy tervezet szerint juniusra keszen kellett volna lenni. Mar mindenem meg kellene, hogy legyen. Kozel 700.000 Ft, nem tudom hany szombat-vasarnap, nem tudom hany liter uzemanyagom banta ezt az iskolat, mennyi idegesseg, es NINCS VEGE BAZDMEG. Es itt vagyok novekvo pocakkal es baszottul nem orulok, hogy a teherre fel kell majd masznom, amikor a Skodabol pl alig birok kiszallni is...
Ja es persze mindezert egy kibaszott segito kezet nem kaptunk, mert az oktatas egyenlo a 0-val. A legtobb tanarunk onajnarozasban volt a legjobb, de tudast nem adott at. Egy kibaszott vezetesi kartont nem hoztak, csak a legvegen, egy iskolavezeto volt kepes vegre bemutatni, hogy akkor mi is lesz az egyik fo eszkozunk az auto mellett az oktatas soran.
Azt kurvara belevertek a fejembe, hogy a 24/2005. (IV.21.) GKM rendelet az egyik bibliank. Es ennyi. Vicc az egesz.
Akkor ez Kb olyan mint az A korlátlan forgalmi vizsgám. 2 naponta telefonálgattam és mindent beígértek majd 2 hónap várakozás után levizsgáztam és csak utána mondták hogy "Jah elnézést de valahol elkevertük a papírját és nem találtuk, mint kiderült az egyik oktatóautóban volt amivel Kaposvárra szoktuk vinni a papírokat, becsúszott az ülés alá."
Hát mondom hogy "anyátokat !"
Rendőrök meg vártak és vártak mert amúgy az egyik járór megfogott jogsi nélküli motorozásért, és csak jófejségből engedett tovább mert már akkor jártam a jogsira és hetente hívott hogy mikor mutatom be neki a sikeres vizsga papírt mert csak ennek fejében nem büntetett meg tiltott el. Már úgy égett a pofám mint az állat (nem mintha 4 héttel az eset után meg tudott volna büntetni de a parát akkor belém vágta)
Jobbat! Mar most fel van cseszve az agyam. A D es E kiegeszitos oktatos vizsgam eloszor juniusra, majd juliusra, onnan szeptemberre es nemregiben meg oktober elejere volt igerve. Mindig, hogy most a felvetelizosoket kell lezavarni meg gyorsan, a potfelvetelizosoket, a potalaposokat, stb stb.
Szeptemberben felhivtam a koordinatort, bemutatkoztam es erdeklodtem, hogy megis wtf a vizsgainkkal?
- Jaj Emese, maga szulni fog, mi? Huu oktober eleje meg rendben van?
- nagyon remelem, hivatalosan december kozepeig...
- jojo, oktober elejen lesz a vizsga.
Varok az emailre, varok bazdmeg. Tudom, hogy elotte mar 2 hettel kell az NKH fele vizsgat lejelenteni... Rairtam a faszira es ameg trollkodik is nekem...
Legyen mar vege
Nemrég jöttünk meg,a csutka sötét hegyen,majd lent a földek között úgy ment a székely kománk mintha zsinóron húznák.
Tudom itthon van meg minden,de olyan tökéletes sötét volt amilyet otthon nem látok és a földek között is dombok vannak,szóval még a fények sem segítenek.
Csak belőle egy van és nehéz lenne beépíteni a kocsiba
Siman elvagyok idegenben.Speciel az öreg előtt volt a térkép.
De nehezen jutottunk el az aktivitivel a megoldásig.
Ha ezt nem érted akkor feladom.
Ez nem a baszassuk el csesznekig történet.
Orra alá tolod a térképet és ha nem Burda szabásminta van nálad valószínű megmutatja melyik út viszen Budára ! De ha neked ez ekkora görcs hogy nincs közös nyelv , akkor hogy qrsz idegenbe ?!
Az a vicces hogy a jomultkor horvatban kerestünk térképpel egy svájci sapkás idegtol infót egy Sisak nevű városról.
Kb 20 percig hülyének nézett mire kiderült hogy Sziszek-nek kell kiejteni azt a hülye vasrosnevet.
Szóval van hogy baszhatod a kocsmát.
Ja es persze mindezert egy kibaszott segito kezet nem kaptunk, mert az oktatas egyenlo a 0-val. A legtobb tanarunk onajnarozasban volt a legjobb, de tudast nem adott at. Egy kibaszott vezetesi kartont nem hoztak, csak a legvegen, egy iskolavezeto volt kepes vegre bemutatni, hogy akkor mi is lesz az egyik fo eszkozunk az auto mellett az oktatas soran.
Azt kurvara belevertek a fejembe, hogy a 24/2005. (IV.21.) GKM rendelet az egyik bibliank. Es ennyi. Vicc az egesz.
Hát mondom hogy "anyátokat !"
Rendőrök meg vártak és vártak mert amúgy az egyik járór megfogott jogsi nélküli motorozásért, és csak jófejségből engedett tovább mert már akkor jártam a jogsira és hetente hívott hogy mikor mutatom be neki a sikeres vizsga papírt mert csak ennek fejében nem büntetett meg tiltott el. Már úgy égett a pofám mint az állat (nem mintha 4 héttel az eset után meg tudott volna büntetni de a parát akkor belém vágta)
Véégre lehet menni aludni
Mindenkinek további szép napot
Szeptemberben felhivtam a koordinatort, bemutatkoztam es erdeklodtem, hogy megis wtf a vizsgainkkal?
- Jaj Emese, maga szulni fog, mi? Huu oktober eleje meg rendben van?
- nagyon remelem, hivatalosan december kozepeig...
- jojo, oktober elejen lesz a vizsga.
Varok az emailre, varok bazdmeg. Tudom, hogy elotte mar 2 hettel kell az NKH fele vizsgat lejelenteni... Rairtam a faszira es ameg trollkodik is nekem...
Legyen mar vege
Mondjuk a mohabá nem mindig.
Tudom itthon van meg minden,de olyan tökéletes sötét volt amilyet otthon nem látok és a földek között is dombok vannak,szóval még a fények sem segítenek.
Csak belőle egy van és nehéz lenne beépíteni a kocsiba
Bár a dugást megoldanám német nyelvterületen van annyi német szókincsem de azok meg nagyon csúnyák
De nehezen jutottunk el az aktivitivel a megoldásig.
Ha ezt nem érted akkor feladom.
Ez nem a baszassuk el csesznekig történet.
Az ipse csak horvatul én meg csak magyarul.
Innentol tökmindegy hogy templom vagy bordélyház.
Kb 20 percig hülyének nézett mire kiderült hogy Sziszek-nek kell kiejteni azt a hülye vasrosnevet.
Szóval van hogy baszhatod a kocsmát.
iGO Térkép - TomTom 2017.06 Európa
TomTom 2017 Q2 Európa (volt TeleAtlas)