80-as években írta yDarvas a hifi magazinban hogy angolok csináltak egy tesztet 60 éveseknek, akik garantáltan nem hallottak semmit 10k felett, mégis tudták detektálni a láncban egy 16k-s felülvágó szűrő hatását. Érdekes...
én szinte ugyanolyan jól hallok mint 30 éve
legalábbis még mindig szétbasz az ideg amikor hoki fos hangzással kell hallgatni zenét
pl amikor a festő nyekeregtette a hordozható makita rádióját az nagyon rossz érzés volt a fülemnek
vasas cégnél zajos helyen dolgoztunk volt hallás vizsgálat, legtöbb frekvencián az 5decibeles hangot is hallottam
ami a megszokottól eltérő lehet mert meg is jegyezte a doki hogy ilyen már régen volt
Már szinte a kezdetek óta versenyen 120 decibel fölött tilos az autóban ülni...
Privátban meg ép eszű ember csak úgyis addig hangosítja, amíg jól esik neki 😄
40 év felett már csak azért is értelmetlen ennek a hajszolása, mert jelentősen romlott az ember hallása. Én emlékszem hogy a régi Hifi technika milyen baromi jól szólt amikor 20 éves voltam. Azt a hangélményt semmi nem fogja nekem visszaadni már semmi.
Igen, az már buzulás. Nem tudom mit kell ezt tagadni, manapság már nem szégyen 😅
Vagyis nem szimplán hallás károsodást szenvednek, hanem leszakadnak a belső szervei is 😆 jó hobbi.
Bringázásnál is kb. az amikor másról nem szól az élete, még alvás közben is teker, hogy valami versenyen kicsit jobb legyen. Értelmetlen. Én el tudok menni a kocsmába bringával, de neki még azt is megtiltották az edzésterv miatt, már ha lenne ideje, vagyis semmi értelme 😅
hogy a faxomba tudtok ennyit elvitatkozni rohadt autóhifiről 😅
Nekem kb. az összes zenehallgatásom annyi amikor megyek az autóval és szól a rádió 😅
Ugyan ez volt 30 éve is(fetrengős) És nekem eddig minden autómba jól szólt a reklám is meg a hírek is 😅
A hozzánem értéshez, én pl. semmihez sem értek, de nem is érdekel mert a lényeg, hogy márpedig bárkit meg tudjak győzni, hogy a jelen témához jobban értek mint bárki főleg ő. Na ez számít faszméregetésnél nem a kutyát sem érdeklő szakértelem. 😆
Na Figyu te Frílac.
Pár dolog, mert épp ráérek. Én vagyok az idősebb, azt hittem, ezt már rég levetted, előző csörtéinkből. Ez persze nem érdem. Abban biztos vagyok, hogy sokkal előbb és mélyebben foglalkoztam elektronikával, mint te, de ez meg faxméregetés, ebbe is kár belemenni.
Hozzáértés. Hiába tolod itt a szakzsargont, a többiek elhiszik, de én nem, mert én tényleg értek ehhez 😄
Tudod mit? Nézzük csak a véleményedet a mélyhangról:
A legmélyebb lesugárzott mély hang frekvenciája NEM függ az azt sugárzó membrán méretétől. (tehát máris megbuktál) Különben hogyan tudnál fülbe dugott füllhallgatón basszust hallani? ott 3 mm a menbrán (ez a magyarázat most a laikusoknak szólt) Tudod, mi függ? a hatásfok.
Ajtóba nem fér nagy membrán, ez stimt, EZÉRT nem ott sugározzák a basszust, EZÉRT van külön mélyláda hátul. A mély semmi térinformációt nem hordoz, és nem állja útját egy üléstámla (ezzel is megbuktál)
És hogy lesz mégis mélyhang? Hangsugárzó tervezés, már magyar szakirodalom is volt róla 80-ban... méret, hatásfok, alsó határfrekvencia, ez a 3 számít, de ebből egyszerre csak 2 valósítható meg. Tehát kis méretet akarunk, meg alacsony frekvenciát, a hatásfokot kell beáldoznunk - ezért a több100 Watt. Mint falusi színpadi hangosítónak, legalább EZT tudnod kéne... bár ott a hatásfok a fontos, a másik 2 paraméter nem annyira. Szóval van egy kicsi zárt dobozunk, mondjuk 80 Hz alsó rezonanciával. Hogy lesz ebből mélybasszus? Nem vágom, hogy egy szinpadi hangosítónak tudnia kell-e ezt, de egy zár doboz frekvencia átvitele a rez. pont alatt 12dB/oktáv meredekséggel csökken. A megoldás: ezt a dobozkánkat meghajtjuk egy 60 Hz-es felülvágó szűrőn át. A hatásfok oda lesz, de cserébe lesz 30 Hz-es basszusunk.
Na ezzel be is fejezem, (becsszó nem gugliztam semmit) kvázi reménytelen vagy, mert tőled még sosem hallottunk olyat, hogy "b+, igazad van, ehhez nem értek" és valszeg nem is fogunk - de számomra ez most nyilvánvaló.
Mi a hifi? Mi a minőség? Én azt gondolom, hogy minél közelebb az eredetihez, de azt sohasem érhetjük el. Ugyan a különbséget egy élőzenét soha nem halló ember soha nem fogja észrevenni, és egy Jean-Michael Jarre lemez hallgatása és az eredetit, mondjuk egy koncerten ülni, kicsit felborítja a logikát. A mai tuc-tuc zene meg pláne, így lassan sajnos okafogyott lesz az, amiről zenélünk, vagyis beszélünk. (Ezt tényleg elírtam, de benne hagytam, mert jól néz ki.)
Amit kérlek fogadj el: a hangmérnökség egy szakma, nem is akármilyen és akármennyi tudással lehet megtanulni. Kizártnak tartom, hogy bárki ezt genetikából megoldja. Az, hogy vesz valamit, ha sok pénze van, akár jót is, az jó is lesz, kivéve, ha valami véletlen folytán pont beletrafál. Az, hogy elégedetten hallgatja, mert hogy szól mély, hogy szól a ribbon idefigyelj, az egy dolog. Amúgy nekem a saját készítésű ládáimban eredeti Motorola piezo van, de ezt csak úgy megjegyzem, most gondolkodom az említett ribbonon, a kérdés, próba nélkül belevágjak-e?
A hallás meg... becsukom a szemem és látom-e a lelki szemeimmel a színpadot? Nem, nem látom, de ezzel nincs is baj, mert nem ez a célom. De jó lenne, de mivel a feltételek nem adottak, anyagiak, hallgatási lehetőség, külön szoba stb. így nem is áltatom magam. Plána, hogy a kedvenc zenéim a 18 éves koromból a 80-90-es évek italo disco zenéi és az elektronikus zene. Igaz, volt nekem Dead Kennedys lemezem is, Pál utcai fiúk, A. E. Bizottság a másik kedvenc.
De tudom, milyen a katonazenekar, amikor menet közben a nagydobra odabasz a paraszt tőlem 10 méterre és megmozdul a belem.Ezt hányan tudja itt valaki? És lejátszani a saját hangfalán? Ugye.
Nem akarnék belemenni, de eleve a térérzéken megbukik az állításod. Amikor vettem az erősítőmet, a töükéletes hangleképezéshez be kellett állítanom a helyiség méretét, a hangsugárzók elhelyezkedését a sarkoktól és hol ülök zenehallgatás közben.
Az hogy nem értek hozzá, az legfeljebb a te agyszüleményed. A legmélyebb lesugárzott mély hang frekvenciája függ az azt sugárzó membrán méretétől. Ajtóba ugye ilyent nem tudnak beépíteni, jönnek a mélyládák. De hát... ott meg mit látok? Pár literes dobozokba, ülés alá még kisebb dobozokba beleerőltetve, elektronikusan meggyalázva a hangot születik valami eredmény. Mi is a membránkitérés visszatérítő ereje a membránszélen kívül? Hát a dobozba zárt levegő rugóállandója. hol van ez? A reflexlyukon keresztül megint egy másik, igaz nagyobb, de akkor is csak egy csomagtartóban? Ja, a csomagtartó el van választva ülésháttámlával, jó autóknál egészen jó minőségben? Hát ez nem más, mint egy akusztikus szűrő...
Mit gugliztam ki? Ne magadból indulj ki légy szíves. A bizniszeddel meg ne próbálj elképráztatni, mert nem fog menni. Mivel úgy gondolom idősebb vagyok, így nyugton kijelenthetem, én már akkor marattam a nyáklemezeket az első erősítőkhöz, amikor te még olvasni tanultál. és még egy, ha visszamlékeznél nem csak arra, amit régebben állandóan kiforgatni merészeltél, akkor emlékeznél arra, hogy írtam többször is, én 20 évig (na jó, 19,5) rendezvényeket hangosítottam, én, ha lehet ezt állítani, pontosan tudom, mi az, hogy a hangot térben hallom és nem leválasztva a hangsugárzóról. Egy időben Kaposvár első- és egyetlen hangstúdiójába jártam a "tesó"-hoz, és pontosan tudom, mit kellett csinálnom, ha vidéki művházban dolgoztam kitelepülve, vagy egy színházteremben, ha beszéd volt vagy népzene, esetleg fuvolaminősítő.
tehát ha esetleg azon gondolkodsz, hogy ENGEM te akarsz ebben lerajázni, akkor azért szedd össze magad, úgy hátha sikerül, mert bennem azért nincs akkor arc mint benned, tudom, hogy vannak nálam okosabbak és rutinosabbak. Csak nem te.
Az audiofil nehezen beazonositható, mert mindig lesz valaki aki tutibbat fog mondani amitől jobb a rendszer. És autóba nehezen megoldható mondjuk egy betonból kiöntött rezonanciamentes hangláda......tehát okafogyott a vita, különösen hogy a hallás is szubkektiv és egyénenként eltérö is lehet.
Én ezt tartom is. A minőséget nem tagadom, sőt.Én eddig csak a hifiről (de leginkább ami az mögött van9 és az audiofelségről beszéltem. A minőséget tudom, vallom és csápolok neki.
Amiből az egész ma este elindult, az, hogy valaki audiofilséget akar autóba, amire azt írtam, hogy oximoron. Ha az audiofil szót kicserélem minőségre ( egyes esetekben dinamikára, hangerőre), akkor egyetértek.
fent biztos van vesztés mert van egy enyhe csilingelő fülzúgásom a vasas cég óta