Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Mit láttam ma?
Az én egyik legrégebbik haverom már kb. 15 éve nyomja a kamionsofőrködést. Kezdte Taszáron a jenkiknél -az is érdekes történet volt - azután úgy alakult az élete, hogy lett egy négykamionos cége, csak megbukott, így kezdte mondhatni elölről külföldön. Van négy gyerek, kb. két-három hetente látja őket egy hétig, pontosabban amióta azok "kirepültek", lehet, hogy ritkábban. Anyagi gondjaik nincsenek, sőt, de amúgy előtte sem voltak, legalábbis nem nem máról-holnapra éltek akkor sem, most a felesége egyedül él egy kétszintes, kb 200 m2-es házban egyedül a két hazalátogatás között.
Nem tudom, ilyen áron megéri-e? Az biztos, hogy többet lehet keresni, ezt nem vitattam soha, de mi van érte cserébe? Főleg, aki csak azért, hogy még jobb legyen mint itthon, de itthon sem kölcsönökből élnek.
Nem tudom - bár nem voltam abban a helyzetben soha - hogy aki nem dől be a hablatynak, hogy az legyél és azt csináld amit szeretnél a többi nem érdekes, az miért ne élne meg itthon?
Nem mondom, hogy könnyen, de a fenti példám alapján a külföld sem feltétlenül megoldás. Vagyis én nem gondolom annak. Túl sok egyébről kell lemondani, hogy az anyagiakban érvényesüljek.
egy haver évekig volt sofőr a németeknél
azt a melót én is tudnám csinálni.. még az útvonalat is elküldték neki merre kell menni, még annyit se kellett csinálni hogy a gps-be beírja a címet
Buszsofor allas.
Mi?
Jo lenne tudni.
Reg volt parkside,de ez kellett. 😆
Nem tudom, szerencsére nem vagyok visszajáró vendég.
De jut az ocsednek nem?
Kinek nincs kint jogviszonya? Aki feketén dolgozik? Biztos van olyan is.
Hogyne lenne német sofőr a többség az csak a szarabb melót (osztott munkaidő, hétvége, éjszaka) nem nagyon akarják így az a bevándorlóké, a pénzük amúgy nem több csak könnyebb a munkájuk.
A korhaz?
Kapott egy csípő protézist, a fél oldala nem olyan mint előtte de ellátja magát. Augusztusban ünnepeltük a 80. szülinapját.
Azota?
2016-ban
Mikor volt?
Örülök, hogy ilyen törődés is létezik, valószinüleg a helyzet komolysága is közrejátszott. Apósom sztrókos története már nem volt ilyen sima ügy, az ügyelettel viszont jó tapasztalataim vannak, oda is apósom rosszulléte miatt keveredtem. Az első sztrókjánál felismertem a jeleket (nekünk ezt évente tanitják, az újraélesztéssel együtt), tudtam hogy azonnal menni kell. Apósom viszont nem az a típus aki megadja magát, kapott egy injekciót és ahogy jobban lett egy kicsit, már haza is akart menni. Egy idősebb doktornő volt az ügyeleten, megfogta az öreg kezét és nem sajnálta az időt elmagyarázni, hogy most mi zajlódik a szervezetében és arra kérte, hogy nézze a családját akik biztosan nem szeretnék elveszíteni őt. Végül engedett a papa és beült a mentőbe, pár órával később a kórházban érte a következő csapás, ha hazament volna azóta már nem élne. A kórház viszont borzalmas volt, próbáltak tisztaságot tartani, de az se egyszerű dolog málló vakolat mellett, akkor ott nagyon meglepődtem a szomorú valóságon.
Szerintem betoncsizmaban a folyoba, vagy mely kut?
https://ketkerekkep.hu/user/ke...
Sziasztok!
Új kanyarfotóst látunk mostanában, már én is megtaláltam magam a képek között a kis dukeal. :)
vonat nem jó, avval kibaszok sok emberrel
a frontinban hiszek, beszereztem már 3 üveggel annak elégnek kell lennie
most azon agyalok hová kellene elbújni hogy meg ne találjon senki sem, mert ha valaki eltűnik akkr mégsem annyira bánatos a család mint amikor a vonat szétvágja 3422 cafatba
Ja és érdemes megnézni a Michael moore amerikai egészségügyes filmjét,ami úgy kezdődik hogy az egyik beteg varrja a munkahelyi balesetben sérult sebét.
De konkrét láttam szénbányás videóban 60-as ipset lemenni mert nincs nyugdíja.
Az anglius EÜ-t meg az angolok is viccnek tartják.
Huhh,nem,valahogy nekem érdekes tapasztalatom van.
Keresztfater már benne van a korban.Tavaly konkrétan szenteste napján egy az előző este utáni mellkasfajdalom miatt ami nem múlt el bekerekezett a körzetihez.EKG,infarktus gyanu.Ott azonnal mentő és be a bajcsiba.Ez kürház,16 környékén felújítva.
Azonnal vizsgálatok és katéteres műtéttel megoperálták,két hét intenzív után bekerült egy tiszta,6 ágyas kórterembe ahol 2-3 beteg volt,saját fűrdő,volt wc-papír.Az intenzív az nem volt túl jó mert külön függönyözött ágyak,lepedőbe vagy is paplan nélküli ágyneműbe volt,hirtelen vinni kellett ruhát,pizsamát stb.
Utána ahogy jobban lett volt tűpárna szegény meg volt mri megy minden.Két hét mulva ment haza,mondták hogy a régi már sose lesz de elketyegy,maratont nem fog futni.
Letelt a szilveszter februárban megvolt a balatoni szívkórház szanatórium a balatonparton.
Nyáron izgi lehetett volna,így csak olyan télies balatoni kihaltság,mentünk látogatni.
Ott is tűpárna volt,halom vizsgálat.Régi épület de karbantartva 2 ágyas kórtermek fürdőszobával.
Sehol nem magán,sehol sem jattolás.
Máig mozgásban az öreg,biciklizik picit.Lassúcskán telik az élete.
Rőplabdáztam orvossal, airsoftoztam orvossal, anyám lévén ismerek orvost, nem értek hozzá, de azért amikor mindegyik ugyanolyan történeteket mesélnek, akkor azért az elgondolkodtató.
Tudjuk, hogy ilyen soha nem lesz. Mi dolgozunk, fizetünk, a semmirevalók meg ugyan úgy élvezik az ellátást. Ez van.
Ja, hát ezeket persze!