Hm, jól hangzik ez a vezérműtengely csere-bere
Már gondolkoztam rajta, de a stage-1 yoshiért (ami nem sokkal jobb mint a gyári) nem akartam 800 eurot perkálni, a stage 2 pedig már szürreálisan sokba kerül. Azt pedig nem tudom, hogy K4-től felfelé passzol-e valamiből. Mindenesetre érdemes lenne picit megvaditani, jövő szezon végén tervezem szétboritani a blokkot.
Érdekes, hogy felezővel sem vagy teljesen elégedett a 6-ossal, pláne, hogy ha 1-ben annyira agressziv, amiben nem is kételkedek. A gixxer váltó azért elég zárt kiosztású, durván a 6. fokozat 2x hosszabb az 1-esnél .
Én nem tudom csutkára elforgatni a 6-ost, de minimum /55-ös gumival szoktam menni és gyári szekunderem van.
Erre valóak a spiccelt vezérműtengelyek. Nekem szépen muzsikál felül is most már. Egyest már kicseréltem, mert elve le volt nyalva, vele együtt betettem a felezőt neki, azóta nem nyalja le az egyest, mivel nem lehet gázt adni egyesben. Telit kettőben se, így most a 3.-4. van kitéve viszontagságoknak. A 4. például már szépen énekel. Aszongya nyíííí, a 6. meg azt, hogy ffffffffffff.
A turbóra én se vagyok kíváncsi, de egy jó kompresszor kitet tennék, ha lenne 1,5M erre.
Így, hogy nagyobb főtengelyt nem alkalmaznék, +3mm dugattyúktól én csak két dolgot várok:
- lévén új szett, ismét fasza kompresszió, egyenletes eloszlásban, olaj evészet nélkül
- kicsivel több löket nyomaték (talán minden tartományban összejön )
- kicsivel több lendítő nyomaték (ennek mondjuk nem feltétlen örülök, de a nagyobb kompresszió ezt úgy is megeszi szerintem)
Nyilván a +5/+5 cucc 1200+ köbcentivel (igény szerint vezérmű tuninggal) az hazaverné az összes motort, amin nincs ugyanilyen valami. Ez egyelőre nem téma nekem.
Engem megfogott a dolog. A gyári vezérműtengelyekkel sajnos csak a középtartomány lenne még erősebb gondolom, meg az egyes fokozatot elég gyorsan elnyalná, de még így is sokkal jobb lenne mint pl. turbósitani, vagy hasonló baromságok.
Tudja a rák. Nyilván acélpersely kell, vagy vissza kell valahogy csinálni egy valamilyen bevonatot. Szerencsére ez a probléma engem nem érint. Cserébe van más probléma egy raklappal.