Még egy héttel később is nehéz szavakat találnom, hogy leírjam, milyen is volt az első MOTO A GO-GO Weekend. Úgy vagyok vele, hogy mindenkinek a saját gyereke a legkedvesebb. Ezért nehéz objektíven leírni a történteket.
A Kezdet. Ha jól emlékszem, akkor március 15.-én páran ellátogattunk a visontai gokart pályára, hogy kicsit adva az érzésnek, megkergessük a vasakat és az előzetes egyeztetés szerint, találkozzunk a hazai supermoto igazi fenegyerekével.(nem-nem Ő nem a média által kreált „sztár”!) Hihetetlen jól sikerült a napunk. Csodálatos idő, egyre javuló köridők, kanyarokban szikrázó lábtartók és feledhetetlen hangulat, ami jellemezte a napunkat. Szó szót követett, és jöttek az ötletek. Hogy miért is ne lehetne összehozni egy komolyabb supermoto találkozót/versenyt. Hazafelé már azon gondolkoztam, hogyan is hozhatnám össze, és legfőképpen mikor ezt a rendezvényt. Másnap elindult egy folyamat, amit már lehetetlen volt megállítani, hiába is akarták „felsőbb erők”. Több internetes fórumon ment az egyeztetés. Napok alatt több jelentkező volt, mint akár egy hazai bajnokságon. Megkezdődött az E-mail váltások sokasága és néha hosszú órákon át tartó telefon beszélgetések. Az érdeklődés egyre nőtt, ahogy a kitűzött időponthoz közeledtünk.
MOTO A GO-GO. Szombat délután 2kor érkeztem a pályára, ahol már jó néhány résztvevő jelen volt. Gyorsan váltottam néhány szót mindenkivel, kipakoltam a motoromat, és már indulhattam is menteni egyik motoros barátunkat, ugyanis Aszód magasságában megadta magát a technika. Gondoltam nem is baj, ugyanis napközben még elég erősen csepergett az eső. Legalább mire visszaérek, eláll és felszárad. Menet közben folyamatosan azon járt az agyam, hogy hogyan fog telni a következő másfél nap. Innentől felgyorsultak az események, jobb szerettem volna, ha szombat mondjuk 36 órából áll. Mire vissza értünk pont olyan volt a helyzet, mint amit elképzeltem. Az eső elállt, a pálya nagy része felszáradt. Mindenki gyorsan pattant a motorok nyergébe, és birtokba vettük a pályát. Sajnos nem sokáig élvezhettük a száraz pálya örömét, mert ismét elkezdett cseperegni az eső. Később már nem csak csepergett, hanem szakadt. A fejünk felett köröző viharfelhőkből próbáltuk kitalálni, hogy másnapra milyen idő is lesz. Minden elérhető időjárást előrejelző weblapon szikrázó napsütést és 20-26 fokot mondtak. Úgy legyen! A heves esőzések ellenére, voltak olyan emberek, akik esős edzést tartottak. Este egy fergeteges grill party kerekedett. Előkerültek a különböző szeszes italok, melyek közül kiemelném a mosonmagyaróvári mézes, fahéjas pálinkát. A hangulat az egekbe szökött. Annyit nevettünk, hogy már nem járt a fejemben a sok, problémás gondolat, az esetleges másnapi szervezési gondokról. Éjfélig mulattunk, majd mindenki elvonult saját kis szállására, ki sátrakba, ki a kisteherautók rakterében húzta meg magát. Jómagam, az utóbbit választottam, vesztemre. Mivel az idő lehűlt, hihetetlen hideg költözött a raktérbe, ráadásul ismét rám telepedett a rendezvény súlya, ideges voltam. Míg mások az igazak álmát aludták, én a telihold fényében a pályán róttam a köröket gyalogosan. De már legbelül tudtam, hogy csodálatos időnk lesz másnap.
Vasárnap. Az átvirrasztott éjszaka után, kicsit rosszulléttel küzdve, napfürdőztem, és üdítőmet szürcsölgettem, mikor az első trailer begurult a pálya parkolójába. Két gyönyörű szép YZ450F feszített rajta. Alig volt időm köszönni a srácoknak és kicsit megcsodálni a gépeket, újabb és újabb tarilerek és motorok gördültek be a parkolóba. Ahogy sokasodtak a motorok, úgy lett a közérzetem egyre jobb. Hatalmas erőt kezdtem érezni, a rendezvényben, de még nem voltam teljesen tisztában, hogy tudom-e uralni. Totális siker, vagy totális bukás. Ez a két lehetőség járt a fejemben. Közben az érkező riderek folyamatosan töltötték ki az adatközlő lapokat, mindenkivel tudtam váltani néhány szót, bár közel sem annyit, amennyit szerettem volna. Legszívesebben órákig beszélgettem volna minden egyes résztvevővel. De nem tehettem meg, mert folyamatosan érkeztek az emberek. A pálya hamar megtelt lelkes supermoto-sokkal. Néhány kezdeti elcsúszás után, mindenki magáénak érezhette az íveket. Annyian lettünk, hogy a „kígyó” a farkába harapott. Csodálatos látvány volt, hogy 30-40 motoros úgy kergeti egymást, hogy közben senki nem érezte azt, hogy veszélyben lenne. 11 órakor tartottam egy gyors eligazítást, ahol meg kell hogy mondjam, nagyon pozitívan csalódtam a motoros társadalom, ezen közösségében. Semmi fölösleges problémázás, semmi szokásos „én vagyok a Jani” viselkedés. Mindenki tudta, hogy miért vagyunk itt és így is viselkedett. Tájékoztattam mindenkit, hogy a nagy részvételi számra való tekintettel, az időmérőket kihagyjuk, és mindenki sorolja be magát saját meglátása, és józan ítélőképessége szerint, az alábbi csoportokba: kezdő, haladó, „profi”. Mivel a licence-el rendelkező versenyzőket a szakág vezetés eltiltotta a futamokon való részvételtől, így nekik 20 perc tiszta edzési időt biztosítottam a futamok előtt, ami meg kell hogy mondjam, nagyon jól sikerült. Látványban ez volt a nap fénypontja.
13.00-kor rajtolt el a kezdő kategória futama,14 résztvevővel. Bemelegítő körök, eligazítás a „rajtrácson”, majd RAJT! A hátam a mai napig bele borsódzik, ahogy az a 14 masina felbőgött a rajt pillanatában. Hirtelen érkezett segítőtársammal egymásra mosolyogtunk és mindent értettünk egymás tekintetéből. A következő katartikus élmény az volt, amikor az enyhén széthúzódott mezőny az első kör után áthaladt a célegyenesen. Négy-ütemű, két-ütemű motorok, magas fordulati tartományban kiabálták bele a világba, hogy jól érzik magukat. Ha bele láthattam volna a sisakokba, biztosan 14 mosolygós arc nézett volna vissza rám. A hang kavalkád olyan érzéssel töltött el, mintha a Star Wars első epizódjának Pod race jelenetében lennék. 10kör. Nagyon gyorsan elszaladt. Esések, és különböző komplikációk nélkül.
Következett a haladó kategória. Rajt előtt a megszokott procedúra, majd az adrenalin szint az egekbe szökött. Itt már nagyon komoly gépek is álltak a rajtrácson. Négy-ütemű dübörgés szaggatta szét a környező tanya-világ nyugalmas csendjét. Elrajtolt a 11 fős mezőny. Az első balos kanyarban kisebb összeakadás volt, ezáltal ketten is a földre kerültek. A távolból figyeltem a jelenetet, közben a haladó mezőnyt. Ha nem sikerül felállniuk és a motorokat eltávolítani, akkor leintem a futamot. De sikerült. Minden mehetett tovább. Élen az egri vitézünk, mögötte a nemzetközi kergető csoport. Mind három motor az a bizonyos három betűs márka. Az ötödik körben valami probléma adódik, és az élen haladót, mind két üldöző kegyetlenül leelőzi. Megváltozik a sorrend, de a küzdeni akarás nem. A maradék 5 körben marad az egészséges és sportszerű kergetőzés.
A „profik” szintén 10 körös futamon mérték össze tudásukat. Megegyezés szerint néhány licences versenyző a mezőny előtt 2 másodperccel elindulhatott, majd a futam 8-dik körében kiállt. Itt is kialakult az élboly. Kicsit keményebb tempó, kicsit keményebb csata. Az élen harcolók sportszerűen „püfölték” egymást a kanyarokban és az egyenesekben. Izgatottan számoltam vissza a köröket, és ekkor elkövettem a nap legnagyobb hibáját. Csak az élen haladókat figyeltem. Viszont itt az utolsó körben történt egy kicsúszás, ami miatt teljesen összekeveredtek a dolgok a fejemben. Kicsit tanácstalanul álltam a pálya szélén, és nem tudtam kit, és mikor kell leintenem. Kezdeti bizonytalanságomat enyhítette az, hogy legalább a résztvevők tudták, ki hányadiknak érkezett be.
A futamok után jó volt látni, a sok mosolygós arcot, az elégedett mosolyokat. Annyi dicséretet és jó kívánságot kaptam, hogy az elkövetkező 3 évre elegendő lesz. Viszont itt érkezett el az a pillanat, amikor vállamra kellett vennem a rendezvény teljes súlyát. Ugyanis szinte mindenki követelve kérdezte, hogy mikor lesz a következő ilyen megmozdulás. Meg kell hogy mondjam, mindenre készültem, csak erre a kérdésre nem. Fáradtságom, kissé eltompított, de ellensúlyozta ezt a résztvevőktől kapott elismerés.
Eredményhirdetés. A „profi” mezőny néhány helyezettje, átadta díjait, az utánuk következőknek, hivatkozva arra, hogy ők 1-2 éve még tényleg profik voltak. Igazi tanúbizonyságot tettek azon meggyőződésük felől, hogy nem nyereményekért jöttek, hanem, hogy valamit tegyenek a sportért.
Kategóriánként az első helyezetteket emelném ki:
- kezdő: Török Ferenc, Gyöngyös, KTM 520SX-F
-
- haladó: Burján Lajos, Monor , KTM 660SMC
-
- „profi”: Csarni Sándor, Székesfehérvár, KTM450 SMR
- legsikeresebb női résztvevő: Apolczer Anita, Sárbogárd, Suzuki DR-250
6 óra felé bepakoltam a kisteherautóba a motort, és a felszereléseket, ekkor már nagyon kevesen voltak jelen. De attól függetlenül valami szikrázó energia ott maradt a levegőben.
vasúti átjáró itt nálunk...500 m-re a háztól ugye akkor szokott szakadni,ha nagyon tépik neki...de hát vasúti átjárón pont hogy nem téptem neki szóval nem vágom.
2008.04.19-20 Visonta, Brezova-tanya, Gokartland
Még egy héttel később is nehéz szavakat találnom, hogy leírjam, milyen is volt az első MOTO A GO-GO Weekend. Úgy vagyok vele, hogy mindenkinek a saját gyereke a legkedvesebb. Ezért nehéz objektíven leírni a történteket.
A Kezdet. Ha jól emlékszem, akkor március 15.-én páran ellátogattunk a visontai gokart pályára, hogy kicsit adva az érzésnek, megkergessük a vasakat és az előzetes egyeztetés szerint, találkozzunk a hazai supermoto igazi fenegyerekével.(nem-nem Ő nem a média által kreált „sztár”!) Hihetetlen jól sikerült a napunk. Csodálatos idő, egyre javuló köridők, kanyarokban szikrázó lábtartók és feledhetetlen hangulat, ami jellemezte a napunkat. Szó szót követett, és jöttek az ötletek. Hogy miért is ne lehetne összehozni egy komolyabb supermoto találkozót/versenyt. Hazafelé már azon gondolkoztam, hogyan is hozhatnám össze, és legfőképpen mikor ezt a rendezvényt. Másnap elindult egy folyamat, amit már lehetetlen volt megállítani, hiába is akarták „felsőbb erők”. Több internetes fórumon ment az egyeztetés. Napok alatt több jelentkező volt, mint akár egy hazai bajnokságon. Megkezdődött az E-mail váltások sokasága és néha hosszú órákon át tartó telefon beszélgetések. Az érdeklődés egyre nőtt, ahogy a kitűzött időponthoz közeledtünk.
MOTO A GO-GO. Szombat délután 2kor érkeztem a pályára, ahol már jó néhány résztvevő jelen volt. Gyorsan váltottam néhány szót mindenkivel, kipakoltam a motoromat, és már indulhattam is menteni egyik motoros barátunkat, ugyanis Aszód magasságában megadta magát a technika. Gondoltam nem is baj, ugyanis napközben még elég erősen csepergett az eső. Legalább mire visszaérek, eláll és felszárad. Menet közben folyamatosan azon járt az agyam, hogy hogyan fog telni a következő másfél nap. Innentől felgyorsultak az események, jobb szerettem volna, ha szombat mondjuk 36 órából áll. Mire vissza értünk pont olyan volt a helyzet, mint amit elképzeltem. Az eső elállt, a pálya nagy része felszáradt. Mindenki gyorsan pattant a motorok nyergébe, és birtokba vettük a pályát. Sajnos nem sokáig élvezhettük a száraz pálya örömét, mert ismét elkezdett cseperegni az eső. Később már nem csak csepergett, hanem szakadt. A fejünk felett köröző viharfelhőkből próbáltuk kitalálni, hogy másnapra milyen idő is lesz. Minden elérhető időjárást előrejelző weblapon szikrázó napsütést és 20-26 fokot mondtak. Úgy legyen! A heves esőzések ellenére, voltak olyan emberek, akik esős edzést tartottak. Este egy fergeteges grill party kerekedett. Előkerültek a különböző szeszes italok, melyek közül kiemelném a mosonmagyaróvári mézes, fahéjas pálinkát. A hangulat az egekbe szökött. Annyit nevettünk, hogy már nem járt a fejemben a sok, problémás gondolat, az esetleges másnapi szervezési gondokról. Éjfélig mulattunk, majd mindenki elvonult saját kis szállására, ki sátrakba, ki a kisteherautók rakterében húzta meg magát. Jómagam, az utóbbit választottam, vesztemre. Mivel az idő lehűlt, hihetetlen hideg költözött a raktérbe, ráadásul ismét rám telepedett a rendezvény súlya, ideges voltam. Míg mások az igazak álmát aludták, én a telihold fényében a pályán róttam a köröket gyalogosan. De már legbelül tudtam, hogy csodálatos időnk lesz másnap.
Vasárnap. Az átvirrasztott éjszaka után, kicsit rosszulléttel küzdve, napfürdőztem, és üdítőmet szürcsölgettem, mikor az első trailer begurult a pálya parkolójába. Két gyönyörű szép YZ450F feszített rajta. Alig volt időm köszönni a srácoknak és kicsit megcsodálni a gépeket, újabb és újabb tarilerek és motorok gördültek be a parkolóba. Ahogy sokasodtak a motorok, úgy lett a közérzetem egyre jobb. Hatalmas erőt kezdtem érezni, a rendezvényben, de még nem voltam teljesen tisztában, hogy tudom-e uralni. Totális siker, vagy totális bukás. Ez a két lehetőség járt a fejemben. Közben az érkező riderek folyamatosan töltötték ki az adatközlő lapokat, mindenkivel tudtam váltani néhány szót, bár közel sem annyit, amennyit szerettem volna. Legszívesebben órákig beszélgettem volna minden egyes résztvevővel. De nem tehettem meg, mert folyamatosan érkeztek az emberek. A pálya hamar megtelt lelkes supermoto-sokkal. Néhány kezdeti elcsúszás után, mindenki magáénak érezhette az íveket. Annyian lettünk, hogy a „kígyó” a farkába harapott. Csodálatos látvány volt, hogy 30-40 motoros úgy kergeti egymást, hogy közben senki nem érezte azt, hogy veszélyben lenne. 11 órakor tartottam egy gyors eligazítást, ahol meg kell hogy mondjam, nagyon pozitívan csalódtam a motoros társadalom, ezen közösségében. Semmi fölösleges problémázás, semmi szokásos „én vagyok a Jani” viselkedés. Mindenki tudta, hogy miért vagyunk itt és így is viselkedett. Tájékoztattam mindenkit, hogy a nagy részvételi számra való tekintettel, az időmérőket kihagyjuk, és mindenki sorolja be magát saját meglátása, és józan ítélőképessége szerint, az alábbi csoportokba: kezdő, haladó, „profi”. Mivel a licence-el rendelkező versenyzőket a szakág vezetés eltiltotta a futamokon való részvételtől, így nekik 20 perc tiszta edzési időt biztosítottam a futamok előtt, ami meg kell hogy mondjam, nagyon jól sikerült. Látványban ez volt a nap fénypontja.
13.00-kor rajtolt el a kezdő kategória futama,14 résztvevővel. Bemelegítő körök, eligazítás a „rajtrácson”, majd RAJT! A hátam a mai napig bele borsódzik, ahogy az a 14 masina felbőgött a rajt pillanatában. Hirtelen érkezett segítőtársammal egymásra mosolyogtunk és mindent értettünk egymás tekintetéből. A következő katartikus élmény az volt, amikor az enyhén széthúzódott mezőny az első kör után áthaladt a célegyenesen. Négy-ütemű, két-ütemű motorok, magas fordulati tartományban kiabálták bele a világba, hogy jól érzik magukat. Ha bele láthattam volna a sisakokba, biztosan 14 mosolygós arc nézett volna vissza rám. A hang kavalkád olyan érzéssel töltött el, mintha a Star Wars első epizódjának Pod race jelenetében lennék. 10kör. Nagyon gyorsan elszaladt. Esések, és különböző komplikációk nélkül.
Következett a haladó kategória. Rajt előtt a megszokott procedúra, majd az adrenalin szint az egekbe szökött. Itt már nagyon komoly gépek is álltak a rajtrácson. Négy-ütemű dübörgés szaggatta szét a környező tanya-világ nyugalmas csendjét. Elrajtolt a 11 fős mezőny. Az első balos kanyarban kisebb összeakadás volt, ezáltal ketten is a földre kerültek. A távolból figyeltem a jelenetet, közben a haladó mezőnyt. Ha nem sikerül felállniuk és a motorokat eltávolítani, akkor leintem a futamot. De sikerült. Minden mehetett tovább. Élen az egri vitézünk, mögötte a nemzetközi kergető csoport. Mind három motor az a bizonyos három betűs márka. Az ötödik körben valami probléma adódik, és az élen haladót, mind két üldöző kegyetlenül leelőzi. Megváltozik a sorrend, de a küzdeni akarás nem. A maradék 5 körben marad az egészséges és sportszerű kergetőzés.
A „profik” szintén 10 körös futamon mérték össze tudásukat. Megegyezés szerint néhány licences versenyző a mezőny előtt 2 másodperccel elindulhatott, majd a futam 8-dik körében kiállt. Itt is kialakult az élboly. Kicsit keményebb tempó, kicsit keményebb csata. Az élen harcolók sportszerűen „püfölték” egymást a kanyarokban és az egyenesekben. Izgatottan számoltam vissza a köröket, és ekkor elkövettem a nap legnagyobb hibáját. Csak az élen haladókat figyeltem. Viszont itt az utolsó körben történt egy kicsúszás, ami miatt teljesen összekeveredtek a dolgok a fejemben. Kicsit tanácstalanul álltam a pálya szélén, és nem tudtam kit, és mikor kell leintenem. Kezdeti bizonytalanságomat enyhítette az, hogy legalább a résztvevők tudták, ki hányadiknak érkezett be.
A futamok után jó volt látni, a sok mosolygós arcot, az elégedett mosolyokat. Annyi dicséretet és jó kívánságot kaptam, hogy az elkövetkező 3 évre elegendő lesz. Viszont itt érkezett el az a pillanat, amikor vállamra kellett vennem a rendezvény teljes súlyát. Ugyanis szinte mindenki követelve kérdezte, hogy mikor lesz a következő ilyen megmozdulás. Meg kell hogy mondjam, mindenre készültem, csak erre a kérdésre nem. Fáradtságom, kissé eltompított, de ellensúlyozta ezt a résztvevőktől kapott elismerés.
Eredményhirdetés. A „profi” mezőny néhány helyezettje, átadta díjait, az utánuk következőknek, hivatkozva arra, hogy ők 1-2 éve még tényleg profik voltak. Igazi tanúbizonyságot tettek azon meggyőződésük felől, hogy nem nyereményekért jöttek, hanem, hogy valamit tegyenek a sportért.
Kategóriánként az első helyezetteket emelném ki:
- kezdő: Török Ferenc, Gyöngyös, KTM 520SX-F
-
- haladó: Burján Lajos, Monor , KTM 660SMC
-
- „profi”: Csarni Sándor, Székesfehérvár, KTM450 SMR
- legsikeresebb női résztvevő: Apolczer Anita, Sárbogárd, Suzuki DR-250
6 óra felé bepakoltam a kisteherautóba a motort, és a felszereléseket, ekkor már nagyon kevesen voltak jelen. De attól függetlenül valami szikrázó energia ott maradt a levegőben.
Hamarosan elkezdek dolgozni a folytatáson!
Üdv mindenkinek: Lukács
Meddig jutottál?
Most én most mit szóljak 195cm fölött meg 83kg körül
AXO 2részes bőrruha + AXO crosscsimma vasalással 45 pénz