Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Gyurkesz! A 600-as honnan van meg neked? Mert gondolom ott megszerezhető az 1000-es is. Csigának kellene, hogy tudja, hogy hogyan áll. :)
Köszi!
Nekem csak a 600as van meg, amit fel is raktam. Amúgy ugyan úgy megy a pontozás, mint a GPben, vagyis az első 15 kap pontot, 25-20-16-13-11-10....!
Hidd el ahogy gyorsulni fogsz rájössz arra is, hogy mi a különbség a gumik között!
Nekem megvolt az első olyan esésem, amit egyértelműen a guminak könyvelek el! felraktam újonnan, kb 10 kört mentem is vele gond nélkül. Aztán a célra rában figyelmeztetés nélkül elment az eleje. Akkor még úgy gondoltam, hogy kosz lehetett a pályán, vagy más oka volt. 4 nappal később felmentem megint, hogy kimotorozzak magamból, épp ezért is finoman kezdtem, de a 3. körban ugyan ott szinte ugyan úgy megint elment az eleje, pedig tempót se mentem. A gumi szélén látszódott egy kis hosszirányú "marás" is. Ez már nem lehet más, csak a gumi! biztos vagyok benne, hogy ez nem jellemző, de előfordul.
Azért a guminyomás kérdése nem ilyen egyszerű....
Minden márkánál más más nyomás a jó, és figyelembe kell venni a külső hőmérsékletet, az aszfalt hőmérsékletét,a gumi hőfokát, a keverékét és a motoros tempóját, hogy mennyire tudja a gumit üzemi hőfokon tartani...
Egy két tized is nagy eltérés...
Ez a 2,1-1,9 ez egy faxság...
Még régen valaki kitalálta, aztán mindenki azzal megy mert azt mondják az a jó....
Sok kísérletezés, és sok információ szükséges a guminyomás beállításához...
Én idén tartok ott, hogy már be tudom állítani a megfelelő nyomást...
Sziasztok!

Sürgősen kellene nekem az R széria 1000-es pontállása..
Tudja valaki esetleg?

Esetleg az egyéb infokat?Ki mennyi pontot kap a bizonyos helyezésekért, stb. Vagyis a kiírás kellene.

Köszönöm!
Zsani
Nos igen a guminyomás! Én idén merészkedtem fel először pályára. Ahoz képest szerintem nem megyek nagyon rosszul. Nekem a (földeákcsaba) a héten állította be a guminyomást. Az első etap után panaszkodtam neki,"ahoz hogy tarcsam a tempójukat nagyon csúszkál a motorom". A legolcsóbb MAXXIS nevezetű gumival vettem a motort egy hónapja, de nem az volt a probléma hogy rossz minőségű a gumi, hanem az hogy elől 2,7 és hátul 3,0 volt a nyomás. Leengedtük 2,1 és 1,9-re (állítólag a pályára eza jó beállítás) és mindjárt nem csúszkált a moci.
El tudod mondani mikor megfelelő a gumi nyomása? (alátámasztandó, hogy xy esésénél miért kizárólag ez lehetett az ok) Hogyan kell azt megállapítani?
Hi,

visszajott a lampa, ime egy kep rola, mindkettoben van helyzetjelzo is, de ranezesre egyforma izzo van mindkettoben, de mintha a projektoros lencse az egyik opalosabb lenne mint a masikban.
viszont nem tudom, hogy ez igy megfelel-e a kozlekedesi felugyeletnek muszaki vizsgan mint tompitott, vagy sem... akitol vettem nemetorszagban, hasznalta kozuton kozlekedesre a sajat elmondasa szerint. (mindketton rajta van az E betu).

udv,
N.
Azért a Gyurkesz kolléga nem biztos hogy osztja ezt a véleményed... Bár sokszor inkább a megfelelő guminyomás hiánya a ludas az esésben, és nem a guma...
Tulajdonképpen mindenki azt mondja, hogy a jó idő nem a gumin múlik, hanem a pilótán! És ez a lényeg...sokan le tudnak az igazán tehetségesek közül menni 2 p. alá sima utcai gumival, de a lelkes amatőrök nagyobb biztonságban vannak 1 jó pályagumival sztem, hiszen ezek jobban tolerálják a hibáinkat....és könnyebben is jönnek velük a jó idők...
Tavaly a KTM Superduke kupa eleje 1:59 ment az utcai Conti Race Attack-al. Errol ennyit
En magam is kukazott slickekkel meg palyagumikkal mentem mindig, sose volt veluk gondom, 05on belul mindenfele koptt sz*rral sikerult mar menni, es meg volt benne boven :)
Azt hittem elkanyarodtál valamerre. Nem is húztam neki vazze. Csabán max. 65-el mehettem.(Lakott területen ritkán száguldozok) Aztán az autósmozi előtt egy kicsit gyorsítottam.
Szerintem is sokan túlzásba viszik a gumi kérdést. Nekem még nem volt fent kétszer egyforma gumi. Annyi különbséget éreztem, hogy volt amelyik hamarabb szétfoszlott. Mentem BT14-el, Rennsportal, Racetekkel, különféle Supercorsákkal, D20Gp Racerrel, most meg elöl 209GP racer van hátul meg BT002. Nekem annyi, hogy placebó hatás. Nagyobb a biztonságérzetem. De még sosem estem a gumi miatt.
Aki azt mondja, hogy a szar gumi miatt esett annak azt mondom: "Vazze! Minek húztál akkora gázt?"
Nekem is van, hogy megcsúszik de akkor mindig valami faszságot csinálok.
Javaslom, hogy nézegesd Kispataki Viktor nemrég feltett felvételeit, amik egy időmérő edzésen készültek.
Ott vannak az ívek, kigyorsítások, féktávok (ahogy szeretem). Bár úgy is élőben kell gyakorolni :-)
28.-a még nagyon messze van. Ha jobb idők lesznek, akkor a jövő hét végén mehetnénk együtt valahova. (Kakucs, Ering)
Az jó lenne, legalább jobban megismerném az íveket meg a vasat is. Gyűjtöm a zsét
Ja és köszi a felajánlást a kamerázással kapcsolatban, élni fogok vele. :-)))
Tutis, Ancsi!
A 28.-i Hringen tudunk majd együtt menni. Ott is fogok kamerázni.
Tutis, majd meghúzlak! Én most kb 2:15 körül megyek, de még csak most kezdem szokni a mocit. 2:10-re jó lenne lemenni, de nem tudom, hogy ez az őscső kisCBR képes-e rá.
szerintem ne feszegessük az időket. Szerintem sok garnitúra gumi lekopott mire ez a dolog sikerült. Nem kisebbítendő a pilóta munkája. De másoknak még azért nem ajánlanám ezeket az erőfeszítéseket mert nem biztos h megéri a kínlódást.
Hát kis gyakorlással, pár pályanappal a hátam mögött lehet meglenne, zsír a motorod. Kicsit el vagyok varázsolva amióta kipróbáltam, de szigorúan 1-2 év múlva akarnék csak 1000-est, előtte az enyémmel akarok jó időket hasítani.
Szeretem hallgatni, amikor olyanok fikáznak gumikat, akik vagy sosem próbálták vagy még nem mentek 2.10 alá
Ezt általánosságban mondom és nem személyeskedés, de tényleg az a tapasztalat, hogy olyanok mondanak véleményeket, akiknek semmi tapasztalatuk sincs a témával kapcsolatban.
Igazából totálisan mindegy milyen a gumi, mert 2.10 fölött bármelyik gumival jól lehet menni
Átülnél az enyémre plusz két komoly gumit rá, és meglenne a 2:10 szerintem Én mondom aki 3 perc alatt sem ér körbe
első évben is 2.00-át mentünk vele
(az utcai SportAttack-kal mentünk 2.03-at 600-as motorral)