Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

itt még mindíg ezer ágra süt a nap meg 1000 fok van de ide is közeledik mert a kutya előbb be romból a lakásba és nem akart ki menni hiába ösztönöztem egy-két pont rugásal biztos hallotta hogy dörög az ég
2014 nyár
kb 10 perce nyomja és még jön
és meg jött a megyszem nagyságú jég
mosmá ömlik
az ám
itt szakad!
ménem heggesz rá inkebb egy kazánlemezt
mixikém te istenátka micsinátá
odaverted a bordót az mán nem székborítós gözmozdony
Könnyen előgyönnek belűlle a lúvak
tegnap látottak után azt hiszem el jött az idő hogy fel ragaszam az enyémre ezt
én már tudom hogy jó, ne mard magad, nyugodtan megveheted. nem a pontos mása de alkalmas darab, én magnésiumosat használom, sőt a sajátom is javított így tesztelem a mester munkáját.
egy olyan dekni hergáncsolást láttam eddig amit csak maróval lehetett eltávolítani, a többit oldotta a motor oil. csak a heggelést nem oldja. valami jó fajta műgyanta kotyvalék lehetett.
beáldozom magam kiprobálom hogy tudjátok jo-vagy sem
én is voltam jászszentandráson, a helyi zseka szerint 12 éve van találkozó ott. volt is mad max rendesen. mellett 500 m a fürdő, zsír lehet ha van időd ott léderelni. mikor kilihegték magukat a zsekák , látom ám hogy a menyből fényképeznek, de épp elkerültem az esőt, látóképnél volt vizes az út, de én már nem kaptam belőle, itthol pedig már felszáradt mire érkeztem. hortobágy 160-220 átlag 180, két karak akart rám ílyeszteni a nagy 90 fokosban de épp résen voltam, megúsztuk.
Sziasztok szia tegnap voltam arra felé a motoros rendezvény közelében Jász faszon de hogy arra milyen szarok az utak meg az a sok fekete varjú Lillafüredröl jöttünk haza dörgött villámolt oszt a fekete varjúk út közepén szálltak be egy kis furgonba voltak vagy 25 en ereszkedtem 140 körül oda hú ztam neki egy fröcsöt mint a birkák ugy szaladtak szét valami paprika földön legelésztek
köszi de lehet megoldodik ha nem akkor eveszem a tartalékod
ezért kell a buksigomba,csunya meg minden,de van haszna,tőlem is mindig kérdezik mi az a kilüógó izé,mondom az arra jó,hogy vagy 100ezer a zsebembe maradjon
mixi -bá ezzel tudlak kisegíteni. nekem is tartalék ha beütne egy csúszka.
ezt megkaptad
a tiszaújvárosi mol úton tegnap egy ezüst fekete huhukis letért az útról és a szántásban állt meg. volt is riadalom meg sikítás.
Jó a motorod, de ha 10 éves és mindenki több, mint 6000-et megy vele akkor hány éves a kapitány?
akkor szarok én a Tiszádba
a töbiek már péntek mentek,én egy haverral szombaton,ugy volt ott maradok,de nem élveztem a fék és árnyékok nélküli tájat estére haza is gyüttem........volt ott minden móka,csak kevés a létszám és tul sokat beszélnek ugy,hogy én nem értem a legjobb poén az volt,mikor Béla tesója Peti(ördög)elvette a mikrofont a román publikátortól,és bele kiabálta hogy-Magyar földön,magyar isten.......... nem is volt kacagás 1 percig lényeg a határon tavaly papirokat sem kértek ha mutatok egy gumifüstöt......a kis darázs szerette szokásokhoz hiven,megint eltaknyolt egy motoros......de azt sem tudjuk ki,elvitte a niiiiinóóóóóó,oszt csü