Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

és gratula a annak akik versenyeztek ma
dédé elbukta neked
felhajtod a plexit ameddig lehet és ott ahol fogja két oldalt van egy félköríves izé. És az mozog... azt megnyomod és kipattan a plexi. Tehát a plexi felfogatásánál keresd a megoldást.
....és amit összeszedtem előnyt az 1.helyre..az is elúszott az uj rajt okozta stressz miatt...
hát,örülök hogy ennyivel megúsztad! lesz ez még jobb,meg kee szokni az új motort
Hát hazavágtam a gyönyörű fényezést.
Most rövidre fogom mert búkomorságba estem. Időmérőn lazán jött a 2:02. 2X feljebb raktuk a lábtartót de még így is leért a váltókar vége. 5-ről rajtoltam, kb 9-nek fordultam. Talán két embert visszaelőztem de eléggé egyben volt a csapat. Aztán elnéztem a lejtős féktávot akkor elment a Szaszy. Lett egy kis űr végre tudtam a saját íveimen menni. 01,7 aztán 01,4 közbe Szaszy kezdte utolérni a Zsírt mert neki megint szarakodott a motorja. Az ominózus esetben olyan 20m hátránnyal fordultam a Szaszy mögött a célegyenesben 5-ben már éreztem, hogy közeledek a 6-at nagyon kihúzattam. Féktáv, de nem tudom hol vettem mert a Szaszy takart. 2-3X feljött a hátulja és láttam, hogy itt baj lesz de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Így utólag esetleg balról kerülhettem volna és ki a bukótérbe de hamarabb rá kellett volna jöjjek, hogy nem jó helyen vagyok. Húztam a féket ahogy bírtam, a Feri befordult én meg belementem a hátuljába. Szerencsére a lábát nem kaptam el. Ő kirángatta a motorját a bálák közül és továbbment, én legszívesebben tökön szúrtam volna magam. Piros zászló, új rajt Árpi megnyerte. Első ránézésre az anyagi kár nem "annyira jelentős. Bal oldali idomzat javítást igényel, elkopott a lábtartó vége de durván. Dekli éppen csak karcos, segédváznak semmi baja. Lábon vittem el a ringről. Ja a sisakom összekarcolódott. Nem ütöttem oda de már nem megy át a gépátvételen.
Ferinek talán még annyi kára sincs de majd elmondja.
A 01,4-es körömben 262km/h-ról vettem a féktávot a balesetnél meg 269,5-ről. Elbasztam. Sajnálom. Mea culpa. Addig nagyon nagyon jól éreztem magam. A motor fordult, a gumi tapadt, az elején még rázta a fejét de 4 kör után megnyugodott. Szerintem meg lett volna a 00-a.
Ennyi.
na.mer mivot?nem vot pb vagy esés vot?
Van akinek jól (zsóel), van akinek úgyahogy (nekem), meg akinek egész szarul (dédéThibi).
na meséljetek...nem tudtam indulni remélem nektek jól ment
Jól mentél ma kréjjzi, G R A T !
Kiakasztod a füleket teljessen felnyitott állapotban és meghúzod magadfelé, nekem simán lejön.
Csá Goo bácsi. néztem mnár énis de nemtom mitöl lehet ennyi, fel kell hívni és kikell faggatni. Hogy áll a mocid? Mennyire lett durva a kár?
ez törve vót az ziher...de attól még lehet jó,egy idom nem gyári rajta
Lényegében a műszeregység konzolt cserélném le a 02ére mert van olyan 636os melynek egyben van ez a konzol a visszapillantó rögzítőjével nekem pedig olyan van ami külön van a tank előtt lévő alu csődarab mely tartja a fejidomot is és rögzíti a tükröket!
FireBlade!

Értem,esetleg azt nem tudod,hogy a rögzítési pontjaik megegyeznek-e mivel mind a kettő műszeregység 3 rögzítőcsavaros és még hasonlóan is vannak elhelyezve!
Akkor pasz. Lehet próbálkozni de szerintem a csati se ugyan az.
Sziasztok!

Kawaroli!

Olajnyomás mérő nincs csak visszajelző lámpa ami megvan az összes 99 utáni és más márkamodelleken is!
legszebb tízes

mondjuk a kipufrendszer meg a kormáényteló árulkodik, taláén pályázták, de ki nem szarja le Az ára meg nem olcsó kb ilyen körül mennek ezek a mocik most
Nyugi csak vicceltem, amúgy ez valami nyálas zenének a szövege (általam átköltve) ami most megy a rádiókban.

HJC-t nemtudom de nolan-nal felhajtod és a két gombot oldalt megnyomod és kicsit kifele erőltetve lejön.
Hülye kérdés de akinek HJC-je van mondja már meg hogy ,hogy a picsába kell leszedni a plekit mert én nem tudom hiába bazgerálom jobbra balra azokat a füleket oldalt .
Sztetek ezzel a motorral lehet valami vagy tényleg ennyi lehet az ára?
http://www.kepesmotor.hu/kawas...
Na azért ennyire nem ..................................................... de csak akkor ha te leszel a lány .
Hello szia, mi a szitu?
Áljkun össze mint két buzi fiu
Szasztok őrültek mi a szitú ?,
Te crazy, milyet mentél ma lett pályacsúcs?

Gyilkos galócákat elpostáztad, mert még nem ért ide