A marjuk pistike meg a zorilla együtt kűzdöttek a faszverés ellen. mondjuk zorillának volt csaja, de az ember attól még h van otthon lefagyasztva pörkölt, még ehet csipszet, vagy akár hambucit is a mekiben. de a pistike pl már erősen izzadt a sok csipsztől, úgyhogy nagyban csinosítgatta magát, és vasalgatta a kedvenc pólóját, de óvatosan, hogy az elejéről az ezüst sárkány le ne kopjon. szőrtelen anakondájára felhúzta a dollármintás boxerjét, ami alá tíz centivel húzta a farmerját, hogy mindkettő márkája látszódjon. ma megetetlek ne aggódjál, vigyorgott és mivel meg volt elégedve az eredménnyel, tükörből lőtt pár képet magáról a myvipre. zorilla meg mióta nagypályás lett, felhagyva a hidegburkolással és átnyergelve az ovbhoz, csak inget hordott. buliba köldökig kigombolva, azt még gallérját is felhajtotta, csak gizdán, mint a cantona. vagy a hrutka rudi. két deci arcszesz egy deci parfüm, ezzel indított, és mellé meg letolt egy whiskeyt is uzsgyival, jóféle ukrán import energiaitallal. a többit beöntötte műanyag palackba, hogy a csomagtartóban ne lötykölődjön ki és már ment is dragonnal, a kilenc éves házilag fényezett okkersárga celicaval pistikéért, aki míg türelmetlenül várta, baszatta a rise fmet. rén follsz, csak a rénfolssz gáci, lapátolt a nappaliban, a szomszédban az irma néni erősen gondolkodott, hogy 86 év, combnyaktörés ide vagy oda, ő bizony rárúgja az ajtót a kis gecire, mert már 20 perce nyomta a fölfelé gombot a távirányítón, de a kaczor feri hangját csak nem hallotta.
na azt végre csönd lett a szomszédban, azt hirtelen a feri hangja is meglódult, de úgy hogy irma nénihez majdnem lakatost kellet hívni, úgy megszorult benne az ijedtség. pistike meg már az anyóson csapatta, a zorilla mellett és erősen gyúrtak egy kötőhártyagyulladásra a tökig leengedett ablakok mellett. mekkora lesz geciii, tákk tákk, azt erősen verte tenyérrel a tetőt, ciccapartiiiiiii üvöltött ki 3 csajnak a villamosmegállóba, akinek a hűs szeptemberi szellő legyezte a picsájukat a segg alá nem érő ruhájukban. gyertek csajok, ebben a kombinoban is lehet ám lukasztani. hallod ezt zorilla, mekkora duma volt bazeg, nem hiszem el, fel kéne írni ezeket geci. de igazából nem is ezt kellett volna felírniuk, hanem egy rendszámot a verdára, mer mire megérkeztek a parkolóba, vajda főtörzs már javában abból a pénzből zabálta a csalamádés hamburgert a fanni büfében, amit pistikiék a csajok szörpjeire szántak. de gond egy szál se, úgy voltak vele, őket önmagukért szeressék a picsák, ember pénz nélkül is lehet gizda, ha jól adja. ehhez pl már a parkolóban sem kellett sok, csak felcsapni a csomitartót, aztán onnét szittyózni, miközben a verdában a hangfalak leadják mind az 50 wattot, plusz a recsegést. nagyon recseg, zorilla bmeg. nem recseg, csak hangos bazmeg. ez blaupunkt, ez nem recseg, szól. amit te hallasz az a berezonálás. de itt van, inkább igyál. pistike ivott is, csak nehéz volt közben ülni is a karosszérián és keresztbetett kezekkel feszíteni. ugyan még csak három parkolóőr rugdalta a kavicsokat este 10kor a parkolóban, de rövidesen befutott még pár verda. egy fekete tuning négyes golf, egy rs octavia, régi kasztnis, meg egy fiat punto. a három kocsiból kisvártatva 16 ember szállt ki, meg kb 150 watt és némi recsegés. a punto nem illet a képbe, azok a roxyt csapatták, de azér azok is ugyanúgy a csomagtartóban csónakáztak. a parkoló közepén, ahol összeértek a nagy nézések, erősen sistergett a levegő, még pár falevelet is felkapott. kisvártatva megszólalt a pistike: te figyelj, még nincsenek túl sokan, főleg csajok nem. na, nyugi van pistike, majd csak jön még egykét makkszopó, egykét herenyaló. és így legyen ötösük mert 11 tájékán nem is egy jött, hanem több kupac. az autósmozis csávók meg egyből olyan erősen kezdtek nézni, hogy szinte már attól felborultak a sunák, és akkor még hol volt az anyu 18 centis sarkú, két számmal nagyobb cipője, a vastag combokon dagadó miniszoknyák, a résbe bevágó lakk nacik és a kilenc pohár vodkanarancsok. volt hát itt termés, a srácok meg h minél nagyobb kedvre kapjanak az aratáshoz, egyre okosabbra itták magukat, pedig már a kiindulási pont is elég erős volt.
ne nézzél, meg leszel baszva, nem érted? üvöltötte el magát a zorilla az egyik makkszopónak, de csak úgy viccesen, gizdán, mer röhögtek, azt még a csaj is, bár ő nem is igazán tudta hogy min is, de hát azt azér érezte be van jőve, azt lehet csak úgy egóból, nem tudom. de hát most már h kiszáradt a műanyag palack, ideje volt odabaszni, azt nekiiramodtak a verető bejáratának. ahol láthatóan nagy rend és fegyelem uralkodott, a mindenféle kis ugribugri meg horpadt homlokú csendben tűrte, hogy megállapítsák róla, hogy mennyire alkalmas a bejutásra. ezügyben komoly kooperáció folyt, egy kis fejre heggesztett mikrofonú, igényes, de nem teljesen lyuk-kompatibilis mikiegér járkált az arcok között és belemondta a kis beszélőjékbe, h kik azok akik rombolnák odabent a nívót. két srác tornacipőben, és az üzenetet máris vette szumó lali a fülesén , aki ott állt negyven centire az eseménytől. hélló, ácsi srácok, nem jó. mi nem jó? cipőd, nem jó. torna. a cipőm? de márkás, converse, geci drága, hallod. nem baj, nem jó. nem jöhettek be. na, arra. azt mutatta az irányt, amerre jó a drága converse cipő. ezt én is tudtam volna magamtól is, gondolta utána szumó lali, és visszagondolt a szép időkre, amikor nem egy kis buzernyák geci mondta meg neki, hogy kit kell hazaküldenie. na ez viszont zorilláék nagy szerencséje is volt egyben, mer a régi szép időkben tudod hol állhattak volna. hát nem két picsavirág mellett, akik éppen rötyörésztek mer a barinőjük épp kúrta az oszlopot, azzal se nagyon törődve, hogy szálkás lesz a picsája. na hát zorilla ugye ért a nőkhöz, egyből vágta mi a szitu, úgyhogy bedurrantotta az úthengert. helló, hé, van gazdád? hee? nézett vissza sréhen a csaj kérdőn, miközben nyelvvel az oszlopon maradt. pasid, van? ahha. és kutyád? mi? nem, az nincs. és lehetek? úgy lefetyelek, mint a kis lessie. miii? jajj már, neem, haggyáál. úúristen, fakadt ki zorilla, mit játszod magad te hülye picsa? mííi? jajj ne, adod itt érted, kelleted magad, aztán itt nyavalyogsz, na tipli innen, hallod. de mos mér? nem is játszom meg magam. nem a faszt nem, tudod mit, ennyi, ennyi voltál. de ne már, mos mér? és csaj még az oszlopról is lekúszott nagy ijedtében. nem teccek? nem ez bazmeg, hanem érted, ez a megjátszós picsaság, ez nem kell. jó, oké, de nem is vagyok megjátszós...te figyu, kocsival jöttél? jah. télleg? és mivel? celica, chipes, 220 lóerő. nem mondóód? a celica a kedvenc kocsim. német ugye? japán, nem számít. ahha, de tökre bírom, tényleg. és figyu tényleg olyan jó meg minden, mer még sose ültem benne. vagyis de persze, csak már annyira nem emlékszem... figyeled, pistike, megint a celica csajozik, mondta zorilla csak úgy váll fölött. nah figyu cica, itt a telóm, írd be a számod, mert mi még most benéznénk érted, azt később majd hívnálak vagy valami. ahha okés, és figyu milyen nevet írjak, amiről megjegyezel? mindegy, mittomén, ami jön. aham, akkor az jó lesz h kurva? ne, azt figyu ne, mer az van már, írd inkább h kurva2, az jó lesz. csaj bólintott, szépen beírta, szám meg minden, srácok meg mentek tovább.
de baz, gecire megérte beljebb kúszni, mert a pult végén két picsa fetrengett és egymás seggéről vettek levegőt is. ez már valami, pistike már kapta is elő a telefont, azt fotózgatott. a két csaj aztán kéjesen elkellette magát a vipig, ahol a korláton tovább vonatoztak. és ekkor, hallod, egy akkora arc, pedig volt már vagy ötven, nagy levegőt vett és betolta a fejét a hátsó csaj seggébe, azt beizzította a motorcsónakot. de valami nagyon komoly csávó lehetett, mer a dj név szerint kívánt neki jó étvágyat, amire kicuppantotta a fejét és jóllakottan és elégedetten vigyorgott a háromezer emberre. de hát a vip már csak ilyen, csak a krém, ott volt a mester is, fricibá, volt vagy hatvan, aztán mégis mindig három 18 évessel csapatta. most is épp tehetségek után kutatott, felcsapta a szemüvegét, előkapta a fényképezőjét a vitorlás dzsekije belső zsebéből és már mutatta is az egyik kis csillagnak, hogy forogjon hogy vakuval mehessen a pinkre. pár év és ott leszünk, állapította meg zorilla, és egyből beugrott neki még 23 név a wiwről, akiket még nem hívott fel hitelajánlattal. de ebbe a pillanatban megrezzent a telója, ki az kérdezte a pistike, de semmi komoly, csak a csaja volt, írta h kár h bent kellett maradnod dolgozni, szeretlek, nyuszó. szeret bazmeg...érted te ezt? mióta is jártok. áh két hónapja asszem, de jó a csaj meg minden, 29, meg van pénze, érted, na. azért akart válaszolni vmit, de hirtelen felbukkant három olyan gádzsi, három kis olyan porszívó, hogy egyből beütött a szerelem. zorilla már ott is termett az egyiknél, csak még kettőt kigombolt az ingén. szeva, hello. szióó. hallod, megismersz a tévéből, nem? csaj nézi, gondolkozik, de csak bólogat hogy nem. nem-e? úúúristen bazmeg, te nem nézel tévét? micsoda, jajj figyu, de persze, de mos nem ugrik így be...mindegy, jó, hallod, azér érzed h ez nagyon gáz...de most mér, eskü nézek, csak figyu itt most érted, most így nem, de figyu tényleg a tévében vagy? persze, de mindegy, most nem magyarázom...ahha, az tök jó. és mennyi idős vagy? 27, mer te? csaj gondolkozik, izé 18. aha, nah figyelj, elég lapos a buli, átjöttök, tudod, érted. csaj elkezd rötyögni, de rötyög a másik kettő is, azt már mondják is h ja tényleg, tök lapos, azt már mennek is kifelé ötösben. zorilla meg hát mivel haza mégsem viheti őket, kell egy kecó, gyorsba elkezd írni a spanjának egy smst, hogy kuba, készülj, három kb 15 éves kis kurvát viszünk marjukkal, azt rommá kúrjuk őket.
ugyanebben a pillanatban, amikor zorilla csaja kapott egy smst, már kezdett megörülni, hogy a kis nyuszikája végre válaszolt.
A jó büdös anyjukat azt már hogy ebben az országban állandóan variálás van kit hogy tudunk jobban lehúzni.Egy autóra nem fizetnek annyit mint mi a 2 kerekű 200 kg motorunkra eztán még durvább lesz már nem fogja megérni a motorozás
Az miért van, hogy sport dobbal jobban melegedik a motor? Ez okozhat valami bajságot? (nincs hozzá tekerve a motor) De csak a városi üzemmódban véltem felfedezni.
jön a tél,de a motorozás szerencsére nem áll meg,mer épp multhétvégén vettem egy 250es mz-t amit átépitek crossmocinak,maj ha kész lesz lökök fel képet az eredményről
Vége a motorozásnak, igazábol már most is hajnalban fagy közeli idők vannak tegnap hajnalban tatabányán kerek 5 fok volt amikor indultam nappal meg 27. ugyhogy annyira nem vészes a helyzet, aki teheti csak reggeli után üljön motorra akkor még egészen elviselhető, üdv széles száraz meleg aszfaltot mindenkinek

Vagy valahol hirdetést?
de azóta 300 at rá költöttem és most tipp topp:)