Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Na ezek így összességében elég szépen hangzanak. A hiteles dologgal kapcsolatban egy probléma felmerüleht, én még csak 17 vagyok, jövő szeptben töltöm a 18at. De biztos vok benne, hogy meg fogjuk oldani, ha csak ez lesz az egyetlen hátulütő, de addig még van pár hónap gondolom. Esetleg egy képet nem tudnál mellékelni legközelebb? Ezek után már kíváncsi vok h milyen így külsőre. Köszi előre is!
azért fizetett a biztosító sokat mert a felmérős csóka benézte a dolgot és a vázra rákenődött bőrfesték csíkokra azt hitte hogy megkarcolódott a váz és azonnal TK-ra vette a motort hazamentem, körömkefével leszedtem a bőrfestéket és csodák-csodájára egy karc sem lett a vázon
A sportkipuff behorpadt és mivel a sérült kipuffot csak a gyárival vagy valami szakszervíz által forgalmazott kipuffal lehet pótolni a biztosító szabályai szerint, ezért az is nyomta szépen föl a kártérítést. stb stb. csupa ilyen apróság, sok kicsi sokra megy alapon. Szal elég jól jöttem ki a történetből. Ezért tudom ilyen jó áron adni a kis CBR-t. Én igazából csak a vezérműláncot cserélném és a hasidomot megheggesztetném. A vezérműláncot már írtam, a heggesztés meg 3-4000 forint mert nem vészesek a sérülések rajta. Nagyjából ennyi amennyit érdemes megcsinálni rajta. A többi annyira kis piszlicsáré cucc hogy nem érdemes pénzt adni érte, úgyis elfogja az új tulaj is dobni egyszer, akkor meg jól kibaszta a pénzt az ablakon a fényezésre. Én ezért nem fényeztetem le. Gumit és láncot kellett rajta cserélni de azt már megtettem. Ja meg az egyik indexrelét kell kicserélnem, mert beázott pár hónapja és azóta csak jobbra tudok indexelni az 2000 forint.
Elképzelhető a hiteles dolog is. Bár gőzöm nincs hogy magánszemélyek hogy szoktak hivatalosan részletfizetni egymásnak, de megfogom tudni mert valszeg a 600RR-t énis így veszem.
És pontosabban miért is kellett a biztosítónak perkálnia? Az idom-sérülések miatt? Az összes hiba javítása úgy kb mennyi lenne összesen? És esetleg nem tudnád mondjuk részletre adni?:S Ha nem akarod eladni mégsem akkor is válaszolj ezekre légyszi csak hogy képben legyek. Előre is köszi!
az nagyon hasznos dolog
Köszi. Én is, csak akkor úgy látszik, hogy gyakrabban kell felmennem.
www.kakucsring.hu én innen szoktam informálódni, meg ha részleteket szeretnék megtudni akkor megcsörgetem a feltüntetett telefonszámot
Üdv!
Honnan tudsz ezekről a "kedvezményekről", hogy pl. most vasárnap egész napra volt 3000 forint a kakucsi pályadíj + nem voltak gokartosok?
Lesz most hétvégén vagy azután (szombat és/vagy vasárnap) valami hasonló?
ja és bukógombák is vannak rajta!
én 330-ért kínálom az enyémet de csak év végén tudom eladni mert addigra lesz meg a B-és jogsim.
Hogy igazán őszinte legyek, még az se biztos igazából hogy eladom, majd meglátjuk mit hoz az újév.
A motor hibái. Sérült idomok (mind javítható) és vezérműlánc cserés, de azt valszeg még én lecserélem idén ezenkívül a fényezésen van pár kőfelverősés, karc stb. Új gumik, új lánc, sportkipuff, K&N sportszűrő, 14-es és 15-ös fogaskerék, és persze adom hozzá a gyári cuccokat.
Nagyon nagyon jó ár érte a 330! nem vicc! Azért tudom ilyen áron adni mert a biztosító elég szépen perkált.
ez andy-ééé asszem
Na az nekem pont jó lenne! És azokkal van vmi komolyabb probléma? Úgy értem nem egy-két karc, hanem motorgond v vmi ilyesmi? És ez az ár egy éven belül remélem még lejjebb tud kúszni vmivel..
ma már intéztem egy szállítást és írtam két árajánlatot is, szal ne szólj be!
Hmm.. hát az sok.. méghozzá nagyon.:S max 300-350-et tok összekaparni nyárra, jövőre talán 450-500-at. Szal max egy 400.000est tudok kilátásba helyezni...
naplopó uraság megint egész nap netezik órabérben...
Tyűűűű, nagyon szépen köszi!

Fábián beugatott hogy miért szűzek még a térdkoptatóim úgyhogy addig addig hergeltem magam míg végre sikerült letenni. Nem hittem volna hogy ennyire frankó a dolog. Sokkal biztossabban érzem így hogy mit bír még a motor és nem olyan billegősen döntögetek mint eddig. Tegnap nagyon sokat mentem amögött a versenymotoros kiscsaj mögött és nagyonnagyon tuti íveket használ! úgyhogy gyorsan lekoppintottam őket
Csak a szépséges Alpines logókat sajnálom mert azokat csúnyán szétkentem
Ákos26!
itt találod amit keresel, talán. A Gábor szerint,
www.vaslovasok.hu
kezdőtöl nem rossz
aélacsony ár = hulladék motor
vedd meg az enyémet ! 499 ért a tiéd
NA jol van mindegy megyek, mert nagyon fáradt vok! Csáó
Mert?
nemvóóót verseny
Jó éjszakát mindenkinek!Amúgy a CBR 600-1000 a legszebb motor(GSXR után)
Na HELLO mindenki! Ma értem haza Szerbiábol négy nap után!

Rocky meg kaptad az sms-t? Mi a helyzet, hogy ment, milyen volt?
egy épkézlább képet tudott faterom összehozni a videókat meg persze postai-bélyeg nagyságú felbontásban csinálta. Pedig direkt megkértem hogy most kivételesen ne bénázzon és találja föl magát. Hát megint nem jött össze