Nalam 25psi az olajnyomas-szenzor kuszoberteke, a gyarienal magasabb. Amikor megvettem a motort rozsdas is volt, szivargott is, igy lecsereltem egy masikra, ami ugyanolyan 1/8 NPT menetu. Uzemmeleg motornal alapjaraton sem jelez, szoval nagy baj nem lehet. Nyilvan az auto/tgk olajaikat nem ismerem.
Régen írtam erről, nekem a mannol kamionban nagyon nem jött be ahogy sokszor írtam még a régiekben is lehet látni az olajhőfokot és a nyomást és a mannol ugyanakkor hőfoknál sokkal kisebb nyomást produkált mint más olajok, vicces módon a mol volt az általam próbáltak között a legjobb ilyen szempontok figyelembe vételével na meg a selénia, de az megfizethetetlen és az se biztos, hogy van 4t, persze ez a tapasztalatom legalábbb 6 éves így akár az olajok minősége is változhatott. Újra láttam a racing bazáron olyan cuccot amit a fémházas olajszűrő elé kell betekerni és van két menetes kiállás rajta ahová hőmérőt és nyomásmérőt lehet csatlakoztatni, igazából ezekből lehetne következtetni, hogy egy olaj minősége miként változik a megtett km.-ek után.
Következö cserénél a helyedben bepróbálkoznék másik gyártó kenöanyagával. Pl Mannol motorolajok igen kedvezö áron voltak (régen vettem már...), és teljesítményszintjuk is megfelelö föleg ezekhez korai kostrukciókhoz.
Sokat agyaltam rajta hol lehet a gond,utánna néztem a témának de nem jöttem rá hol a "hiba"
Az a vicc hogy pont ez okból újitottam fel a karbikat.
Gondoltam a tűszelep csere megoldja,aztán szinkronizálltam,két hengeresnél viszonylag egyszerű.
Jól megy a motor,jól kivannak égve a gyertyák,hoszabb távon használom.Fogyasztása 4l körűl ha szépen megyek vele ha húzom neki 5 félel megelékszik.. A csap se enged át nincs kiszakadva a vákum membrán.Akkor vettem még észre hogy valami okos nem tom ki kivette a csap előtti szűrőt az űa tartályból..Beiktattam a karbi elé egyet.
Az olajat 6000-nél cserélem vagy szezononként.Amugy mostanában 3500-4500km-nél cseréltem..
Mikor otthon leállitom a motort a helyére akkor csap elzár,vákumcső lehúz..
Nem tudom mire vélni a dolgot,lehet hülyeség arra gondolok mivel hiresen túlhűtőtt motor,ennek is köze lehet hozzá... Beszoktam a hűtő elé rakni egy a4-es papir felét kb.
Nehezen melegszik be a motor kivéve nyáron,pedig néztem a termosztátot időbe kinyit,stb..
A szivató is lezár mikor visszatolom.
Mikor cserélem az olajat érzem a bukéján hogy bizony van benne nafta..
Ha hígul az olajad jól tömítő üzemanyagrendszernél, akkor a játék többváltozós már. Gyertyakép miről mesél?
Ha túl sokat kap a motor (pl. szívató üzemagyag-kör nem zár jól, benzinszint magas, efféle), annak a gyertyán látszik a nyoma.
A másik gyakori oka az olajba jutó üzemanyagnak a túl rövid távokon történő, rendszertelen motorozás. A hidegindítások alkalmával némi benzin óhatatlanul a kenőanyagba jut, de kellően hosszú táv megtétele alatt az olaj kellőképp felmelegszik és ez elpárolog és a kartergázzal együtt távozik. Ha az olaj nem tud átmelegedni, akkor természetesen nem történik ez meg.
Ez sem baj, több motor van így használva, csak az olajcsere-periódussal ezt le kell követni és 3-4-5 ezrenként frisset adni neki az előírt (egyébiránt szerintem eleve túl optimista 12 ezer helyett). Nálam volt egy olyan időszak, amikor napi 15-20 km-t mentem, városba be, majd onnan haza. Na, 3000 km-re csökkentettem a csereperiódust és annak, amit leeresztettem, volt is kis bukéja.
Hja még az jutott eszembe hogy érdemes megnézni a benzincsap feletti szűrőt hogy az benne van é?
Mert nekem az nem volt ...(Valaki elveteműlt eltávolitotta! :(
Cserélnék tűszelepet,tömitést ha má szét lesz bontva,amúgy nekem nem folyt a berzin kifelé,cseréltem tűszelepet tömitéseket stb...
Akkor is higúl az olaj...
Azóta mentem 25.000-ret ez van nem tudok mit tenni vele..
..
Szuper, ettol fuggetlenul egy porlaszto tisztitasra valamikor keritsetek sort. Valamitol letapadt az uszo, ezt okozhatta begyantasodott uzemanyag vagy szilard halmazallapotu kosz, esetleg oxidalodott tuszelepfeszek.
Elobbit a friss uzemanyag reszlegesen vagy teljesen fel tudja oldani, de egy tisztitas mindenkeppen megoldja a kerdest, a tuszelephaz pedig cserelheto avagy polirozhato szukseg szerint. Szoval ha a problema visszater, foglalkozni kell vele, mert a tulcsordulo, az olajat felhigito uzemanyag gallyra vaghatja a blokkot.
Az uszo le van akadva. A porlaszto uszohazanak az oldalat kopogtassatok meg csavarhuzo nyelevel, hatha megmozdul es nekiall tenni a dolgat.
Ha sok uzemanyag jott ott ki, tessenek szivesek lenni az olajat is ellenorizni, minimum orral, szagminta formajaban! A tulcsordulo porlaszto egyik folyomanya, hogy a szivototokba omlik a benzin, megul a dugattyu tetejen, lassan leszivarog a karterbe es felhigitja az olajat, aminek a kenesi kepessege onnantol tobb, mint kerdeses.
A jobb kapcsolohazon a piros leallitogomb pont ezt csinalja - kiiktatja a gyujtast es az oninditot. Eleg sok motoron szeret kontakhibas lenni, en ott kezdenek. Kontaktspre, klitty-klatty oda es vissza 2-3 percig a minimum, kapcsolo kinyit, erintkezok pucc az idealis termeszetesen.
üdvözlet a segíteni akaróknak.1994-es cb 500 ról van szó..több hete folyamatosan használom, napi 50 km-t megyek vele. ma reggel alig mentem 3 km-t a motorral, és menet közben le állt, mintha le vettem volna a gyújtást ,le állt a motor. viszont minden elektronika, vissza jelző lámpa működött. csak az önindító nem működött. félre toltam egy közeli kerékpár útra a motort, talán 10 perc sem telt el, és ismét be lehetett indítani, mintha semmi nem történt volna...haza mentem vele, minden lámpánál le állítottam, pöccre indított..otthon rá mértem a töltésre miden rendben, akksi 2 éves. több hónap állás után is simán indított..lenne valakinek ötlete, tanácsa, mit nézzek meg rajta,hol keressem a lehetséges hibát?segítségeteket megköszönöm.
https://filterabc.hu/MANNOL-78...
Repsolt használok,nem oly rég cseréltem.
Ez lesz az 5 szezon.
Az a vicc hogy pont ez okból újitottam fel a karbikat.
Gondoltam a tűszelep csere megoldja,aztán szinkronizálltam,két hengeresnél viszonylag egyszerű.
Jól megy a motor,jól kivannak égve a gyertyák,hoszabb távon használom.Fogyasztása 4l körűl ha szépen megyek vele ha húzom neki 5 félel megelékszik.. A csap se enged át nincs kiszakadva a vákum membrán.Akkor vettem még észre hogy valami okos nem tom ki kivette a csap előtti szűrőt az űa tartályból..Beiktattam a karbi elé egyet.
Az olajat 6000-nél cserélem vagy szezononként.Amugy mostanában 3500-4500km-nél cseréltem..
Mikor otthon leállitom a motort a helyére akkor csap elzár,vákumcső lehúz..
Nem tudom mire vélni a dolgot,lehet hülyeség arra gondolok mivel hiresen túlhűtőtt motor,ennek is köze lehet hozzá... Beszoktam a hűtő elé rakni egy a4-es papir felét kb.
Nehezen melegszik be a motor kivéve nyáron,pedig néztem a termosztátot időbe kinyit,stb..
A szivató is lezár mikor visszatolom.
Mikor cserélem az olajat érzem a bukéján hogy bizony van benne nafta..
Ha túl sokat kap a motor (pl. szívató üzemagyag-kör nem zár jól, benzinszint magas, efféle), annak a gyertyán látszik a nyoma.
A másik gyakori oka az olajba jutó üzemanyagnak a túl rövid távokon történő, rendszertelen motorozás. A hidegindítások alkalmával némi benzin óhatatlanul a kenőanyagba jut, de kellően hosszú táv megtétele alatt az olaj kellőképp felmelegszik és ez elpárolog és a kartergázzal együtt távozik. Ha az olaj nem tud átmelegedni, akkor természetesen nem történik ez meg.
Ez sem baj, több motor van így használva, csak az olajcsere-periódussal ezt le kell követni és 3-4-5 ezrenként frisset adni neki az előírt (egyébiránt szerintem eleve túl optimista 12 ezer helyett). Nálam volt egy olyan időszak, amikor napi 15-20 km-t mentem, városba be, majd onnan haza. Na, 3000 km-re csökkentettem a csereperiódust és annak, amit leeresztettem, volt is kis bukéja.
Mert nekem az nem volt ...(Valaki elveteműlt eltávolitotta! :(
Akkor is higúl az olaj...
Azóta mentem 25.000-ret ez van nem tudok mit tenni vele..
..
Elobbit a friss uzemanyag reszlegesen vagy teljesen fel tudja oldani, de egy tisztitas mindenkeppen megoldja a kerdest, a tuszelephaz pedig cserelheto avagy polirozhato szukseg szerint. Szoval ha a problema visszater, foglalkozni kell vele, mert a tulcsordulo, az olajat felhigito uzemanyag gallyra vaghatja a blokkot.
Köszönjük mégegyszer 😊
Valakinek esetleg nincs eladó nem gyári kormánya ami az eredeti bowdenekhez, fékcsőhöz jó lenne?
Szezonkezdetkor szoktuk az olajat és a szűrőket is cserélni, úgyhogy ezt is mindenképp ellenőrizzük, köszönjük.
Ha sok uzemanyag jott ott ki, tessenek szivesek lenni az olajat is ellenorizni, minimum orral, szagminta formajaban! A tulcsordulo porlaszto egyik folyomanya, hogy a szivototokba omlik a benzin, megul a dugattyu tetejen, lassan leszivarog a karterbe es felhigitja az olajat, aminek a kenesi kepessege onnantol tobb, mint kerdeses.
A 2 karburátor közti vékonyabb (hátsó) csövön ömlik a benzin az első tavaszi indításkor Apukám motorján.
Mi lehet a gond?