A benzincsapot minden alkatrészével együtt jelöli a pontvonallal bekeretezett részen belül 1-es tétellel. Csak a mutató vonal az pont a csavar mellett mutat a keretre. Megvilágosodtam. Belenéztem a többi ábrába is, így már érthető. Én bénáztam el.
Itt az ember nem írogat sokszor körmondatokban. Gyorsan lefekvés előtt írtam pár sort. Az alkatrész keresésnél is sikeresen körbe lőttem amit kerestem, csak a szemem nem szúrta ki. :)
Csak az miatt említettem, hogy múltkor nem csináltam ilyet. De most amikor járattam, és elkezdett pár helyen halványodni, akkor miután kihűlt szépen ráfújtam még.
Közel 10 éve történt, nem emlékezhet az ember mindenre. Sokszor járok úgy munkánál, hogy megtudtam volna rá esküdni, de amikor visszanéztem a fényképeket valóban nem úgy volt mint emlékeimben.
Üdv!
Igazad van. Köszi!
Mondjuk az 1-es tételszám még mindig nem jött át.
Amiben én kerestem most visszanéztem az alapján is megtaláltam. Összelődöztem körülötte a többi cikkszámot. A legelsővel kellett volna kezdjem.
Akkor tévedtem, ez csak egy a nagyon sok sufnis szösszenetből, lassan már a felére sem emlékszem...
Ha jól rémlik nem az előkészítéssel és nem is a festéssel volt a baj, hanem az edzéshez megfelelő hő nem tudott kialakulni a "hideg" átmenetnél, egészen a végdob előtt. Végül ott Very Well-el lett kijavítva, de nem rá, hanem az edzett határig lecsiszolva és onnan fújva... ha ez se úgy volt akkor tudd be annak hogy szenilis vagyok.
"Amit linkeltél az ott lévő cikkszámok alapján nem kerestem megint végig. De szerinted melyik konkrétan a benzincsap? Egyáltalán melyik tételszámú elem?"
Kiválasztod a motortipusát, a modellévet (ami nem feltétlenül azonos a gyártási évvel)..
pl 2001-es modellév esetén: kiválasztom a franciát (mivel európai, de te a motorkód birtokában is kereshetsz)
fuel tank rajz
ha jól látom akkor ennek a gyári száma: 16950-MY5-B64
Köszönöm a választ! Gondolkodom rajta, hogy kéne nekem is beépítsek, mert a csepptöltést sokszor egyszerűbb lenne kivitelezni.
A hozzászólásod után megtaláltam a videót róla.
Gyönyörű motor volt! Bár csak egyszer láttam élőben. Örülhet az új gazdája.
Remélem sikerül jól választani (ha még nem sikerült).
Nem emlékszem már rá pontosan hogyan fogalmaztál, de úgy rémlik, hogy munka után késő estig csinosítottad a Suzukit-t mire megfelelt az elvárásaidnak. Legyen akármilyen szép az új motor, biztosan lesz majd rajta amit te szebbre szeretnél. Uh majd jó munkát!
"2009 október 6: *van egy elírás benne! 650°C-ig hőálló!
A kipuf festék ami én használtam bírta 800 fokig (leírása szerint) viszont ennek az volt a feltétele, hogy meglegyen az a hőfok is ami keménnyé égeti a festéket. A CB-1 leömlője is azzal volt festve és a könyök ill. a fő ág (ahol összejöttek a leömlők) gyönyörű tartós maradt, viszont közvetlenül a végdob előtt ahol kicsit nőtt is a keresztmetszet nem bizonyult tartósnak és kellett rájavítanom.
Az ilyen felületet ahol üzemszerüen nincs meg az előírt hőfok, fújás után fel kell melegíteni a festék kikeményedési hőmérsékletére, sőt van amelyik fokozatos melegítést (nem azonnali 150 fok) ír elő."
Már csak múltidőben beszélhetek a motorról, pont ma vittem el az új gazdájának. A szivar aljzat nekem egy teljesen független vezetékkel volt megtáplálva és közvetlen az akku sarunál volt megbiztosítva egy lengőaljzattal.
A következő is visszakereshető a hozzászólások között, de nem bánod szerintem ha megkérdezem tőled.
A szivargyújtó aljzat neked úgy van bekötve, hogy ha gyújtásra teszed a motort akkor lehet csak használni?
Ez így igaz!
Le vannak a gépen mente régi fontos hozzászólások, azokat vissza olvastam mielőtt csináltam. Arra nem emlékeztem, hogy te is írtad még régebben, hogy neked is bele kellett javítanod utána.
Klasszisokkal jobb lent mint az előző ilyen akcióm.
Meg van mocihoz tartozó robbantott ábrákat és az alkatrész listákat tartalmazó pdf, az alapján kerestem este.
Nem akartam elhamarkodottan ide írni. Nekem is kell készítenem hasonló rajzokat is, és elég sokszor nem azon a véleményen vagyok mint a bíráló, illetve a rajzkészítő is ember. Na szóval az alapján nem találtam meg melyik a csap.
Amit linkeltél az ott lévő cikkszámok alapján nem kerestem megint végig. De szerinted melyik konkrétan a benzincsap? Egyáltalán melyik tételszámú elem?
Remélem sikeresen a szememet szúrja éppen ki ...
Még kissé utána keresve. Rendes kép nincsen, de nem hollandis lehet. Mert bennszülött lenne különben a csonk. Egy anya lehet rajta, ami a két menetes csonkot összeköti összeszerelt állapotban. Ha így van, akkor valszeg le kell tekerjed az anyát, erősen összeszorítani a két csonkot kézzel, majd rákapatni az anyát. Valszeg úgy kell megpróbálni hogy összekapatás előtt olyan szögben legyen a benzincsap, amin tudsz még fordítani szükség esetén, amit tettél is (csak így már nem jó a pozíció).
Ezek a szép dolgok! :)
Más ügyben tévedtem erre.
A neten most hirtelenjében minden egyéb alkatrészt megtaláltam, de direkte a csapot nem. A régi cb-k csapjai alapján is, igen valszeg valamilyen hollanderes csatlakozása lehet a benzincsapnak.
Ez a kép van a manualban erről. Nem tudom az előzményeket, de még akár az is előfordulhat, hogy nem megfelelő anyagú O gyűrűt építettek be. Aztán a benya megmutatta ki az erősebb. :p
Egyelőre 2/b.
kb 30 fokot sikerült húzni a benzincsapon, pedig egyáltalán nem téptem meg. Kézzel is tudtam volna húzni rajta.
Viszont most annyival ferdébben áll a csap, viszont nem csöpög. Nem tudom, hogy ez hollandi, és egyenesre tudom-e állítani, vagy így egyben van az öntvény, és azért fordult többet, mert nincs alatta o-gyűrű.
Mindegy. Amíg nem csöpög nem buzerálom. Majd egy esős, hideg hétvégén leszedem a tankot. Ja, az pont most jön. :(
SOS kérdésem lenne. Másfél hónap után végre visszakaptam a motorom, de úgy, hogy a benzincsapnál csöpög a nyál.
Két lehetőségem van:
1. Visszamegyek, és lehet, hogy egy hónapig megint nincs gép
2. Megcsinálom én
Én inkább a kettesre szavaznék, mivel a másfél hónap alatt csak egy féktárcsa és kuplunglamella csere és karbi tisztitás/szinkron volt.
A benzin szerintem a tank és a csap között szivárog, mert a csapot rögzítő anya is nedves.
a. kifelejtette az o-gyűrűt
b. nem húzta meg az anyát rendesen (ezt könnyű ellenőrizni)
c. túlhúzta és meggyűrődött az o-gyűrű
Bukócsövet innen vettem: https://www.ebay.com/itm/ENGIN...
Szerintem jó minőség, és a cég is korrekt. A két menetes tengely valamivel hosszabb volt mint kellene, de fotóztuk és küldtek jót. Egyébként vágással is meg lehetett volna oldani. Lehet ez csak rosszul volt párosítva nekünk véletlen, ez nem derült ki.
Csak az miatt említettem, hogy múltkor nem csináltam ilyet. De most amikor járattam, és elkezdett pár helyen halványodni, akkor miután kihűlt szépen ráfújtam még.
Közel 10 éve történt, nem emlékezhet az ember mindenre. Sokszor járok úgy munkánál, hogy megtudtam volna rá esküdni, de amikor visszanéztem a fényképeket valóban nem úgy volt mint emlékeimben.
Üdv!
Igazad van. Köszi!
Mondjuk az 1-es tételszám még mindig nem jött át.
Amiben én kerestem most visszanéztem az alapján is megtaláltam. Összelődöztem körülötte a többi cikkszámot. A legelsővel kellett volna kezdjem.
Ha jól rémlik nem az előkészítéssel és nem is a festéssel volt a baj, hanem az edzéshez megfelelő hő nem tudott kialakulni a "hideg" átmenetnél, egészen a végdob előtt. Végül ott Very Well-el lett kijavítva, de nem rá, hanem az edzett határig lecsiszolva és onnan fújva... ha ez se úgy volt akkor tudd be annak hogy szenilis vagyok.
Kiválasztod a motortipusát, a modellévet (ami nem feltétlenül azonos a gyártási évvel)..
pl 2001-es modellév esetén: kiválasztom a franciát (mivel európai, de te a motorkód birtokában is kereshetsz)
fuel tank rajz
ha jól látom akkor ennek a gyári száma: 16950-MY5-B64
majd google vagy ebay
https://www.ebay.com/sch/i.htm...
A hozzászólásod után megtaláltam a videót róla.
Gyönyörű motor volt! Bár csak egyszer láttam élőben. Örülhet az új gazdája.
Remélem sikerül jól választani (ha még nem sikerült).
Nem emlékszem már rá pontosan hogyan fogalmaztál, de úgy rémlik, hogy munka után késő estig csinosítottad a Suzukit-t mire megfelelt az elvárásaidnak. Legyen akármilyen szép az új motor, biztosan lesz majd rajta amit te szebbre szeretnél. Uh majd jó munkát!
A kipuf festék ami én használtam bírta 800 fokig (leírása szerint) viszont ennek az volt a feltétele, hogy meglegyen az a hőfok is ami keménnyé égeti a festéket. A CB-1 leömlője is azzal volt festve és a könyök ill. a fő ág (ahol összejöttek a leömlők) gyönyörű tartós maradt, viszont közvetlenül a végdob előtt ahol kicsit nőtt is a keresztmetszet nem bizonyult tartósnak és kellett rájavítanom.
Az ilyen felületet ahol üzemszerüen nincs meg az előírt hőfok, fújás után fel kell melegíteni a festék kikeményedési hőmérsékletére, sőt van amelyik fokozatos melegítést (nem azonnali 150 fok) ír elő."
A szivargyújtó aljzat neked úgy van bekötve, hogy ha gyújtásra teszed a motort akkor lehet csak használni?
Le vannak a gépen mente régi fontos hozzászólások, azokat vissza olvastam mielőtt csináltam. Arra nem emlékeztem, hogy te is írtad még régebben, hogy neked is bele kellett javítanod utána.
Klasszisokkal jobb lent mint az előző ilyen akcióm.
Meg van mocihoz tartozó robbantott ábrákat és az alkatrész listákat tartalmazó pdf, az alapján kerestem este.
Nem akartam elhamarkodottan ide írni. Nekem is kell készítenem hasonló rajzokat is, és elég sokszor nem azon a véleményen vagyok mint a bíráló, illetve a rajzkészítő is ember. Na szóval az alapján nem találtam meg melyik a csap.
Amit linkeltél az ott lévő cikkszámok alapján nem kerestem megint végig. De szerinted melyik konkrétan a benzincsap? Egyáltalán melyik tételszámú elem?
Remélem sikeresen a szememet szúrja éppen ki ...
https://www.bike-parts-honda.c...
Ezek a szép dolgok! :)
Lassan itt van már:
http://youtu.be/80TYJ-pzRUw;list=RD80TYJ-pzRUw&t=2
Más ügyben tévedtem erre.
A neten most hirtelenjében minden egyéb alkatrészt megtaláltam, de direkte a csapot nem. A régi cb-k csapjai alapján is, igen valszeg valamilyen hollanderes csatlakozása lehet a benzincsapnak.
Ez a kép van a manualban erről. Nem tudom az előzményeket, de még akár az is előfordulhat, hogy nem megfelelő anyagú O gyűrűt építettek be. Aztán a benya megmutatta ki az erősebb. :p
kb 30 fokot sikerült húzni a benzincsapon, pedig egyáltalán nem téptem meg. Kézzel is tudtam volna húzni rajta.
Viszont most annyival ferdébben áll a csap, viszont nem csöpög. Nem tudom, hogy ez hollandi, és egyenesre tudom-e állítani, vagy így egyben van az öntvény, és azért fordult többet, mert nincs alatta o-gyűrű.
Mindegy. Amíg nem csöpög nem buzerálom. Majd egy esős, hideg hétvégén leszedem a tankot. Ja, az pont most jön. :(
SOS kérdésem lenne. Másfél hónap után végre visszakaptam a motorom, de úgy, hogy a benzincsapnál csöpög a nyál.
Két lehetőségem van:
1. Visszamegyek, és lehet, hogy egy hónapig megint nincs gép
2. Megcsinálom én
Én inkább a kettesre szavaznék, mivel a másfél hónap alatt csak egy féktárcsa és kuplunglamella csere és karbi tisztitás/szinkron volt.
A benzin szerintem a tank és a csap között szivárog, mert a csapot rögzítő anya is nedves.
a. kifelejtette az o-gyűrűt
b. nem húzta meg az anyát rendesen (ezt könnyű ellenőrizni)
c. túlhúzta és meggyűrődött az o-gyűrű
Köszönöm előre is a válaszokat
Írok privátot a kapcsolattartás miatt.
Üdv!
1997 cb 500 eladó
Egyben vagy alkatrészenként.
Kulcsa nincs, papirjai hiányosak(külföldi)
Csak telefon: 06306326297