Pont be akartam irni hogy zárt folyadèkkörnèl áll fent az állitás hogy a nyomás mindenütt ugyanaz.az átfolyásnál más a helyzet.De vègigolvastam ès látom tudod a tutit
"a szivattyú kimeneténél ugyanannyi, mint a legtávolabbi helyen"
Adott egy K500-as sikló csapágyazású (~fekete BMW X5-ös méretű) turbókompresszor egy fő és egy segéd olajszivattyúval. Álló, indításra előkészített gépnél a segéd olajszivattyú keringteti a kb.28-35'C körüli olajat. (pont mint a járműveknél)
A szivattyú kilépő peremén a manométere 8 bárt mutat, az olajszűrő után (1,5 méterre van) 7 körül, a gép csapágyainál 5 körül, a kompresszor és a villanymotor közötti hajtóműnél (ott lép ki a legtöbb visszafolyó olaj) meg már csak 4 bár nyomás van. (nyomáscsökkentő ebben a körben nincs, csak egy olajszűrő és vagy 100m cső. (ilyen gépből van három de a többinél is megfigyelhető hogy a szivattyú után az első szűkítésig MINDIG nagyobb a nyomás mint a csőrendszer távolabbi részén)
Hűtővízrendszer a gépekhez: a szivattyú utáni manométer 3,4 bárt mutat, a medencébe visszatérő csővezetékben (miután körbeszaladt a víz a gépek-berendezések hűtőin) 1 (azaz egy) bár nyomás van.
Azaz kiegészíteném amit írtál: zárt folyadékkör esetén.
Kedves József! Ezért kell az FZR-nek egy tiltást húzni indítás után, hogy hamarabb felépüljön a nyomás
Az ucsó bekezdéshez: a nyomás mindenütt egyforma a szivattyú kimeneténél ugyanannyi, mint a legtávolabbi helyen - azt hittem, ezt tudod vicces, mert én is pár hete tudtam meg...
Ezeket csak azért mondom mert kíváncsi természet lévén mivel vettem le pár szelepfedelet, volt hogy megnéztem hogy mennyi idő alatt ér fel az olaj az FZR vezérmű tengelyeihez. (nyári melegben a 20w50 alapjáraton 20-25mp)
Kedves László.
Mivel volt Ladám (is) így azt tudom neked mondani hogy szemléld meg hogy hova van bekötve az olajnyomásmérő csöve és merre megy az olaj. (akkor lehet hogy hogy te is másképp látod majd a dolgot )
A viszkozitási teóriádhoz csak viszonyításképp: fénykoromban, amikor még Yamaha XS 400-zal (sor2 4T) jártam télen is, megesett hogy egy délutános műszak után este 10-kor (kb. -2'C körüli hőmérsékletnél) rányomtam az önindító gombjára de két-három erőltetett forgatás után be kellett látnom hogy ez így nem fog menni. Mivel a régi gépekben még vót anyag (azaz berúgókar is) rárúgtam párszor hogy na akkor majd így jó lesz ez.
Annyit értem el hogy párszor megcsúszott a kuplung, aztán átfordult, párszor még rúgtam rajta aztán önindítózásba kezdtem. Nagy nehezen sikerült is elindítani, onnan már egész jól ment a dolog. (nem, az akksi kiváló kondiban volt)
A 20w50-es Botond olaj biztosan a hasznos tartományban volt de az is qrvaisten hogy úgy be volt sűrűsödve hogy alig lehetett átforgatni a blokkot, amivel az őszi +10-15 fokban semmi gond sem volt. Miután másnap lecseréltem az olajat 10w40-re, ez a dolog megszűnt.
"és ugyebár a nyomás csak akkor épül fel, ha az olaj elérte a kifolyási pontját " Melyiket? Az elsőt a főtengelycsapágyak mellett vagy a legutolsót ami a vezérmű himbasorában van? (segítségként: az olajgomba és az olajnyomásmérő is az olajszűrőházhoz, közvetlenül az olajszivattyú után van kötve)
0 fokon igazán mind1, hogy 0,5,10W az olaj, mert ott mind már a hasznos tartományában van, ill. a megfelelő viszkozitású. -30 fokon persze más lenne a helyzet...
Ülj be egy Zsiguliba, és indítsd! ahogy felpörög, az olajnyomás mutató azonnal fent van és ugyebár a nyomás csak akkor épül fel, ha az olaj elérte a kifolyási pontját - szóval vérzik ez a 48mp elérés több sebből.
Sztem meg figyelmesebben kell(ett volna) olvasni hogy "hidegindításnál 0'C-on........." ott meg egy 15w-s olajra (ami általában ásványi) arra ez simán megáll. Az olajnyomás alapjáraton hidegen csak 1,5 bár körül van, fordulaton meg 3,5-4 körül de mire felér a hengerfej tetejébe addig kell ennyi idő.
Még mindig szeretnél hárlit? itt is leírták, hogy fos gyenge, és nem jó semmire, de kéne, mert hát ugye a sponzor forgalmazót nem illik megbántani
Érdekes, a LE-t sehol nem feszegetik, nem tudom, mért szégyellik annyira azt a 40-50 lovat
Sztem nem szabad mindent elhinni, amit a reklámban lát az ember be is baxna, ha 48 mp alatt érne fel az olaj olyan szállítású szivattyúval, ami gyak. nyitott csőre tudja 5 bárral nyomni
Persze marketinre jó, vegye csak a nép a 0W meg 5W olajat az jó drága
Felhivtam a tegnap belinkelt panziot.Azt mondta juniusban kicsit drágább lessz 6500 forint(ugyhogy nem sokkal több ) és ez az ár szobára vonatkozik tehát mivel kétágyasak a szobák 3250 forint fejenként.Tehát ugy menjünk hogy páros legyen a létszám!
Szétszedted már?
Ha konfekció méret nem nagy zsibbadás. Adj egy pontos típust rákeresek.
Ne keverd Pascal törvényét a résolaj veszteséggel.
Adott egy K500-as sikló csapágyazású (~fekete BMW X5-ös méretű) turbókompresszor egy fő és egy segéd olajszivattyúval. Álló, indításra előkészített gépnél a segéd olajszivattyú keringteti a kb.28-35'C körüli olajat. (pont mint a járműveknél)
A szivattyú kilépő peremén a manométere 8 bárt mutat, az olajszűrő után (1,5 méterre van) 7 körül, a gép csapágyainál 5 körül, a kompresszor és a villanymotor közötti hajtóműnél (ott lép ki a legtöbb visszafolyó olaj) meg már csak 4 bár nyomás van. (nyomáscsökkentő ebben a körben nincs, csak egy olajszűrő és vagy 100m cső. (ilyen gépből van három de a többinél is megfigyelhető hogy a szivattyú után az első szűkítésig MINDIG nagyobb a nyomás mint a csőrendszer távolabbi részén)
Hűtővízrendszer a gépekhez: a szivattyú utáni manométer 3,4 bárt mutat, a medencébe visszatérő csővezetékben (miután körbeszaladt a víz a gépek-berendezések hűtőin) 1 (azaz egy) bár nyomás van.
Azaz kiegészíteném amit írtál: zárt folyadékkör esetén.
Az ucsó bekezdéshez: a nyomás mindenütt egyforma
Mivel volt Ladám (is) így azt tudom neked mondani hogy szemléld meg hogy hova van bekötve az olajnyomásmérő csöve és merre megy az olaj. (akkor lehet hogy hogy te is másképp látod majd a dolgot
A viszkozitási teóriádhoz csak viszonyításképp: fénykoromban, amikor még Yamaha XS 400-zal (sor2 4T) jártam télen is, megesett hogy egy délutános műszak után este 10-kor (kb. -2'C körüli hőmérsékletnél) rányomtam az önindító gombjára de két-három erőltetett forgatás után be kellett látnom hogy ez így nem fog menni. Mivel a régi gépekben még vót anyag (azaz berúgókar is) rárúgtam párszor hogy na akkor majd így jó lesz ez.
Annyit értem el hogy párszor megcsúszott a kuplung, aztán átfordult, párszor még rúgtam rajta aztán önindítózásba kezdtem. Nagy nehezen sikerült is elindítani, onnan már egész jól ment a dolog. (nem, az akksi kiváló kondiban volt)
A 20w50-es Botond olaj biztosan a hasznos tartományban volt de az is qrvaisten hogy úgy be volt sűrűsödve hogy alig lehetett átforgatni a blokkot, amivel az őszi +10-15 fokban semmi gond sem volt. Miután másnap lecseréltem az olajat 10w40-re, ez a dolog megszűnt.
"és ugyebár a nyomás csak akkor épül fel, ha az olaj elérte a kifolyási pontját " Melyiket? Az elsőt a főtengelycsapágyak mellett vagy a legutolsót ami a vezérmű himbasorában van?
Ülj be egy Zsiguliba, és indítsd! ahogy felpörög, az olajnyomás mutató azonnal fent van
Érdekes, a LE-t sehol nem feszegetik, nem tudom, mért szégyellik annyira azt a 40-50 lovat
Persze marketinre jó, vegye csak a nép a 0W meg 5W olajat