Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Fogalmam sincs. Rengeteg más feladatom is van, azon kívül. Májusra remélhetőleg lesz.

Aki utcáról jön, az nem tud olyat, mint Chrobák, de azt nem is adja a szem. Utcán ha jön egy kannyar, akkor azt meg kell fékezni még akkor, amikor még meg lehet. Nem lehet beengedőset játszani, mert ha benézted a kezdősebességet még a kanyar előtt, akkor a dönött állapotban azt már nem javítod ki, főleg nem a nagy tempójú kanyarokban, ahol a tévedés javításához szükséges rádiusztöbblet lényegesen nagyobb a sáv szélességénél. Ott akkor dobtad a kanalat. Én 20 éve motoroztam, mikor először pályanapra mentem és azóta is javarészt utcán. Nyilván nem erőltetem azokat a dolgokat, amik a "motorvezetés" fogalmán túlmutatnak.
Igen, ezt hallottam én is. Legutóbb már én is ugy probáltam fékezni, hogy nem tul durván de fékkel kezdek kanyarodni, az első pályanapokkor meg még feleslegesen nagyokat fékeztem kanyar előtt.

Mindenesetre erősen agyalok, hogy beiratkozok Janihoz egy személyi edzésre. Nem egy nagy összeg.
Kb én is így vagyok vele ahogy írod, csak nekem még az hozzájön, hogy kezdőként még eléggé "izomból" motorozok, így 10 kör után le kell jönnöm Eringről pihenni, mert kezd elfogyni az erő. Ezen szeretnék még csiszolni többek között, hogy sokkal lágyabban tudjam ide-oda borítani a motort, féktávon is máshogyan terheljek, stb. Kicsit még darabosnak érzem magam. A féktávra visszatérve nekem az nyitotta fel a szemem, mikor az eringes oktatás végén fel lehetett ülni Chrobák Jani mögé 2 körre, nagyon durva ahogy két személlyel döntött motorral ereszti be a kanyarba a régi Fazert. Mikor lesz motorod?
Igen, szerintem nekem is ez az, ami nem megy. Túlfékezem a motort még az egyenesen álló szakaszon és utána durván borítom le. Valószínűleg nem így kéne, hanem pont fordítva. Egészséges, de még uralható féktáv végét elnyújtani mélyen az ívbe miközben jó távolról elkezdeni a kanyart minél és nagyobb rádiuszon végigfolyni konstans sebességgel. Ez az elmélet, a gyakorlatra meg sz...rok rá én úgyis azt élvezem, ha össze-vissza csúszkál. (Autósportból is a rali tetszik és nem a túraautó. ) Én most még gyorsabb vagyok Nálad, de nem kunszt túlfejlődni engem. Én az első 20 percben gyorsultam 8-10 mp-t mert meg kellett tanulni a nyomvonalat. Azóta kb. 2 mp-t fejlődtem 9 év alatt de úgy, hogy közben a motor is jóval erősebb lett, szóval semmit nem fejlődtem. Feltehetőleg nem is fogok, mert nekem ez a lendületből buziskodás nem tetszik. Nem azért van 170 lovas motorom, hogy nagy finomkodva keressem a tizedeket. Hanem azért, hogy minden kanyarból úgy jöjjön ki, hogy a szerb határról kell összeszedni a seggét.
Szintén voltam kint szombaton, de még kb. 1 hónap, mire lehet majd pirítani rendesen.
Nekem a közvetlen ebéd után, és a nyári, hétköznap este szokott bejönni. Szürkületkor, de jó rohonc-lékán csapatni. Meleg sincs, motoros sincs , csak én Mióta volt ott egy frontális karambol inkább óvatos vagyok, és kerülöm délutáni jóidőt. Motoros benézte az egyik kanyart, és a szembejövő vétlen motoros meghalt.
Sajnos még nem, a féktávokon van még bőven csiszolni valóm, hogy íven is rendesen merjek fékezni. Ez volt a második Eringem, 1:26 volt a legjobbam.
Ha befordulnál testtel a motor mellé, akkor ez már a könyökérintős mélység közelében lenne. Gondolom már 1:20 alatt vagy, ha ilyen jók a fordulóid.
Ja, ez nekem is fegyverem. Mindig olyankor és olyan helyre megyek, ahol azt sejtem, hogy a többi motoros nem. November közepén már nem kell kerülgetni senkit. Egy-két lézengő ritter van csak, aki demonstrálja a BMW markolatfűtés előnyeit, de ők nem veszélyesek, mert annyira lassan mennek, hogy nincs velük gond. A sárfelhordás meg a vízfolt pedig színezi a menéseket.
Nembaj, azért van a guminak széle :D
Itt semmi. Alig találkoztam autóval az úton :) Motorost kettőt láttam. Nem tudom hol voltak az emberek, de nem ott ahol én, így jó volt. Szerencsére olyan környéken lakom ahol hétvégén megáll az élet. Emberek TV-t néznek otthon. Szerpentinek szoktak veszélyek lenni, de ott még nem jó az idő, állítólag hideg van, így ott is tudtam menni.
Nekem vhogy a térdpozícióm nem segíti videóról visszanézve a térdlerakásom, nem nyitom szét vagy tolom lefele eléggé, inkább vízszintesen áll oldalra. Mikor leér, akkor már tényleg lapon van a motor. Kifotóztam a videóból:
Hogy a "teljesen" szó mindek oda, arról fogalmam sincs. Először mást akartam írni szerintem.
Én akkor se ültem volna motorra, ha lett volna mivel. Egyszerűen vállalhatatlanok már ezek az ünnepi hétvégék itt a környéken. Akkora a tumultus, annyi és annyira különböző emberek autóznak, motoroznak, bringáznak, hogy teljesen a minimális biztonság sem teremthető meg az élvezet meg konkrétan zéró. Akkora a mélyszegénység, hogy mozdulni nem bírsz a pöcsölő kabriósoktól, meg a motorosoktól. 300 forintos benzin se segít az ügyön, meg a külföldi merényletek se. Mindenki inkább belföldön kotor.
Szombaton én is így voltam. Elindultam szezonkezdő bemelegítő körre, gondoltam lassan megyek, mert amúgy is nullás a gumi. Egyszer néztem rá kanyarkijövetkor az órára. Valahol 200 körül botorkált a mutató, aztán többet nem erőltettem a nézegetését.
Én azért rá szoktam pillantani, ha időm engedi. Csak úgy mert jól esik. Egyszer rápillantottam Bajna és Nagysáp között a völgyben a kígyózós részen. Na azt nem írom le, hogy mennyi volt. Gondoltam is magamban: "Te koma, nem sok ez?"
Valószínű mindkettő. Az első mindenképpen, azt már észrevettem. Remélem az idei szezon se marad, gyakorlás fejlődés nélkül.
Egy darabig még nem, még nincs mivel. De mondom, hogy amúgy is utálom.
Én is nagyon kötött vagyok és kifejezetten nehezen találok pozíciót, még sincs ilyen gondom. Lehet, hogy rossz helyen van a lábtartód. Vagy valamit rosszul csinálsz. Amit mondasz, az alapján két hiba is elképzelhető: 1. Hogy explicit fel akarod emelni magad, combból. Ezt nem kell, mert amikor megharapod a féket, akkor elkönnyül a segged is. Ilyenkor kell kidobni kicsit oldalra. 2. Ha nincs meg a kanyarsebesség és Te mégis ki akarsz ülni (magyarán korán ülsz ki), akkor fárasztó, mert akkor tartanod kell magad. Amikor már van centripetális erő, akkor egyensúlyba kerülsz, nem kell beszaró galamb módjára gubbasztani.
Igen. Csak azért tudom ilyen pontosan, egyébként nem a műszerfalat vizslatom 200 felett
Meg kurva jó pálya. Gyors, dinamikus.
Nekem 40km. Sokat járok arra, csak nem mindig van pénz felmenni. Például jók az Alpok Adria versenyek, meg valami látnivaló mindig akad.
Videóról visszanézve valahol az egyenesen ülés és a teljes kilógás között vagyok fél úton.
Oda még nem jutottam el sajnos, de tervben van. Csak hát 360km tőlem... Pedig Sárváron pont 2 hete voltam.
Valamit tuti nekem is kellene állítgatni a motoron. Ülést lejjebb, kormányt lejjebb, stb, de akkor meg utcán nem tetszene valószínű.