Nehogymár ilyen jellegtelen mód nyuvasszam meg magam
Szinte kirobbanó siker lenne ez a vég mert párszáz méteren keresztül lehetne gyűjteni az alkatrészeim
Mert a v43 nem viccel
Nekem az érsebészetre január elején júni végi időpontot adtak meg
Amikor a kéz zsibbadásommal kínlódtam abba is hagytam az egészet olyan időpontokat adtak hogy a lelki békém veszélybe került inkább hagytam a gecibe az egészet
Ha nagyon szar lesz akkor kifekszek egy tehervonat elé
Ramm, Te is tudod, hogy vannak kikerülhetetlen környezeti tényezők, emberi akarattól független hatások, nem csak betegség, de az élet minden egyéb területén. Egy ilyen súlyos betegség esetén sokkal több köze van a balszerencsés genetikai együttállásnak, mint a gondolatoknak.
Nyilván a pozitív hozzáállás sose baj, de ahova szakorvos kell, oda édeskevés a gondolat.
Ez pontosan igy van, de azért vannak olyan helyek ahol nem sokat kell várni. Sajnos a betegnek kell ezeket megkeresni, és beletörődni abba amit egyorvos mond. Sajnos eelég jó tapasztalatom van mindkettőbe. Egy jó ideje nem hagxom rá az orvosokra amit elsőre mondanak.
Amúgy a betegellátás terén a legnagyobb gecik az orvosok
A magán rendelésen szarrá keresik magukat és persze hogy nem tesznek semmit sem hogy a "nemfizetős" rész életben maradjon.
Kell egy ct? 3-6 hónap, elkocogsz magánrendelésre 8-10 ezerért + 20 a zsebbe és megvan a ct még a héten
Stbstb
Ez a betegségek egy részében akkora szemellőnzős manta hogy befosás. Nagyon elvont vagy néha, hidd el van jó pár tényező ami rajtad és rajtam kivülálló.
A (betegséget) TE teremtetted meg MAGodnak amit csak TE érthetsz meg és csak te lehetsz tudatos az adódott élethelyzetedre.Ha érzel annyi késztetést hogy szembenézz magaddal akkor keress bátran DE tudatositsd azt amit irok.Nem foglak meggyógyitani ! Nem szervezlek be semmilyen vallásba,szektába nem könnyitem meg az életed csupán ébresztelek ....... ! Amit teszek embertestvéri (szellemtestvéri) szeretetből teszem igy a pénzenergiát teljes mértékben kizárom !
Ettől az is jobb ha azt mondják hogy figyelj koma beszoptad, és úgy is véged van
Itt egy tabletta este vedd be és reggel már vihetnek hamvasztani
Komolyan mondom ez a verzió 100x jobb lett volna....
Amikor valamit nem tudnak ráfogják valami hangzatos divatos dologra
Nekem 2 ismerős és após halt meg rákban
Ami a lényeg: apósnál felfedezték a daganatot 2 centis volt, ekkor már diagnosztizálva volt
Amire elkezdték a kezelést addigra 6 centis lett kb másfél hónap alatt, mert addig szaroltak baszakodtak mindenféle idő pontokkal
Amire műtétre került volna a,sor már kb 20 centi gége rossz volt
És a fő poén hogy egy picsa kis műtétet amivel gyomron át lehetett volna etetni kb addig húzták amire 40kilós lett
És sajnálkoztak hogy meghalt....
Az komoly ! Van olyan orvos aki a hiánytalan nemi életre fogja ezt a kórt , van amelyik meg a túl gyakorira ! Én az előbbibe hiszek , és iparkodok is ellene megtenni mindent !
20évig vonatoztam tudom milyen szopi egy gázolás minimum 2 óra várakozás