Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Amugy ja 😂 😂 😂
Színekre kell figyelni el ne riassza a halakat mondjuk 😆 amolyan horgász terepszín kell
tréler
ismerős 6 évesen adta el a mercit mert 2x is beszopatta úgy hogy megállt a gecibe, ebből egyik úgy hogy a motor járt de a hajtást megszüntette, 1x meg nem volt hajlandó elindulni
utána vett egy éves teszt autót huszonezer kilométerrel, az meg 2 éves lehetett akkor halt be valami vákumrendszer benne, ami 3 milla lett volna ha még nem garanciális, plusz egy sikertelen sw frissítés miat el sem indult, kecskemétiek is egy hétig vakargatták a fejüket mire meglett a megoldás
és ezek ilyen 30+ millás mercik
ehhez mérten a 124es mercit 1.2 millió kilométerrel adta el és futott utána vagy 10 évet
az astrámhoz meg ugye ne is hasonlítsuk mert az 1x nem indult be akkuhiba miatt az elmúlt 18évben
szóval szép dolog az ideológia meg a statisztika, de az újjal/újabbal is be lehet szopni

motorral is ez a helyzet ha egy keleti túra lenne inkább mennék a régi 88as 600as ténérémmel mint a gyerek új 700asával, egy teszkós szatorban el tudok vini annyi pótalkatrészt meg szerszámot amivel megkerülöm a földet és közben megcsinálok rajta bármit ha elromlik
nyugat felé jó a 700as max várunk pár hetet az alkatrészre 😀
a minőségi életről annyit hogy ezt sokan a megszerzett tárgyakkal azonosítja
ez nem csoda mert az összes média azt sulykolja beléd hogy vedd meg és boldog leszel
én nem vagyok igénytelen de belátom hogy nem a tárgyak tesznek boldoggá, hanem az ha azt csinálok ami szeretek, és ez konkrétan a semmittevés, ezért is horgászok hiszen az egy burkolt semmittevés, és nem néznek idiótának, hogy ott nézel a parton bután magad elé 24-72 órákat
most is csak azért lett egy csomó felesleges zsetonom mert meggondolatlanul bevállaltam ezt a termény/szőlő hordást aztán kissé túlvállaltam magam evvel mert volt hogy napi 20 órákat is mentem
de ez nekem egy kicsit sem volt jó, jövőre nem is vállalom
Kicsit huzakodtam egyik ismerőssel:

kell-e, érdemes-e, káros-e visszaváltáskor egy gázfröccs?
Akinek nincs, annak mennyit érhet az a tudat, hogy bár ésszel költöm, de a LEHETŐSÉGEM megvan, hogy a jelenleginél és az átlagnál sokkal jobban éljek?

Ezt soha nem tudtam senkinek elmagyarázni, pontosabban megértetni, hogy vannak nem, vagy nehezen forintosítható tételek az életben. A tehetősek tudják, mert ők megadják azt a pluszt, amivel mondjuk, egy nulla kilométeres autó szerintük egy pár száz, vagy ezer kilométer futott ugyanolyanhoz képest. Én fingottam bele először, erre mondják a korlátoltak, hogy nem is, mert a trélerre felálló sofőr már egyszer előttük, ők fel sem fogják az ezen többletként meghatározott értéket.
Nem az a baj ha sok a lé hanem ha a rabszolgája lesz az ember, a lé arra való, hogy abból minél minőségibb életet éljünk, a hiánya alapból lehetetlenné teszi csakbvan aki mint Te megideologizálja, hogy ez miért jó viszont ha van akkor van igazi választás, hogy milyen igényeink vannak és azokat ki tudjuk-e elégíteni? Abban igazad van, hogy a harács vágya és a megszerzett javak krónikus védelme akár egészségkárosodáshoz is vezethet, de szar élethez biztos az állandó félelem auz elszegényedéstől miatt. Amőgy nem gondolom, hogy Pipi ebben szenvedne, költ az életükre is, hogy jól érezzék magukat csak trollkodik ahogy Te is a nagy igénytelenséggel. 😁
Nem, oda a svájci sapka dukál.
Csak te kiragadtad a szövegkörnyezetéből az egyik részét.
Én CSAK a karcok mennyiségének megváltoztatását ajánlottam fel térítésmentesen.
...vagy szines maradek fonalbol ulestakarot horgolni, mint regen a Csepel biciklikre. :)
Faszak is surranó 😁 👍️ ülésre nem tud az asszony egy fekete huzatot varrni ? Te meg rá tűző gépezed 😃
te ajánlottad fel hogy teszel rá karcokat, sok karc együtt jár a kevesebb vételárral, ezt neked is tudni kellene
Ja, így érthető, hogy neked miért elég a kevés pénz, ha mással akarod kitartatni magad.
pedig nekem így kell, sok karc kevés zseton, nagy boldogság 😉
a maradék pénzen meg rendelek bojlit a következő pár évre
Érted te, hogy nem így gondoltam.
ok
vedd meg baszd össze tavaszig utána féláron megveszem
idom ne legyen törött csak karcos
áprilisig semmire sem kell mert most ősszel a nagy sárban a kicsi jobb, tettem rá cross gumit aztán a csatornán átmegy 😂
tavaszra olyan helyen lesz a peca ahol kb 20km aszfalt van ott gyorsabb a nagy
Ha kevés a karc, akkor neked, de csak neked költségmentesen megoldom.
nekem ettől sokkal rusnyább kellene peca robogónak, de a barna ülést nem tolerálom
ha dupla ennyit futott volna fele árban az lenne az igazi, full karc idomokkal, mert akkor lenne csak az igazi terep robogó
újat semmiféleképpen nem vennék, azok mind szarok egyik se birná a teligázas csatornapartot
Biztos, hogy nem 😄
Bár a bosnyákoknál beköszöntött az ősz a tegnapi harminc fok után, de legalább kellemes az idő
Látod, a végén igazad lesz, milyen szar a gazdagnak a sok pénzével, az csak bemegy a kereskedésbe és a neki tetszőt megveszi azonnalira. Fekete üléssel persze. És vatta újat.
De neked jó, te veszel egy földet megkerültet, okádék barna üléssel és keresheted a kárpitost.
:-D
Tudni nem tudok mindent, viszont azért ismerek annyi embert, hogy a legtöbbször elhangzott nézetek és a személyek életkörülményeinek ismerete között párhuzamot húzva felismerem, ki akar megvezetni.

A pipi vagyoni helyzetét nem hinném, hogy ismered - persze pár perce te róttad fel nekem, hogy mit ismerek másokkal kapcsolatban - mert te legfeljebb azt látod, hogy állítólagosan van pár lakása amit albérletbe kiad, ebből te valamlyen következtetést levonsz.

Továbbá az, hogy van csak élére rakja, nálad milyen érv arra, hogy akinek van annak csak a gondja van vele?

De megint leírom, mert valahogyan kikerülted a lényeget, az, hogy sok van és ez valamilyen gondot okoz neki, összehasonlítható-e azzal, hogy valamilyen milliókban mérhető egészségügyi kiadásra kéne, vagy a kilakoltatás veszélye fenyeget valakit? Gondolom te inkább az ágyhoz kötöttséget választanád ha úgy alakulna - ne alakuljon így - mintsem a sok pénzzel járó gondot?
pl itt van ez a robogó: https://www.kepesmotor.hu/mala...
mi az anyjuk picsájáért ilyen fosbarna ülést tettek rá?
minden fasza csak ez az ülés ami kiborít, ha megvenném futkoshatnék kárpitos után aki tesz rá fekete huzatot
én is tudom hogy te mindent is tudsz mások helyett....
de a pénz az gond, kis pénz kis gond nagy pénz nagy gond
pl pipi is teli van mint a szúnyog aztán megszakad a nagy harácsolás közepette, mert mindig agyal min tudna egy kis fillért baszni, így reggeltől-estig csak gányol, aztán ha ez nem sikerül napokig depressziós hogy 2 óra melóért mennyit elkértek 😆
Ezzel csak magadat akarod igazolni onmagadnak.
Amugy ha van gond, inkabb azt valasztom, hogy hova koltsem, mintsem azt, hogy mibol ami kell vagy fontos.
Persze tudom, hogy te ezt rted, sak ugy csinalsz, mintha...
pont akkor gond ha van
nekem többnyire nincscaztán semmi gondom, most kerestem egy kus pluszt aztán már az ideg esz meg hogy nem találok magamnak robogót
de ha lesz is akkor menni érte küzdeni a sok hülyével...
sokkal jobb ha csak amnyi van amit megeszek meg elpecázok
Főleg annak, akinek nincs.