Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

A szöveten nagyobb "lyukak" vannak, ezért is nagyobb a légáteresztőképessége.
Nagyobb "lyukakon" jobban bejut a szennyeződés. Nem mind tud megtapadni a "lyukak" szélén lévő olajban. Ami elég hamar telítődik is.

A papírszűrő finomabb, ezért hamarabb eltömődik. És itt a lényeg, hogy a szűrőben marad a por és nem megy be a motorba!

Én az autóban is kb. 15e km-enként kicserélem a levegőszűrőt. Nem tétel, tudjon a motor tiszta levegőt lélegezni.
A tisztítás a következőképpen történik :
1, Először ki kell ütögetni a szűrőből a szilárd szennyeződést
2, Egy megfelelő edényt kiválasztunk. Annyi vizet töltünk az edénybe amely ellepi a szűrőt ( henger szűrő esetén az ábrának megfelelően ), majd a tisztító folyadékból 1 dl-t beleöntünk.
3, A vizet egyenletesen felkavarjuk, majd pár perc áztatási időtartam után a szűrőt ecsettel többször átmossuk. Ezt a folyamatot addig ismételjük amíg a fény felé fordítva át nem látunk rajta.
4, Ha a szűrő felülete már átlátható, folyóvíz alatt átöblítjük, majd a napon vagy hajszárítóval megszárítjuk. Ezután az olajspray-vel vékonyan és egyenletesen befújjuk ( akkora mennyiséggel, hogy a színe az eredeti kék árnyalatot visszanyerje ).

5 Liter folyadék (Ipone) 10.000 Ft
500 ml olajspray (Ipone) 2000 Ft
Tehát az 5 literes folyadék kb 40-50 tisztításra elég. Az olaj is kitart eddig.

Ha mondjuk 10.000 km-enként tisztítod, (gyári csere 18.000km-nél javasolt) akkor is 400.000 Km-ig jó.
tehát 400.000 km-ert megúsztál: 18.000 + 12.000 = 30.000.- Ft-ból.
A gyári szettel 400.000-re kiszámolva: 400.000. / 18.000 x 6000 Ft = 133.333 Ft

Plusz megsúgom hogy a gyári levegőszűrő se bír ki 18.000-ret. Én már tettem bele egy használt másikat az enyémbe (ami 6000 km-rt ment) mert az enyém 12.000 alatt szinte kuka lett.

Majd beszámolok,nem tudok mást.
ne hasonlisd az olajfilmeshez/olajtükröshöz
ott állandó a " frissités " , a te szűrödben pedig csak időszakos , gondold csak át micsoda légtömeg halad át a szürön száritva-magával szállitva azt a "pár csepp" olajat.
Ebben teljesen igazad van,de miért feltételezzük,hogy egy olajfilmes szövetszűrőn több kosz jut be mint egy száraz papírszűrőn?

Szintén zenész.......
na , akkor ezt is túltárgyaltuk !
Nem eladásra megy,használatra. Ez nem vasárnapi motor.
Henger nem észrevehetően kopik másképp, ha más vezeti. Más részegységeken látszik inkább a szélsőséges vezetési stílusok jegyei.
A kopások legjobban (normál üzemi körülmények között) legjobban a motorba a levegőből bejutó szennyeződések miatt keletkeznek. (apró por, homokszemek csiszoló hatása...stb.)

Cukrász vagyok...
Persze, világos.
Aztán majd úgy hirdeted a motorod, hogy megkímélt állapotban eladó...
A hengerbe úgyse lát bele senki.
Nálam 1:- a sportkipuff-sportlégszűrő összefüggés ami játszik
2:- én terepen is hajtom és évi 12hónapban,szóval nekem jól jön a moshatóság.
Kíváncsi lennék én arra gari érvényesítésre....
Biztos valami megállapítanának, hogy nem jól csináltál valamit! (későn mostad, valami más olaj ráfolyt, lemosták motortisztítóval....stb.)
A szűrőben nincs mi elromoljon, tehát megint marketing fogás a 10 év.
Nem a motorodra adnak annyit amire felrakod, hanem a szűrőre!
Azért 10 év alatt mennyi tisztító szettet használsz el? (kb. 5000 Ft körül lehet egy szett és 5-6 tisztítás, amit sűrűbben is kell, mint gyári szűrőt cserélni )

Nincs itt vita egyáltalán
Az okfejtés meg helyénvaló.
Vitarobbantásban mindig is ott voltam a szeren.
Majd beszámolok az eredményről mert megrendeltem,mégpedig azért mert nyitott kipuff került a gépre és "okosok" azt mondták,hogy ahhoz k&n dukál.Nem a teljesítmény miatt cseréltem hanem esztétika és hang miatt,de állítólag ahol több levegő tud kiáramlani ott többet is kell beengedni a rendszerbe,ez mondjuk logikusnak hangzik.
Két egyforma motor nincs, mégha tökugyanolyan a felszereltsége. Mivel nem ugyanúgy vezetik, stb..
Úgyhogy a kopások mértéke nem vezethető vissza a levegőszűrők eltérésére..
Egy K&N légszűrőre 10 év garit adnak, iletve 1.6 milió km-t...Azért azt nem hinném hogy 10 év alatt 18 ezer forintnyi gyári szűrőt használsz el..
Szasztok!Ezzel én is egyetértek
Gáborom, nekem nem kell bemutatnod, hogy mikor és mit kell állítani és mi, mit eredményez...
Persze, mindenhonnan más hallasz és mást hallani. (Eladás az érdek, üzlet)
Azt gondolsz, amit akarsz!

Hidd el, egyántalán nem szűri jobban a levegőt!
Valóban tisztítható. 18e a szűrő+tisztító szett (mert ezt időnként venni kell). A gyári GSR levegőszűrö ~6000 Ft, azaz egyharmada és csak a szűrőt említem. Tehát 3x cserélhetsz gyári szűrőt az egyszeri K&N árából. Ha nem a gyár áltam meghatározott 18e km-es csereperiódust nézzük, hanem pl. 12e-t, akkor is (gyári+3x), 48e km-ig megvan a szűrőd ára. Az 48e km pedig nincs meg pikk-pakk. (kivéve Kykee )

Valahol van nekem az otthoni gépemen tapasztalati leírás két ugyanolyan motor szétszedése után. Más okból lettek szétszedve, de az egyiken gyári szűrő volt végig és sokkal több km volt benne, mg a másikon K&N, kevesebb km. Mégis a kevesebb km-et futott K&N-es blokk volt kopottabb állapotban! (hengerek)

Azt azért tudjuk, hogy bármiféle tuning vagy módosítás nem motorélettartam növelő.

Nem vitatkozni akarok, csak elmondom a véleményem gyakorlati tapasztalatokra támyaszkodva.
Tutis úr!
Persze,meg a csavarok is megvannak.
Este MSN
Az utcai K&N levegőszűrökhöz nem kell állítani az injektoron. Ezért is nincs teljesítmény-növekedés. A levegőben lévő koszt szűri jobban. Ami viszont hasznos a motor szempontjából, nem pedig káros..
Ráadásul tisztítható, úgyhogy nem kell olyan sokszor szűrőt vásárolni. Én ezeket inkább előnynek látom mint hátránynak.
Én fenntartásokkal fogadom az ilyen szűrőket. Motorélettartam szempontjából! (és az drágább, mint a sűrűbben történő levegőszűrő csere...)
miazhogymiazhogymiazhogy! Nahúzzámáinnenkiscsákó!
Na jó, maradj nyugodtan
Én most akarok ilyet venni..
Amúgy nagy teljesítmény növekedés nincs szerintem, inkább a tisztíthatósága a fain..
Jó reggelt!
Elnézést,ho ismét betolakszok ide,csak egy kérdés és itt se vok.
Tapasztalat K&N légszűrővel valakinek?
kykee, gumma ügyben intézkedtél már?
Reggelt !
lángosost ?