Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Köszönjük a fotósnak a képeket,nagyon faszák lettek
Köszi szépen, addig képben vagyok,hogy fordulok rá a célegyenesre , utána meg a fűben ülök mint a nyuszi
De szerintem az elejével lehetett valami, már az edzésen el-el mászott az eleje.
Pitbike SM verseny - Visonta Brezova beszámoló:
Elérkezett a MAMI kupasorozat 3. fordulója, melyen végre a Pitbike SM külön kategóriában indulhatott.
A mostani futam a Visonta melletti úgynevezett Brezova tanyán zajlott, amely egy kimondottan verseny gokart pályának épített valamivel több mint egy kilométer hosszú aszfaltcsík.
Mint ahogy az lenni szokott a MAMI versenysorozat eseményein, így itt is több kategóriában zajlottak a futamok. A pitbike után következtek a Simson, majd robogó, MZ, Aprilia 125 és a végén Veterán és Pannónia kupás motorok. Talán a kedvezőtlenebb földrajzi elhelyezkedés vagy a szűkebb, technikásabb pálya miatt, de valamivel kevesebb motoros volt jelen ezúttal.
A szabadedzések a pálya vonalvezetésének minél jobb feltérképezésével zajlottak, hiszen a legtöbb versenyzőnek ez volt az első találkozás a brezovai pályával. Már ez alatt is látni lehetett, hogy a nagyon gyors célegyenes utáni szűk visszafordító még sokunknak gondot fog okozni. Így is lett, hiszen Bódis Richárd egy kicsúszással tesztelte bőrruhájának védelmét a második szabadedzés alkalmával.
Az időmérőre mindenkinek sikerült kitanulnia a pálya trükkös részeit is, és két olyan versenyző is előkelő helyen fejezte be az kvalifikációt, akik most voltak először az idei Pitbike SM versenysorozaton, név szerint a 4. helyet megszerző Dienes Károly és a szintén friss „pites” 5. rajtpozíciót elfoglaló Kári Péter. A rajtsorrend: 1. Kiss Csaba 2. Bódis Richárd 3. Halász Tamás… 6. Csanádi Csaba 7. Tikász Zoltán 8. Frecska Gábor
A verseny 15 körösnek indult. A rajt minden gond nélkül lezajlott viszont az első kanyarba már másodikként fordult a 4. helyről kiválóan rajtoló Dienes Károly. Az első kör végén már néhány hossz előnyre tett szert Kiss, miközben a mögötte loholó Dienes a célegyenesre ráfordító tempós jobbosban elvesztette az első kerék tapadását és nagyon csúnyát bukott, mely után néhány percig nem tudott felkelni a földről. Természetesen a versenyt piros zászlóval leintették, és a pálya mellett tartózkodó mentőautó azonnal sérült segítségére sietett. Dienest elszállították a hatvani korházba további kivizsgálásra. Mint a verseny után rövid idővel megtudtuk szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszta az esést. 20 perc közjátékot követően folytatódhatott az immár 14 körös verseny, 7 versenyzővel a rajtrácson. A rajt utáni első kanyart a második helyen abszolválta az újonc Kári Péter, közvetlen mögötte pedig nagy csatában a Halász, Bódis kettős. Néhány kanyarral a rajt után elcsúszott Halász Tamás, akit Bódis Richárd nem tudott kikerülni és a hírtelen befékezés következtében előre bukott és letört a motorjának a kuplungkarja, így mindketten feladni kényszerültek a versenyt. Kiss Csaba haladt az első helyen, majd néhány kör elteltével már pár másodperces előnyre tett szert az őt követő Kári előtt, melyet a verseny végéig meg is tartott. Egy darabig még folyt a csata harmadik helyért, de a mostani versenyen új motorral induló Tikász nem tudta felvenni a tempót a régi technikával köröző Csanádival szemben.
Pitbike SM verseny – Brezova végeredménye:
1. Kiss Csaba – RPT
2. Kári Péter – RPT
3. Csanádi Csaba – Lifan
4. Tikász Zoltán – YCF
5. Frecska Gábor – Megelli
A következő Pitbike SM verseny, 2010.07.31-én szombaton a Kakucsi gokart pályán kerül megrendezésre.
További képeket a versenyről itt találtok:
http://www.sportmotor.hu/motor...
Üdv.: Kiss Csaba
tyühéjjj! .
gratula mindenkinek, jok a képek,.
Csacsa a képek fellőve.
MAMI Kupa 3. forduló - Visonta, Brezova 2010.07.10.-i Pitbike SM verseny képei:
iTT
Hát jah, ne is ígérj semmit
tolom, tolom
Alap, h ott leszünk Kakucson, csak nehogy ismét elfelejts jönni!
Hejj.Na ebből kimaradtam.
Meg van a teló.Szerdán már M.o.-on leszek.
mmse1@freemailra írj,hogy mi az elképzelésed.
Gratula a talpon(gumin)maradottaknak és gyógyulást a lábadozóknak.
Nem ígérek semmit.
Kakucs 31.-én!?
Csőő!Csabi a képeket lőjed fel!
Örülök hogy jobban vagy!
Mi történt pontosan? Emléxel mindenre?
Pedró fiú! Megvan még az elsó telód ami eladó
Kb. 60 évesnek érzem magam
De hamar vissza fiatalodom remélem...
Köszönöm még egyszer a segítséget
Melindának is ezer köszönet
Fáj a rossz kis tested mi, gecc?
Néztem köszi!
Hazahoztuk persze, habár a kórházban csak hosszas keresés után találtuk meg , mert unalmában elkolbászolt vmerre .
Addigra már ott szegelték az elesett MZ-s srác kezét-lábát és a kisFrecska is hordágyon várakozott a folyosón. Az orvosok tuti agyfaszt kaptak tegnapról ettől a visontai rendezvénytől.
Fúú, jókis baszás volt
Jó reggelt!

Frankó verseny volt a tegnapi, 8 nevezővel, oltári hőséggel, bukásokkal, újra rajtoltatással, szóval volt minden. Bővebb beszámoló hamarosan!
Eredmények:
1. Kiss Csaba - RPT
2. Kári Péter - RPT
3. Csanádi Csaba - Lifan
4. Tikász Zoltán - YCF
5. Frecska Gábor

Néhány kép ízelítőül:
(további képek hamarosan)
Csövi!
Feltettem a képeket!Karlt hazahoztad ?
RPT Csabi 1. a cimborája 2. Csacsa 3. én 4.
Karl bukott, kórházba vitték. Halász tomi, Bódis Ricsi szintén zakóztak és kiesetek, egyébként fasza volt
tennapi menetrol beszamolot kerunk .
vagy meg alszotok?
akkor ezekkel a méretekkel príma is! most néztem a társait és tényleg nem láttam a tiedet, am is annyim nincs is rá még +átírás,egyebek! de így már több mint 100%hogy ez az én járgányom
köszi az infókat!
johetnétek pócsrra. bar az nem verseny de bittos jo lessz.
mire hasznalod?
egeszsegetekre! jo versenyzest
pócson talizunk.