Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

..na látod, ez a jó hozzáállás.. ..attól, hogy valamit nem tapasztaltál, még nem jelenti azt, hogy az nem is létezik..
Én nem folyok bele a vitába, de magamból kiindulva női barátot el sem tudok képzelni, mert tuti meg akarom "ismerni közelebbről" előbb vagy utőóbb, de inkább előbb Nincsenek is női barátaim. Akik voltak barátnőim az évek során (közelebbi és távolabbi), azoknál azt tapasztaltam, hogy nincs igazi "barát"nőjük, inkább csak "haver"nőik vannak, tehát valóban ritka a nagy barátság nő és nő között az én tapasztalataim alapján . De nem mondom azt, hogy máshol, másképp ez nem lehet.


helyes!
Tőled komolyan félek néha.
Szió!

Igen, pont most akartam üzizni!
..ha rám célzol, akkor biztosan nem..
először is: a kedves beíróról még azt sem lehet tudni, hogy milyen nemű.. no, nem mintha érdekelne..
másrészről: nem igazán szoktam veszekedni, inkább vitatkozni, de ahhoz meg érvekre és némi intelligenciára lenne szükség a másik oldalról is, úgyhogy ebben az esetben asszem, ezt is kizárhatjuk..
harmadszor pedig: ÉN lesz@rom, hogy más mit gondol és miként éli az életét.. én szerencsésnek tartom magam, hogy van pár rendkívül értékes emberke az életemben, akit barátomnak mondhatok.. nemtől függetlenül.. ..és baromira nincs szükségem arra, hogy bármit is bizonygassak olyanoknak, akik a szó jelentését sem ismerik, amit használnak..
Te szeretnél Alpin ruhát? Ha igen keress meg e-mail-ben és írd le milyen méretben színben típusban érdekelne. Gondolom Alpin stella....
De jól jönne nektek most csajok egy "vízbefolytós smile"
..hát ha te mittomén hány évesen, névtelenül ítélkezel fölöttem úgy, hogy nem is ismersz, akkor elég nagy a sötétség nálad.. már bocsi.. (ha már úgy érzed, vagyunk olyan viszonyban, hogy így kommunikálj velem, akkor gondoltam, én is megengedem magamnak.. )
..szedd össze minden erődet és koncentrálj: az az ember, akit én legjobb barátomnak hívok, 16 éve mellettem van! ..és igaz barátom, és mindent meg tudunk beszélni, és mindig számíthatunk egymásra, és a legszebb, hogy ezt mindketten tudjuk..
..ne a saját nyomorúságodból indulj ki! ..attól, hogy te képtelen vagy egy ellenkező neműre úgy nézni, hogy ne azon agyalj, hogy lehet-e vele kefélni vagy sem, attól még nem mindenkinek van ilyen alacsonyan az "értékrendje"..
MEGAMÚGY az utsó mondatodnak annyi értelme van, mint a teve segge lukának..
Én úy gondolom, azt már elmondtuk!

Azért mert nem én írtam még lehet igaz!
Ne mások idézeteivel dobálózzatok, hanem a saját tapasztalatotokat vegyétek figyelembe.
" A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen. "
Tuti, hogy az egyik mindíg többet akar, de a legjobb mikor mindkettő és már kész is egy új kapcsolat
Már bocs, de minden éremnek 3 oldala van És kollégámat idézve "elősször is mindíg meg kell nézni melyik áll hozzánk legközelebb"
Nem mindegy,hogy haver,vagy barát.Óriási különbség van a kettő közt.
Barátból rettentő kevés van egy életben,de egy gyerekkori barátságban is lehet csalódni!Tapasztalat,18 évnyi legjobb barátságom ment gallyra...
Egy idézet,ami illik ide:"Ne bízz senkiben,ha nem adott rá okot!" Találó!
Hát ha te 29 évesen még ellenkezőjéről megvagy győződve, akkor elég nagy madár vagy már bocsi.Úgy létezik, pl .hogy a barátnőd társaságában van a baratája is és igy "barátok" vagytok.Megamúgy nem mondol el olyan dolgokat,legjobb barátnődön kivül senkinek akivel pl. felnőttél,ergo tényleg igazi barátod.etc.
Jajj eszembe jutott egy jó idézet...
Stephen King

- Nézze, fiam, maga fiatalabb annál, hogysem el tudná fogadni mások bölcsességeit, de megmondhatom: a szerelem nagy ellenség. (...) Bizony. A költők örökké félreismerik a szerelmet. Sokszor szántszándékkal. Mert a szerelem nagy mészáros. A szerelem nem vak. Ohó, korántsem. Inkább kannibál, és olyan a szeme, mint a sasé. A szerelem rovarszerű. És örökké éhes.
- Mivel táplálkozik? (...)
- Barátsággal. Barátságot zabál.
Sose volt és nem is lesz.Valamelyik mindig átbillen a mérleg karán...
Saját bőrömön tapasztaltam, hogy "fiú-lány barátság" nem létezik... Pedig egy időben én is azt hittem.
..ez igaz, ezt nehéz leküzdeni! ..viszont arra kell gondolni, hogy Y-t nem "büntetheted" azért, mert X-ben csalódtál.. így nagyon könnyen abba a hibába esel, hogy magadat fosztod meg egy lehetőségtől..
Bocs,hogy belevau,de az exem,akivel 4 évig voltam együtt,2 hónapja lett vége,most összejött az egyik nagyon jó cimborámmal...Vagyis azt hittem,cimborám.Házi nyúlra nem lövünk,de akkor ez most hogy is van?Én vagyok a hülye,vagy ez normális dolog.Annyi nem volt bennük,hogy elmondják.
Szóval a lényeg,és igazából csak ezt kellett vna csak írnom,hogy senkiben nem lehet megbízni. Mindenki a saját "boldogságát" hajtja,és mindegy,mi,vagy ki van az útjában.
Ja nem a "bíráskodás" írtam a Bírónőt.... hanem mert igazságot szolgáltat!
Persze, igazad van, nem lehet általánosítani! De a sokszori csalódás után, az ember már fenntartásokkal van tele.
aranyos vagy.. ..de nem hiszem, hogy bíráskodni kéne egy ilyen dologban.. mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja.. lehet nemek alapján is barátokat válogatni..
..de szerintem az, hogy valaki milyen barát, inkább azon múlik, hogy milyen ember, és nem azon, hogy férfi vagy nő.. ..mint írtam: az áltánosítás veszélyes és alapjában véve értelmetlen.. mert ha már itt tartunk, akkor mondok még egyet: "férfi és nő között nem lehet igaz barátság, mert az egyik fél mindig többet akar.." ..ez legalább akkora hülyeség, mint az előző..
..és akkor most mi van? ..sakk-matt? ..na ugye..