Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

hát légvonalba van vagy 6-7 km innen bagamér lehet ott volt a határa a viharnak a kettő között
Tudom. Imkó faterja Vámospércsen dolgozik, és hívtuk a vihar után, és mondta, hoyg ott nem volt semmi. De miylen érdekes geci. Itt volt, Pércsen megf már nem. Viszont a tv-be mutatták, hogy Romániába itt közel hozzánk a határnál 11 ember halt meg meg csomó embert keresnek, mert olyan viharok voltak, hogy mindent tönkretett.
itt alig esett, a homokot nem verte el, de jó kis széllel jött az már biztos
Szeva!
Mi a helyzet?
Megint ilyen gennyes idő van.
Szasz
Ahoj!
Hát ja. Egyik ismerősömékhez folyik le az utcájukból az összes víz, ott mikro szakadt a jég meg az eső, az ablakon keresztül ázott be a ház, ami kb 1,5 méterre van a földtől. Durva volt.
azafasza .
Uhh basszud, durva vihar volt itt nálunk. Házakat vert szét, olyan jgéeső volt, hoyg életemben nem láttam még olyat. Imkóék voltam, motormosást terveztünk, de olyan hirtelen feljött, hogy csak előkészültünk. Ráadásul a házba nem tudtunk ebmenni emtr nem volt kulcs, így a teraszon ülv néztük végig az egészet. A motorok meg kint az utcán, de hála istennek egyiknek sem lett baja.
Stét
Áhhhh
Remélem letudjuk alkudni 5 kilóra!
30.000?! há normális az?
húú, az jóó, most nem tudok menni de majd szólj máskor is , mindenképp elszeretnék majd meenni 1re :)
ott ne álljatok meg, főleg most h. épitik a csatornát! ezekre a helyekre vannak ráállva a zsaruk... 50 méterrel arréb volt a mélygarázs a bíróságon, vagy 300m-re a halköz alatt vagy másik irányba megáltatok volna a gyógyszertár melett, ott már nem fizetős szakasz
Sziasztok!Ma du-án 5-től salakmotor edzés a régi gázvezeték utcai pályán!free
bementünk az okmányirodába (ahol a kreszt lehet tenni, a buszállomás mellett) és meg áltunk tilosba párpercre (5 perc) és mire visszamentünk hát nem fotózkodtak a kis szemétládák!
Odamentünk panpogni, (mozgásérült kártyánk volt )az meg ott flegmázott össze vissza!Kérdeztük mennyi a bírság oszt azt mondta ő azt nem tudja megmondani, mert nem ő állapítja meg.
Apám elkérte a jelvényszámát meg az adatait, utánna egyből elkezdet pampogni hogy ez 30.000 lesz. Na moondom hirtelen felmérte a helyzetet!?Még ott beszélgetünk vele de nem sokra jutottunk, oszt elmentünk!
Majd megkapjuk a határozatot oszt fellebezünk, kapja be a fa*zom!
Rég láttam ilyen idióta rendört!
szia, mi történt?
Óhhh hogy kapnák be a jardok...........,..................,................,!
Megbüntettek ma minket a családommal!
Legszivesebben a jardot!
Ha a suzukira gondolsz akkor www.powercity.hu
sziasztok! nemtudná vmelyikőtök a debreceni RMZ bolt honlapcímét leírni? nem találom neten.. :S köszönöm előre is.
Sziasztok Urak!

BlazR kolléga felvetette egy hétvégi lillafüredi karika ötletét. Kérdésem, hogy lesz-e belőle vmi, van-e hozzá hangulat, vagy jó eséllyel a motorostalálkozós buli lesz a befutó? Bár oda sztem este érdemes kinézni, úh. még a guriga is kivitelezhető lehetne
köszi!
jobbulást és majd Sm napon tali
aha, sztem igen addigra már rendbejön a térdem tutira
holnap megyek, ma nem értem rá