Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

és behegesztek az első villába egy darab vasat,az ülést feljebb emelem (már megvan hozzá a tetőléc amiből meg tudom csinálni)
/50-es gumi megy rá előre (és ez csak a szélessége )
asszem majd 1:3-as keverékkel fogom használni,hogy jobban füstöljön és nagyobb fúvókát teszek bele,h menjen is. A lánckereket fater zsigulijából veszem ki,neki már úggyis lejárt a jogsija.
Ha ezt Mortis megtugggyalyja! Én hallgatok mint a sír.
ez nem lesz túl veszélyes?
én ilyenből indulok. (1-es kép.)

csak olyan kerekekkel. (2-es kép)


Ez Mortisé. nem a tiéd.
Ez az eredeti állapot, ebből lett.
hát nagyon sok átalakítás van benne, nem volt kis meló.
kilépőt szereltünk rá, elhoztam a fürdőszobából a kád mellől, az rákerült. leszedtük a hátsó hengerről a gyertyapipát, ettől bár kicsit nehezen indul, de érezhetően erősebb lett. megemeltük az alapjáratot 10,000-re, mert bakondig azt mondta ez kell h füstöltessem az első kereket. súlycsökkentés is van, leszereltük a bal oldali tükröt. meg hát a dizájnra is adtunk, rózsaszín szalagok lógnak le a kormányról, meg rákerült egy casco matrica. bármit is jelentsen az. most rendeltem egy fox matricát, már nagyon várom. meg a bukókeretet is felrakjuk. már megvan. bár nagymuter a kerete nélkül nehezebben fog mozogni, de megérti ő is h fájter akarok lenni!
Bénák! Az enyém az ilyen:
elhúzod a mézesmadzagot, aztán lepattansz? Mi vagy te, kurva?
bár a kacsa lehet.....
Most elszaladok kicsit, aztán jövök és leírom. Na löpá!
ez nem is fájter.....
itt a gépem!
És a kacsám.
nem próbáltam! oszd meg az infót!
Ne haragudj. Kérlek. Sajnálom. Nem akarom h meggyűljön. Már amúgy is az egyik hayaken ma megbüntetett ott. nem akarom ezt még 1x.
tudsz képet dobni a fájterszimóról?
én is most kezdtem egyet építeni. romet pony-ból. de simson blokkos és babetta kerekes lesz...ha összejön.
simsonban nincs is ilyen te hazug.
Előtte tudtad használni vagy még nem is próbáltad? Én se azonnal jöttem rá.
Már elsőre is kécccer értettem. Miller korrekt csóka. Ne bántsd mert meggyüllik a bajod az lfp-vel.
Kétszeres áron nem, majd Ágó hoz. Amúgy meg ez beépített, teeeeeeeeee...! A kompjutere tudja a motornak.
Béna! Nem értesz hozzá! Vegyél magadnak egyet a Danger-ben Millertől.
nektek működik a beépített köridőmérő a motorban? Nekem vmiért nem indul el.
Gyerekkori nem lehet, mert akkor tudná, hogy ez a szupermodern újítás egyes típusoknál ill. az őket követőeknél 18 éve szériatartozék.
VTR-t kellet volna kiprobalnod

ahogy meg zema mondja a kawa a legjobb mert tükörszarban van az index.
meg az en szelepsapkamban 103as plazma de azt meg nem tudta eddig
Háááááát! Nem tudom. Lehet, hogy már késő!? Alszom rá 1et.
Tegnap már csak azért hoztam fel ezt a témát,hogy az enyémhez képest mennyivel másabb,mennyivel finomabb.

Ennyi