Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Üdv ABDUL!

Utólagosan sok boldogságot és minden szépet Neked !!!!

Dody
Jó reggelt!

Úgy látom én zárok és én nyítok !
Ez remek!

Befáradtunk látom az évvégére.
Tessék több vitamint szedni, meg a többit a S.Norbi elmondja !

Azért az élet persze van ahol még lelassult:

Kivégezték az egykori iraki diktátort, Szaddám Huszeint, akit emberiség elleni bűntettekért ítéltek halálra novemberben. Szaddámot 2003 decemberében, 9 hónap rejtőzködés után kapták el, a halálos ítéletet egy 1982-es síiták elleni büntetőhadjárat miatt szabták ki rá. Bár uralmának és életének utolsó éveiben gyűlölt zsarnokként tartották számon, volt olyan idő, amikor Szaddám felvilágosult reformernek és a nyugat barátjának számított.

Mindezek birtokában kell Nekünk a jövő évi közös GSR es gurulásainkat tervezni.
Ahogy elnéztem a Steve által összeállítottakat lehet egy szélesebb nyeregre kell majd váltanom !

Dody
Szerintem ezért nem kell kizárni senkit !!!
kivéve ha rendőr motort !!!
jaj, félreérthető voltam, nem gsr-klán, ilyen klán:
Aki egyszer kLÁN tag lesz az már ebből csak akkor szakadhat ki ha motort lop!Még más motorvásárlás esetén sem lesz antiklán tag!Látsd Steve esetét!
hmmm,mi ez az ex-klántársozás?
miért csak ex ?
Jó lenne tudni árakat, mert két költségvetési tételem van tavaszra: egy nadrág, meg egy kipufogó. Apropó, azt olvastam, hogy ivecoslaca yoshimura cuccot rakatott fel, meg valaki reklámozta itt a bódist. Raptor dobokkal valakinek valamilyen tapasztalata? Nekem a garázs-szomszédom kawáján van, és jól néz ki, meg a hangja is jó. Egy szett ára asszimetrikus triovál dobbal, felszerelve 95e Ft körül van (GSR-re persze).

Jól látom, hogy civilben tüzet oltasz? Mert van egy tűzoltó haverom, ex-klántárs
katalog / ár nincs , egy ismerős mondta hogy messze a legjobb árak vannak itt
És itt pontosan melyik menüpont szól az árról? Meg a ruhákról?
elgondolkoztató !!! mennyi a táv oda-vissza !?
Syrus6 ! ha ruhát szeretnél venni nézegesd ezt ! super ár szuper minőség !!! csak egy kicsit utazni kell www.psihubik.cz/lang/cz/prodej... nekem is kellene vennem
Sziasztok!

Üdv mindenkinek!Happy name day Tamások!Ma buli van,ma is!! Iszok mindenki egésségére!!!
Ma estére felmentést adok magamnak!! Bocsi,mentem,holnap jövök,vár a buli!!

Csákány!!
Részemről is tiszteletem a Tamásoknak! Boldog névnapot Abdul!
Bocs, a szmájli lemaradt , de veheted bóknak is.
nanan,nana,ez így egy kicsit erős megszólítás így ebben a formában!
Mer" te nem vagy normális, azé
Látom szép ezüst a szine!Na ugye,hogy ebben a színben a legszebb!
Nem kell a GSRre plexi!
200nál még egyenesen ülök rajta!meg kell csak szokni!mikor megvettem már 140nél rá voltam folyva a tankra!Ez igy jó ahogy van!Streetfigter vason plexi?????????
Szia,

nekem nagy plexim van (lásd profil), ezzel 160km/h még kényelmes, hasalás nélkül is. Utána már be kell bújni mögé.
Az én Faterom azt mondta mikor megvettem az életemet,hogy felügyelet alá kellene engem helyezni!
Aztán egyszer elmentem kocsival a vas meg a nyaralóban maradt!Akkor azért döbbentem néztem,mikor velem szembe jött a faterom meg az én kisfiam(GSR)!
Mikor hazaértem azért még közel 1 órát vártam rá!Jó,be kell valljam nálunk az egész család motorozott és nekem is ezekből az őssejtekből jutott!Tehát nem vagyok őrült,csak szeretem a motoromat mint a gyermekemet és imádom mikor gurulok!most már annyit beszéltem,hogy izzad a tenyerem és gurulhatnékom támadt!
....vagy még is igazatok van,hogy motodebill vagyok
de vállalom!!!!
Bazgec,Lotto én is zúglói györök vagyok és GSRrel járok!
Nemtom,este megkukkolom!Talán 20.000!
Te idén a 20.000-et tűzted ki célnak?