Sziasztok , reagàlnék a válto olajos témára. Én az 51 essel kb 10 évig 80w90es olajjal mentem, soha semmi probléma nem volt hozzateszem évente cseréltem, tavaly raktam bele 10 w40 es motorolajat kis használat után elkezdett csöpögni belöle a gyujtás felöli dekninél,az olaj, igaz nem néztem meg hogy a papirtömités ázott e vagy a szimering engedi de mindenesetre vékony neki az olaj, mert ellötte porszáraz volt mindig.
Na csak sikerült megcsináljam, az egyest azért kidobálja, azzal még kezdek valamit de amúgy jó. Megfordítottam a kis lemezt amit a négy csavar fog, így szépen összehúzattam a szerkezetet, a lamellák viszonylag szabadon mozogtak, így megmértem az összeset (beszerelésnél 3mm) és 2,5-2,7mm közötti értékeket kaptam. Szerintem ez még rendben van, nem tűnt vészesen kopottnak. A lamellák valamiért megdagadtak, így kicsit szorultak a kuplungkosárban, ezt egy reszelővel megoldottam
Most erőteljes tesztelés következik, remélem minden patent vele!
régen amikor még vagány voltam sokat gyakoroltam hogy különböző földutas kanyarokat mekkora sebességgel tudok bevenni
ekkor sokat feküdt szegény szimó az oldalán mert többnyire nagyobb volt az arcom mint a tapadás
le is kellett dugózni a lánckerék tengelyen a lyukat mert mindig folyt az olaj kifelé
Ez jó volt , " a jobb oldalára " ! Egyébként mindíg motorolajat raktam bele , még gyerekkoromba is , rometba , jawaba mindenbe ! Még a kapagép hajtóművébe is !
legalább 20 évig jártam mindenféle rissz-rossz hajtóműolajakkal a szimóval, ami éppen akadt
sosem volt gondom
de nem kétlem hogy a motorolaj jobb, csak gyorsabban kifolyik ha lebassza az ember a kocsma előtt a jobb oldalára
Ami a szimsonhoz elő van írva az sae80 olaj ami egyfokozatú hajtómű olaj. sokan keverik a 80W90-es olajjal aminek sokkal nagyobb a viszkozitása. Motorolaj tökéletes bele 10W40, 15W40 és társai.
"10w40 motorolaj. Kérdezd meg a simson.hu-n vagy a sportmotor.hu simson fórumán, mindenhol ezt fogják mondani. A 80w90-es hajtómű olaj túl sűrű. Nem csoda hogy nem emel ki a kuplungod..."
Eddig 10 000 km-t mentem a 10-40-es olajjal , rendesen működik vele, de megpróbálom a jövő héten ezzel a 80W40-el is és majd ideírom a tapasztalatomat.
No akkor Allah növessze hosszúra és keményre igazhitű benzinpusztító!
Üdv.
A 16-os fogaskereket lecseréltem tegnap délután 14-esre,és így már elég jó erőben van az 50-es hengerrel is a moci.
Viszont van egy kis problémám.
Lecseréltem az olajat is, mert a szimeringet cserélni kellett mivel már régóta csepegett ott az olaj de.....
80W40-es olajat akart adni a boltos, azt nem hoztam el mert az előző szimómhoz sem volt jó, így hoztam helyette 75W90-est.
Ennél annyi a gond hogy az 1-est olyan lágyan veszi be,indulásnál nem merem róla levenni a lábam nehogy kidobja, meg 4-ből 3-ba mikor váltok vissza akkor van egy halk reccsenős hangja.
Ja meg mikor 1-ből raknám ki üresbe nagyon óvatosan kell húzni felfelé mert 2-be rakja.
Állítsak a kuplungján, vagy cseréljek benne olajat? Ha csere akkor milyet tegyek bele?
Jelenleg így állok... Leengedtem az olajat, miután sehogy sem sikerült beállítani, volt benne parafa, úgyhogy szétszedtem. Nem volt itthon zégerfogó, úgyhogy a lamellákat nem tudtam szétbontani, majd kiderül hogy mi lesz.
Másik fórumon írtam pár napja. "Mindezek alapfeltétele, hogy a lamella köteg a kuplungkosárban ne szoruljon. A váltókar pedig mindig megtalálja a középállást.
Mikor már rásegítés kell vagyis lábbal kell visszatolni egy felváltás után az már nem jó."
Ha ezek megvannak akkor lehet a blokkban lévő csavart állítani. Befelé tekerve csökken a holtjáték, kifelé pedig nő. Ahogy lentebb írták a kis kuplung kar legyen merőleges a motor hossztengelyére éltérni csak hátrafelé lehet.
A blokkon lévő kuplung villa merőleges legyen a blokkal , mert belül a lapolt tengely elfordulása miatt nem tudod behúzni a kuplungkart mert holtponton nem fordul a lapolás a pálcánál . ha érthető . Ha így is nehézkes a mozgása lehet hogy a pálca már belerágott a lapolásba , ezért fordul át nehezen . Ha szétszeded rögtön érthetőbb az egész és tudni fogod mit hova kéne állítani ! Egyszerű mint a faék ha egyszer látod a mozgását . Kuplung karnál csak a bowden holtjátékot állítod , az nem a kuplung állítására való .
Hogyan kéne beállítani a kuplung durvabeállítóját? Néztem neten, se germánul, se magyarul, angolul sincs róla infó, legalábbis én nem találtam. Akárhogy próbálom állítani, egyszer kidobja a sebességet, máskor meg meg sem bírom mozdítani a kereket.... Letekerem a kontraanyát, a csavart betekerem valameddig, rá az anya, és meghúzom, miközben a csavart nem engedem elforogni, majd ezt addig ismételgetem amíg sikerül eltalálni a jó pozíciót?
Ezt a Ninját nehogy komolyan vedd, ennyire nem vagyok zakkant.
A Simsonokat imádom, nekem nem is kell jobb melóba járáshoz meg mindenhova máshova ahová nem az asszonnyal és a kislányommal megyek.
Akkor megnyugodtam ezzel a karbibeállítással köszi.
Sokat mulattunk a " baba kéken " ! A Yamaha Salient adatait keresgéltem mikor a kiadott színválasztékainál találtam valamit ! 1983 ban a Yamaha biztos ellopta a DDR-es baba kéket ! Lehet ezért ment tönkre a Simson fabrik ! ?
Erre mondta az apát úr az apácának: Hát a fszom nem kéne??!
Gondold át! A robbanótér 20 %-al megnövekedett . Ahhoz kell hozzáállítanod , vagyis az alapbeállításokat kell a karburátoron ! Teljes mértékben meg vagyok elégedve a Simóval !! Én a 80 kilómmal + a simson , simán 40-el felmegyek vele a Nagykapornak-i emelkedőn. Teszem ezt 2,7 l/100 km benzinfogyasztással.
Csodát ne akarj tőle. 50 km/ óra ami normál útviszonyok között ki lehet belőle hozni. Aki többet akar az vegyen egy 600-as Honda-t.
Ez normális?