Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

sok sikert a magyar fiuknak,jo lesz drukkolni nektek az eurosporton keresztul
Mennék n, de szarul gumiznak ott...
Sok sikert minden magyarnak.
Hirek Bittitöl érkeztek Le Mans-ból:

Tegnap megérkeztem Le Mans-ba ahol csapatom nagyon örült a viszontlátásnak. A mai nap megkezdődtek az edzések a hétvégi 24 órás versenyre. Az első edzés nekem nagyon jól sikerült, mert én voltam a leggyorsabb magyar hármunk közül, valamint a csapatomon belül is én mentem a legjobb időt. A 2 hete tartott hivatalos teszthez képest több mint 2 másodpercet gyorsultam. 1.42.9 volt a legjobb köröm és zsinórban tudtam menni a 44 közepét. A célom a kvalifikációra a 42 eleje, 41 vége. Ez a jó köridő talán azért sikerült mert nyomás nélkül, nagy élvezettel mentem a pályára, remélem a jó forma marad a hétvégére is! Nagyon jól érzem magam, a csapattársammal Matti Seidel-el nagyon jól kijövök. Sajnos a mai nap mindkét csapattársam is elesett ugyanabban a kanyarban és szinte ugyanúgy.
Kispataki Viktor szépen beilleszkedett a csapatába és már a mai napon is gyors volt.
Rosivall Ágó ma borzasztó kimerülten és fáradtan ült a motorra, szerintem ennek köszönhető, hogy nem volt olyan gyors mint a múltkor.

Üdv mindenkinek:
Bitti11
ja és hogy ne csak 3 kupa legyen hanem az elsö 10 kapjon kupát

De evvel nem akarom bántani a gixxer klub kupát mért én is szeretem a sorozatot, de már nem azért mert olcso, hanem azért mert egész nap a haverokkal vagyok és ellenük versenyzek.

De a Kamoto Svéd Open ennél sokkal olcsobb
nem, nem olcsobb, de valljuk be a gixxer klub kupáról mai napig az a hir járja hogy egy nagyon olcso versenyzési forma, de igy hogy most többen is rámutattak, kiderült hogy mára már ez is annyi mint egy külföldi szervezésü nap versennyel, mert ez az összeg is 90 euro. Most már csak a transzpondert, a kinyomtatott köridöket, az egész napi ingyen kávét, a rendezvény utáni ingyen sört kellene még kisirni Atomból hogy egyforma legyen
Ja és ezek után jöhetsz Rijekába,Brunoba hasonlóan "drágán"!
3x20perc+20perc szabadedzés+30 perc időmérő+8 kör verseny+17.05-18.00-ig szabad motorozás.24000ft. A 6100ft egész éves tagdíj.Szerinted?Félsvédnél olcsóbb?
jaaah, + az éves tagdíj a 6100Ft
A verseny külön még egy tízes?
Ja szombaton meg E.u-ring kupa,de oda úgyse jössz Az neked túl melós.
Tompi! Hiányzol oda mint egy falat kenyér Normális motorok közé? Nóóórmális?
Tompi!
3x20 perc délelőtt lassú és gyors csoportra bontva,azután 20perc szabad edzés,20perc időmérő, utána verseny és nap végén 17:05-től 18:00 ig szabad motorozás.
24000-ért
király....és mivel tavalyi zx kupa hiján OB-n mentem ezért idén nem vehetek részt.......át kellene gondolni egy két dolgot ezzel kapcsolatban.
Nekem mindegy mik a szabályok vaze.
Igy is úgyis az lesz amit csak akarok. Nehogymá nekem szabálypkat szabjanak vaze. Nem vaze?
Na gyúrjunk egyet vaze.
Ez a technikai szabályzat van fent, ill a szöveg a ssp, ill sstk, alkalmazását írják elő. Abból meg más következik.
Ők írták ezt a szabályalkalmazást. Pontosíthatnák akkor ha eltérnének tőle. Ha lehet ne az utolsó pillanatban.
Szia. Ezt én is olvastam és megkérdeztem a szervezőt, hogy jól értelmezzük-e. Tőle az infó, hogy az állítható lábtartó poziciója eltérhet a gyári lábtartótól, de a konzol felfogatásának meg kell egyeznie a gyári felfogatási ponttal. Több ponton eltér a márkakupa szabályzata a hivatalos stock szabályoktól, nemsokára véglegesítik őket.
OGre-ORange. Íme az idevonatkozó pont. Van benne egy érdekes mondat szerintem.
5(6).6.8. Lábtartó / lábtartó konzol

A lábtartó és a lábtartó konzol áthelyezhető, de a konzol rögzítési pontjainak a vázon az eredeti pontoknak kell lennie.

A lábtartó konzol kapcsolódási pontja módosítható. Az eredeti rögzítési pontoknak meg kell maradnia. Az alkatrészek 2 eredeti pontjának (a lábtartón és a lábtartó konzolon ) az eredetinek kell maradnia.

A lábtartó lehet fixen rögzített vagy olyan szerkezeten rögzített, mely visszatéríti az eredeti pozíciójába.

A lábtartó végének legalább 8 mm sugarúnak kell lennie.

A nem visszahajló fém lábtartónak egy „véget” kell tartalmaznia, mely tartósan van rögzítve, fémből készült, teflon vagy ezzel egyenértékű anyag (ötvözet) (minimum 8 mm sugarú).

A lábtartó végződését úgy kell kialakítani, hogy a lehető legnagyobb felülettel, baleset esetén csökkentse a vezető sérülésének kockázatát.

A Technikai Igazgató rendelkezik azzal a joggal, hogy elutasítson minden olyan lábtartót, mely nem felel meg ezen biztonsági követelménynek.
Hi mindenki. Márkakupa technikai szabályzatával kapcsolatban: A lábtartó konzol felfogatási pontjának kell megyegyezni a gyárival (ami a vázon van), ha állítható u.gy. lábtartód van, azt bárhogy állíthatod.
majd elmesélem jó.. bár már 27x elmondtam.. na léptem.. ciao

LX
Lx!
Annyiért van 17-is. Most vásároltam be belőle.
Van még más is. Visszakéne raknia a gyári futóművet.
Mivel csak azzal lehet menni.
de gyorsabb lettem.. anno amikor bekerült a kawába, aznap 1,2 mp-et faragtam le a pannonia ringen a köridőből... gumi árát meg majd megbeszéljük..

LX
Mér? nem volt sokba, nem? Akkor meg ne sajnáld, de attól se lettél gyorsabb Mennyivel olcsobb a gumi a 16.5 re?
Tompi.. a kereket nem azért raktam be mert rohadt gyors leszek tőle (mondjuk nem értem ezt a "sőt" megjegyzést, mert lassabb sem leszek tőle..) hanem azért, mert olcsóbban jövök ki gumi terén ezzel a megoldással.. persze a tárcsát vissza lehetne rakni.. de pl az R szériára, a hátsó gátlót is vissza kellene rakni.. Te szeretnéd?

LX