Pontosan eltaláltad, baleseti nyomok eltüntetése a cél, a nagyját már megcsináltam, már csak egy kis rész van hátra, ezért kell kis anyag. De hétvégen átgurulok, és meglátjuk mit mond rá. Ha ez így jó. Hálás lennék , ha értekeznél vele ez ügyben. Igazság szerint már másik kabát kellene, de most nincs erre (se) keret.
Kérdés, hogy mire kell?
Van nekem egy jó cimborám aki amellett, hogy motoros, még ráadásul kitűnő szabómester is. Sokunk motorjára vart már üléshuzatot de volt, hogy baleseti nyomokat is eltüntetett a nem kis értékű Berik kordurakabátról vagy a protektornál előforduló anyagvékonyodásra is tud megoldást.
Beszélek vele, de azt javaslom ha hasonló problémád van mint a felsoroltak akkor gurulj át a szélvésszel és elkísérlek hozzá. Úgy javít, hogy gyárinak tűnő szimetrikus foltot rak rá (olyan vagy hasonló anyagból mint a sérült rész) és még jobb lesz mint új korában. Olcsón dolgozik
Ha viszont csak a két tenyérnyi folthoz ragaszkodsz szerintem abban is segít.
Az biztos, hogy itt a környéken nem szabad Simsont venni, mert horror árakat képesek elkérni lepukkant, széthajtott Simokért. 3 éve vett a volt főnököm 80- ért egy nagyon szép kéket, amit hetekig raktunk rendbe, mert a festéken kívül minden rossz volt rajta...
Mint a viccben:
Székely ember tehenet fej amikor az a farkával belecsap a szemébe:
-No, Riska!
Majd röviddel azután megint belecsap.
-Noo, Riska!
Aztán megtörténik harmadjára is amikor gondol egyet az öreg és köt egy madzagot a tehén farkavégére és a másik végét pedig az istáló gerendához... de nem éri el. Odarakja a tehén farához a fejőszéket és a madzag szabad végét újra megpróbálja felkötni a gerendára. A gebeckedésben leesik a nadrágja és pont belép a szomszéd aki meglepődik a fura póz láttán:
Mit csinál kend?
Erre az öreg:
B@szom a tehenet! mert ha mást mondanék elhinné kend?
A gugli nekem nem a barátom , mert beírom azt a bizonyos kulcsmondatot és erre felhoz a 163 218találatból 81609-et a dunántúlra, a maradék ugyanennyiből, ami esetleg közelebb van és elmegyek megnézni kiderül, hogy háromszor volt kifordítva a bőréből. Azt szeretem amikor ilyet hallok "van itt az utca végén a Józsibáttya, na azé jó, mert megbecsűlte" és így eljuthatok egy jobb darabhoz. Mert vannak még rendes Józsibácsik
Én meg öt sört vettem, aztán betettem a hűtőbe, hogy amikor kiöntöm, a pohár külseje homályos legyen, hogy azt a vacak nokedlis pörköltet valahogy lenyomassam vele !
Üdv az uraknak!
Simsont keresek lehetőleg 51-es blokkal, olyat ami nincs agyonszerelve és az ára is reális. Ha tudtok valamit jelezzétek és ha érdemes megnézni messzebb is elmegyek (mondjuk 50km-en belül).
Az előbb munkából hazafelé megnéztem egyet, egy idős emberé, gyári kék szinű festeni kéne. Nem indult be mert évek óta a sufniban állt. Holnap visszamegyek, addigra kitakarítja a karbit
a kisebbik fiamnak kéne, kezdésnek
Ne villogj More ! Tudjuk : félcipőd akkor volt, mikor a gumicsizmádat elvágtad baltával! Az a szerencséd , hogy a barázda egyenes! Mert savval sem lehetne lemosni, hogy "alkoholos befolyásoltság alatt" szántottál.
A rosseb eszi a traktort ! Meglapátolom a pótkocsit előremegyek 40 métert aztán lekaparom. Majd hátratolatok, aztán ugyanez elölről , a változatosság kedvéért.
Szép estét! Volt kötelező olvasmány megint Pénteken tekertem egy laza 200 km-t az új telóval, ebből 40 az állítgatással telt, vagy 100 kellett, hogy megint megtanuljak motorozni, mert mintha teljesen más motoron ültem volna az öt centi magasítástól, a maradék 60 meg igazi öröm motorozás volt. Az új telók eszméletlen jók, talán egy kicsit túl jó is. Épp mondtam Pedrónak, hogy ennyi már megvan a cb1300-ból, már csak a többit kell összeszedni. Szombat este csak lementünk Anyával Sóstófalvára, és 8-tól kb. negyed egyig ott is voltunk, majd a csendes éjszakában hazatyörögtünk. Jó buli volt, nem volt tömeg, ne voltak őrültek, hallgatható volt az előadók által keltett muzsika is, az árak is a helyükön voltak. A múlt heti igen-igen lendületes túrám fogyasztása 5,5 literre jött ki 120-130, olykor 150-160, és két röpke hajszában 180-190-es tempóknál, összben 286 km-en.
Na röviden ennyi
Én igen, reggel is 1 karikát, és este is 1 karikát. Az asszony igen intuitív volt, és lenyelte a békát, nem szólt, hogy ez , vagy az lenne, tudja, hogy hétközben annyi meló van, hogy besza@rok, és még szombaton is!
De azért még mára is jutott 1 kicsi, de az belefért a délelőtti motorozásba
A mai nap egy részét pihenésképpen motorápolással töltöttem, amikor eszembe jutottak Lajos szavai miszerint ha nem ismerne akkor azt hinné "divatmotoros" vagyok és két motorom van, az egyik amit használok és a másik amit mutogatok. Csináltam pár képkockát mitől olyan amilyen... Primitiv eszközök (pl. dörzsi szivacs), olcsó de jó Prevent paszta és jó minőségű lakkprotektor a titok. Ja! és a mindenhova beférő küllőmosó kefe
Addigra, reményeim szerint túl leszünk rajta, vagy ha nem, akkor besza, behu, a munkába. Vagy belerokkanunk. Sokkal egyszerűbb lenne ellopni, ott legfeljebb leülöd.
service manualom van, de abban nem találtam a méreteket, csak egy távoli képet, amin az összerakás sorrendjét ábrázolták. Kicsit szerencsém is volt, mert éppen egy motorépítő cégtől kb. 200 méterre jöttem rá, hogy annyi a hátsókeréknek. Bevittem, azonnal szétszedték, elvittek új csapágyat, szimeringet venni...Csak az a csavar elég rendesen elkopott, és nem látszik az eredeti alakja sem. A másik oldaliból természetesen van egy plusszom, de az nagyobb. :)))
A szerelőknek határidős munkájuk van, így nem nagyon érnek rá az én filléres gondjaimra, ami érthető is, de azért holnap bemegyek és megnézem ki lehet- e találni a méreteket valahogy....
Van nekem egy jó cimborám aki amellett, hogy motoros, még ráadásul kitűnő szabómester is. Sokunk motorjára vart már üléshuzatot de volt, hogy baleseti nyomokat is eltüntetett a nem kis értékű Berik kordurakabátról vagy a protektornál előforduló anyagvékonyodásra is tud megoldást.
Beszélek vele, de azt javaslom ha hasonló problémád van mint a felsoroltak akkor gurulj át a szélvésszel és elkísérlek hozzá. Úgy javít, hogy gyárinak tűnő szimetrikus foltot rak rá (olyan vagy hasonló anyagból mint a sérült rész) és még jobb lesz mint új korában. Olcsón dolgozik
Ha viszont csak a két tenyérnyi folthoz ragaszkodsz szerintem abban is segít.
Teljesen véletlenül, nem tudjátok honnan lehetne kordura anyagot szerezni? Kb két tenyér ( 20 cm2 ) kellene.
Székely ember tehenet fej amikor az a farkával belecsap a szemébe:
-No, Riska!
Majd röviddel azután megint belecsap.
-Noo, Riska!
Aztán megtörténik harmadjára is amikor gondol egyet az öreg és köt egy madzagot a tehén farkavégére és a másik végét pedig az istáló gerendához... de nem éri el. Odarakja a tehén farához a fejőszéket és a madzag szabad végét újra megpróbálja felkötni a gerendára. A gebeckedésben leesik a nadrágja és pont belép a szomszéd aki meglepődik a fura póz láttán:
Mit csinál kend?
Erre az öreg:
B@szom a tehenet! mert ha mást mondanék elhinné kend?
Simsont keresek lehetőleg 51-es blokkal, olyat ami nincs agyonszerelve és az ára is reális. Ha tudtok valamit jelezzétek és ha érdemes megnézni messzebb is elmegyek (mondjuk 50km-en belül).
Az előbb munkából hazafelé megnéztem egyet, egy idős emberé, gyári kék szinű festeni kéne. Nem indult be mert évek óta a sufniban állt. Holnap visszamegyek, addigra kitakarítja a karbit
a kisebbik fiamnak kéne, kezdésnek
Na röviden ennyi
De azért még mára is jutott 1 kicsi, de az belefért a délelőtti motorozásba
Motorozott ma valaki?
Jó gép!
A szerelőknek határidős munkájuk van, így nem nagyon érnek rá az én filléres gondjaimra, ami érthető is, de azért holnap bemegyek és megnézem ki lehet- e találni a méreteket valahogy....