Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Fura dolog ez és részben igaza van a dokinak, persze ő könnyen beszél mert még nem motorozott, így nem is tudja miről maradt le. Nekem lagalább akkora élmény volt az első nagymotorom mint az első csajom, sőt... a mai napig is emlékszem a rendszámára OV 43-35. Persze nem csak pozitív élmények történtek velünk, hanem sajnos az alig 17 éves cimboráim akik ugyanolyan piros ETZ 250-el (ráadásul a rendszámuk is csak az utolsó számmal tért el) tragédiája amit 20 év után se tudtam elfelejteni. Vétlenek voltak, egy szabálytalanul előző autó miatt haltak meg.
Veszélyes üzem, de nem veszélyesebb mint a hétköznapok során felgyülemlő lassan ölő stressz, amire viszont nálam bevált gyógyszer a motorozás és sokszor csak egy órás kúra elég ahhoz munka után, hogy lenyugodjak és másabbul lássam a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy amikor néhány éve újrakezdtem motorozni még a környezetemmel is meg kellett harcolni azért, hogy megértsék "mi szükség van erre". Anyukám kiakadt mikor a Tátrából hazajöttünk és kérdezte mi volt a túra legszebb része, én meg nem azt válaszoltam amit várt (nagy hegyek, kristályos hegyi-tó, gyönyörű panoráma) hanem hogy "motoroztunk egy csomót".
Örülök, hogy jobban van a Papa és kívánom ha kedvét leli benne akkor tudjon még visszaülni a motorra.
Bocs Laci, lemaradt a shift
A doki hozzáállásáról azt tudom mondani, hogy ő nem élte át azt amit mi igen. Mi is láthatunk nap mint nap csúnya eseteket, de az élmény már a miénk, amit egy motoros érezhet és ez kell újra és újra, a veszély ellenére is Nyilván úgy motorozunk, hogy ennek az esélyét minimálisra szorítsuk, de ugye, ha mindannyian a szivünkre tesszük a kezünket, ahogy laci fogalmazott nálunk is néha "elgurul a gyógyszer"
Találtam egy idézetet, szerintem elég jól fogalmaz:

"...a motorbiciklijére görnyedő ember csak a száguldás jelen pillanatára tud figyelni; múlttól-jövõtõl elvágott időtöredékbe kapaszkodik; kiszakad az idő folytonosságából; kívül kerül az időn; másképp mondva eksztázisban van; ebben az állapotban mit sem tud a koráról, a feleségéről, a gyerekeiről, a gondjairól, következésképp nem is fél, mert a félelem forrása a jövőben van, s aki megszabadul a jövõtõl, annak nincs félnivalója.
Az extázisnak ezzel a formájával, a sebességgel a technikai forradalom ozta meg az embert. A motorossal ellentétben a futó ember mindig érzékeli a testét, kénytelen a vízhólyagjaira, a lihegésére figyelni; amikor fut érzi a súlyát, a korát, soha ennyire nincs tudatában önmagának s életidejének. De mindjárt más a helyzet ha a sebesség képességét egy gépre ruházza: ezzel kikapcsolja testét, testetlen, anyagtalan sebességnek adja át magát, a tiszta sebességnek, az extázissebességnek."
Én már száraz aszfalton motoroztam (7 óra környéke)
Szép Jó Reggelt! Végre elállt az eső Remélem hamar fel is szárad és megkezdhetem a telók tesztelését
Üdvözlök Mindenkit!
Köszönöm a jó kivánságokat apósom nevében is. Sikerült letolni a lázát is, infúzióban kapott valami lórugás jellegű antibiotikumos valamit, de az okát nem sikerült megtalálni.
A sebész doki viszont mondta, hogy a válla sose lesz már olyan, mint volt.
Érdekesség képpen említem még meg, hogy ugyanez a doki mondta, hogy ő nagyon nagyon szeretne motorozni, de amit nap mint nap lát, amiatt nem fog. Lehet mi is így lennénk ezzel, de mi nem látjuk, és motorozunk.
Az ám, tegnap megtankoltam, ezért esik... Mindíg ez van. Nem baj, legalább néha megyek kocsival is.
Jó reggelt! Szakad az eső
Most kicsit csendesebb helyre vágyok, kicsit besokaltam a nyüzsgéstől, inkább a természetet választom, de köszi a tippet

Apropó! Nosztalgiáztam:link
Szép estét! Apropó hétvége! Elvileg ingyenes találkozó lesz Sóstófalván, gondoltam szólok, az itteniek szinte mind oda mennek Kisújszállás helyett.
Talán nekem az volt a szerencsém, hogy még akkor ismerkedtünk meg amikor javában motoroztam az ETZ-s korban. Így nem megszokni csak visszaszokni kellett az asszonyomnak a motornyereghez. Az igazán hosszú túrákon a barátnője is ott van aki a motoros cimborám felesége így közösen átvészelik a nehézségeket. Kezdetben nekem is jöttek hátulról "jelzések" és egyszer Romániában mikor megálltunk pihenni rendesen le is lettem baszarintva amikor Kolozsvár és Nagyvárad között hazafelé jövet kicsit elgurult a gyógyszer a jó minőségű úton és megfeledkeztem arról, hogy Ő is ott van Most meg már szivesen jön Hétvégére Szilvásváradot találtam ki, nem kellett kétszer kérdezni, hogy jön e velem
Türelem kell és majd megszereti a hosszabb motorozást is, főleg ha (ahogy te is írtad) ráérez az ízére.
Nem a ghostriderség a téma, hanem az, hogy kibír-e mögöttem ennyit. Az, hogy nem tudok vele tempósan menni, egyenlőre biztos. Tegnap mentünk egy tényleg kicsi kört Lajosékhoz meg vissza. Kb úgy fordultam a motorral, mint egy rotációs kapával, mert mikor dőlni kezd a gép egyből rosszul érzi magát. Pedig nem vagyok az a lapon fordulós fajta, de ha egy kanyarban nem kell elvennem a gázt, ha rátehetem azzal a sebességgel az ívre a motort, akkor inább azt választom. Na ilyenkor jön a ruha ütögetés Szóval még próbálom ránevelni hogyan kell rákapni az ízére, mert így egy ekkora túra nekem sem lenne élmény.
Jobbulást az öregnek, neked meg kevesebb melót!
Mint ahogyan előttem szólottak, apukának erőt egészséget, a gályán raboskodóknak pedig sok erőt és energiát!
Mielőbbi felépülést Apósodnak, nektek pedig kitartást kívánok! A túra szervezésével megvárunk, remélem addigra pozitívan rendeződnek a dolgaitok.
Üdvözlöm a Hölgyeket, Urakat!
Ujra itt, csak sajna rossz híreim vannak. Vasárnap kórházban voltam, Apósomnál, - persze motorral- aki motoros balesetből kifolyólag 4 helyen törte a vállát. Igazából a válla környékét, ami még rosszabb. Hogy ne olyan egyszerű legyen a történet, napok óta lázas, és egyenlőre nem is tudják, hogy mitől. Ja, csak a leglényegeseb dolgot említettem, a színjátszós, és véres dolgokról most nem beszélek.
Én meg annyit dolgozok, mint 1 szakadt ló, besz@rásig, este ha haza érek, az a felállás, hogy üljünk le, de az se probléma, ha rögtrön lefekszünk.
Ezekből kifolyólag probléma hegyek vannak, de ez a aug. 28.-ai együtt motorozás érdekel, remélem addigra rendeződnek a dolgok!
Üdv az uraknak! Ma egész véletlenül nem néztem rá fórumra nap közben, mostanában nagy a csend, gondoltam. Erre beindultatok A sörözés így utólag megint nem volt valami fényes az alkohol magas fokú hiánya miatt, de a találka és a beszélgetés annál inkább.
Hazaérve nem bírtam megállni, hogy ne cseréljem ki a telókat, így most végeztem. Eltötyörögtem vele ire egy kicsit megtakarítottam, meg kikellet cserélnem a két felső szilentet is mert nem egyezett a belső átmérő. Csak azt sajnálom, hogy próbaútra már nem maradt időm, de még nem is vacsiztam, viszont töltöttem fel új galériát az eredményről, az adatlapomon megtaláljátok.
Nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek
Nyugtatsd meg az asszonyodat, hogy nem Ghostrider-ek a cimboráid és gyertek Az én feleségem is jön és tavaly is volt. Olyan útvonalat választunk ami nekünk tetszik és addig maradunk ameddig kedvünk van. A felvonulás Kb. 15km ami lassú 50-es tempó, a többi normál, max 90-100-as nézelődős túratempó. Tavaly is jó volt, meghallgattuk fent a verseket és jöttünk is el, közben megálltunk fotózni, kajálni. Nem íratkozok fel sehova (Debreceni gyülekező helyről indultam eddig) és majd akkor megbeszéljük hol találkozunk hátha a többiek is kedvet kapnak.

Az önindító nem biztos, hogy szénkefés, lehet az kontakt hiba vagy akármi, érdemes körbejárni a dolgot mert bazi drága és valóban nem olyan hamarkopósak azok.link
Nem volt kedvem megen szétszedni mintavétel miatt. No mind1, ha megáll majd kiderül. 51000 km van a motorban, az nem olyan hamar, nem?
Nagyon helytelen !Szerintem nem tudom , hol van a szénkefék fellelési helye. Ráadásul, az önindító-motor egy olyan állat, amelyikbe "bronzkefe" kell a nagy áramerősség mián. Szerintem ha arra fanyalodsz, hogy kefélni támadna kedved, vidd magaddal a mintát, vagy vegyél-rendelj bele gyárit. De nem szoktak azok olyan nagyon hamar elkopni.
Ebéd után messze nincs sörözésnek ideje, akkor még menni kell Juteszembe: Amita visszaraktuk az önindítót, nem hülyéskedett, indul mindíg. Viszont ha meg találna állni, honnan vegyek szénkefét? Mint villanyász, tudod-e Joszef?
Én is elvoltam, sajnos nem motorral, de ha ma du otthon vagy, akkor beszaladnék a restanciámmal
Dede. Engem igen. Már elkezdtem bizonygatni az asszonynak, hogy nincs az olyan messze Viszont az jó lenne, ha valahogy oda is együtt mennénk, nem csak ez a lépés tempó lenne az együtt motorozás, nem?
Jó neked , én üzemzavaroztam a hétvégén meg itthon is melóztam.
A következő hétvége lesz az enyém, még nem tudom merre lesz az irány de valamerre biztosan.

Amit javasoltam senkit sem érdekel augusztusban?
Üdv! Én speciel nem rég értem haza. Gurultunk a helyiekkel (8 vas) egy laza 300-ast, és hát elpilledtem egy kicsit.