Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Most értem haza, csak lezserül lehet a ruhát viselni, mert nem fú be a szél, és igen meleg van! Ráadásul még a munkával is megtaláltak motorozás közben, és így bőrgatyában mászhattam a létrára! Egy élmény volt!
A sevenfifty üveghangon sem több mint 6,5. Tehát inkább marad az Nézegettem használt motorokat unaloműzésképp, ezt találtam: link. Érdekes, hogy 1100 ccm mellett csak 65 LE. Gondolom nyomaték azért megvan
Pontos típus és vázszám eleje kellene hozzá, talán alkatrészkatalógus vagy robbantott ábrás leírás, esetleg még talán service manual is fellelhető valamelyik külföldi oldalon. A csavarfej megvan gondolom és az a lényeg, a keménység lényeges (inkább erősebb legyen) és a méret, de szerintem ki lehet azt is következtetni.
Kisebb gond mint a hengerfejet felújítani, az meg már megvan ahogy írtad
Üdv Miklós!
A KéK túra idejére azért te is tedd le a szerszámot
Ja, ma dolgoztam, - mint állat - így mondhatom, hogy a motorom fogyasztása ideális, egyenlő a nullával!
Vagy lehet, hogy egybe kellett volna írnom? Állatgyilkos?
Na, az a macska már nem él. Állat gyilkos!
Alaphelyzetben megette a nadrágját, szó szerint, most 5 foggal van hosszúra áttételezve és így eszik 5,5-öt ha nem hajtja. A motor nagyon rendben van, tényleg! De 1300ccm és karbis! Nem lehet csodát várni . Viszont így hosszúra áttételezve nem rossz, nagyon el lett találva 100km/h-nál 3600-at forog, a motor meg bivaly tehát a kigyorsítások sem szenvedtek csorbát.
Ja, azt láttam, hogy számolna be cserét, gondolkodóba is ejtett. Viszont a Sevenfifty max 750e, de már láttam 500e ért is (mondjuk azzal szerintem probléma lehet, mert gyanúsan olcsó). Summa summárum 500e a maxhoz képest is a difi, ami nekem sajna sok. A fogyasztási infoval pláne.
De legalább lehet vele takarékoskodni, illetva ha kell egy kis adrenalin abban is társ, csak persze valamennyivel többet is kér. Így van ez rendjén.
Oks Gondolkoztam a mostani hétvégén is, Szilvásváradhoz lett volna kedvem, de a családi programok miatt motorozás nem jöhetett szóba. Azért a láncot rendbe tettem, egy darabig nincs rá gond Csak összefutunk még a Kék túra előtt is. Arra meg mindenképp szeretnék menni.
Akkor egyforma lehet. Nekem az 5,1 100-130-as országúti tempó eredménye volt. A 6,5 meg városi átlag.
99-es évjárat, a vásárlás elég kacifántos volt, de ha találkozunk majd elmesélem, nem midennapi a történet, még a rendőrségre is jártam miatta pedig nem volt lopott vagy ilyesmi
Hát... talán szigorúan 90-es tempónál, de ha kicsit megzavarod...
Amúgy az enyém is csak 90-100as tempónál ilyen takarékos, amúgy volt már közel 6liter is, tartós 130 körüli tempónál.
Apropó Laci, csak hogy képben legyek, megkérdezném, milyen évjárat a motorod és mennyit kellett érte kipengetned?
A srác 5,5 l fogyasztással hirdeti Mellesleg nekem a Sevenfifty is 5,1 alsó szinten, de ha húzom van az 6,5 is. Nagyon jól fogyaszt a motorod!
Azt elfelejtettem a jelentésben leírni , hogy Szilvásváradra éppen csak kajálni ugrottunk be, (nem értünk rá a motorozástól ) de kár volt, vagy talán mégsem
Megvettem életem legborzalmasabb Hamburgerét amiben a fasírt olyan ízű volt... azon csodálkoztam, hogy nem mászott ki a zsemle közül. Az első falat után eldöntöttem én azt a fasírt zombit nem eszem meg és akkor odajött egy éhes macsek na ő megette
Így aztán nagyon jól jártam mert tulajdonképpen vettem egy zsemlét kecsappal majonézzel és némi salátával 500 Ft-ért!

De legalább volt a macseknak is egy jó napja
Szó se róla nagy élmény volt, de a fogyasztása nem annyira vonzó (nem véletlen, hogy a gazdája majdnem elcserélte egy CBF 500-ra) és mint említettem nekem kényelmetlen volt. Elég nekem a 86 paci egyelőre, ma is olyat túráztunk ketten Bébivel, hogy jobbat nem is kívánhatnék. Észre se vettem és 415km-ert tekertünk a Suzuba. Szilvásvárad környékét jártuk be, de nem elégedtünk meg a Bükk kaptatóival még átmentünk Gyöngyös környékére is, hogy lássunk egy kicsit a Mátrából is, sőt még terepeztünk is egy kicsit Majd Heves felé is tettünk egy etapot és Kisköre felé jöttünk haza. Mindezt 4,5l/100km körüli fogyasztással úsztuk meg és a meleg ellenére a motor csak tette a dolgát mint ahogy ezt már tőle megszoktuk
Az MT egy nagyon eltalált motor, csak egy baja van nem sor4, persze másnak meg a V2... de az én fülem erre van beállva és ha váltok is majd valamikor ez a motorkonstrukció lesz továbbra is a nyerő
Ajajj, ez elég szarul hangzik valóban. Hátha lesz valaki itt aki tud infot. Esetleg valami alkatrészes topicban kérdezz rá.
Szia!
Az enyém?
Elég kacifántos a dolog...Meglett az új tank, gyűrűsor, hengerfej, friss műszaki...3 napot motoroztam, és tegnapelőtt eldarálta a hátsókerék csapágyat....:)
vettem újat, de elrágta a csavart ami beszorítja a csapágyat, és a szimeringet, sehol nem kapok hozzá, és a méreteit sem tudom pontosan....Mostmár biztos vagyok benne, hogy elátkoztak.
Halihó! Motor egyben van már?
Tiszteletem a motoros társaknak!

Kb 1 év után sikerült újra belépnem....
Na sárgulok az irígységtől Innentől elvesztél, kevés lesz a 750 azt hiszem A Yamahának van még egy nyomatékgyára az MT01. Másabb jellegű, de arra is felülnék szivesen Yamaha MT01
Ne dolgozz nem ér baleset ! Jó estét az Uraknak ! Ne kapkodjatok, úgy sem csinálja meg helyettetek senki.
Kár... Na de jól jegyezd meg amit most mondok, augusztus 28 KéK túra! Jó előre szóltam aztán tedd megad szabaddá és ezt a többieknek is mondom!

Sikerült gumit választani az X4-re, de ez nem lényeg hanem motort cseréltünk Karcagtól Kisújig. Az a gép egy nyomatékgyár, egy vadállat. Először alig mertem neki húzni, aztán ahogy kezdtem hozzászokni kicsit megűbereltem... nem most kezdtem motorozni de a kaka vigyázzba állt bennem Van nyomaték egy szekérháttal, pedig hosszúra van áttételezve de így is már 3ezer alatt megindul mint a barom és olyat tol élég rajta kapaszkodni. Nagy nehéz széles motor ennyi a hátránya, nekem kényelmetlen volt mert nagyon szét kellett raknom a lábam rajta, de a 140 ló az tekintélyt parancsol és az úttartása is példás volt a nagy szél ellenére (csak én lengedeztem rajta mint ostorcsapón a raffia ) Viszont a Hondához szokott cimbora is megdícsérte az én kis Suzumat ami nagy szó egy Honda tulajdonostól