Szép egy csapat vagyunk, minden dógozunk mint a szakadt lú!
Joszef is traktort vesz ahelyett, hogy megérdemelt nyugdíjas éveit pihenéssel töltené Szerda óta én is szabin vagyok de mostantól mondhatom el, hogy végre pihenni is tudok , persze úgy, hogy ma is felkeltem már "ződhajnalban" hogy a délutánom szabad legyen és el tudjak motorozni Kisújszállásra az X4-es haverommal gumit választani a motorjára. Mondjuk éppen találnék melót most is , de pont a napokban kaptam ezeket a sorokat emilben az egyik cimborámtól aminek nem is hülyeség a mondanivalója:
"Az igaz, hogy a munka nemesít, de mi szükségünk van nemesekre"
"Amit ma megtehetsz, azt holnap is"
"Az, hogy más dolgozik még nem ok a munkára"
és ez a legjobb :
"Dolgozzanak az idősek azok már úgy is megszokták"
Sajnos még mindig nem volt alkalmam, illetve inkább energiám kipróbálni a technikát. Egész héten negyed ötkor kelek, és eddig minden nap este 10 körül keveredtem haza. Ha minden igaz mára nincs melóm így háromra leteszem a lantot, a gond csak az, hogy a motor tiszta szutyok, így először mosnom kell, amit ugye utálok.
Joszef! Király a traktorod
Laci! Mikor szándékoztok Szilvásváradra menni?
Motoroznék én, de annyi a meló, mint állat, napi 12-13 órát dolgozok, mostanában szombatonként is! Érdekes, hogy a fizetésemen ez annyira nem látszik. + . Te hogy haladsz a ház körüli teendőkkel? Kis ház készen van már?
Ja, a többieknek felteszem ezt a képet, a gyerekeim elfoglalták Joszef traktorját!
Hujujj, valahogy összeszedem a bátorságom
bár "Aki szőlőkarót ránt (esetleg lapátnyelet) az szőlőkaró (esetleg lapátnyél) által vész el" ...vagy valami ilyesmi
Told ide azt a szép motorlámpádat a fölötte a randa képeddel, Aztán Te is meglátod! Tejbe vajba fürösztgetlek, lapátnyéllel kenegetlek, vagy szőlőkaróval ! Igény szerint ! Csal előtte szólj.
Szia Miklós ! Itt vagyok B+! Csak nappal munka este meg olyan ez a mobilinternet mint az anyatetű patkoltan. Qrva lassú! Napközben ebéd körül , idenézegetek. Múltkor már hiányoltalak.
Motorozzatok!
Nekem kettőt már kibírt a ponyva. Kis sérülést ejtettem rajta a lábtartó koptatójával levételkor, de az az én hibám, túl hirtelen voltam.
Én ilyen meglepetést nem tudok okozni több okból sem.
1. Egy helyen dolgozunk
2. Hál' Istennek nem buszozunk, mindenkinek van saját motorizált közlekedési eszköze (gyerek kivétel)
3. Bukót ha akarnék sem tudnék tudnék vinni, nincs hová raknom.
Azért rendes én is tudok lenni, ma pl kölcsönadtam a kocsimat, mert az övébe tankolni kellett volna, az enyém meg fullon van
Ez a szabálytalan előzéses dolog tényleg veszélyes, az előző motorom így lett leamortizálva, - a jobb vállam is - és bennem is így alakult ki a reflex, hogyha szemből valaki kitolja az autóját viszonylagosan közel, már tolom is vissza a gázkart. A múltkor meg annyira jöttek ész nélkül, és előzgettek, hogy felkapcsoltam a távolságit is, " a fene egye ki a szemeteket " felkiáltással.
Nekem volt ilyen, második alkalommal elszakadt, de lehet gyári hiba volt az oka most egy régi sötételővel takargatom, de csak otthon a garázsban
Korábban végeztem mint gondoltam és motoroztam egy jót, megleptem az Asszonyomat is mert úgy volt buszal kell hazajönnie.
Kilépett a munkahelyéről és mi ott áltunk, én és a csühös komoly esztétikai élményt okozva
Ja tegnap vettem a madaras teszkóban (Auchan) egy motortakaró ponyvát. 1500-ért nem volt szivem otthagyni. Legalább valami megfogja a cementgyári port.
Itt is süt a nap szabin vagyok, de megyek melózni , este viszont befogom mind a nyócvanhat lovat, de főleg a hétvégére készülök. Még kettőt kell aludni