Hogy az a náddal fedett buckalakó szájba szexelt agybeteg bábolnai csődörrel seggbetetovált nyáron telelő esőthozó időjárását neki e.
Hát szakad az eső , ráadásul még maszekom sincs, űlök és nézek ki a fejemből. Ha ez így marad holnap úgy berúgok mint az állat aktualítása úgyis lesz mert azt mondta az asszony holnap lesz a névnapom , olyankor meg szabad szivornyázni
Üdv mindenkinek! Lassan csak hazaértem. Jelentem az olajcsere megvolt a Pedró gépén is, meg az enyémen is. Én cseréltem gyertyát is, és nem szakadt bele. Mértem kompressziót átlag 8 bár. Kipróbáltuk a szinkronteszteremet is, de állítgatni nem állítgattunk mert 1 tizeden belüli eltérést tapasztaltunk, csak az alapjáraton csaltunk feljebb egy kortyot. Mire mindennel végeztünk a Peti gépe megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó indítózni, átraktuk az én relémet és azzal sem. Kivettük az önindítót és tekert, beraktuk és megint tekert. Lehet csak test gondja van, de lehet hogy kefés lesz szegény.
Jahh! A sör hideg volt és finom, amit ezúton is köszönök szépen, talán az volt az egyetlen hibája, hogy alkoholmentes volt
Hogy kerek legyen a nap, még anyósom kocsiját haza kellett vontatni Tiszatarjánból, ezért ez a késő bejelentkezés.
Eltüntél András, a képeket meg azóta is várom Pedig szeretem ám nézegetni a túrás képeket mert amellett, hogy én tudok mások örömének is örülni talán tippeket is adhatna mint következő útvonal.
Szóval várok és remélem nem hiába...
Üdv mindekinek!
Végre itthon vagyok Sajnos állítólag a gonosz ciklon visszafordult és újabb esőfelhőket hoz a keleti végekre, pedig 1hetes motormegvonás után nem erre számítottam
Azért reménykedek, hátha talán megiscsak és akkor esetleg vagy talán mégis, de ha nem akkor is
Joszef Intézkedj! Állítólag te mindenek felett hatalmat gyakorolsz , csinálj jóidőt légyszives mert motorozni akarok
A ruha sokkal minőségibb mint a sima nyári hálós. A termobélés magában kevés lett volna a +20e ért, de anyagában eldolgozásokban, a cipzárak, csatok, minden jobb rajta. Remélem nem okoznak csalódást mert 50e ért már nem szeretnék szart venni (nemcsak kabát, nadrág is az lesz).
Sok mindenre képesek. Az én telefonszámomat is elírta a ruha rendelésnél Ha gondolod megkérdezem a Lángot, az ma délutánra talán itt is van. Szerintem nem drágább.
Nem rossz kabátka, főleg ha tudja is amit írnak róla
Nem értem mit nézhetett el a rendelésnél a mókus, még a forgalmit is odaadtam neki az azonosításhoz, ráadásul nálam volt cetli amire a fonodaudvarban a lángos hapák ráírta a HIFLO cikszámot, amit szépen össze is néztünk a suzukis bácsi HIFLO katalógusával, és természetesen egyezett. Nah mindegy, már megszoktam hogy az életben sok minden sikerül elsőre.

Akkor annak a kabátja maradt ott Láttam egy Bstar kabátot A levegőszűrődnél meg gyanús lett a doboz mérete, kinyittattam és egyből láttam, hogy gáz van. Kiderült, hogy avboltos elbaszta a rendelést. Végül nekem is rendelnem kellett, ennél a cuccnál maradtam. Kicsit több lett mint szántam rá, de evvan... link
Oké, én elhiszem, de a Shox egyik 14900.- a másik 16900.-
Tudom én, hogy nem a csúcs ez a márka, de inkább 30-34e ből az egész ruhát veszem meg mint csak a kabátot. Most vettem bukót is, olajcsere is van ugye. Ez már így is elég lesz nekem. Arról nem is szólva, hogy asszonykának is kéne valami A tiédnek is ott vettétek a Bstart? Most nekem nem ajánlgattak ennyire olcsó szerkót.
Na azt biztos nem veszek. Vagy ha mégis, 1 hónap zsíros kenyér Az RMC ben az eladó csaj mondta, hogy ilyen van olcsón: potom 30e a kabát, gatya ugyenennyi A shox majdnem a fele. A hálós shox meg konkrétan a fele